2020, június 15 - 08:37 Sajtószemle

Kunetz Zsombor: Nem jár automatikusan az 500 ezer forint juttatás, hanem igényelni kell

Június 10-én a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) elküldte a szolgáltatóknak a szükséges információkat az egyszeri 500 ezer forintos juttatás kedvezményezettjeiről, valamint az igénylés módjáról – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakember.

Most úgy fest, hogy nem is jár automatikusan. Kunetz Zsombor szerint ugyanis igényelni kell. „Mert bizony igényelni kell ám június 19-ig, aki kimarad az lemarad. Ismét nagylelkűen elég időt adtak nyolc napot, március óta nem volt elég idő.” – teszi hozzá.

De még semmi sem biztos, mert amint írják: „Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fent szereplő információk még előzetesek, csupán a támogatási igények gyorsítását, egyszerűsítését szolgálják. A végleges jogosultsági és egyéb feltételeket, a támogatás összegének számítását, a támogatásra jogosult intézmények és a juttatásban részesülő dolgozók körét, valamint az igénylési időszak végét az erről szóló Korm. rendelet fogja részletesen tartalmazni.”

https://magyarhang.org/belfold/2020/06/12/kunetz-zsombor-nem-jar-automatikusan-az-500-ezer-forint-juttatas-hanem-igenyelni-kell/

Elfogadhatatlan, hogy az egyszeri 500 ezer forintos juttatásból rengeteg egészségügyi dolgozó kimarad

 nem kapják meg ezt az összeget többek között a szociális ágazatban dolgozók, a közforgalmi gyógyszertárak dolgozói sem, annak ellenére, hogy a járvány egyik gócpontja a szociális ellátóhálózatot érintette.

Kimaradtak továbbá a jogosultak köréből azok, akiknek jogviszonyát április 1-és június 19 között a járvány ideje alatt a foglalkoztató a visszafogott egészségügyi szolgáltatások vagy a járvány terjedésének megelőzése okán szüntette meg, holott évek óta gyógyító munkát végeznek, mint például a 65 év feletti orvosok, a vállalkozói szerződéssel foglalkoztatott nővérek és orvosok, és azok az egészségügyi felsőfokú képzésben vagy doktori képzésben lévő hallgatók sem részesülnek a jutalomban- az orvostanhallgatók  kivételével -,

akik szintén munkát vállaltak a járványügyi feladatok végzésében.

Ugyanígy nem fizetik meg ezt az összeget azon egészségügyi dolgozók több csoportjának sem, akik nem a közfinanszírozott ellátásban dolgoznak, dacára annak, hogy az egészségügyi dolgozókat érintő – még a mai napon is fennálló – korlátozások minden egészségügyi dolgozót egységesen sújtanak.

https://merce.hu/2020/06/14/elfogadhatatlan-hogy-az-egyszeri-500-ezer-forintos-juttatasbol-rengeteg-egeszsegugyi-dolgozo-kimarad/

Lemondott a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője

Balázs József június 15-i hatállyal távozik posztjáról – írja a Promenád.

A Promenad.hu információi szerint lemondott a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője. Balázs Józsefnek az elmúlt hónapokban több vitatható döntése, intézkedése is országos sajtóvisszhangot váltott ki.

Ilyen volt a szentesi gimnázium felvételi feltételeinek utólagos módosítása, majd a makói vasalódeszkás testnevelő tanár elleni fellépése. Utóbbi ügyben az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos ombudsman is vizsgálatot indított. A portál értesülései szerint Balázs József most a hétvégén, június 15-i hatállyal nyújtotta be lemondását.

https://makohirado.hu/2020/06/13/lemondott-a-hodmezovasarhelyi-tankerulet-vezetoje/

Kamupártos csalók nyomában

Bár cikkem nem róla szól, de fontosnak tartok Gődény Györgyön, Seres Márián és Stekler Ottón túl még egy nevet megemlíteni, Sipos Zoltánét. Sipos Zoltán a Partizán oknyomozó videójában bociszemekkel csodálkozik rá az édesanyját és több munkatársát is felölelő kamupárthálózatra, mondván, a látszat árulkodó, de hamis, hiszen ő ártatlan. Személyének érintettsége azért fájó, mert a kamupárt világán túl ő Országos Keresztény Vállalkozói Konferenciát szervez, és evangelizációs plakátkampányt támogat. Hetvenszer hétszer (azaz végtelenszer) kell megbocsátani annak, aki bűnös, valóban. Sipos Zoltán jó útra térését nem is vagyok hivatott megítélni. Mégis, ha a társadalmat érintette az elkövetett bűn, akkor illő a bűnbánatba is bevonni a társadalmat. A kamupárthálózat története ebben is hasonlít a Magyar Köztársaságra, hiszen – akárcsak a rendszerváltáskor – a szembenézés itt is elmaradt.

A Közös Nevező bizniszpárt alapítójaként ebbe a társaságba tartozik Gődény György is, aki egy Fidesz-közeli táplálékkiegészítő-cég arca a YouTube-on. Milliós nézettségű videóiban a koronavírus veszélyeinek tagadásáról delirál ugyanolyan magabiztossággal, mint ahogy kamupártja politikai missziójáról oktatta ki arrogánsan Gulyás Mártont egy 2018-as interjúban. A propagandamédiumokon túl a Nők Lapja vagy a Jakupcsek-show is fölkeresi Gődényt, de az eltűnt 150 millió helyett az egészséges férfi testképről kérdezi.

https://magyarhang.org/publicisztika/2020/06/13/kamupartos-csalok-nyomaban/

Nem vizsgálhatja az ügyészség Mészáros Lőrincék nyertes szállodapályázatait

A hatályos törvények nem engedik, hogy az ügyészség vizsgálódjon a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szállodaépítési pályázataival kapcsolatban, amin Mészáros Lőrinc és más kormányközeli üzletemberek feltűnően sokat nyertek – mondta Polt Péter legfőbb ügyész egy képviselői kérdésre válaszolva. A DK-s Vadai Ágnes arról nyújtott be írásbeli kérdést, hogy az MTÜ által lezárt Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció dokumentációja kikerülhetett-e a megjelenés előtt a pályázókhoz. A szállodaépítési és felújítási állami pályázatot tavalykarácsony előtt írták ki,majd az ünnepek után a vártnál jóval hamarabb, január 7-én fel is függesztették, mondván kimerült a keretösszeg a sok pályázat miatt.

A pályázóknak így csak néhány munkanap állt rendelkezésére, ami, mint a Polt Péter válaszáról beszámoló mfor írja, felvetette, hogy már a fiókban lehettek a kész pályázatok, az érdekelt felek előre ismerhették a majdani kiírást. Az eredmények szintén nem oszlatták el ezeket a gyanúkat: a legnagyobb nyertes ezúttal is Mészáros Lőrinc lett, aki az érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels 14 szállodájának felújítására kapott 17,7 milliárdot. A Garancsi Istvánhoz, Csányi Sándorhoz és Hernádi Zsolthoz köthető CDHT Hotel Projekt Kft.  8,6 milliárdot  kapott a Tihanyi Kastélyszálló megépítésére, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István korábbi közös cége, az Appeninn Nyrt. pedig a volt pártüdülő, a Club Aliga fejlesztésére nyert 7,3 milliárdot a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

A pályázati kiírások esetleges kikerülését azonban az ügyészség Polt Péter válasza szerint egyáltalán nem vizsgálhatja. 

 

https://index.hu/belfold/2020/06/13/nem_vizsgalhatja_az_ugyeszseg_meszaros_lorincek_nyertes_szallodapalyazatait/

 

Egymilliárdból visznek kereszténységet népszerűsítő színházat az iskolákba Vidnyánszkyék

Kereszténységet népszerűsítő vándorszínház alakult, amelynek célja, hogy az iskolákba juttassa el  Jézus követésének példázatait és a magyar történelem sorsfordító pillanatait - írta a Hvg.hu.

A Széchenyi István Történelmi Vándorszínház működése a Déryné program része, amelyet a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila indított el az általa létrehozott Déryné Nonprofit Kft felügyelete alatt.

 

A kft már bejegyzése előtt egymilliárd forintos támogatást kapott abból az alapból, amelyet a kultúrtao eltörlése után hoztak létre a már működő előadók számára. Ennélfogva vitatható, hogy a Déryné Nkft. jogosult volt-e a támogatásra, amellyel rögtön a harmadik legnagyobb összeget kapta  az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (1,8 milliárd) és az L. Simon László korábbi cégeinek címére bejegyzett Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány (1,1 milliárd) után.

 

https://index.hu/kultur/2020/06/13/egymilliardbol_visznek_keresztenyseget_nepszerusito_szinhazat_az_iskolakba_vidnyanszkyek/

 

MOHÁCSI JÁNOS A SZÍNMŰVÉSZETIRŐL: “AZ INTÉZMÉNY ELFOGLALÁSA A CÉL”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és diákjai a sajtóból értesültek, hogy szeptember elsejétől a kormány felügyelte alapítvány formájában működnének tovább. A döntés hullámai elérték az intézményben eddig végzetteket is. A nevükben jegyzett petíciót tegnap már 500-an írták alá. Közülük Mohácsi János rendezőt kérdezte a HírKlikk.

A teljes interjú ITT olvasható.

A színiegyetemhez közvetlen kötődése sincs, mégis aláírta azt a petíciót, amit az egyetem volt hallgatói tettek közzé: “Nem szeretem, amikor a hatalmi garnitúra úgy gondolja, hogy mindenhol ott a helye és a fürdőszobában is beletúrhat a fogselymedbe. Ez az egész semmi egyéb, mint politikai térfoglalás a kultúrában, akárcsak az ötvenes években, hogy ne menjek messzebb. Hogy mondjam, hogy nagyon finoman mondjam… A tököm tele van vele, amikor ez a térfoglalás zajlik, mikor a kultúráról azt gondolják, hogy valamilyen irányba kellene beállnia” – szögezte le Mohácsi. 

https://szinhaz.online/mohacsi-janos-a-szinmuveszetirol-az-intezmeny-elfoglalasa-a-cel/

Lebuktatta a kormányt a Magyar Nemzet

Lendvai Ildikó

„Mivel a vírus zárt közösségekben terjed, így a több tízezer felszabadított ágyon senki sem fertőződhetett meg."

Hogy mi van? Akkor most mégis több tízezer ágyat szabadítottak fel? És nem is azért, hogy ha a járvány belobban, legyen hely a konronavírusosoknak?

Inkább azért, mert a kórházak – ahol kezdetben nem volt elég védőfelszerelés – maguk váltak a fertőzés gócaivá? Úgy vélték, bárhol nagyobb biztonságban van a beteg, mint egy egészségügyi intézményben?

https://hirklikk.hu/kozelet/erdekes-ervek-a-magyar-nemzetben/365096

 

Koronavírus: az emberek fele mintha eleve védett lenne

Egy friss kutatás szerint a szervezet T-sejtes védekezése a lakosság nagy részének védelmet biztosíthat a koronavírussal szemben, emiatt jóval enyhébb lehet a járvány a korábbi előrejelzésekhez képest. A politikusok viselkedése így is életeket menthet, ezt mutatja Szlovákia példája, ahol tizedannyi áldozata volt a járványnak, mint nálunk.

A Balkányi László orvossal, tudásmérnökkel a koronavírus-járványról készült interjút a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában olvashatják. Ajánló.

Balkányi László: Az elmúlt néhány hónapban hihetetlen mennyiségű adat gyűlt össze a vírusról és a fertőzőképességéről is…

A legizgalmasabb viszont az a két, május közepén megjelent cikk, amelyek egy olyan ellentmondást látszanak feloldani, amit a kezdetektől nem értettek a kutatók. Miért lehet az, hogy azokon a helyeken, ahol tényleg dühöngött a járvány, sokan nem fertőződtek meg? Akár a Diamond Princess óceánjárót nézték, akár az idősotthonokat világszerte, azt találták, hogy sehol nem ment 40–60 százalék fölé a fertőzöttek száma. Viszonylag gyakori volt az is, hogy egy háztartásban élők sem kapták el egymástól a fertőzést. Pedig ez a koronavírus tünetmentesen is fertőz, tehát akár több héten át is bent lehetett ezeken a helyeken a vírus, még mielőtt bármilyen óvintézkedést meg tudtak volna hozni.

https://m.magyarnarancs.hu/katasztrofa/koronavirus-az-emberek-fele-mintha-eleve-vedett-lenne-130602

Alföldi Róbert: „Nem véd semmi”

A Köszönjük, Magyarország! nevű pályázat a független művészek megsegítésére jött létre, a kormánynak – ahogy ők mondják – „sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani” erre a célra. E „megmentő” csomag volt beszélgetésünk kiindulópontja.

 

Alföldi Róbert: Mindenestől csodálatos és örömteli, hogy nyitott és elfogulatlan kurátorok döntik majd el ismét, kik érdemesek a támogatásra. Amúgy meg az összeg nem olyan rengeteg, hiszen összesen egymilliárdot kap az egész terület, a komoly- és könnyűzenészek, színészek, artisták együttvéve.

Magyar Narancs: Miért, szerinted mennyi lenne az ideális mentőösszeg?

AR: Nem tudom. Talán egy ötödnyi stadion ára. Egy teljes stadion valódi bekerülési költsége pedig talán rendbe tehetné az egészségügyet. Amúgy meg semmi abszurd nincs az egészben, tökéletesen logikus lépések egymásutánjáról beszélünk, melyeken a taoelvonások ügye óta nehéz csodálkoznom. Lehet, hogy becsípődés nálam, ám onnantól, hogy azt szemrebbenés nélkül tudták elintézni, szerintem már minden csak következmény. Onnantól simán létre lehetett hozni a törvények és elosztási rendszerek azon szövedékét, amelynek szorításában ki lehet nyírni azokat, akik nem az ő szájízük szerint működnek.

https://m.magyarnarancs.hu/szinhaz2/nem-ved-semmi-129722

Az EU nem bankautomata, hanem értékközösség – ismét beolvasott Orbánéknak a Néppárt frakcióvezetője

A jogállami normákat is figyelembe kellene vennie Brüsszelnek, amikor forrást biztosít a tagállamoknak a koronavírus-válság enyhítése céljából

– jelentette ki a Néppárt frakcióvezetője. Manfred Weber azt mondta nem véletlen, hogy ezen feltételek ellen éppen Magyarország tiltakozik.

Az Európai Unió nem bankautomata, hanem értékközösség

- fogalmazott a Süddeutsche Zeitungnak adott nyilatkozatában. Megítélése szerint Brüsszelnek meg kellene erősíteni az ellenőrző szerepét, hogy vissza lehessen szorítani a korrupciót, valamint a pazarlást. Megjegyezte, a koronavírus-válság miatt juttatott forrásokat kizárólag a gazdaság újraindítására kell használnia  a tagállamoknak, nem élhetnek vissza a többi ország szolidaritásával.

 

https://168ora.hu/kulfold/manfred-weber-neppart-unios-forras-186492

 

Romsics szabadkőműves meséi

VIOREL DĂNACU: A ROMÁNOK 1918 UTÁN KEMÉNYEN KÜZDÖTTEK ERDÉLY ELSZAKÍTÁSÁÉRT

Szakács Árpád Magyar Nemzet

Évtizedek óta az egyik legnagyobb talánynak számított, milyen szerepe volt a szabadkőműveseknek a trianoni diktátum előkészítésében és megvalósulásában. Ha itt-ott fel is vetődött, a kérdés inkább szubkulturális vonalon került szóba, mert a témakört nem illett komolyabb fórumokon megemlíteni, a „nagy nyilvánosság” előtt ugyanis ennek valóságtartalma egybeesett a szíriuszi ufóhívő elméletekkel. Így aztán aki szóba hozta, könnyen a virtuális bolondokházában találhatta magát; ha netán az illető történész, biztosan számíthatott a szakmai kirekesztésre, ami után mint egy leprás tengethette tovább az életét.

Normális emberben ugyanis ilyen gondolat fel sem vetődhet, hiszen az egyetlen narratíva szerint a szabadkőművesek jótékony bácsik voltak, a felvilágosodás szellemi tótumfaktumai, akik művelni akarták a népüket.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/romsics-szabadkomuves-mesei-2-8236989/

 

A The Washington Post inkább a saját háza táján sepregessen!

FACEBOOK/KOVÁCS ZOLTÁN Magyar Nemzet

A magyar demokrácia él, az ország sikeres a koronavírus elleni küzdelemben – hangoztatta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a The Washington Post című amerikai lapban szombaton megjelent véleménycikkében.

Will úr azt írta, hogy Orbán Viktor Magyarország demokráciájának szétrombolója, aki közvetlenül vagy közvetve ellenőrzést gyakorol a bíróságok és a média felett” – idézte a korábbi publicisztika sorait Kovács Zoltán. Majd leszögezte: „a mi demokráciánkban a sajtó valójában élénk és kritikus, a bíróságok függetlenek (lásd a Kúria múlt hónapban hozott döntését egy prominens roma-szegregációs ügyben, amely döntés ellentétes a magyar kormányzat álláspontjával) és az ellenzéki jelöltek még mindig nyernek választásokat”.

Magyarország 2018-ban tartott parlamenti választásán a részvétel 70 százalékos volt, a legmagasabb 2002 óta. Ez aligha jelez romokban heverő demokráciát

https://magyarnemzet.hu/kulfold/a-the-washington-post-inkabb-a-sajat-haza-tajan-sepregessen-8239914/

Nagy Károly forog a sírjában

Fricz Tamás Magyar Nemzet

Klaus Johannis, Románia szász származású elnöke május 21-én „majdnem” átvette a neki megítélt Nagy Károly-díjat Aachenben, ebben csak a koronavírus-járvány akadályozta meg. A Nagy Károly-díjat 1950 óta adják olyan kiemelkedő személyiségeknek, akik tevékenységükkel kimagasló módon hozzájárulnak az európai egységhez, illetve az európai értékek érvényesítéséhez.

Klaus Johannis néhány héttel ezelőtt becsmérlő, lekezelő, cinikus megjegyzéseket tett a magyar nemzeti kisebbségre, áttételesen az egész magyarságra. Tette ezt úgy, hogy a szász kisebbséghez tartozik Romániában. És tette úgy, hogy a magyar nemzet éppen készült a trianoni békediktátum századik évfordulójával kapcsolatos emlékezésre, tehát éppen egy olyan időszakban sértett meg minket, amikor egy román, de német származású köztársasági elnöktől elvárható lett volna a legnagyobb tapintat. Hacsak nem az a célja, hogy a német politikai elit mai szokásához hasonlóan – amelyhez ma egyaránt odatartoznak a balliberálisok mellett a néppártiak, a valahai „konzervatívok” is – ujjgyakorlatszerűen belerúgjon a magyar kisebbségbe és Magyarországba, hiszen ezzel manapság jó pontokat lehet szerezni az európai és globális elitnél.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/nagy-karoly-forog-a-sirjaban-8236596/

Diktatúra Soros pénzén

Néző László Magyar Nemzet

„Idegenek vagyunk, idegenszívűek, mocskos liberálisok, komenisták, Soros-ügynökök…” – vallotta be februári évértékelőjében Gyurcsány Ferenc. Persze szerinte mindezeket csak a kormány, a fideszesek gondolják róluk, de tartsuk csak nyugodtan ezeket a szavakat is, ahogyan egyesek az őszödit, igazságbeszédnek. Mert ha valaki úgy gondolkodik, ahogyan Soros, úgy beszél, ahogyan Soros, azt teszi, amit a magyar származású spekuláns szeretne, azt mi másnak lehetne nevezni, mint sorosistának? Ha pedig még Soros-pénzért teszi mindezt, akkor egészen nyugodtan ráilleszthető a Soros-ügynök jelző. Azzal, hogy liberálisok és „komenisták” vannak ma többségben a baloldalon, talán még ők sem vitáznának.

A magyarországi baloldal – az ellenzéki pártok és csatolt részeik, amelyek magukat előszeretettel nevezik civil szervezeteknek –, ezer szállal kötődik az amerikai milliárdoshoz eszmeileg és anyagilag is. 

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/diktatura-soros-penzen-a-helyzet-8237286/

Totális csőd Karácsonyék biciklisávja: szinte senki nem használja, az autósok dühöngenek

ORIGO

Durva dugók, dühöngő autósok, bosszankodó budapestiek és kihasználatlan biciklisávok - nagyjából így lehetne összefoglalni, mi lett Karácsony Gergelyék elképzeléséből. Van olyan vélemény is, hogy a főváros ezzel egymásnak akarta ugrasztani az autósokat és a bicikliseket. Gyakorlatilag mindenki tiltakozik az ésszerűtlen döntés ellen.

https://www.origo.hu/itthon/20200613-karacsony-gergely-biciklisav-auto.html

AZ AGY STIMULÁCIÓJÁVAL FÉKEZHETIK MEG AZ ALZHEIMER-KÓRT

Az MIT kutatói gyógyszerek nélkül, hanggal és fénnyel aktiválják az agyi immunrendszert. Az eredményeiken alapuló készülék klinikai tesztjei jövőre érnek véget, de közben már vannak, akik házilagos eszközökkel próbálják előállítani az agyat stimuláló hullámokat. Ezt se próbáld ki otthon!

Az Alzheimer-kór szellemi hanyatlással és teljes leépüléssel járó neurodegeneratív betegség. Jelenleg nem gyógyítható. Miközben kiváltó okai és kialakulásának pontos részletei nem ismertek, 2030-ra várhatóan 35 millió demenciás beteg lesz világszerte, mintegy 70 százalékuk Alzheimer-kóros.

https://qubit.hu/2020/06/14/az-agy-stimulaciojaval-fekezhetik-meg-az-alzheimer-kor

Ezrek mentek utcára Londonban, Párizsban, Bejrútban és Hongkongban is

Világszerte tüntetnek továbbra is a rendőri erőszak és a rasszizmus ellen. Londonban szélsőjobboldali huligánok balhéztak, Párizsban a tüntetők csaptak össze a rendőrökkel.

https://kepek.444.hu/2020/06/13/ezrek-mentek-utcara-londonban-parizsban-bejrutban-es-hongkongban-is

Addig blokkolja Magyarország Ukrajna NATO-csatlakozását, amíg Kijev nem módosítja az oktatási törvényt

"Fenntartjuk a miniszteri szintű NATO–Ukrajna ülések vétózását, ameddig a kárpátaljai magyarság vissza nem kapja korábban elvett jogait," közölte Pótápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a 168 Órának, miután péntek este az ukrán külügyminiszter bejelentette: nem tervezik a jogszabály módosítását. Dmitro Kuleba az 1+1 ukrán tévécsatorna műsorában kijelentette: 

Kijev nem fog további változtatásokat végrehajtani a 2017-ben elfogadott ukrán oktatási törvényen a Magyarországgal való kompromisszum kedvéért azon túlmenően, hogy már végrehajtotta az Európa Tanács Velencei Bizottságának minden ajánlását.

https://444.hu/2020/06/13/addig-blokkolja-magyarorszag-ukrajna-nato-csatlakozasat-amig-kijev-nem-modositja-az-oktatasi-torvenyt

Elnöki ügy: 584 oldalas könyv készült Áder elmúlt három évéről

Áder János államfő az általa nyolc évvel ezelőtt teremtett hagyományhoz igazodva jelentette meg aktuális beszámolóját, tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. 

Áder második megbízatásának első három évét összesen ötszáznyolcvannégy oldalon mutatja be az Elnöki beszámoló.

Az interneten elérhető kiadványt az alábbi fejezetcímek tagolják:

https://444.hu/2020/06/13/elnoki-ugy-584-oldalas-konyv-keszult-ader-elmult-harom-everol

Orbán levelet írt Putyinnak: találkozna

Az Oroszországi Föderáció nemzeti ünnepe, az Oroszország napja alkalmából levelet írt a miniszterelnök Vlagyimir Putyin államfőnek és Mihail Misusztyin miniszterelnöknek, közölte sajtófőnöke még pénteken. Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor az elnöknek címzett szövegben kiemelte: 

"az új koronavírus elleni küzdelem mindannyiunkat nehéz feladatok elé állít, azonban országaink sikeresen védekeztek az elmúlt hónapok során. Az Oroszországi Föderációval felépített kapcsolatoknak kormányom kiemelt jelentőséget tulajdonít. Örömömre szolgál, hogy az utóbbi években rendszeres párbeszéd és sokrétű együttműködés alakult ki közöttünk. Bízom benne, hogy hamarosan személyesen is folytathatjuk kétoldalú kapcsolataink fejlesztését."

https://444.hu/2020/06/13/orban-levelet-putyinnak-talalkozna

Öt újabb koronavírus-fertőzött, három halott

Az elhunytak krónikus idős betegek voltak. Húszan vannak lélegeztetőgépen.

https://hvg.hu/itthon/20200614_Ot_ujabb_koronavirusfertozott_harom_halott

Kurier: Orbán és Tusk párbajában valakinek győznie kell

A Néppárt elnökének tarthatatlan lesz a helyzete, ha nem éri el a magyar kormányfő pártjának eltávolítását a pártcsaládból. A kimenetel a németeken múlik - így látja az osztrák Kurier elemzője.

Testvérháború zajlik Orbán Viktor és Donald Tusk között a Európai Néppártban (EPP), de a vége az lesz, hogy az egyiknek mennie kell – olvasható az osztrák Kurier külpolitikai rovatában. Az EPP elnöke azon van, hogy zárják ki a Fideszt, amire a magyar miniszterelnök keményen riposztozik. Számára a lengyel politikus a legújabb kedvenc ellenség: azzal vádolja az Európai Tanács volt elnökét, hogy az a liberálisok és a baloldal nyelvét használja. Sőt, Novák Katalin családügyi államtitkár tegnap erre rátett még egy lapáttal, amikor a Twitteren azt üzente a világnak, hogy Tusk a felelős a pártcsaládban uralkodó zűrzavarért, illetve zavarodottságért.

https://hvg.hu/360/20200614_Osszel_kenyertoresre_viszi_a_dolgot_a_Neppart_a_Fidesszel

Kínában megint belehúzott a koronavírus

Kínában az elmúlt napon 57 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami a legmagasabb szám április 13-a óta. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleménye szerint az újonnan diagnosztizált esetekből 38-an helyben kapták el a vírus okozta Covid-19 betegséget, ezen belül 36-an Pekingben.

A napi fertőzésszám a kínai fővárosban még soha nem volt ilyen magas, amióta a hatóságok közzéteszik a járványadatokat.

https://hvg.hu/vilag/20200614_Kinaban_megint_belehuzott_a_koronavirus

Már védeni kell Winston Churchill szobrát

Az unokája szerint elképzelhető, hogy múzeumban lenne a helye. Londonban összecsapások voltak, száznál több tüntetőt őrizetbe vettek.

https://hvg.hu/vilag/20200614_Mar_vedeni_kell_Winston_Churchill_szobrat

És akkor Debrecenben kezdett épülni a magyar jövő

Recessziót és nagy munkanélküliséget jósol az Európai Bizottság és az OECD is; Budapesttől egyre több pénzt vennének el, Debrecennek 29 milliárd forintot adnak; kiderült, hogy a magyarokat zavarja a legkevésbé a korrupció. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

https://hvg.hu/gazdasag/20200614_Es_akkor_debrecen_budapest_oecd_gdp_korrupcio_vasut

Egy pécsi lelkész vasalódeszka-oltárral reagált a „vasalódeszkás tornatanár” ügyére fotó

 Nem mersz vasalódeszkás képet feltenni!
– Fogd meg a söröm!

Ócsai Zoltán, a Pécsi Evangélikus Egyházközösség lelkésze ezzel a kommentárral tette közzé az alábbi fotót, amelyen egy vasalódeszkán kialakított oltár mögött áll, ezzel reagálva a „vasalódeszkás tornatanár” ügyére.

https://24.hu/belfold/2020/06/13/vasalodeszkas-tornatanar-pecs-lelkesz-vasalodeszka-oltar/

A kamuvideó tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felveti

Magyar Hírlap

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselőjének egyik Brüsszelben dolgozó munkatársa készítette a magyar egészségügyről álhíreket és rágalmakat terjesztő baloldali kamuvideót. A szocialisták újabb csúfos lebukásán túl az ügy a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felveti - mutat rá a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának lapunkhoz eljuttatott sajtóközleménye.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200613-a-kamuvideo-tiltott-partfinanszirozas-gyanujat-is-felveti

„Magyarországnak az lenne jó, ha Andrzej Duda maradna az elnök”

Magyar Hírlap

Magyarországnak az lenne jó, ha Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje maradna a lengyel köztársasági elnök - értékelt a XXI. Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200614-magyarorszagnak-az-lenne-jo-ha-andrzej-duda-maradna-az-elnok

Brüsszeli gizgazok

Aki nem engedelmeskedik a brüsszeli diktátumoknak, azzal szemben persze jön a „fakenewsozás”, a politikai nyomásgyakorlás, a jogi és pénzügyi szankciókkal való fenyegetőzés

Faggyas Sándor Magyar Hírlap

Brüsszelnek Budapesthez és a magyarokhoz való viszonyához a (talán) Alfonzónak tulajdonított anekdota illik, aki, miután a munkaszolgálatban puskatussal ütötte a kápó, állítólag annyit mondott: „ezek vagy nem szeretnek minket, vagy csak nem tudják kimutatni”. A szellemesnek szánt sztorit vajon ki tette közzé a közösségi oldalán? Nos, nem más, mint Budapest örökké sértődötten duzzogó, minden döntéstől irtózó és minden felelősséget elhárító főpolgármestere. Bár Karácsony Brüsszel helyett természetesen a kormányt, a magyarok helyett a budapestieket írta bejegyzésében (a „lánchídi csata” és a „Budapest-adó” kapcsán), ám a vészkorszakra utaló kápózása inkább az uniós hatalmi komplexum Magyarországhoz való viszonyulására jellemző.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200613-brusszeli-gizgazok

Túl lehet jutni Mečiaron, Ceauşescun és Orbánon is

Összehasonlíthatatlanul kiszámíthatóbb az élet Szlovákiában hozzánk képest, a társadalom, beleértve a magyarokat is, sokkal jobb mentális állapotban van. Ez egyfajta reményt ad, hogy túl lehet jutni Mečiaron, Ceauşescun és Orbánon is. Törzsök Erika szociológus, kisebbségkutatónak sokkal több jó híre nem nagyon van, de megszívlelendő gondolata annál inkább – több évtizedes liberális kisebbségpolitikusi múlttal.

https://nepszava.hu/3081378_tul-lehet-jutni-meiaron-ceauescun-es-orbanon-is

Forgács Imre: Alkotmánybírák – szerepzavarban

A német Alkotmánybíróság május 5-ei döntése Brüsszelt és a tagállamok többségét egyaránt meglepte.

Mostanában nemcsak a populistáknak van bajuk az Európai Unióval. A német Alkotmánybíróság május 5-ei döntése Brüsszelt és a tagállamok többségét egyaránt meglepte. A testület szerint az Európai Központi Bank (EKB) túllépi hatáskörét azzal, hogy államkötvényeket vásárol, s évek óta így próbálja a gyengélkedő európai gazdaságot a felszínen tartani. A vita fellángolt és – afféle bozóttűzként – a gazdaságon kívüli területeken is terjed. Az ítélet az Unió és a tagállamok közötti hatásköri kérdéseket is érinti, és a sok évtizedes vitát – egy világjárvány idején – újra napirendre tűzi. A felvetett kérdések amúgy fontosak: van-e joga például egy nemzeti alkotmánybíróságnak arra, hogy az EKB-t elmarasztalja? Különösen azok után, hogy az Európai Unió Bírósága (EUB) a jegybank kötvényvásárlási programját egy korábbi ítéletében jogszerűnek mondta. A luxemburgi válasz nem is késett: az uniós intézmények döntéseit jogi szempontból kizárólag az EUB vizsgálhatja, azok minősítése nem a tagállami alkotmánybíróságok feladata.

https://nepszava.hu/3081325_forgacs-imre-alkotmanybirak--szerepzavarban

Bolgár György A védelem hete

Azt állította Orbán Viktor (szokásos rádiónyilatkozatában), hogy a járvány elleni védekezésben az önkormányzatoknak is részt kell venniük, hiszen ők is a magyar élet részei. „Ha valaki elkezd kibújni a védekezésből, és a kormányzati jogkört gyakorlók ezt megengedik, akkor majd mindenki ki akar bújni”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az állami elvonások ellen tiltakozó önkormányzatok nem bújnak ki a védekezésből, hanem részt vesznek benne. Mivel azonban a válság az önkormányzatok bevételeit ugyanúgy sújtja, mint az állam által (helyesen) megsegített cégeket és munkavállalókat, őket is ugyanúgy támogatni kellene, nem pedig még jobban megszorongatni. Egy ilyen válságban ugyanis csak az állam és néhány nagyon erős piaci szereplő képes plusz terheket elviselni. Az önkormányzatok elvéreznek. Bár talán ez a cél.  

https://nepszava.hu/3081450_a-vedelem-hete

Kentaurbeszéd - Sz. Bíró Zoltán: Az alkotmánymódosítás igézetében

Nem könnyű „össznépi szavazást” tartani, kiváltképp járvány idején. De ha a rendszer úgy látja, hogy jobb minél előbb túl lenni rajta, akkor neki kell futni, a karantént idő előtt fel kell oldani, még azon az áron is, hogy Moszkvában az egymillió lakosra jutó új fertőzöttek száma még mindig akkora, mint amekkora Spanyolországban volt csúcsidőben. Az idő azonban szorít. A Kreml tart attól, hogy a halogatás nem neki kedvez. És ez alighanem így is van.

https://nepszava.hu/3081327_kentaurbeszed-sz-biro-zoltan-az-alkotmanymodositas-igezeteben

Három Lánchíd árát veri el irodabútorra Orbán!!

Urizálni azt baromira tudnak ezek a pofátlan Fidesz-csicskák: 20 milliárdot szórnak el luxus irodai székekre és asztalokra. Telik rá az önkormányzatoktól elvont pénzekből, mi? Szégyen!

https://ezalenyeg.hu/kozugy/harom-lanchid-arat-veri-el-irodabutorra-orban-5962

Aláírták a szerződést 400 millió adag koronavírus-oltásra

Az AstraZeneca globális gyógyszeripari vállalat szerződést írt alá az európai kormányokkal. Ebben vállalja, hogy akár 400 millió adag, koronavírus elleni oltóanyaggal látja el az országokat - írja az Index a Reuters nyomán.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/astrazeneca-oltan-koronavirus.708061.html

"Nem hiszem, hogy ez egy igazolható fegyverhasználat lett volna" - Atlantában rendőrök lelőttek egy fekete férfit

A rendőrfőnök lemondott, a tüntetők felgyújtottak egy gyorséttermet.

 

Az egyesült államokbeli Atlantában tüntetők lezártak egy autópályát és felgyújtották azt a Wendy's gyorséttermet szombat este, ahol előző este egy rendőr agyonlőtt egy fekete férfit.

A zavargás sötétedés után vette kezdetét Atlantában, ahol Keisha Lance Bottoms polgármester előzőleg sajtóértekezleten jelentette be, hogy elfogadta Erika Shields rendőrfőnök lemondását a 27 éves Rayshard Brooks halála miatt.

"Nem hiszem, hogy ez egy igazolható fegyverhasználat lett volna, és intézkedtem az elkövető rendőr azonnali elbocsátása érdekében" - közölte Bottoms a tragikus incidensről tartott délutáni sajtóértekezletén, bejelentve, hogy teljesen átszervezik az atlantai rendőrség vezetését. Az intézkedő két fehér rendőr nevét a hatóságok még nem tették közzé.

https://m.magyarnarancs.hu/kulpol/nem-hiszem-hogy-ez-egy-igazolhato-fegyverhasznalat-lett-volna-atlantaban-rendorok-lelottek-egy-fekete-ferfit-130680

Szabad szemmel - Meg kell szabadulni Orbántól

Nemzetközi sajtószemle, 2020. június 14.

 

https://nepszava.hu/3081508_szabad-szemmel-meg-kell-szabadulni-orbantol

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.