2020, június 12 - 08:40 Sajtószemle
Brüsszel: nem mond igazat a magyar kormány
Bár a kabinet az emberektől kér támogatást, mert szerintük Brüsszel meg akarja változtatni az alaptörvényt, ez nincs így.
Álhírnek minősítette a nemzeti konzultációban szereplő egyik állítást Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke. A politikus egy újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy Brüsszel az alkotmány megváltoztatására akarja kényszeríteni Magyarországot azért, hogy fogadjon be migránsokat. Az ezzel kapcsolatos kijelentést a kérdőív 13. pontja tartalmazza:
“Brüsszel arra készül, hogy megtámadja a magyar alkotmány bevándorlással kapcsolatos szabályait. Arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy megváltoztassuk Alaptörvényünk migrációt tiltó rendelkezéseit. Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?”
A bizottsági alelnök hozzátette: Brüsszelben senki sem kérdőjelezi meg a tagállamok jogát, hogy nemzeti konzultáció formájában kérdezzék meg az állampolgárok véleményét. Sőt, az efféle referendumokat kifejezetten hasznosnak ítélik. Jourová ugyanakkor emlékeztetett, hogy nem ez az első eset, hogy a kormány — finoman szólva — félrevezető információkat terjeszt az Európai Bizottságról.
https://nepszava.hu/3081122_brusszel-nem-mond-igazat-a-magyar-kormany
Nekiugrott Kovács Zoltán az Európai Bizottság alelnökének, mert az fake news-nak nevezte a fake news-t
Ja, és persze: Soros, Soros, Soros, Soros, és még egyszer ugyanő.
Mindenesetre a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár válaszposztjában attól tartózkodik, hogy leírja: Brüsszel igenis az Alaptörvény megváltoztatására tör. Ehelyett arra szorítkozik, hogy az Európai Bizottság mindent megtesz azért, hogy a magyar kormány ne tudjon fellépni a migráció jelentette fenyegetéssel szemben. De a fideszes politikus szerint ez nem csoda, hiszen az EU-ban mindenki Soros György zsebében van, nyilvánvalóan Vera Jourová is az ő embere.
Operatív Törzs: maradnak a kórházparancsnokok, és továbbra sem lehet szabadon elhagyni az országot
Az egészségügyi dolgozók és a katonák csak miniszteri engedéllyel mehetnek külföldre.
Vagy nem szeretnek minket, vagy nem tudják kimutatni - újabb kormányzati meglepetés Budapestnek
12 milliárdot vonna el a fővárostól a kabinet.
Tegnap este is kaptak a budapestiek egy meglepetést a kormánypárti képviselőktől, írja Facebook-posztjában Karácsony Gergely.
Az idei költségvetéshez tervezett kormánypárti bizottsági módosító már idén elvenne majd 12 milliárdot a várostól. Ezt fejelnék meg jövőre a még súlyosabb sarccal, a Budapest-adóval. Az idei váratlan megszorítás nagyságrendileg a Lánchídra félretett pénznek felel meg... A kormánynak Budapesthez és a budapestiekhez való viszonyához, ironizál a főpolgármester, talán az Alfonzónak tulajdonított anekdota illik, aki, miután a munkaszolgálatban puskatussal ütötte a kápó, állítólag annyit mondott: ezek vagy nem szeretnek minket, vagy csak nem tudják kimutatni.
Kácsor Zsolt Ferenc pápa üzenete Bayer Zsolthoz
Nm szeretném kereszténységből kioktatni a keresztény magyar jobboldal keresztény magyar megmondóembereit – hiszen hogyan is jövök én ahhoz, hogy egy „szerencsétlen, nyomorult, ócska kis proliként” beleszóljak a keresztény magyar emberek dolgába –, de azért azt bizonyára megengedik, hogy felhívjam tisztelt figyelmüket a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjének, Ferenc pápának a dél-szudáni látogatására. És arra, hogy ott milyen elképesztő dolgot művelt a tárgyalópartnereivel. Ó, persze, tudom, hogy mióta Ferenc pápa merészelte védelmébe venni azokat a „rohadék, tetves, mocskos migránsokat” – akik a keresztény magyar haza vesztére törnek –, azóta Ferenc pápa kihúzta a gyufát a keresztény magyar jobboldalon. És azóta nem számít ő már tényezőnek, hanem csak egy „migránsokat simogató, elhülyült vénembernek” tartják egyes magyar keresztény jobboldali megmondóemberek.
De talán mégis eljut hozzájuk a pápa dél-szudáni üzenete.
A kép ugyanis meglehetősen erős.
Mármint az a kép, amelyen Ferenc pápa, ez a migránsokat simogató, elhülyült vénember letérdel, és megcsókolja a „kibaszott négerek mocskos bakancsát”.
Aki nem tudná, hogy miért használom ezeket a szavakat, annak elárulom, hogy a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Bayer Zsolt legutóbbi blogbjegyzésére utalok
https://nepszava.hu/3081191_ferenc-papa-uzenete-bayer-zsolthoz
Így változott a pártok erősorrendje a járvány lecsengése után
A négyosztatú ellenzéki térfélen a DK a legerősebb, az MSZP a második, és a Momentum a nagy visszatérő.
Ahogy múlt a járvány, úgy pezsdült meg a politizálási kedv, és úgy erősödtek meg a pártpreferenciák. Amíg a járvány érdemi fenyegetést jelentett, addig az emberek a kabinet mögé soroltak – áprilisról májusra viszont 42 százalékról 54 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rosszul mennek a dolgok. És politikai véleményüket a jelek szerint újra sokan hajlandóak lennének kinyilvánítani – a Népszava megbízásából dolgozó Publicus Intézet azt mérte, hogy májusban már az emberek 70 százaléka részt vett volna egy országgyűlési választáson, míg egy hónappal korábban ez az arány mindössze 49 százalék volt.
https://nepszava.hu/3081187_igy-valtozott-a-partok-erosorrendje-a-jarvany-lecsengese-utan
A fiataloknál már bukna a Fidesz
A kormánypárt tábora stabil, a Fidesz be van betonozva. A szimpatizánsok teljesen elégedettek a kormányzással. A 30 év alattiaknál más a helyzet a Medián felmérése szerint.
https://www.klubradio.hu/adasok/a-fiataloknal-mar-bukna-a-fidesz-112842
Újabb mínuszos évet zárt a gigantikus paksi atomprojekt
Baka F. Zoltán privatbankar.hu
A Paks II. Zrt. beszámolójából kiderül továbbá, hogy mennyi volt az egy dolgozóra jutó átlagos bérköltség. Eláruljuk, több, mint egy évvel korábban.
A bérköltség alapján egy dolgozó átlagosan havi 1,290 millió forintot keres a cégnél (egy évvel korábban 1,238 millió jött ki), ami jócskán felette volt a nemzetgazdasági átlagnak. De ez nem meglepő, tekintettel arra, hogy atomerőművi blokkot kell építeni. Ide tartozó információ, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság munkáját összesen 92,3 millió forint tiszteletdíjjal honorálták (mindkét testület 6 fős).
https://privatbankar.hu/cikkek/vallalat/ujabb-minuszos-evet-zart-a-gigantikus-paksi-atomprojekt.html
Jogerős: bocsánatot kell kérnie az Origónak a TASZ-tól, mert a portál listázta aktivistáik adatait
Másfél éve a túlóratörvény elleni tüntetést szervezték, a kormánypárti portál pedig közzétette személyes adataikat.
Szabad szemmel: Puccs, migránsbalhé és némi zsidózás
Létezik egy forgatókönyv, miszerint Trump hiába veszti el a választásokat.
nemzetközi lapszemle
Egy német elemző az előzmények részletes bemutatásával felrajzolja, miként hajt végre államcsínyt Trump, ha nem egészen öt hónap múlva vereséget szenved a választáson, és milyen intézkedéseket tesz már jó ideje, hogy senki se tudja meghiúsítani a tervét. A szerző arra számít, hogy az elnök a tényleges eredménytől függetlenül bejelenti: ő győzött és ezt sulykolja majd a Fox televízió, valamint az összes, a Fehér Ház által saját szócsőként használt sajtóorgánum.
A független média értelemszerűen lázongani fog, de erre azt mondja majd a hivatalos Amerika: minden kifogás nem több puszta álhírnél. Ha pedig netán elégedetlenkedik az államapparátus, amögött csak a demokrata „mély állam” szervezkedése állhat. A Fehér Ház akkor is kirendeli a katonaságot, ahogy azt a minap Washingtonban tette, majd a legvégén ráveszi a Legfelsőbb Bíróságot, ahol immár többségben vannak a hívei, hogy az hagyja jóvá Trump sikerét.
https://nepszava.hu/3081194_szabad-szemmel-puccs-migransbalhe-es-nemi-zsidozas
„Amerika odáig jutott, hogy aki nem fehér, annak ott van a hátán a célkereszt”
Már George Floyd halála előtt is a mindennapok része volt a rendőri önkény Minneapolisban, de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egy ott élő magyar szerint ha most nem történik változás, minden örökre így marad. Interjú Kaiser Sárával, aki néhány utcára él és dolgozik onnan, ahol egy rendőr intézkedés közben megölte George Floydot.
Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország
Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.
https://www.valaszonline.hu/2020/06/10/meszaros-szijj-garancsi-2019-nyereseg-merleg/
Több ezren nem értik, miért teszik fizetőssé a balatoni szabadstrandokat
Nyílt levélben kérik Varga Mihályt és a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy ne szorítsák ki így a Balatonnál élőket és az odalátogatókat.
Az Összefogás a Balatonért Egyesület nyílt levelet küldött a pénzügyminiszternek és az MTÜ-nek, amelyben tiltakoznak a balatoni szabadstrandok fizetőssé tétele ellen. Az egyesület indoklása szerint a lépés, így a jelenleg hivatalosan is szabadstrandként nyilvántartott fürdőhelyek fizetőssé tétele nemcsak a Balatonnál élőket, hanem az odalátogatókat is kiszoríthatja a szabad fürdőzés lehetőségéből.
Arra kérik ezért Varga Mihályt és az MTÜ-t, hogy ne járuljanak hozzá a vissza nem térítendő állami támogatásból felújított szabadstrandok fizetőssé tételéhez.
https://hvg.hu/kkv/20200611_Tiltakoznak_a_a_balatoni_szabadstrandok_fizetosse_tetele_ellen
Amikor hirtelen Tiborcz István bukkan fel a szomszédban
Aztán kiderül az is, mekkora helyen fér el sok NER-cég. Részletek a csütörtöki HVG-ben és a hvg360.hu-n.
Akár még örülhetnének is egy budapesti lakóparkban élők annak, hogy a közvetlen közelükbe a NER aranyifjai, illetve sikeres üzletemberei költöztették be cégeiket, az ilyen környékeken ugyanis látványos fejlesztések is következhetnek, nőhetnek az ingatlanárak.
A HVG hetilap csütörtöktől kapható számából azonban kiderül, hogy pasaréti épületegyüttes lakóinak jó része inkább eddigi békés életét siratja azután, hogy a kertjükben felhúzott irodakomplexumban hirtelen felbukkant Tiborcz István kormányfői vő BDPST Zrt.-je, az Equilor tanácsadó, a közelmúltig szintén Orbán Ráhel férjéhez és Mészáros Lőrinchez is köthető Appeninn és mások. Pláne nem lelkesek attól, hogy heteken belül nyílik náluk menő étterem és wellnessrészleg is – szerintük ezzel az ő nyugalmuknak vége.
Ráadásul az egész beköltözés elég faramucira sikerült, és egyelőre kitartóan az.
Vagy hát: olyan NER-esen trükkös.
https://hvg.hu/kkv/20200610_Amikor_hirtelen_Tiborcz_Istvan_bukkan_fel_a_szomszedban
Az Operettszínház igazgatója beismerte, zaklatásgyanú miatt távozott az ügyvezető
Azt tudom mondani, hogy rávetült a gyanú árnyéka, és közös megegyezéssel megváltunk egymástól
– mondta a Hír TV műsorában Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgatóról, akit az Indexnek nyilatkozva a színház több volt vagy jelenlegi munkatársa vádolt meg szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal.
Életveszélyes állapotban van a Lánchíd – képgaléria
A LEGFRISSEBB VIZSGÁLATI JELENTÉS SZERINT NEM LEHET TOVÁBB HALOGATNI A FELÚJÍTÁST
Kincses Krisztina Magyar Nemzet
Több mint fél éve tisztában van azzal Karácsony Gergely főpolgármester, hogy a Lánchíd állapota napról napra romlik, egészen idáig nem intézkedett azonban a felújításról, sőt, májusban bizonytalan ideig elhalasztotta azt. A Magyar Nemzet birtokába került vizsgálati jelentésből kiderül: a híd állapota, valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően, drasztikusan romlik. A súlyos problémák kezelése már-már lehetetlen, a híd komplex felújítását mielőbb el kell kezdeni.
https://magyarnemzet.hu/belfold/eletveszelyes-allapotban-van-a-lanchid-kepgaleria-8230725/
2013-ban íródott cikk, amikor Tarlós volt a főpolgármester
Rohad a Lánchíd
Egyre több helyen lyukad át a Lánchíd vasburkolata. A híd erősen korrodálódik, de a szerkezet még jól bírja. A felújítás terveit nemrég kezdték el készíteni, maga a rekonstrukció 2015 ben kezdődhet meg. Előnyben lesznek a gyalogosok és a kerékpárosok.
https://index.hu/belfold/budapest/2013/12/05/rohad_a_lanchid
Gy. Németh kemény hangú figyelmeztetése: "Senki ne riogasson azzal, hogy a Lánchíd leszakad"
Nem újíták fel a főváros kezelésében lévő utakat a független és fideszes vezetés alatt álló önkormányzatokban. A kerülteti polgármesterek szerint Karácsony Gergely szakmai helyett politikai döntést hozott. Ezzel és a Lánchíddal kapcsolatban Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest kérdeztük.
Gy. Németh Erzsébet, főpolgármester-helyettes és DK-s politikus szerint szakmai alapon született a döntés a fővárosi útfelújítások ügyében- erről az ATV Start műsorában beszélt. A politikus elmondása alapján a főváros a következőt csinálta ebben az ügyben: a BKK Közút megnézte, hogy milyen állapotban vannak a fővárosi közutak, és ebből született egy rangsor. Gy. Németh állítja, hogy ebből az első 25-26 legrosszabb állapotban lévő út felújítására lesz pénz a következő 4 évben.
Támogassa Budapest is a szegényebb településeket
MTI Magyar Nemzet
Indokolt a szolidaritási hozzájárulás fizetésének megváltoztatása, Budapest működése stabil, ezért elvárható, hogy a többi önkormányzathoz hasonló képlet alapján támogassa a kevésbé tehetős önkormányzatokat – nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Orbán Balázs elmondta, a parlamentben folyamatban van az idei évi költségvetés módosítása és a jövő évi büdzsé tárgyalása, és mindkét javaslat fókuszában a koronavírus-járvány elleni védekezés áll. A legfőbb feladat most az élet- és egészségvédelem támogatása, valamint a gazdaság újraindítása és a munkahelyteremtés támogatása – hangsúlyozta.
Kétségtelen, hogy van egy vita, de a kormány úgy gondolja, hogy a járvány elleni védekezés idején a gazdagabb önkormányzatoknak támogatniuk kell a szegényebb önkormányzatokat – közölte.
https://magyarnemzet.hu/belfold/tamogassa-budapest-is-a-szegenyebb-telepuleseketa-8229705/
Passzolná az MSZP a felelősséget
A PÁRTVEZETÉS HAGYTA JÓVÁ A KORÓZS-FÉLE VIDEÓT, DE AZ ELNÖKSÉG SZERINT A KÉSZÍTŐK HIBÁZTAK
Bácskai Balázs Magyar Nemzet
A párt vezetése az álmentős propagandafilm készítőire hárítaná a felelősséget, ám az operatőr – Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő asszisztense – csupán technikai segítséget nyújtott ahhoz. Az ügyben belső vizsgálat folyik a pártban, amelynek egyik részeredménye már borítékolható: Szakács László MSZP-s alelnök közölte, hogy a videóban feltűnő Korózs Lajos nem hibás. Eközben kiderült, az álmentős Németh Athina hazudott munkahelyével kapcsolatban, nem is dolgozik ott, ahol állította. Németh azon kijelentéseit, amelyek szerint tíz ápoltjából kilenc elhunyt, korábban Szabó Tímea párbeszédes országgyűlési képviselő terjesztette, az álmentős hazug állításait pedig a The Financial Times című nemzetközi lap is közölte.
https://magyarnemzet.hu/belfold/passzolna-az-mszp-a-felelosseget-8228409/
Jogi lépéseket tesz az MSZP-videó álmentőse
A rendőrség időközben rémhírterjesztés miatt nyomozást indított.
Az elmúlt napokban rengeteg fenyegetést kapott N. Athina, ezért jogi lépéseket tesz a sajtóorgánumok ellen, nyilatkozta az ATV Híradójának az MSZP videójában magát mentőápolónak valló nő. N. elmondása szerint valamennyi panaszos mellette áll, és dokumentumokkal is tudja igazolni az állításait.
Azt viszont elismerte, hogy sosem állt szerződésben mentős céggel.
N. a csatornával azt is közölte, hogy az MSZP-vel, és Korózs Lajos képviselővel az elmúlt napokban nem beszélt.
https://hvg.hu/itthon/20200611_MSZP_video_mentos_nyomozas
A NER igazi sikertörténete: a magyar korrupció reformja
Kevés ügyben tudott a Fidesz olyan alapos, hatékony, igazi újdonságokat hozó reformer lenni, mint a magyar korrupció átalakításában. A NER tíz évét összegző sorozatunk mostani részében az előző évtized korrupcióval foglalkozó kutatásait mutatjuk be: ha ezeket egymás mellé rakjuk, látjuk, hogyan épült teljesen új alapokra a rendszer.
https://hvg.hu/kkv/20200611_ner_korrupcio_ner10
A bűntudatipar szellemi útonállói
EURÓPÁRA IS ÁTTERJEDT A CSÚCSRA JÁRATOTT FEHÉRELLENES RASSZISTA PROPAGANDA
Ágoston Balázs Magyar Nemzet
Faji polgárháború előszele süvít az Egyesült Államokban. Az olvasztótégely valójában fortyogó üst, a multikulti utópiája drámai erővel pattan vissza a valóságról. A nemzetközi kommunista felforgatók által uszított gettócsőcselék apokaliptikus tombolásának ürügye egy korábban rablásért többször elítélt minnesotai bűnöző, a fedezet nélküli csekkel fizetni akaró és az ezért intézkedő rendőrökkel szemben erőszakos George Floyd halála, amely az egyik rendőr szakszerűtlen és embertelen fellépése miatt következett be. A bűnös egyenruhást letartóztatták, emberölés gyanújával nyomoznak ellene.
A tragikus eset nyomán látszólag irracionális módon lángba borult Amerika, és nyíltan felszínre tört a vad fehérellenes rasszizmus. Az elhalálozott bűnöző, George Floyd ugyanis történetesen fekete bőrű volt, az úgynevezett „felszabadító” emberjogista és szélsőbaloldali terrorista mozgalmak ezért az elnyomók és elnyomottak hazug narratíváját harsogva szabad folyást engedtek elvakult fehérellenes fajgyűlöletüknek
https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-buntudatipar-szellemi-utonalloi-8228466/
A Nyugat szerint Karácsony Gergely a diktátor!
Megyeri Dávid Magyar Nemzet
Állandó furcsállkodás tárgya a józan eszüket, racionális ítélőképességüket a PC-terror ellenére is megőrző állampolgárok körében, hogy a hazai kormánypártokat olyasvalamiért tartják nemzetközi össztűz alatt a liberálbalos hadak, aminek az ellenkezője igaz. Vagyis hogy nem ülésezik az Országgyűlés, a törvényhozás, a diktátor Orbán Viktor miniszterelnök rendeletekkel kormányoz, az ellenzéket durván elhallgattatják és az égvilágon semmiről sem kérdezik meg, nem egyeztetnek velük soha. Annak ellenére tartja magát ez a vadliberális science fiction, hogy csak az nem győződik meg arról, hogy mekkora hülyeség ez, akinek se tévéje, se számítógépe, se okostelefonja, se internete, esetleg analfabéta, mert nem tudja elolvasni nemcsak a magyar, de még az angol nyelvű híradásokat sem a magyar parlament szorgalmas munkájáról.
Örömmel jelentjük azonban: megtaláltuk ennek az őrületnek az okát, egyben megoldottuk a rejtélyt, miért sulykolnak a balosok Nyugaton, az Európai Unióban olyan sületlenségeket, amelyeknek a cáfolatáról egy alsó tagozatos brit vagy német kisiskolás is játszi könnyedséggel meggyőződhet.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-nyugat-szerint-karacsony-gergely-a-diktator-8228442/
Gyurcsány Ferenc a jogerősen elítélt adócsalóval, Czeglédy Csabával akarja szétverni az MSZP-t
ORIGO
Czeglédy Csaba a baloldal szombathelyi jelöltje akar lenni - ezt maga a börtönt is megjárt, adócsalásért elítélt ügyvéd jelentette be közösségi oldalán. Mint ismert, Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc embere. Ez pedig nem más jelent, minthogy Gyurcsányék végleg rászánták magukat a súlyos válságban lévő MSZP szétverésére és elfoglalására. Ez azután lett különösen fontos a számukra, hogy Mesterházy Attila jelezte: elindul az elnöki székért a szocialisták szeptemberi tisztújításán, és ha ő nyerne, az MSZP önállóbb lenne, távolabb kerülne a DK-tól.
Orbán Viktor: Magyarország fair uniós újraindítási csomagot akar
ORIGO
Magyarország alapvetően pozitívan viszonyul a javaslathoz a helyreállítási alapról, de még sokat kell dolgozni rajta, el kell távolítani belőle az abszurd elemeket, morális problémát jelent, hogy összességében a gazdag országok több pénzt kapnának, mint a szegényebbek, ez nem maradhat így - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csehországi Lednicében a visegrádi négyek találkozóján.
Hollik István: Hazugság, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól
ORIGO
A baloldali politikusok folyamatosan azt hazudják, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól - közölte Hollik István.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmaz közösségi oldalán, hogy a baloldal töretlenül mantrázza azt a hazugságot, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól. Persze elég csak megnézni a költségvetést ahhoz, hogy lássuk, most is csak hazudnak. Valójában éppen ők voltak azok, akik a 2009-es válság idején tovább nehezítették az önkormányzatok helyzetét - írja.
Emmanuel Macron belengette a lemondását
A Le Figaro információi szerint Emmanuel Macron egy videokonferencián lehetőségként említette lemondását, hogy aztán az előrehozott választásokon újra hatalomra jusson.
A megbeszélésén a 2017-es francia elnökválasztáson mellette álló legfőbb támogatói vettek részt, és mint fogalmazott, vállalná az ezzel járó kockázatokat.
Macron arról beszélt, ezt a döntést heteken, hónapokon belül meghozhatja, ezzel kierőszakolva egy előrehozott választást.
A stratégia azon alapszik, hogy egy lépéssel a vetélytársai elé kerülne. Azt mondta, biztos az újraválasztásában, mert jelenleg egyszerűen nincsen ellenfele.
Emmanuel Macron megválasztása óta sokat vesztett a népszerűségéből részben a sárgamellényesek tüntetéssorozata miatt, most pedig a járvány elleni védekezést is rengetegen kritizálták.
https://24.hu/kulfold/2020/06/11/franciaorszag-emmanuel-macron-lemondas-ujravalasztas/
Migration Aid: A felfedezett migránsalagút alig nagyobb a földikutyák alagútjainál
Vége a járványnak, ismét gőzerőre kapcsolt a migránsozós propagandagépezet, írja Facebook-oldalán a Migration Aid.
A menedékkérőket segítő alapítvány a posztban azt írja, ehhez sajnos teljes mellszélességgel asszisztál a rendőrség is.
Büszkén mutogatják kamerastáboknak a frissen felfedezett “migránsalagutat”, ami alig nagyobb a környéken élő földikutyák alagútjainál. A lyuk 40 centi átmérőjű, amin jó, ha egy gyerek átférne
– fogalmaztak.
Hozzáteszik, eltekintve attól az apróságtól, hogy ez a lyuk nincs felnőtt emberre méretezve, szeretnék, ha a rendőrség bemutatná nekünk, a járőröző rendőrök/katonák szeme előtt, a pár száz méterenként álló őrtornyok, hő- és mozgásérzékelő kamerák kereszttüzében hogyan termelt ki bárki láthatatlanul 15 köbméter (kb. 200 talicskányi) földet, és hová tűnt az a félhegynyi föld?
https://24.hu/belfold/2020/06/11/migration-aid-migransalagut-foldikutyak/
Celluxszal ragasztottak Mészárosék kerítésére, rendőrt hívtak rájuk
Stadion helyett parkot címmel hirdette meg Kassai Dániel XVIII. kerület önkormányzati képviselő azt az akciót, melyben arra hívták fel azokat, akik nem értenek egyet az új, Duna-parti atlétikai stadion építésével, hogy négy napon át celluxszal ragasszanak tiltakozó feliratokat az építési terület palánkjára.
Ennek a tevékenységnek ma rendőrök vetettek véget, a biztonsági őr Kassai állítása szerint azt mondta, a vezetőséget zavarták a feliratok, ezért hívták ki őket. A rendőrök felhívták a tiltakozók figyelmét, hogy a kerítés a munkálatokat végző cég tulajdona, ezért rá ragasztani rongálásnak minősül.
A rendőri intézkedés egy részéről felvétel készült, melyhez Kassai előbb azt írta a Facebookon, hogy mindenki adatait felírták és rongálás miatt indítanak eljárást ellenük, később azonban frissítette a bejegyzést, eszerint
a rendőrség felülbírálta az álláspontját és nem indítanak eljárást, de kérik hogy legközelebb előre jelezzük nekik, hogy hol, mikor és milyen típusú tiltakozást szervezünk.
https://24.hu/belfold/2020/06/11/atletikai-stadion-meszaros-tiltakozas/
„A Néppárt legnagyobb problémája maga Tusk”
A pártcsalád elnöke liberális elefánt egy kereszténydemokrata porcelánboltban, szomorú és szánalmas helyzetet teremtett – fogalmazott lapunknak Deutsch Tamás
Őry Mariann Magyar Hírlap
Donald Tusk sajnos több tekintetben is szomorú és szánalmas helyzetet teremtett a Néppártban. Mindennek pedig az állatorvosi lova a Fidesz ügye – fogalmazott lapunknak Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője, aki szerint a lengyel politikus „liberális elefánt egy kereszténydemokrata porcelánboltban”.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200611-a-neppart-legnagyobb-problemaja-maga-tusk
Putsay Gábor Magyar Hírlap A baloldalnak a matek sem megy
Megkezdődött tegnap az Országgyűlésben a jövő évi költségvetés általános vitája, és mi is történhetett volna más, mint hogy ismét egymásnak estek a képviselők az ország javadalmainak védelmében
a hamis baloldali propaganda ellenére a kormány a krízishelyzetet nem megszorítással, hanem segítségnyújtással kezeli.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200611-a-baloldalnak-a-matek-sem-megy
Újabb pereket nyert a DK az Origo ellen
A Demokratikus Koalíció újabb pereket nyert az Origo ellen, közölte a párt csütörtökön. A párt két politikusa nyert pert az internetes portál ellen: Dr. László Imréről, Újbuda polgármesteréről hamisan állították, hogy egy nőt zaklatott korábban, Oláh Lajos országgyűlési képviselőről pedig, hogy köze volt a Szeviép-ügyhöz.
Az Origo.hu-nak most közzé kell tennie, hogy hazugságokat terjesztett a két politikusról.
https://24.hu/belfold/2020/06/11/demokratikus-koalicio-dk-per-origo-laszlo-imre-olah-lajos/
Elkészült Varga Judit szigorítási javaslata: kizárnák a feltételes szabadságvesztés lehetőségéből a gyilkosokat
A feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról nyújtott be törvényjavaslatot az Igazságügyi Minisztérium. Ennek lényege, hogy az emberi élet szándékos kioltásával járó bűncselekmények miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélteket
kivétel nélkül kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből,
számol be a Magyar Nemzet. Varga Judit tárcavezető közölte: a törvényjavaslattal a kormány célja az, hogy a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragikus eseteket megelőzzék. Varga Judit még egy január 6-i videóban ígért szigorítást a tragikus győri kettős gyerekgyilkosság után, majd január 22-én közölte azt is, hogy a tárca "sürgősséggel" elkészítette a szükségesnek tartott jogszabály-módosítások előterjesztéseit.
https://168ora.hu/itthon/felteteles-szabadsagra-bocsatas-szigoritas-186399
Az egész EU-ban Magyarországon mondják a legkevesebben, hogy a korrupció elfogadhatatlan
Mindössze a lakosság 38 százaléka.
Az európai uniós állampolgároknak nagyjából 69 százaléka tartja elfogadhatatlannak a korrupciót, az elutasítás mértéke Portugáliában a legmagasabb (88 százalék), míg Magyarországon a legalacsonyabb (38 százalék) - derült ki az Eurobarométer szerdán közzétett felméréséből.
Az eredmények azt mutatják, hogy tízből hét európai "széles körben elterjedt problémának" tartja országában a korrupciót. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a korrupció jelen van a közintézményekben, 53 százalék szerint a politikai pártoknál.
Rengeteg csalás volt a tavalyi EP- és önkormányzati választásokon, de sokat nem is jegyzőkönyveztek
Az Unhack Democracy 851 szavazatszámláló bizottsági tagot kérdezett a 2019 májusában tartott Európai Parlamenti és az októberi önkormányzati választás során szerzett tapasztalataikról. Az eredmény siralmas: a megkérdezettek törvénytelen mozgósításokról, a mozgóurnát igénylő idősek megfélemlítéséről, szavazatvásárlásról és láncszavazásról számoltak be, de ezek közül sok visszaélést ők maguk sem jegyzőkönyveztek.
Horthy Miklós egyértelműen felelős volt a fehérterrorért és a zsidók deportálásért is
Horthy Miklós államfővé választásának századik évfordulójára jelent meg Ungváry Krisztián történész kötete, ami azt vizsgálja, hogy a kormányzónak milyen felelőssége volt az 1919-20-as atrocitásokban, a fehérterrorban, a zsidótörvényekben, Magyarország háborúba való belépésében, a kiugrás kudarcában, illetve a magyar zsidóság deportálásában. Valóban az ő érdeme a konszolidáció, és tényleg korszakos államférfi volt, ahogy a NER állítja?