2020, június 11 - 08:06 Sajtószemle
Kimondta a bíróság: Nagy Blankának tűrnie kell, hogy Bayer Zsolt “kretén baromállatnak”,”nyomorult, ócska kis prolinak” nevezze
A bíróság szerint ha valaki egy tüntetésen felszólal a kormánnyal szemben, akkor tűrnie kell, hogy a százmilliárdokból működő kormánysajtó gyalázza, sértegesse.
A propagandasajtóban többek között olyan, valótlan tartalmú cikkek jelentek meg, hogy Nagy Blanka bukásra áll és lehet, hogy le sem fog érettségizni. A lány a bíróságon elmondta, hogy odahaza, Kiskunfélegyházán gyakorlatilag kiközösítették a gimnáziumból, volt olyan pedagógus, aki közölte, nem akar egy tablón szerepelni a diáktüntetővel. Elhatárolódott tőle saját alma matere is, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium. Bayer az utolsó szó jogán Nagy Blankához fordulva kifejtette, az „nem megy”, hogy valaki felszólal egy tüntetésen, majd utána fürdik a népszerűségben, a kormánykritikus média dicséretében, majd „pityeregni kezd”, ha bírálatot kap, hasonló stílusban, mint amit ő használt korábban. – Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! – jelentette ki Bayer.
https://nepszava.hu/3081002_felmentettek-bayer-zsoltot
Bayer Zsolt attól fél, hogy „kibaszott négerek mocskos bakancsát” kell a jövőben csókolgatni, különben kinyírnak
Bayer Zsolt fideszes műsorvezető – aki ezelőtt is napi rendszerességgel írt arról, hogyan lőne agyon „ponyvaregényes kéztartással” olyan nem fehér embereket, akik kétes eredetű videókon nem viselkednek elég jól – most azt írta ki a blogjára, hogy:
„Ez lenne a jövő? Kibaszott négerek mocskos bakancsát kell csókolgatni, és önfeledten mosolyogni hozzá? Örülni? Mert másképp kinyírnak vagy összevernek? Akkor inkább irány Szibéria! Istenem... hát mivé lett ez a világ...”
Ehhez egy német facebookozó szombati posztját mellékelte, amint fehér emberek fekete férfiak bakancsát csókolgatják. Ennél többet nem írt arról, milyen videót osztott meg olvasóival.
Megkerestük a videó eredeti változatát: ezt a Black Hebrew Israelites nevű, fekete felsőbbrendűséget hirdető, szélsőséges, homofób és antiszemita gyűlöletcsoportnak minősített szervezet (annak is az ISUPK nevű szárnya) készítette, még tavaly, 10 hónappal a mostani zavargások előtt.
Itt az eddigi legsötétebb jóslat: padlóra küldheti a koronavírus a magyar gazdaságot
Nyolc százalékkal eshet vissza 2020-ban a magyar GDP, ha pedig lesz második hulláma a koronavírus-járványnak, akkor ennél is mélyebb lehet a recesszió – olvasható az OECD szerdán megjelent előrejelzésében. A szervezet közgazdászai szerint nem csak a gazdaság visszaesése lesz jóval nagyobb a kormány által vártnál, de ezzel párhuzamosan a költségvetési hiány is hatalmas lehet. A prognózis nagyon meglepő, hiszen jóval mélyebb válságot jósol Magyarországnak, mint a többi előrejelző.
Szállodafogságban tartották és lefizették az Aján-szavazókat
A szövetség pénzügyeiről állítólag egymaga rendelkező Aján összesen 623 ezer dollárt (190 millió ft) költhetett újraválasztására.
A 2013-as moszkvai közgyűlésen 405 ezer dollárnyi (123 millió ft), a 2017-es bangkoki tisztújítás során 218 ezer (67 millió ft) készpénz állt rendelkezésére McLarenék szerint, ennek nagy része a szavazatvásárlást fedezhette.
Miután Ajan másodszor is legyőzte az olasz Antonio Ursót, a szövetségi tagok állítólag egy bangkoki szállodai folyosón álltak sorba, hogy az IWF első alelnökétől, Intarat Yodbangtoey vezérőrnagytól átvegyék az 5 és 30 ezer dollár (1,5 és 9 millió Ft) közötti kenőpénzt tartalmazó borítékokat.
Ajan 2017-ben egyes afrikai és ázsiai szövetségekkel kötött megállapodással biztosította elnökségét, olyanokkal, akik előtte vele szemben álltak
– olvasható a jelentésben.
Bangkokban a megvesztegetni kívánt, bizonytalan elnökségi tagokat a többi szavazótól elkülönítve helyezték el egy ötcsillagos hotelben, és a választások reggeléig karanténban tartották őket, hogy megakadályozzák, nehogy az utolsó pillanatban megváltoztassák a szavazatukat.
Hogy teljesen biztosra menjenek, minden szavazat jó helyre megy, emlékeztetőt is küldtek a megvesztegetett tagoknak, jelezve, ki az a nyolc vezető beosztású személy, akire szavazniuk kell. Ezen kívül a „VOTE” (szavazat) elnevezésű utolsó oszlopban nyomtatott X-et helyeztek el az egyes jelöltek nevei ellen.
A bizonyítékokat állítólag Aján vejének, Ádámfi Attila főigazgatónak a számítógépén is megtalálták.
https://24.hu/sport/2020/06/08/ajan-tamas-sulyemeles-iwf-megvesztegetes-szavazatvasarlas/
Fürjes: Lehet, hogy elvettünk milliárdokat, de miért nem újította fel Karácsony addig a Lánchidat?
Fürjes Balázs szerint vitaképes állítás, hogy a kormány összesen 50 milliárd forintot vont el Budapesttől, de mivel az elvonások a válság miatt, áprilisban kezdődtek, az a kérdés, hogy miért nem újíttatta fel a főpolgármester addig a Lánchidat. Az államtitkár azt is mondta, nem hibáztatja Karácsony Gergelyt, majd úgy fogalmazott: nehéz mit kezdeni a „pénzhiány miatti panaszkodással”, kifogáskereséssel, amikor a főváros „két kézzel szórja ki az ablakon a pénzt”.
Hetek óta az a téma kormányoldalról a sajtóban, hogy a Lánchíd hatmilliárdra tervezett felújítása csúszik, ami veszélyes, miért nem tesz valamit a fővárosi vezetés. Műsorvezetőnk azt kérdezte Fürjes Balázstól, nem érzi-e álságosnak ezt az aggodalmat és Karácsony Gergely hibáztatását, miközben a kormány elvonásai súlyos lyukat ütöttek a főváros (és természetesen a többi önkormányzat) költségvetésén.
A kormány döntött, Debrecenbe költöztetik a Természettudományi Múzeumot
Mint azt korábban megírtuk, a múzeum Debrecenbe költöztetéséről januárban hozott titkos, úgynevezett 2-es típusú (vagyis 2000-es sorszámú) határozatot a kormány. A Magyar Természettudományi Múzeum áthelyezésének kérdése 2018 óta van napirenden, és a kormány gyakorlatilag teljes mellszélességgel szembemegy a szakma állásfoglalásával, ami szerint hibás és káros lépés lenne elvinni a fővárosból a múzeumot, ami nemcsak múzeum, de nemzetközi szinten is egyedülálló gyűjtemény és kutatóműhely is egyben
Koronavírus: meghalt egy 37 éves férfi, akinek nem volt semmilyen egyéb alapbetegsége
Az 551 eddigi áldozat közül ő az 5., aki 40 év alatti. Nemcsak az áldozat életkora alacsony (az eddigi áldozatok 89 százaléka 65 év feletti), de nagyon ritka az is, hogy valaki számottevő alapbetegség nélkül lesz a koronavírus áldozata. Nemrég Müller Cecília, országos tiszti főorvos azt mondta, hogy a halálos eseteknek mindössze 4 százaléka ilyen.
A korábbi 4 esetben, amikor 40 év alatti volt az áldozat, ezek voltak az egyéb alapbetegségek:
Három és fél milliárddal támogatja Rogán minisztériuma a Habony bizalmi emberét is tagjai közt tudó alapítványt
Civil szervezethez mérten rekordösszeggel, közel 3,5 milliárd forinttal tömte ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2020-ra a Batthyány Lajos Alapítványt. Az érdekesség kedvéért megnéztük a szervezet tavalyi beszámolóját, és kiderült: már tavaly is közel ennyi költségvetési támogatást kaptak. Az összegből viszont, amely nagyjából megegyezik tizenegy kiemelt fővárosi színház támogatásával, az alapítvány további szervezeteket támogatott, köztük a kormányközeli Alapjogokért Központot működtető kft.-t, amelyet valamiért nem akart közvetlenül pénzelni Rogán Antal minisztériuma.
A fővárosi önkormányzat és az egyházak jutalmazzák az idősotthonok dolgozóit
únius végén lesz esedékes a kormány által beígért 500 ezer forintos egyszeri jutalom a járvány elleni védekezés frontvonalában dolgozó egészségügyi dolgozóknak. A jutalmazottak köréről csak a napokban kezdtek el érkezni a részletek. Így kiderült:
A hazai szociális és idősotthonok dolgozói úgy sem részesülnek az egyszeri juttatásból, hogy a járvány terjedésére vonatkozó adatok bizonyítják: az ezekben az intézményekben élőket és dolgozókat veszélyeztette leginkább a koronavírus.
Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter magyarázata szerint azért nem, mert önkormányzatok, egyházak, vállalkozások fenntartásában lévő intézményekben dolgoznak, így nem tartoznak bele az állami egészségügyi dolgozók körébe.
A kormányhivatal nem engedi, hogy Karácsony hajléktalanszállót nyisson a budapesti Városházán
A Budapest Főváros Kormányhivatala elutasította a Fővárosi Önkormányzat kérelmét, amiben azt kellett volna engedélyezniük, hogy a budapesti Városháza épületében karanténszállót alakítson ki hajléktalanoknak a Fővárosi Önkormányzat. A kormányhivatal ezt éppen aznap közölte, mikor az operatív törzs sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy megszüntetik a hajléktalanokra vonatkozó kijárási korlátozásokat.
A Fővárosi Önkormányzat azért akart karanténszállót létesíteni hajléktalanok számára, mert az idősek mellett ők is a koronavírus által leginkább veszélyeztetettek közé tartoznak, és Budapest járvány előtti szociális intézményrendszere nem volt alkalmas arra, hogy a fertőzés megfékezéséhez kellő távolságot biztosítson az ellátottak között.
Karácsonyt nem érdekli a tiltó határozat: lesz hajléktalanszálló a Városházán
„Semmirekellő szívtelenség” a főpolgármester szerint, hogy a kormányhivatal a turizmusra hivatkozva tiltotta meg a szálló kialakítását.
„Micsoda semmirekellő szívtelenség ez. Még a járvány sem hív elő belőlük semmiféle együttérzést, szolidaritást, belátást? Semmit?”
- dühöngött Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
Trump szerint antifa provokátor lehetett a 75 éves férfi, akit földre löktek a rendőrök, majd vérző fejjel a járdán hagyták
Donald Trump amerikai elnök azt írta a Twitteren, hogy 75 éves férfi, akit a rendőrök egy buffalói tüntetésen úgy a földre löktek, hogy véres fejjel ott maradt kiterülve, antifa provokátor lehetett.
Szobánként 77 millió forint közpénzt kap három magyar szupergazdag közös szállodája
2019 január végén valóban nyilvános lett, hogy a Csányi, Garancsi és Hernádi tulajdonában lévő CDHT Hotel Projekt Kft. 2,9 milliárd forintos támogatást kap az állami Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ). A hotelfejlesztésről azonban lényegében semmilyen érdemi információt nem osztottak meg a nyilvánossággal, mindössze a tihanyi önkormányzat lapjából derült ki annyi, hogy az egykori főhercegi rezidencián négy vagy ötcsillagos szálloda létesül, a “koncepciótervek már készen vannak”, és a program szerint 2021-re be kell fejezni a beruházást.
A beruházásról sem korábban nyilvánosan, sem most nekem nem árult el semmilyen részletet se a támogatást nyerő CDHT, se a Magyar Turisztikai Ügynökség. Egyedül a szállodaszövetség* honlapján szerepel az, hogy a beruházást 4,2 milliárd forintosra tervezték, amely alapján a projekt 70 százalékára kaptak állami támogatást*.
Megtalálták Olof Palme gyilkosát
A most megnevezett gyanúsított 2000-ben öngyilkos lett.
A legfőbb ügyész, Krister Petersson és a nyomozás vezetője, Hans Melander közös sajtótájékoztatójukon a valószínűsíthető tettest is megnevezték:
Stig Engström végezhetett a kormányfővel. A férfi 2000-ben öngyilkos lett.
A svéd miniszterelnököt 1986. február 28-án lőtték hátba Stockholmban, amikor feleségével egy moziból sétált hazafelé. A merénylet a főváros egyik legforgalmasabb utcáján történt, és több tucat szemtanúja volt. A politikus – aki aznap bocsátotta el biztonsági embereit – a helyszínen meghalt.
https://hvg.hu/vilag/20200610_olof_palme_gyilkossag_svedorszag_nyomozas_feltetelezett_elkoveto
Az utóbbi idők 5 legjobb perce Müller Cecíliától – videó
Az egészségügy újranyitása helyett a nyaralók helyes újranyitásáról beszélt az országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Arról is beszélt, hogyan kell helyesen port törölgetni.
https://hvg.hu/itthon/20200610_muller_cecilia_koronavirus_egeszsegugy_atalakitas_nyaralo_portorles
Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a magát mentőnek kiadó nő miatt
Korózs Lajosnak nem kell lemondania a történtek miatt – mondta a párt elnökhelyettese az ATV-ben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma időközben rémhírterjesztés címén feljelentést tett a videó miatt.
https://hvg.hu/itthon/20200610_korozs_lajos_mszp_almentos_video
Két és fél éve utalt a kormány 2,2 milliárdot a kisvárdai lówellnessre, de még mindig nem látszik belőle semmi
A Lovassport Szövetség is lebeszélte volna a kormányt annak a kisvárdai lórehabilitációs-központnak az építéséről, amelyre két és fél éve adott a kormány 2,2 milliárd forintot. A beruházásból még semmi nem látszik, és az új, projektgazda, egy Seszták Miklós üzleti köreihez köthető társaság sem szívesen oszt meg róla részleteket. A lovasszövetségnek viszont már szakmailag sincs köze a lovassport egyik legnagyobb hazai beruházásához.
Varga Mihály: A gazdaságvédelem költségvetése lesz a jövő évi
Fellegi Tamás Péter Magyar Nemzet
Megkezdődött a múlt héten benyújtott 2021-es költségvetés általános vitája a a parlamentben. Először Varga Mihály pénzügyminiszter szólalt fel, és hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság kedvező állapotának köszönhetően a járvány okozta válság jóval kisebb, mint a sok európai országban, ezért az abból való kilábalás esélyei is jobbak lehetnek, és ezt nagymértékben segíti a jövő évi tervezett költségvetés.
Varga Mihály elmondta, hogy míg 2008-as válság idején még az akkori tíz csődközeli ország között voltunk, addig 2019-ben az egyik leggyorsabban növekvő tag lettünk az EU-ban.
Jövőre dinamikus növekedés várható
A második negyedévben ugyan recesszió várható, azonban 2021-re dinamikus, 4,8 százalékos bővülés prognosztizálható, és ehhez hasonló ütemet várnak az azt követő években is.
Kormánypárti kerületek lenullázva
KÖZVETLENÜL KÉRNÉK A KABINETTŐL A FELÚJÍTÁSI PÉNZEKET
Nagy Orsolya Magyar Nemzet
Kerületi polgármesterek közösen állítják, hogy Karácsony Gergely politikai döntést hozott, amikor lenullázta négy, nem baloldali vezetésű kerület útfelújítási keretét. Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere lapunknak elmondta: csak politikai marketing, hogy a főpolgármester forráshiányra hivatkozik, sokkal több pénzből gazdálkodik a főváros, mint tavaly. Kovács felvette: ha a kormánytól érkező felújítási pénzek egyenesen a kerületekhez érkeznének, megelőzhetők lennének a politikai viták a felújításra szánt útszakaszokról.
https://magyarnemzet.hu/belfold/kormanyparti-keruletek-lenullazva-8223228/
Hangalámondásos pornó
Bayer Zsolt Magyar Nemzet
Talán ideje lenne, hogy az MSZP hivatalosan is vállalja fő tevékenységi körét, a hamis videók gyártását. Nem olyan rossz elfoglaltság az. A mi generációnk még élénken emlékezhet azokra az időkre, amikor a szombati házibulik fénypontjaként előkerültek a házigazda apjának féltve őrzött pornóvideói. Negyedik-ötödik másolatban felvett, karcos, homályos VHS-kazetták voltak azok, amelyeken egy borízű hang mondta alá szinkronban a többnyire német, harcsabajuszú főszereplő vonatkozó mondatait. Hegeli mélységekbe nem merült soha a harcsabajuszú. Megmaradt a „schneller!, schneller!”, illetve az „ich komme!, ich komme!” felszólító és felkiáltó mondatoknál. A magyar szocialisták ebben a legjobbak. És kétségbevonhatatlan tehetségükből arra is futja, hogy a hangalámondásos pornót politikai magasságokba emeljék.
Baján debütált a szocialisták ez irányú tevékenysége.
https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/hangalamondasos-porno-8222925/
Minden okunk megvan a bizakodásra
INTERJÚT ADOTT A DEMOKRATÁNAK VARGA JUDIT IGAZSÁGÜGYI MINISZTER
Veres László István Magyar Nemzet
„Megjelent a Magyar Demokrata hetilapnak adott interjúm, ahol többek között a különleges jogrend kapcsán hazánk ellen intézett támadásokról, illetve az ország járvány utáni talpra állításáról beszéltem. A jogalkotás részéről is igyekszünk minden olyan könnyítést biztosítani, minden olyan feltételt megteremteni, aminek köszönhetően a versenyképesség mihamarabb javulhat és a gazdaság ismét felpöröghet. Ehhez cselekvő optimizmusra és jó költségvetésre van szükség. Minden okunk megvan a bizakodásra!” – írta Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.
A hetilap ma megjelenő száma Higgyünk egymásban! címmel közöl interjút Varga Judittal. Az igazságügyi miniszter a lapnak úgy fogalmazott, a felmérések szerint még azok is egyetértettek az elmúlt hónapok intézkedéseinek szükségességével, és elismerik a kabinet eredményességét a vírus elleni küzdelemben, akik egyébként nem támogatják a kormány politikáját.
https://magyarnemzet.hu/belfold/minden-okunk-megvan-a-bizakodasra-8223585/
Soros György szervezete is jól ismeri a csaló MSZP-s videóban szereplő álmentőst
BORDÁCS BÁLINT origo
Újabb fordulatot vett a MSZP legfrissebb hírhamisítási botránya: kiderült, hogy a videóban szereplő Németh Athina "munkakapcsolatban" van a Helsinki Bizottsággal. Az Origo emiatt Soros György jogvédő szervezetéhez fordult, akik azonban egyelőre nem árulták el, hogy rajtuk keresztül került-e kapcsolatba az álmentős az MSZP-vel. Egyre több a kérdőjel az újabb hírhamisítási botrány körül, főleg, hogy Németh erősen be van ágyazva a baloldalon: olyan ismerősei vannak, mint Gyurcsány Ferenc, vagy éppen Demszky Gábor.
https://www.origo.hu/itthon/20200610-nemeth-athina-helsinki-bizottsag.html
Szijjártó Péter: Megnyílik a magyar-horvát határ is péntektől - videó
ORIGO
Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.
https://www.origo.hu/itthon/20200610-szijjarto-megnyilik-a-magyarhorvat-hatar-is-pentektol.html
Az algoritmusok meghatározzák az életünket – de jó ez nekünk?
Mára olyan nagy mennyiségű információ áll rendelkezésünkre, hogy algoritmusok segítségével nemcsak azt lehet megjósolni, milyen tévésorozatok tetszhetnek nekünk, de azt is, hogy egy világjárvány hogyan fog terjedni. Ez azonban számos kérdést felvet, köztük etikai problémákat is, amikkel foglalkozni kell. A többi között erről beszélgettünk Alessandro Vespignani hálózatkutatóval, akinek A jóslás algoritmusa című könyve június elején jelent meg magyarul a Libri gondozásában
Herman van Rompuy szerint ő maga kérte, hogy oszlassák föl a bölcsek tanácsát, mert nem tudtak megegyezni a Fidesz ügyében
A hétvégén interjú jelent meg egy osztrák lapban Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellárral, amiben egyebek mellett beszélt a néppárti bölcsek tanácsáról is. A tanácsnak az lett volna a feladata, hogy megítélje, ki kell-e zárnia az Európai Néppártnak a Fideszt, mert a magyar kormány megsérti a a jogállamiságot. Schüssel, aki a tanács egyik tagja volt, azt mondta, Donald Tusk, az Európai Néppárt új elnöke állította le Fidesz értékelését. Ez alapján Deutsch Tamás kedden meg is vádolta Tuskot azzal, hogy megsértette a Néppárt és a Fidesz korábbi megállapodását.
Az Európai Néppárt most kitette a Twitterre Heman van Rompuy, az Európai Tanács volt elnökének közleményét, amiben a bölcsek tanácsát is elnöklő belga politikus azt írta, ő maga kérte, hogy oszlassák fel a bölcsek tanácsát, a tagok ugyanis nem tudtak közös nevezőre jutni a magyarországi helyzet megítélésében, így Rompuy nem látta értelmét a közös munkának.
RTL: Évekig átmeneti szálláson élt az MSZP videójában szereplő nő
Korózs Lajost is megkerestük az ügyben (az MSZP képviselőjét még a párt videójának törlése előtt értük utol, utána már nem vette fel a telefont). A politikus kérdésünkre elmondta, nem ellenőrizte Németh Athina hátterét. Mint mondta, arcát és nevét vállalta az asszony, ezért nem „nyomozgatott” utána. Ő egyébként úgy tudta, hogy eseti megbízással dolgozik mentősként Németh, a hospice ellátást pedig szerinte egyéni vállalkozóként végezheti.
Az RTL Klub Híradója kedden megszólaltatta Dávid Ferenc, a Samaritanus Mentőszolgálat szóvivőjét. Ő azt mondta:
Mentőállomásunkon működik egy átmeneti szálló, amelynek pár évig lakója volt Athina.
Hozzátette azonban:
soha nem volt alkalmazásban mentőszolgálatunknál, soha feladatokkal nem bíztuk meg.
A riportban az is elhangzik, hogy Németh Athina állítólag 2002-ben megváltoztatta a nevét, a diplomáját pedig Németországban szerezte. Korózs Lajos nem nyilatkozott a csatornának.
https://24.hu/belfold/2020/06/09/mszp-mento-video-nemeth-athina/
Járványügyi kommandóval készül a második hullámra az operatív törzs
A sajtótájékoztatón arról is szó esett, hogy mi várható a járvány lecsengése után: Kiss Róbert rendőr alezredes beszámolója szerint az operatív törzs ezután is megmarad, figyeli a hazai és a nemzetközi adatokat.
A következő hullámra készülve pedig járványügyi kommandót, azonnali bevetési egységet hoznak létre, ami – ha valahol új fertőzésgóc alakulna ki – azonnal lezárja a kérdéses intézményt, területet.
Elmaradt ugyanakkor a bejelentés, hogy mi lesz az egészségügyi ellátórendszerrel: Müller még kedden azt ígérte, szerdán jelentik be, hogy a kórházak visszatérhetnek-e a járvány előtti munkarendhez. Bár az operatív törzs erről nem beszélt, elképzelhető, hogy a kormány valamelyik tagja még felszólal az ügyben a nap folyamán.
https://nepszava.hu/3081104_jarvanyugyi-kommandoval-keszul-a-masodik-hullamra-az-operativ-torzs
„Több négert Budapestre!” - feliratú kamuplakáttal támadják Baranyi Krisztinát
A készítők még idézetet is adtak a ferencvárosi polgármester szájába.
„Széleskörű összefogás mögöttem! Már a Fidesz is támogat” – írta szmájlis Facebook-bejegyzésében Baranyi Krisztina, amiben egy kamuplakát fotóját osztotta meg. „A több négert Budapestre” -főcímű plakát alján több ellenzéki párt és a CEU logója mellett ugyanis a Fideszé is látható.
Csillag István Bernadotte tanácsa
A magyar ellenzéknek éppannyira nagy szüksége volna egy Bernadotte-ra, mint ahogy a Napóleon-ellenes szövetségnek szüksége volt rá a lipcsei csatában (1813), jóllehet az erőviszonyok alapvetően eltértek. Akkor a Napóleon ellenes erők (a későbbi Szent Szövetség) számbeli fölényben voltak, és egységesen meg akartak szabadulni az egész Európát csizmáival tapodó Napóleontól.
E kettő: a számbeli fölény és az egységesség nem mondható el a mai ellenzékről. Még a 2019-es önkormányzati választáson az összefogással elért siker sem győzte meg őket arról, hogy folyamatos egyeztetésre, közös stratégiára és egységesen követett taktikára van szükség ahhoz, hogy legalább a siker reményével induljanak Orbán minden eszközt, pénzügyi és kommunikációs csatornát markában tartó uralmával szemben.
Miben segíthetne Bernadotte? Kevéssé közismert, hogy Bernadotte a francia császár egyik legtehetségesebb seregvezére volt, aki korán marsalli rangra is emelkedett az itáliai hadjárat, majd az austerlitzi csatában és a jénai ütközetben nyújtott teljesítményéért. Olyannyira tehetséges volt, hogy a császár már kezdett féltékennyé válni rá, ráadásul meglehetősen népszerű figura volt a hadseregben.
Ha a mostani ellenzék lehetőségei látszólag egyre csökkenek is a mind kevesebb médiafelület, az ÁSZ akciói és a koronavírus elleni védekezés álcájában mind gátlástalanabbá váló diktatúra miatt, a „többet ésszel, mint erővel” közmondás még mindig igaz lehet. Ehhez szükségük lesz legalább egy Bernadotte-ra.
https://nepszava.hu/3081067_bernadotte-tanacsa
Kérdéseknek álcázott manipuláció
A szóhasználat sok esetben szándékosan félrevezető és megtévesztő, máskor egyenesen felháborító – értékelte az új nemzeti konzultációs ívet Kálmán László nyelvész. A kormány hétfő este hozta nyilvánosságra a 13 kérdés pontos szövegét, melyek jelentős része a járványhelyzet és az egészségügy témakörébe tartozik, de újra előkerül Soros György neve és a migráció is. A kérdések szerves részeit képezik a felvezető szövegek, amelyek a kormány nagyszerűségét hirdetik, és esetenként nincsenek összefüggésben magával a kérdéssel – hívta fel a figyelmet Kálmán László. Vannak olyan kérdések, amelyekre egyszerűen képtelenség „nemmel” válaszolni. Ilyen például az, hogy erősítsük-e az idősotthonok járványügyi védelmét. A kérdések másik csoportja olyan felvetéseket tartalmaz – folytatta –, amelyekről kizárólag szakmai alapon lehet döntést hozni. Azt ugyanis, hogy indokolt-e fenntartani a járványügyi készültséget, és meddig áll fenn a járványügyi kockázat, az átlagemberek aligha képesek megítélni. A harmadik csoportba tartozó kérdéseknél csak a felvezető szöveg az érdekes,
https://nepszava.hu/3081041_kerdeseknek-alcazott-manipulacio
Szabad szemmel: lényegében széthullott a Magyarországot vizsgáló néppárti bizottság
Azt az EU renitensei is tudják, hogy az uniós gazdaság nélkül mily gyengék - egyedül Orbán Viktor dörgölőzik igazán kitartóan.
nemzetközi lapszemle
Júniusban folytatódik Czeglédyék büntetőpere
Az előkészítő ülést távmeghallgatással tartja meg a Kecskeméti Törvényszék a költségvetési csalással vádolt ügyében
Magyar Hírlap
Megírtuk, hat vádlott esetében már jogerős ítélet született, ők beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek a vádhatósággal a büntetésük mértékéről, s annak letöltését meg is kezdték. Még két olyan vádlottja van a pernek, akiket a korábbi előkészítő tárgyalásokon nem hallgattak meg, egyikük éppen a szombathelyi önkormányzati képviselő, az MSZP és a DK ügyvédje, az első rendű vádlott, Czeglédy Csaba.
A baloldali politikus ügyvédi irodája két DK-s vezetésű fővárosi önkormányzattól is jelentős összegű megbízást kapott.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200610-juniusban-folytatodik-czegledyek-buntetopere
„Pikó András a baloldal balfácánja”
Józsefváros történetének legnagyobb korrupciós botránya lehet a kerületi közétkeztetés külföldi kézbe adása – kommentálta a balliberális polgármester legújabb húzását Vörös Tamás, a Fidesz–KDNP VIII. kerületi frakcióvezetője
Nagy Gábor Magyar Hírlap
Tovább romlott a helyzet a Pikó András vezette Józsefvárosban – nyilatkozta lapunknak Vörös Tamás, a kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Mint mondta: miközben arra van pénz, hogy támogatóinak megemelje a fizetését, a polgármester a koronavírus-járvány elleni küzdelem hőseitől elvonja a szolgálati lakásokat.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200610-piko-andras-a-baloldal-balfacanja
Levert forradalom, elkótyavetyélt rendszerváltás – Máté Gábornak megint jócskán lenne miért zokognia
A minap hatvanöt éves Máté Gábor bezokogta magát a magyar színháztörténetbe. A kaposvári színház fénykorának korszakos előadása, a Marat halála végén, a Kikiáltó szerepében 1981-ben egy az 1956-os forradalomra emlékeztető utcakővel a kezében, háttérben a forradalom jelképe, a Corvin köz hatalmas képével sírt és sírt.
Ujhelyi István asszisztense, az ex-népszabadságos Szalay Tamás Lajos készítette az MSZP ál-mentős videóját
"Én voltam a kamera végén" - mondta Ujhelyi asszisztense a 168 Órának.
A 168 Óra több forrásból is úgy értesült, hogy Szalay Tamás Lajos, a Népszabadság egykori újságírója, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő asszisztense, sajtósa készítette a párt elhíresült Facebook-videóját, amelyen egy magát mentőápolónak kiadó nő többek között arról beszélt Korózs Lajos szocialista parlamenti képviselőnek, hogy haldokló, továbbá nem megfelelően ellátott betegek hazaszállításában vett részt. A nőről a sajtó kiderítette, hogy magánmentősként sem dolgozott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig feljelentést tett rémhírterjesztés miatt.
https://168ora.hu/itthon/ujhelyi-istvan-szalay-tamas-lajos-mentos-korozs-lajos-mszp-video-186358
Lapszemle – Bloomberg: A legnagyobb budapesti cégektől is érkeznek az irodabérleti díjfizetést megtagadó emailek
Hosszabb távú piaci kockázatot jelenthet az üzleti célú ingatlanhasznosítással foglalkozók számára a koronavírus-járvány miatt elterjedt otthoni munkavégzés gyakorlata – írja budapesti beszámolójában a Bloomberg amerikai hírügynökség. A cikk megszólaltatja Futó Gábort, Közép-Európa egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének, a Futureal Csoportnak a társalapító társtulajdonosát, aki azt mondja, a munkaadók már most mintegy 30 százalékkal visszafogják irodafenntartásra szánt kiadásaikat.
Az üzletember szerint a „home office” megkérdőjelezte az irodaszektor eddigi méreteit, és az új egyensúlyi helyzet egyelőre nem állt be. Úgy véli,
azt még elbírná a piac, ha az alkalmazottak heti átlagban egy napot teljesítenének otthoni munkavégzés formájában. Ha viszont kettőt-hármat, akkor az már nagy hatással lenne az irodaszektorra.
Heti két „home office” nappal számolva az irodák iránti igény egyharmad arányú csökkenése lenne várható.
Varsóban, Budapesten és Prágában jelenleg mintegy 13 millió négyzetméter irodaterület áll rendelkezésre, de további 1,6 millió négyzetméter átadását tervezik az elkövetkező két évben – ismerteti a Bloomberg a Colliers International piaci felmérését.
https://168ora.hu/kulfold/lapszemle-0610-186361
Külön kategóriában, „NER-irodalomként" árulja a a rezsim kedvenc szerzőinek műveit egy pesti antikvárium
A Múzeum Antikvárium webáruházában bukkant rá a meglepő „NER irodalom” antikvár könyves műfajra, közvetlenül a „Szocreál” műfaj alatt a Pesti Hírlap. A kategóriába sorolt könyvek nem okoznak meglepetést, de a számtalan Wass Albert-, Tormay Cecil- és Nyirő József-könyv közül azért kiugrik például Nurszultan Nazarbajev Amikor a gondolat anyagivá válik című munkája, amelyben
Kazahsztán elnökének előadásaiból és felszólalásaiból olvashat válogatást az értő közönség.
https://168ora.hu/kultura/antikvarium-ner-irodalom-nurszultan-nazarbejev-kategoria-186359
Sebes György: Hurrá, konzultálunk!
Itt már szinte minden nap ünnep. Először azért, mert legyőztük a koronavírust. Még ha – a miniszterelnököt idézve – „kesernyés is a siker”, hiszen sokan meghaltak, viszont jobbak voltunk, mint a nyugati országok, mert minden döntést előbb hoztunk meg. Aztán meg lehet emlékezni arról, hogy pont tíz éve lépett hivatalba a mi nagy vezérünk második kormánya. Ami szerinte felért egy új rendszerváltással, és valóban: azóta szinte minden a kezébe került. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mindez egybeesik Orbán Viktor 57. születésnapjával (május 31.). Nem kerek ugyan az évforduló, de azért mégiscsak…
Ennyi örömhöz különleges ünneplés jár a magyar embernek. Ehhez pedig természetesen kap központi segítséget is. Ezúttal egy kérdőív formájában. Kitöltése lehetővé teszi, hogy része legyen a Nagy Magyar Egységnek, egyúttal kifejezze, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez tartozik. Vagyis indul az újabb nemzeti konzultáció.
https://168ora.hu/itthon/sebes-gyorgy-hurra-konzultalunk-186257
Friss kórházi várólista: van, ahol kilencszer több a várakozási idő, mint a járvány előtt
Ennyit kell malmozni a kitűzött műtétig, miközben a koronavírus-járvány miatt az orvosi beavatkozásra várók száma a felére csökkent. Hogy tudja bepótolni az ismét egyre duzzadó igényt a közegészségügy, miközben az ágykapacitások sem álltak vissza még teljes egészében?
Végső mentsvárukba menekülnek a pénzemberek
Kedden ismét emelkedett az arany ára, ami jelzi, hogy a gazdasági kilátásokat illetően bizalmatlan befektetők keresni kezdték a biztonságos befektetési eszközöket. A világon már szinte teljesen elfogytak a fizikai aranykészletek, ám a makrogazdasági adatok nem azt mutatják, hogy az első körös mentőcsomagok sikeresek lettek volna.
https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/aranyar-valsag-tozsde-aranyarfolyam-fed-kamatdontes.707792.html
Nagyon ritka, hogy a vírus így terjedjen
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint rendkívül ritka, hogy a tünetmentes fertőzöttek adják tovább a koronavírus-fertőzést. Így valószínűleg nem igaz a legnagyobb félelem a Covid-19-járvány terjedésével kapcsolatban; a kormányoknak a tüneteket produkáló fertőzöttek felkutatása és elkülönítése kell legyen az elsődleges feladata.
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/koronavirus-jarvany-tunetmentes-fertozes-who.707767.html
Egyre szorosabban öleli magához a Fidesz a Miskolci Egyetemet
A volt polgármester, a helyettes államtitkár és igazságügyi miniszter segítheti az alapítványi működére váltó intézmény munkáját.
A Miskolci Egyetem két meghatározó változás előtt áll.
1. Kikerül állami felügyelet alól az intézményt, fenntartásáért egy vagyonkezelő alapítvány fog felelni.
2. Jövő februártól pedig új rektora is lesz az egyetemnek.
Az átalakítást májusban szavazta meg az Országgyűlés, a törvénymódosítás a felsőoktatásért felelős Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetőjét, Palkovics Lászlót bízta meg az Universitas Miskolcinensis Alapítvány létrehozásával. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, hogy a magyar felsőoktatás rugalmasabb, innovatívabb legyen. Az oktatók, kutatók, tanárok, a képzésben részt vevők támogatása érdekében az egyetem augusztustól megkapja az államtól az intézmény ingatlanvagyonát.
Politikai innováció
Az alapítvány kuratóriumának összetételéről megkérdeztük az ITM-t, miután a borsod24.com egyetemi forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a testületben helyet fog kapni Miskolc előző fideszes polgármestere, Kriza Ákos.
https://magyarnarancs.hu/belpol/egyre-szorosabban-oleli-magahoz-a-fidesz-a-miskolci-egyetemet-130547
Varga Mihály keményen nekiment Brüsszel helyreállítási tervének
Az Európai Bizottság helyreállítási terve a lényegét tekintve a déli tagállamok igényeire szabott elképzelés, amelynek ki nem mondott célja a hosszú idő óta pénzügyi és strukturális problémákkal küzdő országok gazdasági összeomlásának megakadályozása - Varga Mihály az EU-pénzügyminiszterek (Ecofin) videókonferenciáján kijelentette: Magyarország álláspontja szerint az EU-nak méltányosan és arányosan kell eljárnia a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésekor.
Az európai helyreállítási terv az EU történetében példa nélküli segélyprogram, amelynek révén a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit az unió által a piacokról felvett hitelből finanszírozott, vissza nem térítendő támogatásokkal igyekeznek enyhíteni – Varga Mihály szerint az EB május 27-én ismertetett csomagjában olyan 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alapra tesz javaslatot, amelyből kétharmad részben az EU költségvetési programjaiba visszaforgatott támogatásokat, egyharmad részben hiteleket folyósítanának.
http://www.atv.hu/belfold/20200610-varga-mihaly-kemenyen-nekiment-brusszel-helyreallitasi-tervenek
Jakab Péter a Jobbikról: "Mi egy keresztény párt vagyunk, tudunk bocsánatot kérni"
Hivatalosan még nem Jakab Péter a Jobbik elnöke, mivel a Fővárosi Törvényszék nem jegyezte be az erre irányuló módosító kérelmet, így papíron továbbra is Sneider Tamás az elnök, aki azóta otthagyta a pártot. A párton belüli belharcokról és hogyan továbbról Jakab Pétert kérdeztük.
Jakab Péter az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta, hogy négy hónapja ő a Jobbik elnöke, de a Fővárosi Törvényszék nem vezette ezt még át, ezért most még Sneider Tamás és ő is aláírja a papírokat. A képviselő állítja, hogy a mindennapi politikai életben ez nem zavarja őt.
Jakab Péter kérdésre reagálva elmondta, hogy az európai minimálbér egy számítási módszertant jelent, a Jobbik azt javasolja, hogy átlag alatt keresőket teljesen mentesítsék az SZJA alól. Jakab szerint a kiskeresetű embereket kirekesztette a nemzetből a Fidesz, ezen akarnak változtatni.