2020, július 4 - 08:57 Sajtószemle

Szakvizsga nélkül is kezdhetnek az iskolaőrök

Annak ellenére is szavaz ma a parlament az iskolaőrség létrehozásáról, hogy szakmai szervezetek sora bírálja a tervet, ráadásul
még is kétséges, hogy lesz-e elég idő kidolgozni, elindítani a nagy vitákat kiváltó programot szeptemberig.

https://nepszava.hu/3083635_szakvizsga-nelkul-is-kezdhetnek-az-iskolaorok

 

A kormány megszerezné az első vásárlás jogát
A kormány azzal számol, hogy szaporodnak a fizetésképtelenségi eljárások. A cégek vagyontárgyait az állam szerezné meg.
https://nepszava.hu/3083694_a-kormany-megszerezne-az-elso-vasarlas-jogat
 

Magánbányákra vetette ki hálóját az állam a veszélyhelyzet alatt

A külföldi kivásárlások akadályozásával indokolja a kormány, hogy az egyik veszélyhelyzeti rendeletében lehetővé tette,

majd pedig sebtiben be is jegyeztette az állami elővásárlási jogot olyan magánkézben lévő ingatlanokra és bányaterületekre,

amelyek építőipari nyers- és alapanyag lelőhelyek lehetnek.

https://index.hu/belfold/2020/07/03/banyateruletek_veszelyhelyzet_allami_elovasarlasi_jog_bejegyeztetes/

 

Szijjártó: A magyar kormány kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában

Százezer ember ivóvízellátását is biztosították – jelentette be a külügyminiszter.
https://nepszava.hu/3083766_szijjarto-a-magyar-kormany-kibervedelmi-elemzokozpontot-alakitott-ki-ugandaban

 

Ha Orbán szerint börtön nem látni a tengert, a magyarok többsége börtönben van

A miniszterelnök szerint a magyar ember börtönben érzi magát, ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert.

Megnéztük a hivatalos statisztikák alapján, hány magyar lehet, akinek nem jut tengeri nyaralás.
https://hvg.hu/kkv/20200703_borton_tenger_orban_nyaralas

Döntöttek a 13. havi nyugdíjról - minden tudnivaló egy helyen

2,5 millió ember kaphat jövőre egyheti juttatást, az intézkedésre 77 milliárdot költ a kormány.

https://infostart.hu/belfold/2020/07/03/dontottek-a-13-havi-nyugdijrol-minden-tudnivalo-egy-helyen

 

Máris alkalmazzák a pekingi törvényt, 3 millió hongkongi válhat britté

https://infostart.hu/tudositoink/2020/07/03/maris-alkalmazzak-a-pekingi-torvenyt-3-millio-hongkongi-valhat-britte

Legalább ötmilliárdba került a kormány Kínába vezető légi hídja

Járatonként 72 millió forintba is kerülhetett, hogy a Wizz Air egészségügyi eszközöket szállított Magyarországra.

Még annál is több pénzt költött a kormány lélegeztetőgépek beszerzésére a járvány idején, mint amit a közelmúltban a Külügyminisztérium elismert.

300 milliárd forintos összegben ugyanis még nem szerepelt az elsősorban Kínában megvásárolt eszközök hazaszállítási költsége, márpedig ez is jelentős összeg.

https://nepszava.hu/3083858_legalabb-otmilliardba-kerult-a-kormany-kinaba-vezeto-legi-hidja

 

19 milliós átlagáron vett lélegeztetőgépeket a kormány
A Külügyminisztérium azt közölte a portállal, hogy március 11.  és június 17. között, vagyis a veszélyhelyzet alatt 10 515 darab
lélegeztetőgépet vásárolt, amelyek közül 10 097 volt alkalmas koronavírusos betegek ellátására. A gépek átlagára 56 647 euró, vagyis mostani árfolyamon nagyjából 19 millió forint.
https://index.hu/gazdasag/2020/07/03/lelegeztetogep_kulugyminiszterium_kozbeszerzes/

 

Tombol a járvány a magyar határ közelében

Rendkívül aggasztó a helyzet Szerbiában. Április eleje óta most haltak meg 24 óra leforgása alatt a legtöbben, összesen 11-en, az új regisztrált fertőzések száma pedig 309.

https://nepszava.hu/3083852_tombol-a-jarvany-a-magyar-hatar-kozeleben

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.