2020, július 16 - 07:48 Sajtószemle
A tesztelés utolsó köréhez ért az egyik amerikai vakcina
Eddig megfelelően működik az amerikai fejlesztésű vakcina, így az utolsó, tömeges tesztelés szakaszába léphet – írja az Associated Press. A 30 ezer fős kísérletet július 27-én kezdik majd el, hogy megtudják, elég erős-e az oltóanyag ahhoz, hogy legyőzze a SARS-CoV-2-t. Az oltóanyagot a Nemzeti Egészségtudományi Intézet és a Moderna közösen fejlesztette ki.
KEDDEN KIJÖTT EGY MÁRCIUSI KÍSÉRLET EREDMÉNYE, AMI ALAPJÁN IGEN, ELÉG ERŐS.
Az eredmény nem számít perdöntőnek, a kísérletben csak 45 önként jelentkező vett, és mind fiatal felnőttek voltak. Ennek ellenére jelentős eredmény, hogy az oltás hatására az önkéntesek szervezete olyan mértékben kezdett el koronavírus elleni antitesteket gyártani, mint valaki olyané, aki átesett a Covid-19-en.
Ha minden a terv szerint halad – bár ez nem mindig van így –, akkor akár év végén is kijöhetnek az utolsó fázis eredményei.
https://index.hu/techtud/2020/07/15/kinai_koronavirus_usa_vakcina_teszt/#
„A csendes többség szarik a bűnökre” – exkluzív interjú a náci tömeggyilkos fiával
Gyerekként a krakkói Wawel folyosóin autókázott, a reneszánsz királyi udvar ugyanis Hitler által kinevezett apja, a nürnbergi perben halálra ítélt Hans Frank főkormányzó rezidenciája volt Lengyelország náci megszállása idején. A 81 éves Niklas Frank élete nem szól másról, mint a vezeklésről: mihez kezdjen a fiú, akinek apja többmillió lengyel és zsidó kiirtásáért felelős? Annyit mindenképp megtehet, hogy ahol csak lehet, beszél róla – a magyar sajtóban a Válasz Online-nak elsőként. Exkluzív interjú Hamburg mellől német bűntudatról, megbocsátásról és arról, lehet-e kritizálnia a lengyel kormányt egy náci háborús bűnös fiának.
81 éve élek Németországban, 60 évem volt is körülnézni. Úgyhogy olyan rálátásom van erre, amilyen egy külföldinek soha nem lesz. A németek előbb engedelmeskedtek Hitlernek, majd amikor őt meg a bűnöző bandáját – köztük apámat – legyőzték, a szövetségesek közölték, hogy mostantól új életformánk lesz: a demokrácia. Ugyanúgy engedelmeskedtünk Hitlernek, ahogy tesszük az új demokráciával, ez nem belülről fakad. Másfelől be kell látnom, hogy ma minden német demokráciák legjobbikában élünk, de ez olyan, mint egy mocsár: könnyű visszasüllyedni. Örültem az EU-nak is, mert azok az országok, amelyeket korábban megszálltunk, jogosan nehezteltek ránk. Mára viszont gond van Lengyelországgal meg a nyavalyás Kaczyńskival, Magyarországgal meg a nyavalyás Orbánnal, Le Pennel Franciaországban és a csehekkel is, akiknek miniszterelnöke a saját gyárainak adja az uniós pénzeket. Hihetetlen. Nem állnak már azok a kerítések, amiket mások építettek körénk, és itt a legjobb a demokrácia, de a jobbosok nálunk is érzik, hogy van keresnivalójuk ezekkel az autoriter kormányokkal.
https://www.valaszonline.hu/2020/07/15/niklas-frank-interju/
„Túl voltam a 90. napon, de egy fillért nem láttam. Ha a barátaim nem segítenének, az utcán laknék”
Történetek olyanokról, akikhez lassan ér el az álláskeresési járadék jelentette segítség, mert a hivatalok nem bírják a munkanélküliek számának növekedésével járó munkát.
Három hete jött egy e-mail a munkaügyi központtól, hogy a honvédség toboroz, mehetnék katonának. Én, egy 47 éves nő?
– meséli Kriszta, mi esett meg vele. Egyike azoknak, akik elvesztették állásukat a koronavírus-járvány idején, majd jelentkeztek lapunknál az után, hogy két sorstársuk példáján mutattuk be, milyen lassan halad a munka nélkül maradtak állami megsegítése, a munkanélküli segély ügyintézése. A történetüket elmesélők közül talán Kriszta és Ferenc esete a legkirívóbb.
Korábban nem voltam kétségbe esve. Most már igen
https://24.hu/belfold/2020/07/14/munkanelkuli-segely-allaskereses-varakozas/
Méregdrága Tiborcz István szállója
Egy közmunkás teljes havi fizetése sem lenne elég egy éjszakára Tiborcz kastélyszállójában – még a nyitási akcióval együtt sem.
A 20 százalékos nyitási akcióval együtt is Magyarország egyik legdrágább szálláshelye lett Tiborcz István 19 szobás turai kastélyszállója.
Az mfor.hu szerint, amennyiben valaki párjával mondjuk július 25-ről július 26-ra szeretne eltölteni egy éjszakát félpanzióval, annak a legegyszerűbb szobáért is 103 ezer forintot kellene kifizetnie.
Amennyiben valaki egyedül töltene el egy éjszakát Turán, attól 68 ezer forintot kérnének el. A közmunkások nettó bére 54 ezer forint, így még egy éjszakához sem lenne elegendő egy teljes havi fizetésük.
https://hirklikk.hu/kozelet/meregdraga-tiborcz-istvan-szalloja/366665
Orbán és Karácsony fej-fej mellett
Orbán Viktor és Karácsony Gergely a két legkedveltebb politikus Magyarországon – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
https://hirklikk.hu/kozelet/orban-es-karacsony-fej-fej-mellett/366687
Teljes összefogást akarnak az ellenzékiek
A kormánypárti szavazók harmada elégedett az ellenzéki polgármesterek eddigi tevékenységével - derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
Orbán Viktor jelenlegi és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő a két legismertebb politikus Magyarországon, a két legkedveltebb pedig a miniszterelnök, valamint Karácsony Gergely főpolgármester - derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet az elemzőcég a Népszava megbízásából készített.
A júniusi felmérés ugyanakkor megmutatta, hogy az ellenzéki szavazók szívesen látnának új arcokat az országos politikában, és leginkább az ellenzéki vezetésű települések polgármestereit tartják alkalmasnak a kormánykritikus oldal új vezetőinek. Az összes megkérdezett 46 százaléka szerint van is arra esély, hogy az önkormányzatokból érkezzenek új, országos politikusok, harmaduk viszont úgy gondolja, ez nem reális.
https://nepszava.hu/3084991_teljes-osszefogast-akarnak-az-ellenzekiek
Andor László: Orbán akciójának egész Magyarország megihatja a levét
Kardos Ernő
„Orbán akciójának egész Magyarország megihatja a levét” – nyilatkozta portálunknak Andor László, korábbi uniós biztos. Az uniós szakember szerint, a magyar miniszterelnök felelőtlen feltételei, amik az uniós költségvetés megvétózására irányulnak, aligha érheti el a célját. Elvtelen kompromisszumot ugyanis az unió ma már aligha köt, illetve előfordulhat, hogy a járvány okozta pénzügyi csomag szétosztásában csak az eurózóna-tagok vehetnek részt. Magyarország pedig kirekeszti magát az olcsó hitel lehetőségéből. Andor László Brüsszelből nyilatkozott a Hírklikknek.
Dr. Sándor Zsuzsa: Kocsis Máté felvetése abszurdum
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormányoldal a bíróságok függetlenségének csorbítására is használhatja a Kaleta-ügyet, annak ellenére, hogy abban az ítélkező bíró a hatályos jogszabályok szerint járt el. Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője felvetette, hogy bizonyos esetekben ne legyen mérlegelési joga a bíróknak. Dr. Sándor Zsuzsa büntetőjogászt, a Fővárosi Bíróság egykori szóvivőjét kérdeztük, hogy jogos-e az aggodalom.
https://hirklikk.hu/kozelet/dr-sandor-zsuzsa-kocsis-mate-felvetese-abszurdum/366636
Öt új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, nincs új elhunyt
Az aktív fertőzöttek száma 541 fő. Az aktív fertőzöttek 39 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 45 százaléka budapesti. 125 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen.
https://24.hu/belfold/2020/07/15/koronavirus-magyar-fertozottek-halottak-statisztika/
A Jobbik képviselője nem zsidózta, hanem drogosozta Deutsch Tamást
Mélységesen felháborít, hogy olyan gondolatokat akarnak nekem tulajdonítani a kormánypárti képviselők, amelyek a legsötétebb időket hozzák vissza. A leghatározottabban visszautasítom azt a lakájmédia által terjesztett hírt, hogy antiszemita kijelentést tettem volna a Parlamentben. Ezt csakis néhány kormánypárti képviselő állítja, akik olyan dolgot próbálnak meg rám kenni, amelynek semmi köze sincs a valósághoz
– írja közleményében Nunkovics Tibor, a Jobbik parlamenti képviselője, akit a kormányoldal azzal vádolt meg, hogy szóban és „jellel” is Deutsch Tamás zsidóságára utalt a parlamentben, amikor a fideszes EP-képviselő felszólalt.
A közlemény ezután azonban fordulatot vesz, Nunkovics ugyanis nem tagadja, hogy bekiabált és be is mutatott Deutsch felszólalása közben – üzenetét azonban szerinte félremagyarázzák:
Amit én mutattam, az nem volt más, mint Deutsch Tamás általam vélelmezett drogfogyasztási szokásaira utaló jel. Szó szerint azt mondtam: „Biztosan púderes maradt az orra!”. Ezt a mondatomat a képviselőtársaim is hallották, és ők is meg tudják erősíteni, hogy pontosan mi is hangzott el az ülésteremben. Aki figyelemmel kíséri Deutsch Tamás eddigi közéleti szereplését, illetve konstans ámokfutását, annak bizonyára nem mond újat, hogy miért nyilatkoztam meg róla így. Szégyen, hogy egy olyan ember, mint Deutsch Tamás – aki véleményem szerint drogos –, bárhol, bármilyen pozícióban képviselheti hazánkat.
https://24.hu/kozelet/2020/07/14/nunkovics-tibor-jobbik-deutsch-tamas-parlament-zsido-drogos/
A szegedi rektor a vírus miatt lefújta az orvosi kar diplomaosztóját
Rovó László rektor március elején a dél-tiroli síelés után hazaérkezve nem karanténba vonult, hanem a műtőbe, miközben koronavírus-fertőzött volt. Ennek következtében több munkatársát, kollégáját kellett karanténba zárni, kivonni az akut ellátásból az egészségügyi válság kellős közepén. Később, április elején ugyanő maszk nélkül tartott zárt térben népes sajtótájékoztatót arról, hogy az egyetem maszkokat és védőfelszereléseket kapott ajándékba egy kínai tartománytól.
https://24.hu/belfold/2020/07/15/szegedi-rektor-koronavirus-orvosi-kar-diplomaoszto/
Nagyot szakíthat Magyarország – indul a nagy pókerjátszma Brüsszelben
Öt hónap szünet után pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az uniós és tagállami vezetők Brüsszelben. A tét az uniós büdzsé és a hozzá kapcsolt gigantikus mentőalap, aminek egyik nyertese Magyarország lehet. Orbán Viktor a többi közt azt szeretné, ha az alap pénzét kvázi szabadon lehetne felhasználni, és nem lennének politikai kritériumok. A pénzt azonban nem ingyen adják, és az EU-nak biztosan lesz egy-két feltétele.
Folytatjuk a magyar és lengyel kormány elleni eljárásokat – üzente a német EU-ügyi államtitkár
Michael Roth azt is fontos fejleménynek tartja, hogy a jogállamisághoz kötnék az uniós támogatások utalását.
„Akárhová nyúltunk, fideszes ügyvédbe akadtunk” - interjú Pikó Andrással
Józsefvárosra évekkel ezelőtt rácuppant egy közpénzleszívó Fidesz-polip, amelynek a csápjait most egyesével kell felrángatni – jellemezte küzdelmeiket Pikó András VIII. kerületi polgármester.
https://nepszava.hu/3084952_akarhova-nyultunk-fideszes-ugyvedbe-akadtunk-interju-piko-andrassal
Gulyás Gergely elvonta a Fertő-tavat Rogántól, és a magáévá tette
Egy 32 milliárdos gigaberuházás sorsa indokolta a gazdacserét.
Mostantól a Miniszterelnökség gyakorolja a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. tulajdonosi jogait – vagyis a feladatot elvették a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökhöz tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-től, és átadták Gulyás Gergely miniszternek
Ez azért fontos, mert a területen tervezett nagy beruházás heves vitát váltott ki. Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, a védett területek miatt aggódó UNESCO figyelmeztetése a soproni városi önkormányzat rendkívüli közgyűlésén is szóba került.
https://nepszava.hu/3085018_gulyas-gergely-elvonta-a-ferto-tavat-rogantol-es-a-magaeva-tette
Százmilliárdokkal csapolta meg így járvány után a gazdaságvédelmi alapot a kormány
Nem nagyon tartalékol a kabinet a gazdaság újraindítására, és egy esetleges újabb recesszióra.
egy pár a nagyobb nyertesek közül:
Magyar Falu Program alprogramjainak támogatása: 40 milliárd forint
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. támogatása: 20 milliárd
Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkeemelése: 15,1 milliárd forint
És persze jut arra is pénz, hogy az állam ingatlanokat vásároljon majdnem 8 milliárd forintért, miközben az iskolafelújításokra alig 3,2 milliárdot szán a kabinet.
Lemondók
Váratlan, de talán nem annyira döbbenetes a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetőjének, Szűcs Tamásnak a döntése, amelyről hétfő este nyílt levélben számolt be: lemond a szakszervezet országos választmányának elnöki tisztségéről. Mint írta, kimerítette és felőrölte a rengeteg harc és feladat, ami a pedagógusok (és nem csak PDSZ-tagok) érdekképviseletével jár.
Szűcs Tamás most „csak” a PDSZ vezetéséről mondott le. A pedagógusok nagy része viszont már rég lemondott a közös felelősségvállalásról, a közös kiállásról, a közös érdekek védelméről, az értelmiségi léttel járó kiváltságok és feladatok nagy részéről. De mit is várjunk azoktól, akik már több mint száz éve tűrik, hogy a „nemzet napszámosaiként” tekintsenek rájuk?
https://nepszava.hu/3085000_lemondok
Szabad szemmel: Orbán zsarolással menekül a vizsgálat elől, és kereszténysége célirányos
nemzetközi sajtószemle
Jakab Ferenc virológus a 168 Órának: Akik tavasszal megijedtek a koronavírustól, most azt mondják, minek itt maszkot hordani?!
Ha nem fogjuk meg a fertőzési gócpontokat, akkor a járvány ki tud robbanni ezekről a helyekről
– mondta el a 168 Órának a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője. Jakab Ferenc ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy korábban – egy mezőkövesdi iskolában és egy sátoraljaújhelyi táborban – ismét csoportos fertőzésekről érkeztek hírek.
https://168ora.hu/itthon/koronavirus-jakab-ferenc-jarvany-187701
Lapszemle – Bloomberg: bármit fog Orbán elérni az uniós csúcson, azt hatalmas győzelemként adja majd el itthon, de egyedül nem fog vétózni
Az amerikai médiában többen vették át az AP hírügynökség budapesti keltezésű jelentését, miszerint a magyar parlament határozatban szólította fel Orbán Viktor populista kormányát arra, hogy biztosítsa az EU gazdaságösztönző programjának meghatározott feltételeit, beleértve azt, hogy a forrásokat tisztességesen osszák el a gazdagabb és a szegényebb tagállamok között, valamint, hogy ne tegyék függővé a folyósítást jogállamisági kritériumoktól. Az elfogadott határozat kizárná azt is, hogy pártok vagy pedig úgymond „civilnek álcázott”, de politikai tevékenységet kifejtő szervezetek részesülhessenek EU-támogatásban, illetve megfogalmazza azt az igényt, hogy zárják le a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárásokat.
https://168ora.hu/kulfold/lapszemle-bloomberg-ap-handelsblatt-unios-csucs-187707
Váratlan fordulat: hatvanmilliárd forintot kap Magyarország a járvány elleni védekezéshez
Hatvanmilliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez
– jelentette be Varga Mihály a Facebook-oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB). A pénzügyminiszter elmondta: a kedvezményes finanszírozási forrás többek között
maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosítja.
https://168ora.hu/itthon/varga-mihaly-europa-tanacs-fejlesztesi-bank-ceb-koronavirus-187710
Minden tizedik ember éhezik a világon, magyarok százezreinek gond az élelmiszer-vásárlás
euronews
Nőtt az éhezők száma világszerte – ezt állapította meg egy új ENSZ-tanulmány. Mintegy 700 millió ember nem jut elegendő ételhez. Az elmúlt öt évben emberek milliói váltak krónikusan alultáplálttá, míg több ország küzd a hiányos táplálkozás különböző formáival.
Az élelmezésbiztonság és táplálkozás helyzete a világon egy éves jelentés, amelyet öt ENSZ-szervezet készít, beleértve az UNICEF-et és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO). A legújabb globális adatokat tartalmazza az éhínségről és a táplálkozásról.
Magyarországon mintegy 900 ezer embernek jelent valamilyen szinten nehézséget az, hogy kellő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez jusson, míg 242 ezernek mindennapi probléma az alultápláltság 2018-as adatok szerint.
Az európai kultúra végvárai leszünk
GULYÁS GERGELY: MAGYARORSZÁG ÉLŐ KONZERVATÍV KÖRÖK NÉLKÜL ROSSZ ÚTRA TÉVEDHET
Kincses Krisztina Magyar Nemzet
Közép-Európa kiábrándult a Nyugatból, amelynek célja a nemzeti történelem megkérdőjelezése, elvesztése, évszázadokkal ezelőtti korok napi politikai mércével való mérése, a nemzeti identitás, a közös történelem, a hagyományok és az erkölcsök teljes megsemmisítése – hangzott el a XXI. Század Intézet által rendezett Kultúrharc a XXI. században című konferencián. Schmidt Mária, az intézet főigazgatója kijelentette: „Kultúrharcot kell folytatnunk, mert a ma haladói el akarják venni tőlünk mindazt, ami a miénk, amikre büszkék vagyunk, ami azzá tett minket, amik vagyunk.”
https://magyarnemzet.hu/belfold/az-europai-kultura-vegvarai-leszunk-8380041/
Orbán Viktor levelet írt Macronnak: Európa boldogulása a tét
MTI Magyar Nemzet
A magyar–francia együttműködés felértékelődéséről írt Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet Emmanuel Macron államfőnek küldött a Francia Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden.
Ha nem beszélünk róla, nem létezik
A TUDOMÁNYPOLITIKA BALOLDALI IDEOLÓGIÁJA SZERINT ERETNEK, AKI KILÓG A SORBÓL
Csizmadia Tamás Magyar Nemzet
Raffay Ernő nyomán Szakács Árpád ismét a dolgok közepébe vágott. Épp csak elkezdte, s máris Canossát járatnának vele, mint azt már megszokhattuk, ugyanazok, akiktől megszoktuk. A felvetéseire érdemi válaszok nem, dörgedelmek viszont nagyon is érkeztek. Hiszen csak „hobbitörténész”. A szabadkőműves-összeesküvés – mint szóösszetétel – nem új a magyar történelemben, az 1920-as, 1930-as években könyvtárnyi irodalom született a témában, természetesen ennek jelentős része egyszerű propagandakiadvány. Viszont az elmúlt tíz évben Raffay Ernőnek köszönhetően olyan tényanyag jelent meg, ami megdöbbentő, újraír mindent, amit a korszakról eddig gondoltunk. Ha nem beszélünk róla, nem hivatkozunk rá, akkor nem létezik – kacsintottak egymásra a cinkosok. Ha pedig Romsics Ignác mesének tartja az esetet, akkor foglalkozni sem kell vele – ezzel mentek nyugovóra a tanítványok. Viszont hajnali három órakor, a legszebb álmukból fülsiketítő szirénázásra ébredtek. Legalábbis ezzel ért fel Szakács Árpádnak a Romsics Ignác szabadkőműves meséi címmel megjelent vitaindító írása.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/ha-nem-beszelunk-rola-nem-letezik-8379678/
Szembemenni a korszellemmel
A DÖNTÉSHOZATAL KISZERVEZÉSÉRE IRÁNYULÓ PROJEKT LÉNYEGÉRŐL
Szánthó Miklós Magyar Nemzet
Egyik fő jellegzetessége a 2010 óta tartó magyarországi jobboldali kormányzásnak, hogy szembemegy a liberális korszellemmel. Annak a kérdésnek a megválaszolásához – melyet például Békés Márton történész is feszeget –, hogy korszak válhat-e az „Orbán-rendszerből”, mindenekelőtt ezért azt kell megvizsgálnunk: fel tudja-e venni a harcot egy jobboldali kormány az életet és a politika területét egyre inkább eluraló globális progresszióval szemben?
https://magyarnemzet.hu/velemeny/szembemenni-a-korszellemmel-8379642/
Így próbálták német érdekeltségek megakadályozni, hogy a konzervatív Andrzej Duda legyen a lengyel elnök
ORIGO2Diplomáciai csatához és nyilatkozatháborúhoz is vezetett, hogy német érdekeltségek – a sajtót is felhasználva – alig leplezetten Andrzej Duda jobboldali államfő ellenfele, Rafał Trzaskowski mellett kampányoltak a lengyel elnökválasztás előtt. A Magyar Nemzet négyrészes cikksorozatának második részéből kiderül, hogy az európai uniós pénzek visszatartása és a második világháborús lengyel kárigények felmerülése anyagilag is súlyos kérdés. Az első részt itt olvashatják el.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200715-nemet-erdekeltsegek-is-kampanyoltak-duda-ellen.html
Mutatjuk a Gyurcsány család néhány gazdasági botrányát
ORIGO
Miközben Gyurcsány Ferenc felesége kedden a parlamentben az uniós hitelfelvételről szóló határozati javaslatról szóló vitában a Fidesz-kormány szerinte visszás gazdasági döntéseit is bírálta, addig egy szót sem ejtett azon botrányos esetekről, amelyek a Gyurcsány családhoz köthetőek. Most összegyűjtöttük a legnagyobb botrányokat!
https://www.origo.hu/itthon/20200714-dobrev-klara-korrupcio-botranyok-gyurcsany-ferenc.html
Tüntetéshullám, zavargások Bulgáriában: ellenoligarchák is lázítanak Boriszov korrupt oligarchiája ellen
Egy csónakos akció egy luxusvilla előtt olyan jól bemutatta, mennyire korrupt a bolgár politikai elit, hogy hét éve nem látott tüntetések kezdődtek Bulgáriában a kormányfő és a főügyész ellen. Az elnök, aki ellen eljárás indult, a kormány lemondását követeli.
2064-ben tetőzhet az emberek száma a Földön, utána szinte mindenhol csökkenni fog a népességszám
Egy most publikált előrejelzés szerint az évszázad végére a világ közel összes országában fogyni fog a lakosság és egyre öregebbek lesznek a társadalmak.
Szijjártó szerint ők mindent nyilvánosságra hoztak Kaletáról, amit a törvény engedett
Egészen pontosan semmit nem hoztak nyilvánosságra a gyerekpornós ügyről, amíg az Index nem írt róla.
Majkáék lázadnak, Nagy Feró viszont megértő a kormánnyal
Zenészlázadást robbantott ki Majka, akinél Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Világgazdaságnak adott interjúja verte ki a biztosítékot, amelyből kiderült, a kormány gondolkodik a koronavírus-járvány miatt kihirdetett korlátozások meghosszabbításán. Jelen állás alapján, augusztus 15. után engedélyezhetik hazánkban az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, ám ha mégsem, az a szakmabeliek szerint, végleg a földbe döngöli a könnyűzenei ipart Magyarországon – írja a Blikk.
– Ebben az országban tökéletesen működik az a kettős mérce, amit az elmúlt hetekben meg hónapokban láthattunk: van, akinek szabad tömegrendezvényt szerveznie, van, akinek meg nem. És ez felháborító szerintem – kezdte Majka, példaként hozva a több ezer ember részvételével lezajlott NB I-es focimeccseket, vagy egy zárt körű A38-as rendezvényt, amelyről azt mondta, úgy álltak az emberek egymás hegyén-hátán, mint a heringek.
https://hirklikk.hu/kozelet/majkaek-lazadnak-nagy-fero-viszont-megerto-a-kormannyal/366688
A PestiSrácok Öregje leleplezte Vágó Istvánt, aki azért kávézott és fülelt, hogy évtizedekkel később Gyurcsány embere legyen
Vérfagyasztó történetet írt le Stefka István, a PestSrácokban. A magát leginkább Öregként emlegető, rendszereken és ideológiákon átívelő életúttal rendelkező sajtómunkás visszaemlékezése annyira hátborzongató, hogy olvasás közben, kis híján bennünk is megfagyott a vér. Nem szeretnénk senkinek sem rossz álmokat okozni, de nem hallgathatjuk el az igazságot az olvasók elől, ám figyelmeztetünk mindenkit, hogy az alábbiakat csak saját felelősségére olvassa el, mert a pénztártól való távozás után reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Előjáróban csak annyit: Vágó István Stefkáék titkárságán kávézott, majd évtizedekkel később Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb embere és a DK arca lett! Huhh!
Kikértük az elmúlt évek ítéleteit gyerekpornó-ügyekben
A volt perui nagykövet, Kaleta Gábor felfüggesztett szabadságvesztése az elmúlt hetekben sokakban vetett fel kérdéseket a gyermekpornográfiáról szóló büntetőügyek magyarországi ítélkezési gyakorlatáról. A központi kérdés az volt, kirívóan enyhének számít-e Kaleta ítélete. Ez ellen érvelt korábban a Legfőbb Ügyészség, de a hazai törvény hiányosságairól beszélő gyerekjogi szakértő is azt mondta: a Kaleta-ítélet “tükörsimán beleilleszkedik az ítélkezési gyakorlatba”.
AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATALTÓL MOST MEGKAPTUK AZ ELMÚLT ÉVEK PONTOS STATISZTIKÁIT A GYERMEKPORNOGRÁFIA MIATT JOGERŐSEN ELÍTÉLT FELNŐTTEKRŐL.
Ezekben az adatokban együtt szerepel a gyermekpornográfia alapesete a súlyosabban minősülő esetekkel, minden, ami a Büntető törvénykönyv Gyermekpornográfia című 204-es paragrafusa alá tartozik.
A statisztikában benne vannak azok, akik Kaletához hasonlóan gyűjtögettek, tároltak felvételeket, és például azok is, akik átadtak ilyeneket más embereknek.
https://index.hu/belfold/2020/07/15/gyermekpornografia_itelkezesi_gyakorlat_birosagi_statisztika/
Trump fontos pozíciót bízna magyar származású extanácsadójára
Gorka Sebestyén 2017-ben távozott a Fehér Házból. Később az is kiderült, hogy a magyar rendőrség 2016 és 2018 között körözte.
https://index.hu/kulfold/2020/07/15/trump_magyar_szarmazasu_tanacsado_gorka_sebestyen/
Beütött a víruspánik: a magyarok hátat fordítottak kedvenc befektetéseiknek
Jelentősen, mintegy 400 milliárd forinttal megcsappant idén a magyar befektetési alapok kezelt vagyona, elsősorban ez azzal indokolható, hogy jelentős hozamveszteséget szenvedtek a tőzsdék összeomlásával párhuzamosan az alapok, a befektetők pedig megijedtek a volatilitástól és kirántották a pénzt. Még a legnagyobb alapok kezelt vagyona is csökkent, mintegy 87 milliárd forinttal július elejéig, pedig teljesítményük többnyire viszonylag kedvező volt a Covid-krízis ideje alatt. A szektor 67%-a a tőzsdei visszapattanás ellenére egyébként még mindig mínuszban van az év eleje óta.
Szijjártó elindult meglátogatni a Türk Tanács országait
Háromnapos, a Türk Tanács országait útba ejtő látogatássorozatra indult Szijjártó Péter szerdán. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter maga jelentette be egy Wizz Air-gép előtt állva, egy Facebookon közzétett videóüzenetben.
Szijjártó az indulás előtt arról beszélt, hogy a koronavírus-válság egészségügyi szempontból a tetőpontján volt, akkor Magyarország keletről kapott segítséget. Kína mellett a Türk Tanács négy országa is küldött nekünk valamilyen támogatást, segítséget, a védekezéshez szükséges felszerelést.
https://index.hu/kulfold/2020/07/15/turk_tanacs_latogatas_szijjarto_peter_koronavirus
Palkovics minisztériumából szivároghatott ki Freund Tamás Orbánnak írt levele
Az MTA új elnöke szerint a miniszterelnök végig sem olvasta a nagy visszhangot kiváltó irományt.
Az MTA közgyűlése Freund Tamás agykutatót, eddigi alelnököt választotta akadémiai elnöknek Pléh Csaba pszichológus ellenében. Freund egy olyan Akadémiát vesz át, amelyről a kormány leválasztotta az ország legnagyobb kutatóintézet-hálózatát – erről és a kormánykritikus társadalomtudósokról is kérdeztük a csütörtöki nyomtatott Magyar Narancsban. Néhány részlet az interjúból:
Az állások 81 százaléka veszélybe kerülhet, Magyarországon a bérek olvadnak el
A koronavírus-válság a foglalkoztatásban nagyobb összeomlást hozott, mint a 2008-2009-es globális gazdasági válság. Sokkal több munkaóra veszett el most, mint akkor, a legnagyobb veszély, hogy emiatt nő a szegénység és az emberek közti egyenlőtlenség. Az is kiderül, hol tartanak a magyarországi fizetések.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/buksza-fizetes-ber-koronavirus-jarvany-oecd.709773.html
Szigor az iskolában: fontos lista érkezett
Idén ősszel 491 helyszínen kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szigor-iskola-iskolaor-emmi.709930.html
Magyarország külpolitikai érdekeit veszélyeztetné, ha kiadnák a hitelszerződést, amit a kormány a Budapest-Belgrád vasútra kötött
zél Bernadett független országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylessel fordult a Pénzügyminisztériumhoz, azt szerette volna, ha megmutatják neki azt a hitelszerződést, amit a magyar kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának finanszírozására kötött a Kínai Export-Import Bankkal.
A szerződést természetesen nem kapta meg, a Pénzügyminisztérium válasza szerint azért, mert Szijjártó Péter külügyminiszter úgy döntött, hogy „a Hitelszerződés tartalmának megismerése veszélyezteti Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen befolyástól mentes érvényesítését”, ezért az adatigénylés nem teljesíthető.
Tüntetéshullám, zavargások Bulgáriában: ellenoligarchák is lázítanak Boriszov korrupt oligarchiája ellen
Bulgária fővárosában múlt csütörtökön a kormány és a főügyész lemondását követelő tüntetések indultak, majd zavargások törtek ki. Péntek este Szófiában három rendőr megsebesült, 18 embert őrizetbe vettek, közülük kettőt súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Varga Judit: Nem lehet ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat
Magyar Hírlap
Varga Judit felidézte: a napokban eldőlhet, hogy milyen elvek mentén osztják szét az EU többéves pénzügyi keretét és a helyreállítási csomagot. Ezzel kapcsolatban a magyar országgyűlés erős felhatalmazást adott a kormánynak és két elvet szabott meg. Egyrészt a gazdagabb tagállamok ne kapjanak több támogatást, a szétosztás legyen méltányos és kiegyensúlyozott. Másrészt nem lehet semmilyen politikai, ideológiai feltétele, nem lehet ezekkel összekeverni a súlyos gazdasági döntéseket.
Ne próbálják kényszeríteni a tagállamokat, ne gyakoroljanak rájuk a jogállamisági eljárás álcájába bújtatott politikai nyomásgyakorlást - hangsúlyozta a miniszter.
Nem tudni, hogy van-e pénze a fővárosnak a Lánchíd felújítására
Magyar Hírlap
Politikai háború zajlik a Lánchíd körül, miközben a felújítás még mindig nem kezdődött el - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Brüsszeli hamiskártyások
Magyar Hírlap Bán Károly
A magyar baloldal szerint az uniós mentőcsomagnak csak akkor van értelme, ha abból a kormány nem a gazdaságot, hanem csupán a szegényeket támogatja. Amikor kormányon voltak, devizacsapdába lökték az embereket, nyugdíjat és járulékokat vontak meg tőlük, majd a Gyurcsány- és Bajnai-féle mentőcsomagjukkal csődbe vitték az országot – odalökve a Nemzetközi Valutaalap karjai közé. És ne feledjük, elhazudták a tízszázalékos költségvetési hiányt, a hamis kártyák kijátszásához pedig Brüsszel segédkezett nekik…
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200715-brusszeli-hamiskartyasok
A momentumos újpesti városvezetés megválaszolt egy adatigénylést, amit a korábbi fideszes önkormányzat megtagadott
A tavalyi évben több önkormányzathoz is adatigénylést nyújtottunk be, amiben a budapesti önkormányzati ingatlanok hasznosításáról érdeklődtünk. Az önkormányzatok jelentős része megválaszolta kérdéseinket, azonban akadt köztük olyan is, amelyik megtagadta a válaszadást. Újpest önkormányzata – a fideszes Wintermantel Zsolt vezetése alatt – 2019 májusában még megtagadta a válaszadást a személyes adatok védelmére hivatkozva. Azonban a választások után, az újonnan megválasztott momentumos polgármester vezette hivatal mégis megküldte az adatokat, a már lezártnak tekintett adatigénylésre.
Aranyárban kínálják idén a balatoni apartmanokat, és minőségről kár beszélni
Egy négyfős család 200 ezer forint alatt nem úszná meg a füredi egyhetes nyaralást, az egekbe szöktek az árak.
Augusztus elején lesz kész az egészségügy átalakításának mesterterve
Szűk három hónap alatt készíti el a magyar egészségügy lehetséges átalakítását megalapozó tanulmányt az a tanácsadócég, amelyik a szlovákiai egészségügyi reform megalapozásán is dolgozott. A tanulmány a Belügyminisztérium rendelte, nem az egészségügyért felelős Emmi.
https://hvg.hu/gazdasag/20200715_Augusztus_egeszsegugy_atalakitas_mesterterv