2020, július 14 - 08:31 Sajtószemle
NYÍLT LEVÉLBEN KÖVETELIK A SZUPERGAZDAGOK, HOGY AZONNAL ADÓZTASSÁK MEG ŐKET
A világ legcikkekgazdagabb emberei közül 83-an aláírták azt a nyílt levelet, amely a szupergazdagok „azonnali, jelentős és hosszú távú” adóztatását követeli a kormányoktól, hogy a COVID-19-világjárvány miatt kialakult gazdasági válságból mielőbb kilábaljon a világ.
„Amikor a COVID-19 lecsap az emberiségre, a hozzánk hasonló milliomosoknak kritikus szerepünk van abban, hogy a világ meggyógyuljon. Nem, nem mi vagyunk azok, akik az intenzív osztályokon a betegekről gondoskodnak. Nem mi vezetjük a mentőautókat, amely beszállítja őket a kórházakba. Nem mi töltjük újra a polcokat a boltokban, és szállítjuk házhoz az ételeket.”
„Sokkal tartozunk”
„De van pénzünk, jó sok. Márpedig a pénzre égető szükség van most, és ez így is marad az előttünk álló években, amíg a világ kigyógyul a válságból” – írják a levélben, amelyet egyebek mellett a Hazafias Milliomosok, a Római Klub, valamint az Oxfam jótékonysági világszervezet hozott össze.
Semmi sem lett az önkormányzatoknak ígért 200 milliárdos állami mentőcsomagból
Állami hitelkeret nélkül a 800 leggazdagabb település fele támogatásra szorulhat. Az önkormányzatok adóssága elérte az 1300 milliárdot, főleg az államnak tartoznak.
Köddé vált az önkormányzatok mentőcsomagja. Június elején még arról beszélt a kancelláriaminiszter, hogy a települések 200 milliárd forintos hitelkeretet kapnak, ha megszorulnak a válsághelyzet hatásai miatt, majd váratlanul kivették a jövő évi költségvetésből a lehetőséget és azóta semmit nem hallani róla. Az ötlet, hogy legyen egy átmeneti segítséget nyújtó hitelkeret, ami pótolhatja a helyi iparűzési adóból idén kieső bevételt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől (TÖOSZ) származott, de a szervezet elnöke állítja, ők sem kaptak magyarázatot, hogy miért törölte végül a tervet a kormány. A keret elég lett volna arra, hogy fél évet nyerjen a szektor, e nélkül viszont Schmidt Jenő szerint a szolidaritási adó befizetésére kötelezett 800 önkormányzat fele nem egyformán, de akkora bajban lesz a következő időszakban, hogy hitelfelvételre szorulhat. Elvileg minden település köthet likviditási hitelszerződést valamelyik pénzintézettel saját adóbevételei összegének feléig, de az így felvett hitelt egy éven belül vissza kell fizetni, és ma a korábbinál is nehezebb megmondani, hogy beérkeznek-e és ha igen, mikor a tervezett bevételek. A TÖOSZ elnöke szerint a napi gyakorlatban a bankok rugalmasan kezelik az ilyen likviditási kereteket: ha az önkormányzat egyetlen napra össze tudja szedni a pénz visszafizetéséhez szükséges összeget, másnap viheti, mert újra nyílik a keret.
https://nepszava.hu/3084718_segitseg-helyett-adossag-var-a-telepulesekre
Sebők Miklós: Orbánék a válságkezeléskor ingyenebédet adtak a nagyvállalkozóknak
„Nagy válság idején a világ minden országában pénzt osztanak az emberek között” – mondta a 24.hu-nak adott interjújában Sebők Miklós. A közgazdász-politikatudós szerint bár a magyar kormány nem ezt tette, válságkezelésének volt egy jó, egy rossz és egy csúf oldala. Ez utóbbi kategóriába tartoznak a hotelek felújítására kiosztott tízmilliárdok. Szerinte ugyanis akkor lehet profitábilis vállalkozásoknak állami támogatást adni nem kölcsön vagy garancia formájában, ha ehhez nagyon súlyos feltételek kapcsolódnak, például a munkahelyek megtartásának követelménye. A kutató beszélt arról is, milyen következményei lehetnek Donald Trump esetleges, illetve Angela Merkel biztos távozásának, azaz mi hozhat drámai fordulatot az Orbán-rendszer fejlődésében.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/07/13/sebok-miklos-valsagkezeles-koronavirus-gazdasagavirus/
Maruzsa: Fel kell rá készülni, hogy ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak
Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy ősszel remélhetőleg elkerülhető a rendszerszintű átállás a digitális munkarendre, és csak ott kell erről döntést hozni, ahol járványügyileg szükséges.
A tanév kezdetéig még másfél hónap van, ez idő alatt az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha újra otthoni oktatás lesz – tudatta.
Hozzátette: a tanév legelejét arra is használják majd, hogy felkészüljenek a rendkívüli eseményekre.
https://24.hu/belfold/2020/07/13/uj-tanev-digitalis-oktatas-felkeszules-maruzsa-zoltan/
Palkovics belengette, hogy augusztus 15. után se lehetnek majd tömegrendezvények
Palkovics belengette, hogy augusztus 15. után se lehetnek majd tömegrendezvények
A kormány korábbi döntése szerint augusztus 15-ig nem lehet tartani Magyarországon 500 fősnél nagyobb rendezvényeket, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig a Világgazdaságnak adott interjújában arról beszélt, várhatóan nem lazítanak tovább.
Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy nem kapnak zöld utat az 500 főnél nagyobb rendezvények, sőt, olyanokat is megtilthatnak, amelyeket már újból engedélyeztek.
Ez leginkább az augusztus 20-i ünnepségeket és a nyár végére tolt fesztiválokat érintheti majd.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, a szerdai kormányülésen születhet döntés a tömegrendezvényeket illetően.
https://24.hu/belfold/2020/07/13/tomegrendezvenyek-magyarorszag-augusztus-15/
Hiába győzött a lengyel kormánypárt, kiderült, hogy mégsem verhetetlen az illiberalizmus
Ezt a győzelmet nehéz lesz győzelemként eladni, hiszen pár hónapja még úgy volt, hogy a kormánypárt jelöltje agyonveri az ellenzékét.
Szerbiában gyakorlatilag megteltek a kórházak
Még 1137 szabad lélegeztetőgép van Szerbiában, úgyhogy a legsúlyosabb eseteket mindenképpen el tudják látni, gondot jelent viszont az, hogy a kórházak kapacitásai szinte teljesen megteltek - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök.
https://24.hu/kulfold/2020/07/13/koronavirus-szerbia-korhazak-megteltek/
Koronavírus: 13 új esetet azonosítottak Magyarországon az elmúlt 24 órában
Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3073-an pedig már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 579 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti. 127 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen.
https://24.hu/belfold/2020/07/13/koronavirus-fertozottek-magyarorszag-julius-13/
Ködös költség
Megkapjuk a gázszámlát, befizetjük, ennyi. Az érdeklődőbbek vetnek egy pillantást a rezseibokszra, amely narancssárga dicsfényben hirdeti, pártunk és kormányunk 2013 óta milyen sokat takarított meg nekünk. Aztán jön mindenféle zagyvaság, de az kit érdekel. Pedig ha bárki – akár egy liberálbolsevik Soros-bérenc, a napi kútmérgezési penzum részeként – összevetné a számlán (forint per megajoule-ban) található gáztarifát a tőzsde (euró per megawattórában) megadott állásával, hamar rájöhetne: megint át vagyunk verve. Hogy Orbánék a rezsibokszban feltüntetett összeg többszörösét veszik ki a zsebünkből. Évi százmilliárdokat. A tőzsdén ugyanis mostanság körülbelül 30 forintért adják annak a gáznak a köbméterét, amit a kormány nettó 78 forintért ad el nekünk. Rezsicsökkentetten.
https://nepszava.hu/3084767_kodos-koltseg
A fideszesek harmada szerint is több pénz kell a Lánchídra
A Lánchíd nemzeti ügy, a kormánynak pedig igenis több forrást kell biztosítania a rekonstrukcióra - a Publicus Intézet kutatása szerint így vélekedik a budapesti lakosság döntő többsége az átkelő körül kialakult vitáról.
https://nepszava.hu/3084752_a-fideszesek-harmada-szerint-is-tobb-penz-kell-a-lanchidra
Mészáros Lőrinc elárulta, mennyit költ évente a Puskás Akadémia
Az ország leggazdagabb gázszerelője a csapat új bronzérméről és az ellenzéki sajtó zaklatásáról beszélt egy interjúban.
Rengetegen gratuláltak a Honvéd győzelme után, még éjszaka is érkeztek az sms-ek - büszkélkedett Mészáros Lőrinc, aki a Nemzeti Sport főszerkesztőjének nyílt meg, egy hosszú beszélgetés keretében, és mesélt a Puskás Akadémia első osztályú labdarúgó bajnokságon szerzett bronzérméről. A baráti hangulatú beszélgetés során – Szőllősi amúgy a Puskás Akadémia korábbi kommunikációs igazgatója volt – Mészáros elmondta, hogy több NBI-es klubvezető is méltatta a teljesítményt, közöttük Kubatov Gábor, Leisztinger Tamás, Garancsi Pista, Végh Gábor. Tállai András azonban nem gratulált, és az MLSZ-től azonban nem jött senki átadni a bronzérmeket – Mészáros szerint azért, mert nem bíztak a csapat harmadik helyében.
az akadémia évi 10 millió euróból, 3,5 milliárd forintból gazdálkodik.
https://nepszava.hu/3084745_meszaros-lorinc-elarulta-mennyit-kolt-evente-a-puskas-akademia
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő, a budapesti földutak leaszfaltozásáért felelős miniszteri biztos borászati cége 127,6 millió forint európai uniós támogatást kapott a kormánytól, hogy badacsonytomaji birtokán borászati épületet és panziót alakítson ki. Az épületek előtti mesterséges rézsűk annyira kiemelkednek a hegy oldalából, hogy már messziről is jól látható a projekt.
Rákay “kétmillió” Philip a szomszédban
Tiborcz cége 2018-ban túladott az ingatlanon, amelyet az új vevő, a Zemplén Market Zrt. a HVG beszámolója szerint 135 millió forinton vitt be a felújításra létrehozott projektcégbe, a Ranolder Villa 1864 Kft.-be. Idén áprilisban a 24.hu írta meg, hogy ezt a projektcéget megvette a Norton Consulting Zrt., melynek tulajdonosa a híres Fidesz-közeli kommunikátor, Rákay Philip.
Szíjj László a Lady MRD és az Artemy jachtokat birtokló máltai offshore cég valódi tulajdonosa
Az elmúlt két évben sokszor írtunk arról, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjacht tartózkodott. A 7 milliárd forint értékű luxusjachtról fotókat és drónfelvételeket is készítettünk. A NER-elit köreiben népszerű jacht valódi tulajdonosát azonban egy máltai offshore cég rejtette – eddig, mert most egy pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően a máltai offshore cégek valódi tulajdonosainak kilétét is nyilvánosságra hozták. Az adatbázisból kiderül, hogy az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó, a negyedik leggazdagabb magyar.
Hány rozsdás Lánchidat lehetne felújítani egy üres stadion árából? Nem akarod tudni!
Forráshiány miatt a főváros egyelőre csak a Lánchidat fogja felújítani, a Váralagutat és a híd alatti villamos aluljárót nem, tudtuk meg a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettestől. Heteken belül kiírják a közbeszerzést, a felújítás viszont csak jövőre kezdődhet el. Interaktív ábrára tettük, mióta esedékes a Lánchíd felújítása, és hogy hány Lánchidat lehetne felújítani az elmúlt évek egyes állami presztízsberuházásainak árából.
“Opportunistaként csaptunk a maszkbizniszbe” – kamupapíros kínai maszkok Magyarországon
Súlyos hiányosságai lehetnek azoknak az FFP2-esként hirdetett maszkoknak, amiket kétes hitelességű minőségi tanúsítványok kísérnek a magyar webshopokban. Alig találni olyan FFP2 minősítésűként reklámozott maszkot, ami biztosan hiteles megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezik — erre jutottunk, amikor átnéztük a honi interneten rendelhető szájmaszkok kínálatát. A kétes dokumentációval érkező szájmaszkok között több olyan is volt, ami európai állami szervek mérései szerint nem elégíti ki a szükséges sztenderdeket. Egy maszk például 6 százalék helyett legalább 53 százalékban engedte át a részecskéket. Megkeresésünk után több magyar viszonteladó is eltüntette a kétes minőségű termékeket a boltjából. Egy név nélkül nyilatkozó importőr elmondta: semmi segítséget nem kapott a magyar hatóságoktól a dokumentáció ellenőrzéséhez.
Jön Mészárosék óriásbankja, és ennek komoly következményei lesznek
Törvényességi aggályok merülhetnek fel a kormány által kitalált szuperbank körül, emiatt azonban egyetlen hatóság sem fog szót emelni addig, amíg a hatalom hozza az üzletet.
Nem volt könnyű elérni Vida Józsefet, a Takarékbank fejét, akit azzal bíztak meg, hogy teremtsen óriásbankot a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank fúziójából. A hétvégét ugyanis egy fogathajtóversenyen töltötte Mezőhegyesen, ami akár edzésként is felfogható az embert próbáló egyesülés levezénylésére. Így csak annyit mondott a lépésről: a kreatúra az ügyfelek, a dolgozók és a tulajdonosok javát szolgálja majd. Mások azért kételkednek ebben. „Képtelenség ezt a három, borzasztóan különböző hitelintézetet összerakni”,
legalább 5–8 év kell hozzá
– hitetlenkedtek a HVG által megkérdezett szakértők. De talán megfeledkeztek arról, hogy a leendő megabank, amely versenybe hívná a piacon domináns OTP-t, a jelek szerint Orbán Viktor szívügye. Márpedig ha a Várban eldöntik, hogy e képződménynek a 2022-es választásokig meg kell születnie, akkor meg is fog.
Erről szól még a cikk:
Vajon hagyják majd vizsgálódni a versenyhivatalt?
Milyen előnyökhez juthat az érintett oligarchák vállalatbirodalma?
Mit szól a fúzióhoz a piacvezető OTP?
https://hvg.hu/360/202028__oriasbank__fuzio__nehez_szules__penzugyesek
Freund Tamás: Próbálom elérni, hogy Orbán fogadjon, ez még nem sikerült
Elődjével ellentétben, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Freund Tamás szerint nem sérült a tudomány szabadsága a kutatóintézetek leválasztásával, ahogy a tulajdonhoz való alkotmányos jog sem. A hvg360-nak adott interjúban arról beszélt, ő a praktikus szempontokat helyezné előtérbe, visszaszerezné az elcsatolt intézeteket. Igaz, a jelenlegi irányítási struktúrával. Az átalakítás ellen Orbán Viktor miniszterelnöknél tiltakozott másfél éve, a Palkovics Lászlót élesen bíráló magánlevele pont a miniszter asztalán landolt. Azt mondta, azóta sem válaszolt rá senki. Interjú.
- Freund Tamás többször is elmondta, rendezni akarja a viszonyt a kormánnyal, de a bizalmi válság kölcsönös.
- Hogyan akarja ráerőltetni magát Orbán Viktorra?
- Mi számít politikai támadásnak egy kutatótól?
- Miért mindig a gyenge társadalomtudósokról beszél?
https://hvg.hu/360/20200713_Freund_Tamas_mta_lovasz_kutatohalozat_elkh_palkovics_orban
A mi kis családunk: a kormány gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére
Eddig 20 millió forintért szerződött le az Emmi egy olyan sorozat „elkészítésére”, amit a Life TV vetít. Az epizódok a minisztérium YouTube-csatornáján is elérhetőek, az első rész az előtt került fel oda, hogy a minisztérium szerződése hatályba lépett. A csatornát Mészáros Beatrix cége 2019-ben szerezte meg a fideszes médiaalapítványból, a vállalat rögtön 1,2 milliárdos bevételt csinált, igaz, ebből 900 millió forint szponzoráció volt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2020. májusában 9,6 millió forintért szerződött A mi kis családunk című dokureality filmsorozat elkészítésére – derül ki a tárca által nyilvánosságra hozott szerződéslistából. Az Emmi egyszer már kötött hasonló szerződést ugyanezzel a céggel (Preport PR Kommunikációs Kft.) 2019 decemberében a „Mi családunk értékközpontú családi dokureality filmsorozat elkészítésére”, akkor 10,4 millió forintért – a cím alapján lehet ugyanannak a sorozatnak az első évada.
A sorozat, illetve az Emmi szerződései azért érdekesek, mert a műsort az a Life TV vetíti, ami Mészáros Lőrincné Kelemen Beatrix televíziója.
https://hvg.hu/kkv/20200711_A_mi_kis_csaladunk_a_kormany_gyartat_musort_Meszaros_Beatrix_tevejere
A liberalizmus nem anarchiát jelent, hangsúlyos eleme a törvényes rend
FODOR GÁBOR VISSZAUTASÍTJA A KRITIKÁKAT, AMELYEK SZERINT DIKTATÚRA LENNE MAGYARORSZÁGON
Kárpáti András, Bákonyi Ádám Magyar Nemzet
A kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést, mondja a Magyar Nemzetnek adott interjúban Fodor Gábor. Az SZDSZ volt elnöke arról is beszélt, hogy a közönség joggal vár cselekvést Karácsony Gergely főpolgármestertől.
Draskovics szerint elköltötték a Lánchídra szánt pénzt
A 180 MILLIÁRD FORINT MÁR ELDÖNTÖTT VAGY ELŐKÉSZÍTÉSEK ELŐTT ÁLLÓ PROJEKTEK FEDEZETE
Bácskai Balázs Magyar Nemzet
Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke nyilatkozatban ismerte el, hogy a főváros elköltötte vagy legalábbis részben lekötötte a Lánchídra szánt pénzeket. Draskovics szavai nyomán kérdésekkel fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője. Nyilatkozatában Draskovics egyébként magyarázatot adott arra is, hogy miért késlekedett a főváros a Lánchíd-tender kiírásával.
https://magyarnemzet.hu/belfold/draskovics-lanchid-penz-elkoltottek-8370816/
Szegénységi bizonyítvány a sorozatos baloldali vereség
AZ ÖNKRITIKA ELMULASZTÁSA AZ ELLENZÉK 2022-ES SIKERTELENSÉGÉT VETÍTI ELŐRE
Kincses Krisztina Magyar Nemzet
Az ellenzéki pártok egy évtizede tartó, permanens politikai sikertelensége egyfelől szétesett világképükre, választási és kormányzati stratégiájuk hiányára, másrészt arra vezethető vissza, hogy képtelenek válaszokat adni a Nemzeti Együttműködés Rendszerére és egységes jövőképet kínálni a választóknak – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében. Galló Béla az Orbán-kormányzat elmúlt tíz évét értékelő, baloldalhoz közel álló intézetek által készített elemzést vizsgálta abból a szempontból is, hogy vajon mennyire felel meg politikai rendeltetésének, azaz az ellenzéki erők ösztönzésének.
https://magyarnemzet.hu/belfold/szegenysegi-bizonyitvany-a-sorozatos-baloldali-vereseg-8370198/
Leáldozóban a történészcéh csillaga
A BALLIBERÁLIS POLITIKA OLYAN SZEREPET JÁTSZOTT A TÖRTÉNELMÜNKBEN, MINT A NÁCIKKAL EGYÜTTMŰKÖDŐ NYILASOK
Szakács Árpád Magyar Nemzet
A mai társadalomtudományok nagy része merev, dogmatikus képződmény. Úgy működik, mint a középkori inkvizíció intézménye, csak nem olyan fájdalmas, és nem kell egy máglyán megfulladni, mielőtt elégetik az embert. Persze jön még a jó öreg bolsevik trükk, a lejáratás, a rágalmazás és a kirekesztés. Hogy is fogalmaz Ungváry Krisztián ? Ha valaki nem járja a dogmatikus vonalat, „önmegsemmisítést követ el a tudományos életben, mert egy szintre kerül Staller Ilona, Gáspár Győző vagy Fekete Pákó személyével”. Értik? Egy történész olyanná válik, mint bármelyik kétes hírű és értékű, vérciki celebecske. Nem tudom, hány jogvédő szervezet tiltakozik majd Ungváry eme szélsőséges és rasszista kijelentése miatt, hiszen talán nem csak én akadok fenn azon, hogy Ungváry pont egy agyonhasznált szexmunkást, egy romát és egy afrikai bevándorlót talált meg a gyalázkodásaival.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/lealdozoban-a-torteneszceh-csillaga-8331828/
Nincsen párhuzamos tudomány
A TÉNYEK SZIGORÚ HATÁROKAT SZABNAK A KÜLÖNFÉLE NARRATÍVÁKNAK ÉS INTERPRETÁCIÓKNAK
Ungváry Krisztián Magyar Nemzet
Érdeklődéssel olvastam a Szakács Árpád által kreált összeesküvés-elméletet cáfoló írásomra adott reflexiókat. Az olvasók számára jó hírem van: a tudomány szabályai nem demokratikusak. Teljesen mindegy, hogy egy állítást hányan visszhangoznak, mennyi közpénzt költenek rá, ettől nem lesz valósabb. Egyetlen dolog számít: a tényekkel való bizonyíthatóság. Második örömhírem az, hogy a tudomány szabályai ebből következően liberálisnak sem nevezhetők. A történelmi tények és a logikus érvelés rendkívül szigorú határokat szabnak a különféle narratíváknak és interpretációknak.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/nincsen-parhuzamos-tudomany-8331867/
Orbán Viktor is gratulált Andrzej Duda győzelméhez
ORIGO
Bravó – ezzel a címmel osztott meg Orbán Viktor miniszterelnök egy közös képet Andrzej Duda ismételten megválasztott lengyel elnökkel a közösségi oldalán.
https://www.origo.hu/itthon/20200713-orban-viktor-isgratulalt-andrzej-duda-gyozelmehez.html
Varga Judit: Politikailag motiváltak a jogállamisági eljárások
ORIGO
Az idei Igazságügyi Eredménytábla a korábbi évekhez hasonlóan megerősítette, hogy a magyar igazságszolgáltatás a hatékonyság és minőség objektív mutatói tekintetében Európa élvonalában van - olvasható Varga Judit legújabb Facebook-bejegyzésében.
A bizottság pénteken hozta nyilvánosságra az Igazságügyi Eredménytáblát, ami az uniós tagállamok igazságszolgáltatási rendszereinek hatékonyságát, minőségét és függetlenségét hasonlítja össze különböző mutatók alapján - olvasható Varga Judit, igazságügyi miniszter legújabb bejegyzésében.
https://www.origo.hu/itthon/20200713-varga-politikailag-motivaltak-a-jogallamisagi-eljarasok.html
Személyes és politikai konfliktus állhat az egri pólóbalhé hátterében
· Májusban bejelentette Szécsi Zoltán klubelnök, hogy fizetésképtelenné vált az Egri Vízilabda Klub.
· A kormány tíz nap alatt megmentette az egri pólót, 300 milliós forint támogatást adtak.
· Szécsi ezután videóban mondott köszönetet Orbánnak, és felfedte a titkot, hogy mi vezetett idáig.
· A NAV-büntetés, a számlatartozás és a tao-visszafizetés már tavaly augusztusban is felmerült, akkor Szécsi a kormánypárti polgármestertől kért segítséget.
· Miután a polgármesternek címzett levele nálunk landolt, elkezdtünk nyomozni. Megkeresésünkre lefolytattak egy belső vizsgálatot, amely mindent rendben talált.
· Most kiderült, hogy már akkor is bajban volt a klub, a csődtől egy városi cég mentette meg Szécsiéket.
· Az ügyvezető folyamatosan hárítja a felelősséget: Mirkóczki Ádám polgármestert és elődjét, Bárány Attilát nevezte meg felelősnek.
· Nyilatkozataiban ugyanakkor jó pár ellentmondás van, és ez egész történet mögött valójában politikai és személyi konfliktusok állnak.
Pár hónapig tart a koronavírus elleni immunitás
Lehet, hogy a koronavírus elleni immunitás csak rövid távú – írja a King's College London új tanulmányára hivatkozva a Guardian. A Covid-19-ből felépült betegeknél három hét után tetőzik a vírus ellen fellépő antitestek száma, három hónappal később pedig megcsappan.
A kutatás során több mint 90 beteget és kórházi dolgozót vizsgáltak meg, akiknek 60 százaléka hatékony immunreakcióval lépett fel a fertőzés ellen, de három hónappal később csak 17 százaléknál volt hasonlóan erős a védelem. Az antitestek száma akár a huszonharmadára is csökkenhetett, de olyanok is voltak, akiknél már ki sem tudták mutatni az antitestek jelenlétét.
AZ EMBEREK UGYAN MEGFELELŐEN REAGÁLNAK, DE AZ ANTITESTSZÁM HAMAR ELKEZD ZUHANNI, ÉS ATTÓL FÜGG, HOGY VALAKI MEDDIG VÉDETT A VÍRUS ELLEN, HOGY A TETŐZÉSKOR MENNYI ANTITESTET TERMELT A SZERVEZETE.
Az eredmény alapján egy esetleges védőoltás hasonló eredményeket érhet el, így lehet, hogy egy nem lesz elég, hanem rendszeres oltásokra lesz szükség a védettséghez. A nyájimmunitás lehetősége egyre távolibbá válik, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem csak egy pár napos köhögésről van szó. Bár sokan azt gondolják, hogy megfertőződnek, kiheverik a betegséget, és onnantól kezdve óvják a többi embert, a Covid-19 súlyos károkat okozhat a szervezetükben, és veszélyes elkapni.
https://index.hu/techtud/2020/07/13/kinai_koronavirus_antitest_ujrafertozodes_tanulmany/
Nekiment a Fehér Ház a saját járványügyi vezetőjének
Ahogy egyre súlyosabbá válik a járványügyi helyzet az Egyesült Államokban, úgy válik egyre feszültebbé a kapcsolat Donald Trump és a legfőbb járványügyi szakember, Anthony Fauci között. A Fehér Ház már olyan idézetgyűjteményt ad ki a már öt korábbi elnök alatt is fontos járványügyi tisztséget betöltő Faucitól, mintha ellenzéki politikus lenne, akit mielőbb el kellene hitelteleníteni – írta a CNN.
Trump és Fauci már jó ideje nem beszél egymással közvetlenül. Az elnök lényegében megsértődött, mivel a Nemzeti Allergia- és Fertőzéstudományi Intézet (National Institute of Allergy and Infectious Diseases – NIAID) igazgatója nemegyszer jelezte nyilvánosan, ha úgy érezte, hogy az elnök megalapozatlan nyilatkozatokat tesz a járvánnyal kapcsolatban. Márpedig ilyen nyilatkozat akadt bőven, nemcsak a kezdetekkor, amikor Trump elbagatellizálta a vírust, hanem azóta is, legyen szó a várható kifutásról vagy a lehetséges gyógyszerekről és alternatív gyógymódokról – mint amilyen a természetesen halálos ötlet, amit Trump hangosan gondolkodva vetett fel, amikor arról beszélt, hogy fertőtlenítőszert vagy UV-fényt kellene közvetlenül az ember szervezetébe juttatni.
Magyar kutató a legígéretesebb koronavírus-vakcinát fejlesztő cég alelnöke
Karikó Katalin biokémikus a nyolcvanas években ment ki Amerikába, hogy az RNS-ben rejlő orvosi lehetőségeket kutassa. Munkássága legnagyobb sikerét érheti el, ha az általa alelnökként vezetett BioNTech cég és a Pfizer közös koronavírus-ellenes oltóanyaga bizonyítja hatásosságát. Sok azonban a bizonytalanság, hiszen eddig még semmilyen betegség ellen nem vetettek be klinikai teszten kívül RNS-vakcinát.
Rendkívüli ülésen szavaz a parlament arról, hogy ne lehessen jogállamisági feltételekhez kötni a járvány miatti uniós hitelt
A kormánypártok vezetői azért nyújtották be indítványukat és kezdeményezték a Ház rendkívüli ülését, mert a jövő hét második felében sorra kerülő uniós csúcson születik döntés annak a 750 milliárd eurós hitelnek a felvételéről, amelyért a tagállamok vállalják a garanciát –közölte korábban a KDNP frakcióvezetője.
Simicskó István kifejtette, hogy a támogatási feltételeik között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok; a pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani; továbbá a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének a megítélése.
A képviselők az összevont vita után döntenek az egyetlen napirenden lévő javaslat elfogadásáról.
Míg állandó vita az EU-ban, hogy lehet-e jogállamisági feltételekhez, kötelezettségszegési eljárásokhoz kötni az uniós források elosztását, addig a bevándorlásnak csak a magyar kormány tulajdonít szerepet.
WHO: rekordot döntött a koronavírussal fertőzöttek száma
Több olyan település van, ahol kijárási korlátozást kellett bevezetni.
Rekordmértékben, 230 ezer 370-nel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az utóbbi 24 órában - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap.
A helyzet országonként
Karácsony Gergely csalódást okozott a Fidesznek
Karácsony Gergely csalódást okozott Fidesznek, mert – mint a Balkan Investigative Reporting Netwoerk lapnak adott interjújában közölte – nem indul az esetlegesen megrendezendő miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Ezt már ugyan korábban is bejelentette, legutóbb például az ATV-nek nyilatkozva, de a Fideszben még bíztak abban, hogy Karácsony miniszterelnök szeretne lenni, és akkor tovább lehet majd támadni.
https://hirklikk.hu/kozelet/karacsony-gergely-csalodast-okozott-fidesznek/366598
Ha Orbán kilép az unióból, a Fidesz-hívő parasztok kapát, kaszát ragadnak
„Az elmúlt évtized a magyar mezőgazdaság aranykora! Ez azonban elsősorban a nagyvonalú Európai Uniós támogatásoknak köszönhető!” – nyilatkozta portálunknak Raskó György. Az agrárközgazdász szerint, a versenyképes mezőgazdaság kialakítása közben áldozatul esett 150 ezer földművelésből élő ember. Eközben létrejött a Fideszhez köthető, földből élő vállalkozói kör, amely milliárdos vagyonhoz jutott az elmúlt tíz esztendőben. Ugyanakkor a magyar falu egy része haldoklik, ma 800 település van pusztulásra ítélve. A Fidesz kormányzása alatt ugyanis hatalmasat nőtt az egyenlőtlenség a régiók között. Végül Raskó György beszélt arról is, hogy a „gazda” valóban a magyar férfiember archetípusa – ahogy a miniszterelnök állítja?
Orbán 132 bátor embere szembeköpi a választókat
Orbán Viktor 132 bátor emberének felhatalmazása alapján, a magyar miniszterelnök a szombati uniós csúcson azt az álláspontot fogja képviselni, hogy Magyarország magasról tesz a jogállamra, és ennek érdekében számára még az unió szétverése sem drága. Magyarország elfogadja az EU pénzét, lehetőleg minél többet, de csak azzal a feltétellel, ha coki a civileknek, és a jogállam felszámolását sem kifogásolja az EU. Ez a magyar választók arculcsapása, sőt, szembeköpése, hiszen nem azért küldték Orbán bátor embereit a parlamentbe, hogy megteremtsék az ország korlátlan kifosztásának jogi lehetőségét.
https://hirklikk.hu/kozelet/orban-132-bator-embere-szembekopi-a-valasztokat/366581
Stratégiai cég volt, az operatív törzs nem védte meg, jöhet az államosítás
Miközben a kormány 50 milliárd forintos támogatási programot indított, hogy az ország önellátó legyen egészségügyi védőfelszerelés gyártásában, épp tönkremegy az egyik legnagyobb gyártókapacitással rendelkező hazai cég. Az egészségügyi eszközöket gyártó Dispomedicor Zrt. már a járvány előtt csődvédelmet kért. A kormány a stratégiai cégek közé sorolta, ám az operatív törzs sem segített, sőt egy nemrég elfogadott törvénymódosítás nyomán az államosítás lehet a sorsa.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/07/13/dispomedicor-allamositas-strategiai-ceg-orvosi-felszereles/
Erdogan szerint Törökország szuverén joga dönteni arról, hogy mecset legyen a Hagia Sophia
A nem muszlimok előtt is nyitva fog állni a múzeumból pénteken mecsetté nyilvánított isztambuli Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök péntek este a nemzethez címzett televíziós beszédében.
Az államfő egyúttal jelezte: az előkészületek befejeztével az első muszlim közösségi imádkozást július 24-én, pénteken, az előírt déli ima keretében tartják az épületben.
Erdogan aláhúzta: Ankara a világörökségi helyszín múzeumi minősítésének megszűnésével eltörli a fizetős beléptetési rendszert.
Határzár: súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Kedd éjféltől ismét szigorítják az ellenőrzést a magyar határokon, bizonyos országokból csak korlátozás mellett, vagy egyáltalán nem lehet majd belépni. Orbán Viktor szerint „a veszély most a behurcolás”, és Gulyás Gergely miniszter is arról beszélt, hogy az új esetek többsége külföldről érkezett.
A különböző országokat három kategóriába, zöldbe, sárgába és pirosba sorolták, a kormányrendelet szerint az aktuális fertőzöttségük alapján. De ha megnézzük, milyen most járványhelyzet ezekben az országokban, azt látjuk, hogy a kormány
Súlyosan fertőzött országokat is enyhébb kategóriába sorolt, miközben szigorúan lép fel olyan esetekben, amikor kevésbé tűnik indokoltnak.
https://444.hu/2020/07/13/hatarzar-sulyosan-fertozott-orszagokbol-beengedik-az-embereket
Varga Judit átadott 26 ezer négyzetmétert a raboknak, hogy ne legyen akkora zsúfoltság a börtönökben
A börtönök telítettsége így szeptemberben 100 százalék alá csökkenhet,közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) fél évvel azután, hogy a kormány kampányt indított a „börtönbiznisz” ellen, vagyis azért, mert korábban számos fogvatartott sikerrel perelte az államot nemzetközi fórumokon a börtönök túlzsúfoltsága miatt.
Dráguló budapesti parkolás
Fürjes: Fejezze be az autósok üldözését a főpolgármester, számolja fel a forgalmas utakon kialakított kerékpársávokat!
Sütő-Nagy Zsolt Magyar Hírlap
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200713-dragulo-budapesti-parkolas
Pikóék és a rászorulók: leromlott állapotú bérlakások, piaci alapon
Baloldali szociális érzékenység
Pikó András józsefvárosi polgármesternek csupán a tavaly őszi önkormányzati választásokig volt fontos azon ígérete, hogy bérlakást fognak biztosítani a rászorulóknak. A balliberális városvezető megválasztása óta lakásügyben csak botrányokról lehetett hallani a VIII. kerületben – bérlakás-privatizáció, közszolgálati lakásrendszer kivéreztetése.
Csehül állt
A magyar egyesült baloldal, világjárvány ide vagy oda, itthon és külföldön változatlan hévvel folytatja hazaáruló ámokfutását
Dippold Pál Magyar Hírlap
Az unió következő hétéves költségvetésének elfogadása előtt például a boszorkánydoktornő, Cseh Katalin rikácsolta a brüsszeli ülésterembe a már unásig ismert hazugságokat Magyarországról. A rémhírek mindegyike arról a feneketlen gyűlöletről árulkodott, amellyel a momentumos hölgy és az összes Brüsszelbe delegált baloldali magyar politikus folyamatosan együtt él. Ez a pusztító és önpusztító létállapot teszi lehetetlenné az együttműködést bármiféle normális vitára. A balliberálisok megmondják, hogy milyen a világ, és azt is megmondják, hogy mit gondolhatnak a nekik nem tetsző emberek.
A haladó világ mostanában újra – szó szerint – tűzben ég.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200713-csehul-allt
A Fidesz tizenegyéves programját szavaztatná meg az MSZP
Pénteken és szombaton rendkívüli EU-csúcsot tartanak Brüsszelben, ahol a lehető legfontosabb témáról lesz szó: a pénzről.
Ezen a csúcson próbálják a tagállamok vezetői elfogadni a következő 7 év költségvetését, és a közel ugyanekkora összeget kitevő gazdaságélénkítő csomagot, amit a járvány nyomában alakuló válság kezelésére raknának össze.
Orbánék elébe akarnak menni annak a lobbinak, amit például Varsó, Prága, Pozsony és Budapest polgármesterei is erősen tolnak, hogy ne csak a nemzeti kormányok oszthassák szét az EU költségvetésből járó kohéziós támogatásokat, hanem közvetlenül Brüsszelnél is lehessen pályázni pénzekre, például civil szervezeteknek is.
- a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése – „jogállamiság” címszó alatt – elfogadhatatlan.
Az MSZP a régi Fidesszel reagált
A fenti határozatot teljesen átírná egy MSZP által benyújtott módosító, amit alapvetően Ujhelyi István EP-képviselő és Harangozó Tamás országgyűlési képviselő raktak össze.
https://444.hu/2020/07/13/a-fidesz-tizenegyeves-programjat-szavaztatna-meg-az-mszp
Átveszi a hirado.hu irányítását a Lokál volt főszerkesztője
A Media1 megtudta, hogy Leitner Attila, a Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó tulajdonolta Lokál egykori főszerkesztője, aki később a Habony nevével fémjelzett, tavaly indult V4 Agency egyik vezető munkatársa is volt egy ideig, átvette a napokban a közmédiás hirado.hu irányítását a pozícióra két éve kinevezett Csatári Patriktól.
https://media1.hu/2020/07/13/atveszi-a-hirado-hu-iranyitasat-a-lokal-volt-foszerkesztoje/
Egyszerű betegszállításnak indult, de aztán megmutatta, milyen káosz volt a járványharc frontvonalában
direkt36
A Direkt36 egészségügyi dolgozók valamint helyi politikai források segítségével rekonstruálta a móri és székesfehérvári eseményeket. A kórházi források csak azzal a feltétellel adtak információt, ha nem közöljük a nevüket.
A történettel kapcsolatban megkerestük a Fejér Megyei Szent György Kórház vezetését, az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a Nemzeti Népegészségügyi Központot és az Operatív Törzset is. Választ egyik helyről sem kaptunk.
A készlethiány és a káosz is segítette a vírust
A történelem nem a múlt, hanem a jelen, és most lángra lobbantotta Amerikát
Ami George Floyd halála óta történik, azt lehetetlen megérteni videófoszlányok és pillanatképek alapján. Évszázadokkal ezelőtti ostorcsapásokig és évtizedekkel ezelőtti polgárjogi küzdelmekig kell visszanyúlni, hogy világosabb legyen: Amerika legmélyebb sebei szakadtak fel újra.
Ferenc pápának is nagyon fáj, hogy mecsetté alakítják a Hagia Sophiát
Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.
A katolikus egyházfő a tengernek szentelt napon, amelyet az olasz egyház július 12-én ünnepel, kijelentette, a tengerről szóló gondolatai Isztambulba vezetnek. „A Hagia Sophiára gondolok mély fájdalommal” - jelentette ki az egyházfő, aki ezután néhány másodperces csendet is tartott.
https://444.hu/2020/07/12/ferenc-papanak-is-nagyon-faj-hogy-mecsette-alakitjak-a-hagia-sophiat
Energiahivatal: Orbán Viktor péntek este bedobta a gyeplőt a lovak közé
Noha egy hónapja még úgy tűnt: semmi akadálya, hogy az energiahivatal elnöke automatikusan meghosszabbíthassa lejáró mandátumát, Dorkota Lajos alól most mégis kirúgták a széket. Nehéz volna másként értelmezni, hogy utódja az a Horváth Péter lett, akit anno Dorkota váltott - miután Horváth szakmailag zátonyra futtatta a hivatalt.
Horvátország és Bulgária már belépett oda, ahova mi még csak nem is kopogtatunk
Horvátország és Bulgária csatlakozott az euró bevezetését megelőző ERM-2 árfolyamrendszerhez. A magyarok szeretnék az eurót, de egyelőre nem látni, mikor lesz.
https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/bulgaria-horvatorszag-erm-2-euro-eurobevezetes.709731.html
Németh Szilárd 5+2 legnyomibb instaposztja
Ahhoz képest, hogy Németh Szilárdról senkinek sem a trendiség jut eszébe, szégyentelenül aktív az Instagrammon a pacalguru. Össze is szedtük a Fidesz birkózójának 5 legcupákosabb posztját, ami megakadt a torkunkon.
https://ezalenyeg.hu/erdekes/nemeth-szilard-52-legnyomibb-instaposztja-8477
Koronavírus-gócpont alakult ki Tállai András birodalmában
Borsod megye déli részén alakult ki újabb koronavírus-gócpont. Éppen Tállai András birodalmában, Mezőkövesden. A Szent Imre Általános Iskolában találtak majdnem két tucat fertőzöttet. A polgármester egy szűkszavú nyilatkozaton túl nem kívánt nyilatkozni a témában.
Sunnyogás és síri csend!
A helybélieket a Népszava kérdezte meg a kialakult helyzetről. Egy idős férfi úgy fogalmazott:
Ez Tállai András székhelye, elsunnyogják a balhét, gondolják, minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb.
https://ezalenyeg.hu/kozugy/koronavirus-gocpont-alakult-ki-tallai-andras-birodalmaban-8404
IDEA: ilyen a „tipikus” Fidesz szavazó
A tipikus Fidesz–szavazó erősen jobboldali és inkább konzervatív beállítódású. A Fideszt támogatók átlagéletkora 45 év, relatív többségük szakmunkásképzőt végzett, illetve majd kétharmaduk kisebb városokban vagy községekben él.
Az IDEA Intézet pártpreferencia-kutatására 2020. június 27. és június 30. között került sor. A teljes, választókorú felnőtt népesség körében a kormánypártok támogatottsága 34 százalék, a biztos szavazó pártválasztóknál pedig 50 százalék. Az előző hónaphoz képest mindkét rétegben hibahatáron belüli (1–2%) a növekmény mértéke. Miután 2020 februárjához, az utolsó koronavírus előtti méréshez képest négy adatfelvétel lezajlott, így több hónapnyi összevetésben látható, hogy milyen hatása volt a kormányzópárt választottságára a járvány első szakaszának kezelése. A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül 4, a biztos szavazó pártot választók körében pedig 3 százalékponttal növekedett. Míg az előbbi hibahatáron túli, az utóbbi azon belüli növekményt jelent. Összességében tehát a Fidesz a koronavírus-járvány kezelését pozitív szaldóval zárta
http://www.atv.hu/belfold/20200713-idea-ilyen-a-tipikus-fidesz-szavazo