2020, február 9 - 16:20 Sajtószemle

„Antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket”

-ezzel a címmel számolt be a kormánypárti Hír Televízió tegnap, a kitörés-napi szélsőjobboldali gyűlésről és megemlékezésről.

A televízió híradása minden jel szerint szándékosan egységes, összefüggő eseménysornak mutatta be a Városmajorban a német-magyar szövetséges csapatok sikertelen, 1945-ös kitörésére, mint hőstettre emlékező eseményt, a számos szélsőjobboldali által is látogatott emléktúra indulását a Várból, és azt a kiállításmegnyitót, amelyen V. Naszályi Márta I. kerületi, Őrsi Gergely II. kerületi ellenzéki polgármesterek közösen vettek részt Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes kerületvezetővel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel, valamint Ungváry Krisztiánnal, az ötletgazda történésszel.

A Hír TV beszámolóját, amely már a késő esti hírekben is lement, itt lehet visszanézni:

https://merce.hu/2020/02/09/a-hir-tv-a-legio-hungaria-vezetojet-idezte-bekes-megemlekezokent/

Ötszáz fekete ruhás a kitörésre emlékezett a Városmajorban, ötszáz antifasiszta tüntetett tőlük nem messze

Szombat délután kettőre körülbelül 200-300 ember gyűlt össze a Városmajori Jézus szíve templomnál, hogy aztán átsétáljanak az I. világháborús emlékműhöz, ahol koszorúzással, beszédekkel és zenekarokkal emlékeznek meg az 1945 február 11-i kitörésről. A megemlékezés helyszínén fél háromra már körülbelül 500-an lehettek. 

A megjelentek egy részén Betyársereg, illetve Légió Hungária feliratú ruha volt, a résztvevők között több külföldi is volt, például németek. A Városmajor eközben körbe volt kordonozva, csak a megemlékezők tudtak bemenni.

"Az Úristen büszke lehet rája, hogy a magyar repülőnek nincsen párja" - szólt a szélsőjobbosok megemlékezésén a hangszóróból a korabeli magyar pilótainduló. (Pontosítás: cikkünk korábbi verziójában tévesen szerepelt a dalszöveg, a hibáért elnézést kérünk.)

 

Délután négyre megvoltak a beszédek, ezután koszorúzott minden megjelent szervezet, csoport, köztük Budaházy György és testvére is. A rendezvény egyik szervezője megköszönte az antifasiszta tüntetőknek, hogy jelenlétükkel megteremtették a korabeli hangulatot, és viccelődve hozzátette, reméli, nem kell kitörniük, és megnézni, hogy milyen veszteségeket szenvedne mindkét oldal. Fél öttől lassan elvonultak a helyszínről.

 

https://index.hu/belfold/2020/02/08/becsulet_napja_tuntetes_ellentuntetes/

 

Főrabbi a neonáci demonstráción: „Látni akartam őket!”

Alig hittünk a szemünknek. Holokauszttúlélő hitközségi vezető is ellátogatott a városmajori szélsőjobboldali rendezvényre.

A főrabbi lapunknak nyilatkozva felidézte: „A nagymamámat a nyilasok, Kun páterék gyilkolták meg. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945 februárjában pontosan itt, a Városmajorban találtuk meg a holttestét. Haslövéssel végeztek vele. 8 éves voltam akkor.” A nagymamát a család abban a hiszemben helyezte el az Alma utcai zsidó szeretetotthonban, hogy ott biztonságban lesz. Az otthonban élőket azonban ugyanúgy kíméletlenül lemészárolták a nyilasok, ahogyan a közeli kórház védekezésre képtelen lakóit is. A vérengzés januárban történt, a temetetlen holttestek hetekig feküdtek a városmajori parkban. Kardos Péternek nem állt szándékában az antifasiszta ellentüntetőkhöz csatlakozni, és a szélsőjobboldali rendezvénynek se ment volna a közelébe, ha nem éppen a Városmajor a helyszín. Annak idején a nyilasok pusztítottak a környéken, most pedig – mondta – „ezek masíroznak itt. Látni akartam őket!”.

https://nepszava.hu/3066442_forabbi-a-neonaci-demonstracion-latni-akartam-oket

Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan, hogy szélsőséges csoportok félelmet keltsenek a budapestiekben

Budapest új vezetése feladatának tekinti egy új politikai kultúra megteremtését; olyan emlékezetpolitika a célunk, amely társadalmi diskurzust hív életre, és nem önkényesen dönt évtizedek óta vitás kérdésekben.”

Karácsony Gergely posztjában jelezte: városvezetőként elhatárolódnak „minden olyan rendezvénytől, amely nem egységében, minden fél szempontjait figyelembe véve, hanem valamely oldal szenvedéseit idealizálva mutatja be az eseményeket.”

Úgy fogalmazott:

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy szélsőséges csoportok önkényuralmi jelképek és egyenruha viselésével félelmet keltsenek a budapestiekben. Antifasiszta elkötelezettségünkből fakadóan kötelességünk felszólalni azok ellen, akik történelmünket meghamisítva, gyűlölködésre és kirekesztésre buzdítanak.”

Épp ezért példaértékűnek nevezte az I., II. és XII. kerületi polgármesterek közös, pártpolitikán felülemelkedő megemlékezését.

Az üzenetet Karácsony mellett mind az öt helyettese (Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, Dorosz Dávid, Kerpel-Fronius Gábor és Kiss Ambrus) is jegyzi.

A teljes poszt itt olvasható:

https://merce.hu/pp/2020/02/08/felvonul-az-europai-szelsojobb-budapesten-tobb-tiltakozo-akcio-is-lesz-becsulet-napja-percrol-percre/karacsony-gergely-elfogadhatatlan-hogy-szelsoseges-csoportok-felelmet-keltsenek-a-budapestiekben/

Lengyelországi tanárok is csatlakoznak a Nemzeti alaptanterv elleni tiltakozáshoz

NIE dla chaosu w szkole nevű lengyel oktatási ügyekkel foglalkozó szervezet Facebookon kérte a kollégákat arra, hogy csatlakozzanak a magyar tanárokhoz: ők is fotózkodjanak #NoNAT hashtaggel és használják azt a szlogent, hogy „nem tanítok fasizmust” – írta meg a glos.pl.

A lengyel cikk megemlíti, hogy az alaptantervből kihagyták Kertész Imre Sorstalanság című regényét, és beemelték Herczeg Ferencet a 10 legfontosabb irodalmár közé – hozzátéve, hogy a konzervatív író mennyire szerette Mussolinit.

https://merce.hu/2020/02/07/lengyelorszagi-tanarok-is-csatlakoznak-a-nemzeti-alaptanterv-elleni-tiltakozashoz/

Mit keres a Molotov-koktél receptje a történelemkönyvben?

A Molotov-koktél teljes „receptje” szerepel a 12. évfolyamosok történelemkönyvében – szúrta ki egy szülő.

A hvg.hu azt írja, egy online tankönyvkatalógus a Történelem 12. az Oktatáskutó és Fejlesztő Intézet tankönyve, Boronkai Szabolcs, Kaposi József, Katona András és Száray Miklós munkája. A könyv a Nemzeti Köznevelési Portál honlapján is megtalálható.

https://eduline.hu/kozoktatas/Molotovkoktel_a_tortenelemkonyvben_3041TR

Rejtélyes üzenetekkel verték át a menekülteket Kelebiánál?

Egyikük, egy huszonéves damaszkuszi nő, aki Aminaként mutatkozott be. Szabadúszó fotós volt egykor, és gyerekeivel menekült el a háborús Szíriából. 

– Miért indultak el csütörtökön a magyar határ felé? Nem tudták, hogy ott nem lehet átjutni? – kérdezte a nőt és társait a riporter. 

Amina és társai azt mondták, azért mentek csütörtök délután a határátkelőhöz, mert az előző napokban üzenetek kezdtek terjedni az általuk használt egyik mobiltelefonos alkalmazáson, a WhatsAppon arról, hogy a magyarok rövidesen megnyitják a határt. Azonban mint ráébredtek,

az egész beugratás volt:

a magyar határ nem nyílt meg. A menekültek azt mondták, amikor csütörtökön elérték a magyar határt abbamaradtak a rejtélyes WhatsApp-üzenetek, és

az indulásra, demonstrációra buzdító Facebook-csoportok is megszűntek.

Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter csütörtök késő este szégyenletesnek nevezte a Kelebia-Tompa közelében, hogy a magyar határ megnyitásáról készült hamisított felvételekkel és álhírekkel vezetik félre egyes csoportok a Szerbiában tartózkodó menekülteket, akik ezért indulnak el Magyarország felé. A Népszava megkereste a szerb belügyminisztériumot, hogy megtudja, kik vezették félre a menekülteket, indítottak-e vizsgálatot ennek kiderítésére, ám lapzártáig nem kaptak válaszokat.

https://168ora.hu/itthon/menekultek-migransok-mobil-uzenet-kelebia-rejtely-hatar-181478?

Németh Szilárd görög fotókkal próbálta alátámasztani a szerb miniszter álhírezését a kelebiai menekülthelyzetről

Németh Szilárd is felült a csütörtöki kelebiai migránsmenet vonatra.

Facebook-posztjában az szerb védelmi miniszter szavairól emlékezett meg, aki szégyenletesnek nevezte, hogy "a magyar határ megnyitásáról készült hamisított felvételekkel és álhírekkel vezetik félre" a csoport tagjait, akik emiatt azt hiszik, hogy meg fogják nyitni a magyar határt, és ezért is mentek oda annyian az országból több helyről is. 

Az Index helyszíni tudósításából kiderül, hogy a menet kifejezetten csendes volt, és a tömeg hangsúlyozta is, hogy békések, és azt akarják elérni, hogy továbbengedjék őket Magyarországon keresztül Nyugat-Európába, leginkább Németországba. 

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a helyzetet három képpel hivatott illusztrálni, az egyiken például két ember mászik át a kerítésen. A kép viszont nem csütörtökön, és még csak nem is a magyar határnál készült, szúrta ki a 444

 

https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/02/07/nemeth_szilard_kelebiai_zavargas_fake_news_gorogorszag_fotok/

Egy KDNP-s képviselő szerint nem fake news egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálni

Egy hírfotó akkor “fake news”, ha hamisítvány. Ha megtörtént eseményt mutat be, akkor az sem számolt, ha nem ott és akkor készült, amilyen eseményt illusztrálnak vele. Ezt a meglepő érvelést a KDNP parlamenti képviselője, Nacsa Lőrinc vezette elő szombaton az RTL Klub mikrofonja előtt. 

Nacsát párttársa, Németh Szilárd pénteki Facebook-posztjának ügyében kérdezték meg. 

https://444.hu/2020/02/08/egy-kdnp-s-kepviselo-szerint-nem-fake-news-egy-esemenyt-egy-mashol-es-maskor-keszult-fotoval-illusztralni

A DIKTATÚRA 8 LEGBIZTOSABB JELE

Néha nem árt átismételni, melyek a diktatúra legfontosabb jellemzői, ugyanis a XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak…

http://www.emelttortenelem.hu/a-diktatura-8-legbiztosabb-jel

Szabad szemmel - Orbán téved, ha azt gondolja, hogy az illiberális demokrácia címén azt csinál, amit csak akar

Nemzetközi sajtószemle, 2020. február 9.

https://nepszava.hu/3066447_szabad-szemmel-orban-teved-ha-azt-gondolja-hogy-az-illiberalis-demokracia-cimen-azt-csinal-amit-csak-akar

Gyermekpornográfiába bukott bele a perui magyar nagykövet, a TEK titokban hozta haza

Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe - értesült az Index. A magyar hatóságok tehát egy külföldi partnerszolgálat jelzése alapján jártak el.

Úgy tudjuk, a gyanúsítottat akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Értesülésünket több, egymástól független forrás is megerősítette.  A külügyben sem verték nagydobra a történteket, bár egy nagyköveti értekezleten az egyik miniszter a jelenlévőknek név nélkül ugyan, de említette, mi történt Kaletával. 

 

https://index.hu/belfold/2020/02/09/gyermekpornografiaba_bukott_bele_a_peru_magyar_nagykovet_a_tek_titokban_hozta_haza/

 

Iskola a város szélén - ahol a tanárok és a szülők szembeszálltak a tankerülettel

A főváros XVIII. kerületében működő Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola tanári kara a szülői munkaközösség tagjaival karöltve szembeszállt a tankerülettel, a központ ugyanis megfelezné a jövő tanévben indítható magyar-angol osztályok számát. A szakminisztérium szerint ez „helyi ügy”, így nem foglalnak állást.

https://nepszava.hu/3066334_iskola-a-varos-szelen-ahol-a-tanarok-es-a-szulok-szembeszalltak-a-tankerulettel

Dugódíj: a szükséges, de kockázatos lépés

Hirtelen nagyon előzékennyé vált a kormány a dugódíjjal kapcsolatban. Tudják: egy esetleges bukással ők csak nyernének. Karácsony Gergely a népszavazás lehetőségét is felvetette.

https://nepszava.hu/3066336_dugodij-a-szukseges-de-kockazatos-lepes

Lendvai Ildikó Újbal, óbal, libbal, nembal?

Az MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, LMP, Jobbik hat pártján túl számos civil csoport, érdekkör elképzeléseit kell összehozni. Ha ez lehetséges, akkor a „hány lista legyen?” kérdése választástechnikai dilemma, ha meg nem, akkor végképp kár nyilvánosan huzakodni rajta.  

Ha 2022-ben ennyien és ilyen eloszlásban szavaznak a váltásra, mint most ősszel, akkor hála a körzetek megrajzolásának és egyéb trükköknek, a Fidesz marad, jó esetben nem lesz kétharmada. „Új többség” akkor lesz, ha új minőség, kormányképes koalíció születik. Ehhez mindenkinek le kell rakni a névjegyét. A kompromisszumok azután jönnek, ha már világos: milyen álláspontok között kell megkötni őket. Az MSZP említett vitaanyagának épp az a célja, hogy odategye a közös asztalra a saját kínálatát. És persze az is, hogy magát kicsit helyrerázza, „energetizálja”, meghatározva: mi az ő szólama az ellenzéki kórusban. „Óbaloldali”-e, mint szívesen mondják rá, hasonlít-e programja az „újbaloldalhoz”, mi a viszonya a politikai-kulturális szabadelvűséghez és a gazdasági neoliberalizmushoz (előbbihez az enyém köszönöm, jó, utóbbihoz pocsék). 

Ehhez még csak annyit, hogy kedves fiatal barátaim, „óbaloldali” a rosseb.

 

https://nepszava.hu/3066413_ujbal-obal-libbal-nembal

 

Nevet változtatott az LMP

Az új rövid elnevezés: Zöldek.

az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.   Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.

 

https://nepszava.hu/3066433_nevet-valtoztatott-az-lmp

 

Kósa András Orbán időt nyert

Időhúzásra játszik Orbán Viktor az Európai Néppárttal folytatott politikai huzavonájában, mert a miniszterelnök kettős (sőt inkább hármas) játékot játszik: egyrészt még mindig nem mondott le arról, hogy „konzervatív forradalmat” hajtson végre a pártcsaládon belül; másrészt ennek farvizén szeretne minél több tagpártot meggyőzni, hogy ha mégis kirúgják a Fideszt, kövessék; és ezzel párhuzamosan igyekszik a háttérben egy olyan új pártszövetséget is kialakítani, ahová esetleg rögtön beléphetnek majd, ha szakításra kerül a sor. A vicces az egészben, hogy Orbán Viktor ezt teljesen nyíltan csinálja: a „konzervatív forradalomról” néhány napja beszélt Rómában, amikor ahelyett, hogy az EPP vezetőivel tárgyalt volna, inkább elment Matteo Salvinivel, a populista Liga elnökével találkozni. Azt pedig a januári kormányinfón mondta el, hogy igenis azért tárgyal folyamatosan a Néppárt riválisaival, mert szereti, ha minél nagyobb a mozgástere. Bár most még ő maga is elismerte, hogy „forradalmának” egyelőre kevés támogatója van (a Válasz Online szerint pedig a távozásban is csak a kicsiny Szlovén Demokrata Párt követné három EP-képviselővel), az EPP vezetése megkínálta egy komoly lehetőséggel, amikor deklarálta, hogy jó darabig még nem döntenek a Fidesz tagságáról, miközben csupa olyan ötlet merül fel egy „viselkedési kódexről”, vagy „saját jogállami eljárásról”, ami szintén csak Orbán Viktornak kedvez.

https://nepszava.hu/3066424_orban-idot-nyert

Adornóval a boltban

- Honnan veszik, hogy mégis megkapják a cigányok a milliókat? Már több helyen is olvastam. Orbán világosan megmondta, hogy egy fillért sem szabad adni ezeknek. Az ügyvédeik, meg a bíróság mehetnek a francba - mondta egy férfi az ismerősének.
- Tudsz erről valamit?
- Ez a jogvédőknek, a Soroséknak köszönhető. A haszonleső ügyvédeknek, na meg a bíráknak, akiket biztos lefizettek. Örülök hogy Orbán így döntött, most nagyon meg kell mutatnunk, hogy vele tartunk. Elvégre mi vagyunk az állam, egy jogállamnak a nép igazságérzetét kell tükrözni.
Duplán is nyerő lehet

Két férfi beszélgetett nyugodt hangnemben a boltban, nem használtak ocsmány jelzőket, de volt egy fojtott düh a hangjukban. Miféle sérelmek dúlnak honfitársainkban, melyeket a miniszterelnök kirohanása most szalonképessé tett. Mi lesz ha ez tömegessé válik? 

 

https://nepszava.hu/3066318_adornoval-a-boltban

 

Varga Mihály: Jelentősen nőtt az állami vagyon az elmúlt években

MTI Magyar Nemzet

Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb – fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/varga-mihaly-jelentosen-nott-az-allami-vagyon-az-elmult-evekben-7759409/

 

Böröcz László: Gyurcsány kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára

MTI Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A fideszes politikus hangsúlyozta: amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát, ugyanakkor a saját cégének, a Magyaróvári Timföldgyárnak hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt.

Ezzel Gyurcsány Ferenc évente 1-2 milliárd forinttal növelte a saját cége bevételét és ugyanennyi veszteséget okozott a Magyar Villamos Műveknek. A hiányt pedig „a magyar embereknek kellett kifizetni sorozatos rezsiemelések formájában” – mondta Böröcz László.

https://magyarnemzet.hu/belfold/borocz-laszlo-gyurcsany-kormanyzasa-idejen-a-duplajara-emelkedett-a-villamos-energia-ara-7759649/

 

Nyolcvanoldalnyi hazugság

BRÜSSZELBEN A BALOLDALI ELLENZÉK MEGINT CSÚFOT ŰZ A DEMOKRÁCIÁBÓL, DE ÖNMAGÁBÓL IS

Fricz Tamás Magyar Nemzet

Januárban is folytatódott a hazánk elleni támadássorozat, utoljára éppen a tőrőlmetszett hazafias magyar ellenzéki – MSZP-s, DK-s és momentumos – EP-képviselők kezdeményezésére. Az általuk elkészített nyolcvanoldalas iratnak a Háttal Európának címet adták, s a jelentést azzal kezdik, hogy azt független magyar értelmiségiek készítették el. Már itt érdemes lenne a szemétbe hajítani az ellenzékiek úgynevezett jelentését, mert a cím és a bevezető mondat máris alaptalanná teszi az iratot.

Először is: mi az, hogy „háttal Európának”? Ki döntheti el, hogy ki van háttal Európának – szerintük természetesen az Orbán-kormány –, s ki az, aki szembenéz Európával? Európában jelenleg két irányzat küzd egymással. Melyik van „háttal Európának?” Az egyik, a liberális-globalista irányzat egy nemzeteket háttérbe szorító globális társadalmat képzel el, amelyben az emberek elveszítik hagyományos, nemzeti, vallási, családi, szexuális, közösségi identitásukat, egyfajta kevert, arc nélküli masszává válnak, s létrejön a szinte hasonló tulajdonságokkal bíró világpolgár prototípusa.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/nyolcvanoldalnyi-hazugsag-7737995/

 

Csillag a szószéken

Pilhál György Magyar Nemzet

A magyar gazdaság biztató állapota (lásd például fentebbi vezércikk) sem zavarja Csillag Istvánt, az egykori Medgyessy-kabinet szabad demokrata miniszterét, hogy szokásához híven az Orbán-kormányt kóstolgassa. Minapi írásában (Fordított Széchenyi, Népszava) például ekképp kesereg: „Az önkényesen elbeszélt történeti múltban élő és bennünket is a múltba kényszerítő kormánynak kedvenc hőse gróf Széchenyi István, holott Széchenyi gróf mindannak épp a fordítottja, az ellentéte volt, mint amit Orbánék eddig tettek, ma cselekednek és amit maguk után hátrahagynak”.

Elmondom, nekem sem Széchenyi jut az eszembe, ha Csillag miniszter munkásságára gondolok. Hanem, mondjuk, az a tőle hallott, meghökkentő bölcselet, mely szerint akkor javul az ország versenyképessége, ha „csökken az állam”.

https://magyarnemzet.hu/tollhegyen/csillag-a-szoszeken-7757477/

Gyöngyöspatai ítélet: Több tízmillióval segítette Soros György a per kezdeményezőjét

KOVÁCS ANDRÁS origo

Több tízmillió forinttal támogatta a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézete az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítványt az elmúlt közel húsz évben. Az előbb említett alapítvány volt az, amelyik a gyöngyöspatai általános iskola ellen szegregációs pert indított. A Debreceni Ítélőtábla annak ellenére ítélt meg 100 millió forintot az érintett roma családoknak, hogy a diákok vallomásaiban meglehetősen sok ellentmondás volt. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány az elmúlt években egy tucat pert indított a vélt szegregáció miatt. Nem is titkolják, hogy céljuk a magyar állam elleni perek elindítása és a későbbi büntetés. 

Újabb részletek derültek ki az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek (CFCF) Alapítvány múltjáról és finanszírozásáról.

 

https://www.origo.hu/itthon/20200207-ujabb-reszletek-a-eselyt-a-hatranyos-helyzetu-gyermekeknek-alapitvanyrol.html

 

Megtalálták kínai tudósok azt a veszélyeztetett állatfajt, amelyről a koronavírus emberre terjedhetett át

A dél-kínai Kanton két intézményének - a Dél-kínai Mezőgazdasági Egyetemnek és a Lingnan Kuangtung Modern Mezőgazdasági Laboratóriumnak - a kutatói ezer darab természetes környezetből vett mintában található örökítő anyagot vizsgálata után jutottak arra a megállapításra, hogy a tobzoska lehet a vírus köztes gazdaállata.

A kutatási eredmények alapján az embereket megfertőző, új típusú koronavírus elkülönített törzsének szekvenciája 99 százalékban megegyezett a tobzoskákban található vírus genomjával.

https://168ora.hu/kulfold/tobzoska-kina-koronavirus-virushordozo-kutatas-denever-181474

 

Adófizetők fizetik az Edda amerikai turnéját is

A magyar adófizetők pénzéből nem kevesebb mint 24 millió forintot fordítanak arra – egy kanadai alapítványon keresztül –, hogy az Edda három koncertet is adjon az Egyesült Államokban. Az „összetartozás éve” jegyében a magyarságtudat erősítése a cél.

 

az Eddát már mi nyomoztuk ki: a 2/2020 számú bizottsági határozat nyolcadik sorában az Extra Hungariam Alapítvány nevét találjuk, amely 24 millió forintos „nemzetpolitikai célú támogatást” kap arra, hogy „Egy ez a tábor” címmel koncertturnét szervezzenek.

 

https://magyarhang.org/belfold/2020/02/08/adofizetok-fizetik-az-edda-amerikai-turnejat-is/

 

Ezen a télen már 122 ember fagyott halálra Magyarországon

Február 5-ig 122-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma a tavaly szeptemberi hideg napok óta. Az elmúlt húsz napban 27-en fagytak meg, többségük fűtetlen lakásban hűlt ki végzetesen – olvasható a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnapi közleményében.

Tavaly március végéig 179-en váltak hypothermia áldozatává, a Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adatai szerint 259-en. A rendszerváltás óta több mint 8500-an fagytak meg Magyarországon – tájékoztatott az adatokról a Szociális Fórum.

A tömeges fagyhalál vétkes politikai mulasztás következménye. Annak tulajdonítható, hogy sorsukra hagynak idős, magányos, beteg, magatehetetlen embereket, pedig a magyar társadalom elöregedése államilag szervezett fokozott törődést követelne meg velük, a kilakoltatottaknak pedig nem biztosítanak lakhatást, hanem azt üzenik nekik, hogy gondoskodjanak magukról, a hideg elől pedig vonuljanak a melegbe

– írja az emberjogi fórum.

https://24.hu/belfold/2020/02/09/fagyhalal-magyar-szocialis-forum-kihules-politika

„A halál elkerülhetetlen mindenki számára” – írta ki a thaiföldi tömeggyilkos. Most vele is végeztek a hatóságok

A thaiföldi biztonsági erők agyonlőtték vasárnap azt az ámokfutó katonát, aki 26 embert ölt meg az ország északkeleti részén, Nahon Racsaszima városban – idézi a rendőrségi és katonai forrásokat az MTI.

https://24.hu/kulfold/2020/02/09/a-halal-elkerulhetetlen-mindenki-szamara-irta-ki-a-thaifoldi-tomeggyilkos-most-vele-is-vegeztek-a-hatosagok/

Gyurcsány Ferenc évet értékel - ÉLŐ

Gyurcsány Ferenc legutóbbi évértékelő beszéde óta kiderült, hogy a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt. Kérdés, mit üzen a pártelnök a kormánynak és a többi ellenzéki erőnek. Kövesse a hvg.hu-n Gyurcsány Ferenc beszédét!

https://hvg.hu/itthon/20200209_Gyurcsany_Ferenc_evet_ertekel__ELO

Harminckét stadion épült tíz év alatt Magyarországon

Háromszázötven milliárdba került magunknak.

Összesen 32 stadion épült fel, és újult meg 2010 és 2020 között állami forrásokból. Minderre a kormány mintegy 350 milliárd forintot áldozott. - adta össze nekünk a blikk.hu - Ez az összeg a profi focicsapatok arénáira szánt pénzt fedezi, a kisebb pályák, az edzőközpontok és az ezekhez tartozó épületek nincsenek benne. A Fradi otthonául szolgáló Groupama Aréna 19,5, a székesfehérvári Sóstói stadion 18,1, a szombathelyi Haladás-stadion pedig 17,4 milliárd forintba került, amiről mi is sokszor és bőségesen beszámoltunk az eltelt évek alatt.

A 32 létesítményből természetesen anyagi szempontból is kiemelkedik az újonnan felhúzott nemzeti stadion, a 67 155 fő befogadására alkalmas Puskás Aréna, amelyet nettó 150 milliárd forintból építettek fel. Fürjes Balázs, az építést felügyelő, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta, az építményt nem csupán futballmérkőzésekre használják majd.

https://www.nyugat.hu/cikk/stadiondomping_egy_evtized_alatt

MIT ÍRNAK MAJD A 2050-ES TÖRTÉNELEMKÖNYVEK A 2010-ES ÉVEKRŐL?

azonnali.hu

https://azonnali.hu/dosszie/a_jovo_tortenelemkonyve

Beindult Bloomberg gőzhengere - reszkessen, aki elé kerül!

Michael Bloomberg mérhetetlenül sok pénze lehetővé teszi, hogy egészen más kampányt folytasson az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsainak versenyében, mint ellenfelei. Az elnökválasztási harc eddigi fejleményei az ő malmára hajtják a vizet.

Michael Bloomberg az amerikai demokraták elnökjelölt-aspiránsa, aki ellenfelei után nagyjából egy évvel, 2019 novemberében szált be az elnökválasztási kampányba, kezébe vette a kezdeményezést a párt Iowa állambeli szavazási fiaskója után. A helyi szervezők a szavazatszámlás lefagyása miatt napokat késtek az eredményhirdetéssel, amivel súlyos árnyékot vetettek a párt jelöltjeire, hiszen azt a látszatot keltették, hogy a mögöttük álló párt még egy egyszerű szavazást sem tud megszervezni. Ezt látva Bloomberg, aki nem indult Iowában - és kihagyja a többi februári előválasztást is -, így nem érinti a blamázs, bejelentette, hogy megduplázza reklámkiadásait.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/usa-elnokvalasztas-demokrata-jelolt-michael-bloomberg.699897.html

Szemet szúrtak a magyar kormány akciói Szlovéniában

A magyar kormány és holdudvarába tartozó vállalkozók akcióiról írt hosszú cikket a szlovén Siol.net. Felvetik, hogy a Fidesz és Orbán Viktor politikai céljai miatt egyre aktívabb a szomszédos országban. Aggályosnak tartják egy színház vezetőjének leváltását, a lendvai fociakadémiát és a szlovén médiában végrehajtott magyar

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/szlovenia-magyarorszag-soft-power-janez-jansa-orban-viktor-horvath-ferenc-kepe-lili.699985.html

ÉLET ÉS IRODALOM

Váncsa István

A miénken lement

Népünk megdöbbenve értesült arról a szomorú tényről, hogy az ország miniszterelnökének immár egyetlen fillér megtakarítása sincs.

Jön egy szélvihar, összekócolja a cserepeket, tetőfedőt kell hívni, miből? Aki spórolt pénz híján tengődik, annak biztosítása se szokott lenni, honnan is lehetne. Betegség se zárható ki, kormányzó urunk öregszik és vastago­dik, sanszos tehát, hogy előbb-utóbb bekerül a te­rületileg illetékes Szent Margit Kórházba, amely olyan állapotban van, hogy az egyik osz­tályt nem is olyan régen a kórházi dolgozóknak kel­lett kifesteniük. Ta­lán praktikus volna, ha gazdánk tartana otthon vöd­röt, spaklit, glettva­sat, csi­szolóvásznat meg más effélét avval a céllal, hogy az in­tézmény bete­geként hasznossá tehesse magát, ha már hála­pénzre egy árva pe­tákja se lesz.

Munkanélkülivé válásra pedig gondolni se merünk, milyen állást találhat magának egy hatvan felé közeledő, potrohos adóalany, aki a politikai ármánykodáson kívül semmihez nem ért? Közmun­kát, ha sze­rencséje van. Neki azonban nem lesz, minthogy a közmun­kára szánt összeget nemrég ő maga metszette vissza a saját dolgos kezeivel, er­go hiába vágyna szép fővárosunk madár­füttyös közparkjaiban kutya­szart gyűjtögetni, számára ez mindörökre vágyálom marad.

Már ha csakugyan annyira szomorú a helyzet, amilyennek mu­tatkozik. Mi magunk e tekintetben nem foglalunk állást, csupán az ér­dekesség kedvéért említjük, hogy a HVG olvasói a portál által feltett „Mennyi pénze van valójában Orbán Viktornak?” kérdésre válaszolva akként vélekedtek, hogy Orbán Viktor = Mészáros Lőrinc + Tiborcz Ist­ván + Lévai Anikó + Orbán Győző. Mármost a felsoroltak közül Mészá­ros Lőrincnek hovatovább nagyobb vagyona van, mint egész Venezue­lának, de a közkézen forgó információk szerint a másik három sze­mély se utcazenészként keresi a betevőt.

https://www.es.hu/cikk/2020-02-07/vancsa-istvan/a-mienken-lement.html

10 felejthetetlen író, akik áldozatot hoztak az írásért

Gabriel García Márquez eladta a kocsiját és hitelből élt, Charles Bukowski 10 évet lehúzott postásként, a nemesi családból származó Nabokov pedig teniszleckéket volt kénytelen adni.

https://444.hu/2020/02/09/10-felejthetetlen-iro-akik-aldozatot-hoztak-az-irasert

Meglepően szeliden reagált Szijjártó külügyminiszter az ötleteit lesöprő ukrán miniszterre az anyanyelvi oktatás ügyében

Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi megszólalásaihoz képest kifejezetten szolidan reagálta le, hogy Hanna Novoszad oktatási miniszter a találkozójuk után arról adott ki közleményt, hogy a magyar politikus egyik felvetése sem valósítható meg reálisan.

"Az ukrán oktatási miniszter asszony tegnap számos tanú - köztük az ukrán külügyminiszter kolléga - előtt megígérte, hogy hamarosan találkozik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetőségével és egyeztet velük a javaslatokról. Remélem, tartja a szavát. A jó viszonyhoz való visszatérés tehát továbbra sem rajtunk múlik."

 Ezt írta ki Szijjártó az imént a facebookjára.

https://444.hu/2020/02/08/meglepoen-szeliden-reagalt-szijjarto-kulugyminiszter-az-otleteit-lesopro-ukran-miniszterre-az-anyanyelvi-oktatas-ugyeben

Mácsai Pál: ahogy a kultúrpolitika ma zajlik, az ámokfutás

Mi történt a színházi szabadságért szervezett Madách téri tüntetés óta, és hogy áll a színház szolidaritási akciója? Mit gondol Pintér Béla szenvedélyes beszédé­ről? 2019 utolsó napján ezekről és az Örkény új Térey-bemutatójáról beszélgettünk.

https://m.magyarnarancs.hu/szinhaz2/mindenki-maganyos-125875

Eddig a kormánymédiában értekezett Szakács Árpád a „balliberális” kulturális diktatúráról, most a Mi Hazánknak tart előadást erről

A szélsőjobboldali párt rendezvényén fog prédikálni a magyar kultúra ellenségeiről. Korábban Fidesz közeli médiumok felületein írt erről.

 

Szakács Árpád: A magyar kultúra ellenségei címen hirdet rendezvényt a Mi Hazánk Mozgalom.

A leírásból annyi derül ki, hogy a szélsőjobboldali nézeteket valló párt a Fekete István Szabadegyetem című rendezvénysorozatának első szemeszterében bevezető jelleggel havi egy előadást kínál az arra fogékonyaknak.

Az első ilyen alkalmon megnyitó beszédet mond a szabadegyetem igazgatója, Popély Gyula akadémiai doktor (aki az EP-választáson a Mi Hazánk listáján a 4. helyen szerepelt), míg a házigazda Novák Előd, a párt alelnöke lesz, az előadó pedig Szakács Árpád.

A kultúra diktatúrája

Január 31-én derült ki, hogy Szakács Árpád fizetés nélküli alkotói szabadságra megy. Korábban ő volt a Mediaworks központi szerkesztőségének a főszerkesztője. A kiadó olyan kormányközeli lapokért felel, mint a Ripost, Világgazdaság vagy éppen a Figyelő, de az említetteken kívül több tucat sajtóterméket ad ki, köztük számos vidéki napilapot.

 

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/szakacs-arpad-mi-hazank-fidesz-126708

 

Kultúra Sport

DZSUDZSÁK, AVAGY EGY KAMU KARRIER STÁCIÓI

Amerikai Népszava

 

Legfeljebb Schmidt Pál kamu karrierjéhez hasonlítható Dzsudzsák Balázs labdarúgó pályafutása, amely 2011 júniusában véget ért, amikor kizárólag pénzügyi okokból az orosz Anzsi Mahalacska csapatához szerződött. Saját korszaka legnagyobb tehetségeként indult játékos ekkor a sportot befejezte, és üzletember lett belőle, akinek a döntéseit ettől kezdve nem a szakmai szempontok, hanem kizárólag a pénz határozta meg. Az üzleti életben pedig egy különös tevékenységgel igyekezett boldogulni, a futball nevű játék utánzatával próbált pénzt keresni, mivel korábbi játékosmúltja maradványaiból megélt a piacon.

Mindezzel semmi baj nem lenne, vannak olyanok, akik ennél sokkal erkölcstelenebb módon keresik a pénzt. Csakhogy Dzsudzsák eltitkolta, hogy befejezte a versenysportot és felhagyott a labdarúgással, úgy tett, mintha ő még mindig egy futballista lenne. Ezt a mutatványt pedig elhitték neki, és mindenki úgy tett, mintha egy sportolóval állna szemben. Olyannyira, hogy Dzsudzsák még a magyar válogatott kapitánya is lehetett, és maradt a mai napig, ami azért furcsa, mert a csapatban a többiek, mind labdarúgók.

https://nepszava.us/dzsudzsak-avagy-egy-kamu-karrier-stacioi/

 

Itt egy remek ábra arról, hány pert vesztettek a hazugságaik miatt a fideszes médiumok és mennyit az ellenzékiek

Az Átlátszó.hu tényfeltáró portál gyűjtése alapján a Momentum készített grafikont arról, hogy a 2019-es évben hány sajtóhelyreigazítási pert indítottak, és abból hány elmarasztalás született az egyes kormánypárti, illetve ellenzéki médiumokkal szemben.

Az ábra magáért beszél, szürkével az indított keresetek, sárgával a ténylegesen elvesztett perek láthatóak:

Bár Momentum táblázatából kimaradt, ezúton hadd büszkélkedjünk el vele: több ellenzéki médiumhoz hasonlóan a Nyugati Fénynek is pontosan nulla darab vesztett pere volt – nem csak 2019-ben, de a megalakulásunk óta eltelt 5 évben összesen.

 

http://nyugatifeny.hu/2020/02/08/itt-egy-remek-abra-arrol-hany-pert-vesztettek-a-hazugsagaik-miatt-a-fideszes-mediumok-es-mennyit-az-ellenzekiek

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.