2020, február 22 - 07:17 Sajtószemle

Matolcsy nem szeretné beengedni a jegybankba a tájékozódni akaró két ellenzéki képviselőt

Tájékozódni akart két ellenzéki képviselő, a Párbeszéd Magyarország képviselői, Mellár Tamás (aki volt a Központi Statisztikai Hivatal elnöke is korábban) és Tordai Bence az inflációról és a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájáról, ezért levelet írtak Matolcsy György jegybankelnöknek. Egészen pontosan úgy szólt a február 7-i keltezésű levél:

Országgyűlési képviselőként szeretnénk tájékozódni az MNB monetáris politikájáról, különös tekintettel az inflációs célkitűzési politikára és a maginfláció számítására. Ennek érdekében szeretnénk személyesen is látogatást tenni az Ön által vezetett intézményben és konzultálni ezekről a kérdésekről, a lehetőségek szerint Önnel és az érintett területek szakértőivel. A látogatásunkat még ebben a hónapban szeretnénk megejteni, számunkra a hét eleje (elsősorban a keddi napok) lennének a legmegfelelőbbek. Várjuk megtisztelő válaszát.

Matolcsy György válaszának lényege, hogy ő pedig nem szeretné, ha bemennének a jegybankba a képviselők. Visszautasította a jegybank elnöke a két ellenzéki képviselő kérését.

 

 https://24.hu/fn/gazdasag/2020/02/21/matolcsy-jegybank-nem-engedi-be-ellenzeki-kepviselo-mnb/

 

Mészárosék apránként az egykori Simicska-cégek emlékét is kiradírozzák

mfor.hu

Miután Simicska Lajos a legutóbbi országgyűlési választások eredményét látva végül feltette a kezét, és végleg visszavonulót fújt, búcsút intett valaha virágzó cégbirodalmának is. Orbán Viktor egykori leghatalmasabb szövetségesének vállalatai közvetítő emberek révén a miniszterelnök jelenlegi leghatalmasabb szövetségeséhez, Mészáros Lőrinchez kerültek, aki csakhamar el is kezdte beolvasztani az új szerzeményeket. Utoljára tavaly ősszel írtunk Orbán barátból lett ellensége cégeinek bedolgozásáról, most pedig megnéztük, mi történt azóta a maradékkal. Nincs meglepetés: a folyamat folytatódott, így Mészárosék lassacskán a Simicska-birodalomnak még az emlékét is kiradírozzák.

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/meszarosek-aprankent-az-egykori-simicska-cegek-emleket-is-kiradirozzak.html

EU-csúcs: a Parlament elnöke vétóval fenyegette meg a tagállami vezetőket

Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, az EU27-ek vezetői a rendkívüli uniós csúcs első napján csak „bemelegítettek” a késhegyre menő vitára, ami az Unió 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésének az elfogadásáról szól. Az Európai Parlament elnöke ugyanakkor arra figyelmeztette a kormányokat, hogy a képviselők megtorpedózhatnak majd egy nekik nem tetsző megállapodást.

https://mfor.hu/cikkek/makro/eu-csucs-a-parlament-elnoke-vetoval-fenyegette-meg-a-tagallami-vezetoket.html

Merész számot mondott be az uniós költségvetésről szóló vitában Orbán

A magyar miniszterelnök sokkal több pénzt akar a közös kasszában látni.

Hatalmas meglepetést okozott Orbán Viktor az EU-s költségvetésről szóló rendkívüli csúcstalálkozón. A magyar miniszterelnök – aki évek óta nem tart sajtótájékoztatót Brüsszelben, és a többi tagállam vezetőjével ellentétben az érkezésnél sem nyilatkozik – most fogta magát és egyszerűen besétált a sajtónak fenntartott terembe.

Orbán nemcsak megjelenésével, hanem mondanivalójával is meglepte a sajtót. A kormányfő arról beszélt, hogy ambiciózus uniós költségvetésre van szükség, ennek érdekében pedig az kell, hogy

a tagállamok akár bruttó nemzeti jövedelmüknek 1,3 százalékát is befizessék be a közös kasszába, vagy legalábbis ehhez közeli összeget.

Ezzel gyakorlatilag egy álláspontra helyezte magát az Európai Parlamenttel.

Ha erős Európát akarunk, akkor be kell fektetnünk – tette hozzá.

https://hvg.hu/gazdasag/20200221_unios_koltsegvetes_Orban_Viktor

Mi, ügyvédek, Önökért dolgozunk

Az ÜDE Egyesület elkészítette imázsfilmjét, amelyben reflektál az ügyvédeket ért politikai támadásokra. Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület elhivatott a jogbiztonság, jogegyenlőség, szolidaritás elvei mellett. Az egyesület célja, és feladatai: A jogállam fogalmára, a „jogállamiság” egyes kérdéseire vonatkozó ismeretterjesztés annak érdekében, hogy a „jogállamiság” lényegi tartalmát, fontosságát a társadalom részletesebben megismerhesse, annak egyes részeit és összefüggéseit a társadalom széles rétegei megérthessék. A jogállam szabályainak a mindenkori Kormányzat, illetőleg az állami szervek részéről történő betartásának és betartatásának folyamatos figyelemmel kísérése. A jogállamiság tartamát adó normatív szabályoknak a mindenkor Kormányzat, vagy az állam szervei által történő megsértése esetén a jogsértés tényének felderítése, a jogsértés mibenlétének kifejtése, és ennek értelmezése, ide értve a jogállamban elvárható – a jogállami normából levezethető –, de írott szabályok által közvetlenül nem megkövetelt gyakorlattól történő eltéréseket is.

https://www.youtube.com/watch?v=Xq-6ze1H-yQ&feature=youtu.be

Putyin aláaknázza Britanniát – a KGB tegnap és ma

Nyugat-Európa „balkanizálása” már az 1970-es évek elejétől elsőrangú célnak számít a Kreml számára. Legfrissebb fejleményként az önállósodásra törekvő Skóciában váltott ki belpolitikai vihart Moszkva növekvő figyelme. Káncz Csaba jegyzete.

https://m.privatbankar.hu/makro/putyin-alaaknazza-britanniat-a-kgb-tegnap-es-ma-331059

Érd polgármestere levelet írt Mészárosnak, hogy visszakérje a nála elköltött 35 milliárd egy részét

Érd Megyei Jogú Város költségvetéseiből évekre visszamenően úgy látom, hogy Ön igen elkötelezett az érdi fejlesztések iránt. Komoly beruházások zajlottak és folytatódnak a következő években az Ön, illetve családtagjai által birtokolt cégek kivitelezésében Érden, amelyek bizonnyal nem pusztán a közbeszerzések elnyeréséből fakadó erkölcsi, de anyagi haszonnal is járnak.

A Mészáros család érdi megbízásairól korábban többször is írtunk, a polgármester szerint a munkák összértéke csaknem 35 milliárd forint.

az előző önkormányzati ciklusból Érd komoly pénzügyi problémákat is örökölt, amelyeket igyekszünk közmegelégedésre megoldani. Ezek egyike az NB I élvonalába tartozó női kézilabdacsapatunk fenntartása. Büszkék vagyunk a csapat eddigi sikereire, és szeretnénk megőrizni mindazt az értéket, amit teremtettek, de a tavalyi 400 milliós önkormányzati támogatás csaknem dupláját, 700 millió forintot kitevő finanszírozási igény jelentősen meghaladja a lehetőségeinket. (…) Az Ön cégei azonban Érd legnagyobb beruházásait hajtják végre, így akarva-akaratlan a város jövőjének fontos szereplői.

Hozzáteszi: tisztelettel arra kéri Mészáros Lőrincet, hogy

vegye fontolóra az Érden elköltött magyar adóforintokból származó haszon egy részének közcélú visszaforgatását, és az érdi kézilabdás lányok csapatának szponzorálását. Örömmel vettem tudomásul, hogy Öntől, mint Magyarország legvagyonosabb vállalkozójától, nem áll távol a társadalmi felelősségvállalás ügye, és gond esetén hajlandó segíteni. Mivel Érd új pályára állítása vélhetően Önnek is fontos, kérem, vegyen részt nem csupán a város építőköveinek, de csapatszellemének megerősítésében is. Egyetértése esetén javaslom a szponzorációs tárgyalások megkezdését a sportegyesülettel, amelyben készséggel közvetítek

https://24.hu/kozelet/2020/02/20/erd-meszaros-level/

Schiffer András volt a díszvendég a Pesti Srácok hecctüntetésén, vastapsot kapott a fideszesektől (+videó)

Bencsik Andrással, Jurák Katával, Stefka Istvánnal állt közös színpadra az LMP alapító tagja.

Schiffer András volt a díszvendég a Pesti Srácok hecctüntetésén, vastapsot kapott a fideszesektől (+videó)

Bencsik Andrással, Jurák Katával, Stefka Istvánnal állt közös színpadra az LMP alapító tagja.

A Google budapesti irodájához szervezett tüntetést a sajtópereket zsinórban vesztő fideszes uszítóblog, a Pesti Srácok csütörtökön délután, miután súlyos szabálysértések miatt a Google törölte a propagandaoldal YouTube-fiókját.

A pár tucat embert érdeklő megmozduláson olyan kipróbált szellemi kútmérgezők szólaltak fel, mint Bencsik AndrásJurák KataHuth Gergely és Stefka István, a “meglepetésvendég” pedig Schiffer András, az LMP egykori alapító tagja volt.

Erős idegzetű időmilliomosok itt nézhetik vissza az eseményt:

http://nyugatifeny.hu/2020/02/20/schiffer-andras-volt-a-diszvendeg-a-pesti-sracok-hecctuntetesen-vastapsot-kapott-a-fideszesektol-video

„Orbán memoranduma a FIDESZ Néppártból való kilépést készíti elő”

Kardos Ernő | 

Az Európai Néppárt megújítására tett javaslatot Orbán Viktor, miközben a Fidesz tagságát a párt jó ideje felfüggesztette. A Néppárt belső köreinek szánt memorandumot a Fidesz alelnöke, Novák Katalin még az előtt nyilvánosságra hozta, mielőtt a címzettek megkaphatták volna. Így aztán nehéz komolyan venni a felvetést, hogy a pártcsaládból kirúgás előtt álló Fidesz javaslatára, a közélet centrumában politizáló Néppárt a jövőben a szélsőjobb irányába mozduljon, s ott keresse a szövetségeseit is. A Hírklikknek nyilatkozó Szentiványi István szerint, ezzel az ultimátum-szerű szöveggel Orbán a néppárti frakcióból való végleges távozását készíti elő.

https://hirklikk.hu/kozelet/orban-memoranduma-a-fidesz-neppartbol-valo-kilepest-kesziti-el/360267

Teljesen felzabálja megtakarításainkat a nyolc éve nem látott mértékű infláció

Nyolc éve nem volt olyan magas az infláció, mint 2020 januárjában: 4,7 százalékkal nőttek az árak egy év alatt. Az adat az elemzőket és a kormányt is meglepte, és mivel nemigen van kamat, ami az infláció nyomába érne, a megtakarítások olvadoznak.

A jelképesnek mondható betéti kamatok alighozama mellett vették, mint a cukrot a főnyereménynek beharangozott szuperállampapírt, de egyelőre bukóban vannak még azok is, akik jegyeztek belőle. Jó sokan vannak, hiszen állománya tavaly decemberben átlépte a 3000 milliárd forintot.

Mindössze fél év alatt vonzott ennyi pézt a sávos kamatozású, 3,5 százalékról induló, de az ötödik évben már 6 százalék kamatot ígérő adósságpapír. A tavaly június óta jegyezhető állampapírból hetente új sorozatot öntenek a piacra, mindenkinek jut belőle, csak éppen reálhozam nem volt rajta eddig. Aki az első kibocsátáskor, tavaly júniusban vett, annak tavaly decemberben 1,75 százalék, a következő hat hónapra pedig 2 százalék kamatot írnak jóvá (miután a megállapított éves kamat 3,5, illetve 4 százalék). Idén júniusra a befektetés összességében (kamatos kamattal számolva, mert a hozamot újra befektetik) alig 3,8 százalékot fial. Ezt nagyjából meg is eszi az infláció.

https://24.hu/fn/gazdasag/2020/02/20/inflacio-megtakaritas-allampapir/

Jobban kereshet egy focista a Fehérvárnál, mint a Bundesligában?

A Vidi, pontosabban a pillanatnyilag Mol Fehérvár FC néven futó magyar futballcsapat le akar igazolni egy nagydarab, román védekező középpályást, Dragoș Ionuț Nedelcut. Ez még önmagában nem akkora hír, de a hozzá kapcsolódó részletek már igazán érdekessé teszik.  Dragoș Nedelcu egy fiatal román válogatott, aki az FCSB-ben (korábbi nevén Steaua Bukarestben) játszik, és szép focikarrier előtt állhat 22 évesen.  

A román Fanatik szerint pedig Nedelcu azt mondta klubtársainak, hogy

 

A VIDIBE ÉVI 400 EZER EURÓS (135 MILLIÓ FORINTOS) FIZETÉSÉRT IGAZOLNA ÁT, 

ami havi 33 ezer eurós bérre jön ki. És az is elhangzott eszerint, hogy a fehérvári csapat egyébként 50 ezer eurót is tud fizetni egy hónapban, ami forintban majdnem 17 millió forint havonta, évente 202 millió forint. A román válogatott Nedelcu fizetése egyébként 15 ezer euró Bukarestben, és mivel a csapat gyengébben szerepelt az európai kupában, a tulaj csökkentené a fizetésekre kiadott pénzt.  

Ha meghallja a piaci értékes érvelést, kezdjen el gyanakodni

https://index.hu/sport/futball/2020/02/20/a_romanok_szerint_a_vidinel_jobban_lehet_keresni_mint_egy_bundesliga-csapatnal/

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeznek Gyurcsány ellen

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeznek Gyurcsány ellen

Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál – értesült a Magyar Nemzet.

A pénteki lapszámban felidézték: miután a DK elnöke leadta a vagyonnyilatkozatát, annak elemzése alapján a Világgazdaság azt írta, hogy 1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori kormányfő vagyonában.

Hollik István múlt héten azt mondta, hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros” anyagi helyzetét.

https://24.hu/kozelet/2020/02/21/gyurcsany-ferenc-vagyonnyilatkozat-vizsgalat-fidesz/

Amerikai hírszerzés: Moszkva Trump újraválasztását segíti

Oroszország olyan lehetőségeket keres, amelyekkel segítheti Donald Trump amerikai elnök újraválasztását – írta a New York Times című napilap az internetes oldalán helyi idő szerint csütörtök este, utalva arra a zárt ajtók mögötti tájékoztatóra, amelyet a hírszerzés egyik szakembere tartott amerikai törvényhozóknak.

A tájékoztatót február 13-án tartották a képviselőház hírszerzési bizottsága tagjainak. A napilap meg nem nevezett forrásai szerint Donald Trumpot felbosszantotta, hogy egyáltalán tájékoztatták a törvényhozókat Moszkva esetleges beavatkozási kísérletéről, mert úgy véli, hogy ezt az információt a demokrata párti politikusok fegyverként használhatják ellene a választási kampányban.

A tájékoztató utáni napon Trump állítólag felelősségre is vonta Joseph Maguire ügyvezető igazgatót, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetőjét, amiért lehetővé tette az esemény megtartását. Az elnök külön nehezményezte Adam Schiffnek, a képviselőház hírszerzési bizottsága demokrata párti vezetőjének a jelenlétét. Schiff volt az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) egyik legaktívabb szorgalmazója.

https://24.hu/kulfold/2020/02/21/amerikai-elnokvalasztas-2020-trump-oroszorszag-hirszerzes/

Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba

Az Állatkert új gazdasági igazgatója átvilágította a folyamatosan dráguló Biodóm-beruházást. Mi is szerettünk volna rálátni az elszálló költségekre és az Állatkert által kért plusz 20 milliárd megalapozottságára, így közérdekű adatigényléssel fordultunk az Állatkerthez. A válaszokból azonban nem derül ki, Persányi Miklós főigazgató pontosan mire mondta be a további 20 milliárdos igényt.

https://hvg.hu/gazdasag/20200221_karacsony_persanyi_allatkert_biodom_20_milliard

Távozik posztjáról a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója

MTI

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója egészségi okokból március 1-jével lemondott magasabb vezetői megbízásáról. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja – közölte az állatkert pénteken az MTI-vel.

„Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladatomtól visszavonulok” – írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Persányi Miklós.

https://magyarnemzet.hu/belfold/tavozik-posztjarol-a-fovarosi-allat-es-novenykert-foigazgatoja-7805036/

A Biodom-ügy kivégezte Persányi Miklóst, az állatkert igazgatóját

A Biodom-projekt a Vidámpark egykori területén a kormány terve szerint a Kárpát-medence ősi élővilágát jelenítené meg. Az építkezés már a tervezés korszakától ellenvélemények kartácstüzében áll, ám az Orbán-kormány szokásához híven nem törődve semmivel gyalogolt előre tervezett útján. A nagy városligeti meneteléshez, akárcsak a többi ötletéhez, kiváló segítőtársra akadt Tarlós István függetlenre maszkírozott kormánypárti főpolgármester személyében.

Miután változott a főváros vezetése, több más projekt mellett a Biodom-beruházás folytatása is komoly vitakérdés lett a kormány és Karácsony Gergely újonnan megválasztott főpolgármester között, különösen az után, hogy a Persányi vezette intézmény még az elmúlt évben újabb 20 milliárd forintos igénnyel fordult az államhoz. Ez volt az a végső összeg ami kirobbantotta a kormány és a főváros között a Bidom háborúz, és ami úgy tűnik 21 év szolgálat után elsöpört Persányit.

https://varosikurir.hu/a-biodom-ugy-kivegezte-persanyi-miklost-az-allatkert-igazgatojat/

Koronavírus: ismét nőtt a napi új fertőzöttek száma, 118 halottat is bejelentettek

Megint megugrott a napi új fertőzöttek száma, ráadásul 118 újabb halálos áldozatot is bejelentettek a kínai hatóságok.

Egy nappal azt követően, hogy a napi új fertőzöttek száma 394 esettel csaknem egy hónapos mélypontra csökkent, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közölt adatai szerint csütörtök éjfélig Kína szárazföldi részén 889 új beteget diagnosztizáltak.

Az új típusú koronavírus összes fertőzöttjének száma ezzel 75 465-re emelkedett a szárazföldi Kínában, ahol újabb 118 halálozással a járvány immár 2236 életet követelt.

https://hvg.hu/vilag/20200221_Koronavirus_ismet_nott_a_napi_uj_fertozottek_szama_118_halottat_is_bejelentettek

 

A multik és a kormány veszik át a magyar tudomány irányítását

A tegnapi  Magyar Közlöny szerint valóban Günther Oettinger volt német költségvetési EU-biztos kaphatja meg az újonnan felálló Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnökségét. A sajtó főleg az Orbánnal már a Paks II-projektet övező 2016-os tárgyalásai, és lobbistákkal ápolt, túl közeli kapcsolata okán szívélyes viszonyt ápoló Oettinger szerepét emelte ki. Ő azonban maximum szimbolikus alakja annak, amit valójában a rendelkezés jelent.

A 2014-es, kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény mostani módosítása szerint a tudományos kutatásra szánt pénzek oroszlánrészéről a hatályba lépés után egy főleg állami- és magántulajdonban lévő multicégek vezérigazgatóiból, a kormány embereiből és Orbán leghűségesebb CDU-s kapcsolattartójából álló testület dönthet.

https://merce.hu/2020/02/20/a-multik-es-a-kormany-veszik-at-a-magyar-tudomany-iranyitasat/

A közmédiában „önvédelmi reflexként” beszélnek a hanaui szélsőjobbos terrortámadásról

A migrációt teszi felelőssé a magyar közmédia narratívája a szerdán éjszaka a németországi Hanauban történt, vélhetően szélsőjobboldai motivációjú terrorcselekményért.

Pénteken reggel az M1 -es tévécsatorna vendége, Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója a bevándorlásra adott „önvédelmi reflexnek” minősítette tömeggyilkosságot, amelyet – mint azt tegnap megírtuk – egy 43 éves német állampolgár követett el, aki az interneten összeesküvés-elméleteket terjesztett, egy videóüzenetet és egy beismerő vallomást is hátrahagyott. A hatóságok szélsőjobboldali terrorcselekményként kezelik a támadást.

Földi László az M1-en úgy fogalmazott: „Rejtett polgárháború” van Németországban, mert a dzsihadisták merényletei miatt önvédelmi reakcióra lépnek a németek. Szerinte az „önvédelmi reflex” azért alakult ki, mert a migráció „tönkretette a németek normális világát”. „A német kormány terroristát kiált, ha általa szélsőjobbnak tartott akcióról van szó, de megbocsájtó, ha bevándorlók követnek el merényleteket”  – fogalmazott.

https://merce.hu/2020/02/21/a-kozmediaban-onvedelmi-reflexkent-beszelnek-a-hanaui-szelsojobbos-terrortamadasrol/

Felfalja a DK az MSZP-t

A SZOCIALISTÁK KÉT FŐVÁROSI POLGÁRMESTERE ÁTIGAZOL A GYURCSÁNY-PÁRTBA

Kárpáti András Magyar Nemzet

Folytatódik az MSZP felbomlása, tegnap két budapesti szocialista polgármester – Szaniszló Sándor és Kiss László – lépett ki a pártjából, és bejelentették, hogy a DK-hoz csatlakoznak. Kiszelly Zoltán politológus szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Gyurcsány-párt előbb-utóbb bekebelezi a szocialistákat.

https://magyarnemzet.hu/belfold/felfalja-a-dk-az-mszp-t-7802462/

A perui nagykövet esete és a szolgálatok felelőssége

Földi László Magyar Nemzet

Először az Index.hu-n, Dezső András neve alatt jelent meg a hír, miszerint a Peruba akkreditált korábbi magyar nagykövet nyomozás alatt áll egy nemzetközi gyermekpornográfügy gyanúsítottjaként.

A konkrét eset – mint bűncselekmény – részleteinek ismertetése nélkül is nagyon sok és komoly tanulsággal szolgálhat.

Nem felderít, hanem rekonstruál, azaz nyomoz. Mindebből nyilvánvalóan következik, hogy a jelzett – perui nagyköveti – ügyben bűncselekményre utaló információk miatt nem a titkosszolgálatok bármelyike – Információs Hivatal, azaz hírszerzés; Alkotmányvédelmi Hivatal, azaz elhárítás, TEK, azaz Terrorelhárítási Központ – lett volna az illetékes, hanem a rendőrség egységei jártak el megfelelő protokoll szerint. Mindenféle más megközelítés és vélemény csak arra alkalmas, hogy indulatokat gerjesszen – ahogy az meg is történt jó néhány felületen és írásban – a szolgálatok iránt, és lejárassák azokat a közvélemény előtt.

Egy ilyen spekuláció nem lehet öncélú, hisz aki erre adja a fejét és újságírói becsületét, pontosan tudja, hogy az elferdített igazságaival gyengíti a szolgálatok presztízsét, veszélyeztetve az ország nemzetbiztonsági védelmét.

 

https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-perui-nagykovet-esete-es-a-szolgalatok-felelossege-7795694/

Megzavarodtak a klímahisztériázók

A KORMÁNY KÖRNYEZETVÉDELMI AKCIÓTERVE ALAPOSAN MEGLEPTE AZ ELLENZÉKI MEGMONDÓEMBEREKET

Haraszti Gyula Magyar Nemzet

Várható volt, hogy az ellenzékben óriási zavart kelt majd Orbán Viktor bejelentése a klímavédelmi intézkedésekről. Még ma is kapkodják a fejüket az önmagukat zöldnek valló, de valójában csak a pártjuk zászlaját zöld színekkel megpettyező balliberálisok. A legvisszataszítóbban természetesen megint Gyurcsány Ferenc viselkedett, aki megjegyezte: Orbán Viktor nyilván azért jelentette be az akciótervet, mert Greta Thunberghez dörgölődzve vele szeretne fotózkodni. Más pártok azt hangsúlyozták, hogy korábban a kormány klímahisztériáról beszélt, ezért szerintük farizeus magatartás egy ilyen programmal előállni.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/megzavarodtak-a-klimahiszteriazoka-7796198/

Kegyetlen gyilkosok, csonkítók, lincselők is jól jártak a börtönbiznisszel

BOTH HUNOR origo

Ahogy arról korábbi cikkeinkben részletesen beszámoltunk, külön ágazat épült álcivilek és dörzsölt ügyvédek közreműködésével arra, hogy mondvacsinált indokokkal, rossz börtönviszonyokra hivatkozva milliókat pereljenek ki a magyar államtól. A jogi kiskapu - és annak visszaélésszerű kijátszása - által teremtett üzletág, az utóbbi időben komoly felvirágzást mutatott, hiszen 12 ezer hasonló eljárás van folyamatban, és már több mint 10 milliárd forint kártérítést fizetett ki a Magyar Állam a pernyertes bűnözőknek. Orbán Viktor miniszterelnök januárban azt mondta, hogy le kell állítani a börtönbizniszből származó pénzek kifizetését. A nyerészkedés a márciusban útjára induló Nemzeti Konzultáció két kérdésében is szerepel, ez derült ki Dömötör Csaba miniszterhelyettes videójából. Mostani cikkünkben sorra veszünk néhány abszurd, sőt, nyugodtan mondhatjuk, felháborító esetet, hogy hogyan is használták ki a jogi kiskaput a súlyos bűncselekmények miatt elítélt bűnözők, és persze az ügyvédeik. 

https://www.origo.hu/itthon/20200219-bortonbiznisz-gyilkosok.html

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába

origo

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába - írja legfrissebb számában a Les valeurs actuelles című francia konzervatív magazin.

A nyolc fejezetre osztott terjedelmes írásában Grégor Puppincknak, az European Centre for Law and Justice civil szervezet vezetőjének kutatására hivatkozva az újság azt részletezi, hogyan folytat befolyásolási és lobbitevékenységet az EJEB-ben civil szervezetek közreműködésével mintegy húsz éve az amerikai-magyar milliárdos.

Az első fejezetben Puppinck nyomán, aki az EJEB 2009 óta hivatalban volt 100 bírójának az életrajzában a civil szervezetekkel tartott kapcsolatait térképezte fel, a szerző Soros-bírákról számol be, ezek között említi a magyar Sajó András egyetemi tanárt, a Közép-európai Egyetem egyik alapítóját.

https://www.origo.hu/nagyvilag/20200220-franciaorszag-hetilap-soros-gyorgy-sorosterv-emberi-jogok-europai-birosaga.html

Döcögősen mennek és nem lettek olcsóbbak a közbeszerzések Márki-Zayéknál

Élesen kritizálta a hódmezővásárhelyi közbeszerzéseket 2018-as megválasztása után Márki-Zay Péter. Az elmúlt időszak értesítőit böngészve kiderült: döcögősen mentek és nem lettek olcsóbbak a közbeszerzések a városban.

https://orszagszerte.atlatszo.hu/docogosen-mennek-es-nem-lettek-olcsobbak-a-kozbeszerzesek-marki-zayeknal/

Esterházy és Kertész is bekerült a kerettantervekbe

Megjelentek az új Nemzeti alaptantervre épülő a konkrét tanulási tartalmakat és óraszámokat is tartalmazó kerettantervek. Kiderült, miket kell olvasni a gyerekeknek Wass Alberttől, Herczeg Ferenctől. Választható irodalomként Esterházy Péter is szerepel a dokumentumban.

https://hvg.hu/elet/20200221_Esterhazy_es_Kertesz_is_bekerult_a_kerettantervekbe

Demeter: Székely vagyok, és a székelyek sem nem nácik, sem nem kommunisták

Schilling Árpádnak üzent Demeter Szilárd a Mandiner konferenciájáról, szerinte egy székely nem lehet náci.

Mindezzel arra reflektált, hogy Schilling Árpád a Demokratának nyilatkozva azt mondta, hogy "Demeter Szilárd lehet, hogy nem tud róla, de nácibeszél. Ezzel nem volna nagy gond, hiszen ma sokan beszélnek újra(!) náci nyelven, legfőképpen a miniszterelnök. Magyarországon jó befektetés nácinak lenni, mert jár érte a közpénz! Demeter Szilárd tehát kedvére büntethet és jutalmazhat."

Az ügy előzménye, hogy a PIM főigazgatója a Pesti Hírlapnak azt fejtegette, hogy az „exportra termelő írók” szerinte nem magyar írók.

https://hvg.hu/itthon/20200221_Demeter_Szekely_vagyok_es_a_szekelyek_sem_nem_nacik_sem_nem_kommunistak

ÉLET ÉS IRODALOM

Széky János

A liberális rossz

A miniszterelnök évértékelő beszédéből a legnagyobb feltűnést ez a másfél mondat keltette: „olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista.” A szövegrészt Orbán közvetlenül Lánczi Andrásnak, a Corvinus Egyetem rektorának egy 2018. májusi cikkecskéjéből vette át, aki viszont, mint arra az Örülünk, Vincent? blog már akkor rámutatott, a Rumnapló című filmből idézte, lehagyva az eredeti befejező félmondatot: „aki néger fejjel gondolkozik”.

Mármost a Rumnapló (2011) Hunter S. Thompsonnak, a gonzó újságírás atyjának Puerto Rico szigetén, az USA társult államában játszódó regényéből készült, amihez 1960-as élményei szolgáltattak anyagot, és a szöveg egy negatív szereplő, bizonyos Zimburger szájából hangzik el. Lánczi rektor úr tehát téved, amikor azt feltételezi: „Valószínűleg a regényírót nagyban befolyásolta az 1950‑es és 1960-as évek Amerikájának közhangulata és az egyetemi campusain történtek.” A vélekedésnek semmi köze nincs az amerikai diákmozgalmakhoz, sőt Hunter S. Thompson saját véleményéhez sem, és a közhangulathoz is csak annyi, hogy az volt a polgárjogi harcok legfeszültebb, halálos áldozatokat követelő időszaka. Tehát azzal, hogy az író az adott helyen és időben a liberálisokat lekomcsizó és lenégerbérencező szavakat ad egy figura szájába, nem a liberalizmusról mond ítéletet, hanem jellemet ábrázol, az a dolga.

Érdekesebb kérdés, hogy Brüsszel vagy az Európai Néppárt miért nem úgy reagál a frontális támadásra, mintha megtámadnák. Másképp fogalmazva: miért nem cselekszenek úgy, mintha a demokrácia liberális válfaját mint politikai berendezkedést az unió központi alapértékének tekintenék?

És ha tekintélyes politikusok nem vesznek ennyi fáradságot, minek pattogjunk mi, liberális skriblerek?

https://www.es.hu/cikk/2020-02-21/szeky-janos/a-liberalis-rossz.html

Fordult a kocka: mégis Merkelt akarják

Megfordult a széljárás a német kereszténydemokraták körében: immár nem arról beszélnek, hogy Angela Merkelnek idő előtt távoznia kellene a kancellári székből, hanem arról, hogy maradnia kellene a kormányzati ciklus végéig, 2021 októberéig.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/angela-merkel-cdu-csu-nemetorszag-nemet.700682.html

Sztárgyógyszerek lesznek receptkötelesek májustól

Szerdától kikerült a receptköteles tabletták köréből az egyik legnépszerűbb magyar fájdalomcsillapitó, az Algopyrin és több más azonos hatóanyagú gyógyszer. Májustól receptkötelessé válik viszont több, szintén láz- és fájdalomcsillapításra használt készítmény.

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/gyogyszer-gyogyszertar-patika-recept-2020.700648.html

Senkinek se lennének jók a cigányosztályok, amiket felélesztene a kormány Gyöngyöspata-felelőse

Horváth László „felzárkóztató osztályokra” vágyik, pedig nem véletlenül szüntették meg ezeket közel 20 évvel ezelőtt. De miért jó együtt tanítani a különböző hátterű gyerekeket?

Könnyen lehet, hogy a kormány az iskolarendészet felállításán és az osztálytermek bekamerázásán túl is hozzányúlna az oktatáshoz. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a konfliktusügyi miniszterelnöki megbízottá kinevezett képviselő, Horváth László azt mondta, úgy kell átalakítani „a jogi és a pedagógiai környezetet, hogy legyen lehetőség újból felzárkóztató pedagógiára”.

Horváth, aki a Fidesz fő kommunikátora a gyöngyöspatai szegregációs, kártérítéses ügyben, pontosította is, mit ért ez alatt: 

„(...) voltak kisegítő iskolák, meg osztályok, aminek az volt a lényege, hogy a gyengébb képességű gyerekeket, a hátrányos helyzetben levő gyerekeket felemeljék, felzárkóztassák. Pont a Magyar Bálint idejében jött a kötelező integráció, és mindenféle felzárkóztatási pedagógiát kiszórt, kiütött a rendszerből, büntetendővé tette, és onnantól kezdve jön be ez a szegregáció, hát… sokszor, nevezzük így, halandzsa.”

https://444.hu/2020/02/21/senkinek-se-lennenek-jok-a-ciganyosztalyok-amiket-felelesztene-a-kormany-gyongyospata-felelose

Blikk: Simicska mindig ajkai kenyeret vesz a közértben és nem zircit, mert Ajka MSZP-s, Zirc meg fideszes

Simicska Lajos átnyergelt a lótenyésztésre - írta meg a minap a 24.hu, és ha már újra szóba került a nyugalmazott oligarcha, a Blikk ellátogatott Hárskútra, ahol Simicskának vendégháza van, és ahol egyetlen megmaradt cége, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. működik.

A Blikk azt is megtudta, hogy Simicska a maga módján még mindig harcol a rendszer ellen. „Szokott menni a helyi közértbe pékáruért, ahol mindig ajkai kenyeret vesz és nem zircit” - írja a lap, a boltban pedig azt mondták:

„Ezt azzal magyarázta, hogy Ajka MSZP-s város, míg Zirc fideszes.”

https://444.hu/2020/02/21/blikk-simicska-mindig-ajkai-kenyeret-vesz-a-kozertben-es-nem-zircit-mert-ajka-mszp-s-zirc-meg-fideszes

Az olasz legfelsőbb bíróság szerint Carola Rackete a kötelességét teljesítette, amikor kikötött a menekülteket szállító hajóval Olaszországban

A kötelességét teljesítette a német Carola Rackete tavaly nyáron, amikor az olasz kormány tiltása ellenére a lampedusai kikötőbe kormányozta a Sea Watch 3 mentőhajót. Ezt mondta ki csütörtökön az olasz legfelsőbb bíróság. 

https://444.hu/2020/02/20/az-olasz-legfelsobb-birosag-szerint-carola-rackete-a-kotelesseget-teljesitette-amikor-kikotott-a-menekulteket-szallito-hajoval-olaszorszagban

Van-e értelme Wass Albertről és Kertész Imréről vitatkozni? – Mandiner-kerekasztal a kultúráról

Baj vagy sem, hogy az Orbán-kormány áldozta eddig a legtöbbet a kultúrára? Igazságtalan lépés volt-e a TAO-pénzek megszüntetése? Miért nincs oldalakon átívelő párbeszéd a jobb- és baloldal szellemi holdudvara között? Kulturális adok-kapok címmel rendezte meg lapunk második kerekasztal-beszélgetését, Demeter Szilárd, Kukorelly Endre, L. Simon László és Hiller István részvételével.

https://mandiner.hu/cikk/20200220_mandiner_kerekasztal_a_kulturarol

“Orbán humánusabban intézi a személyi ügyeket, mint Jakab” – belharcok a Jobbikban

„Nincs bosszúhadjárat” – mondja Jakab Péter, a Jobbik új elnöke a Mandinernek. „A belső béke eddig nem teremtődött meg a Jobbikon belül” – fogalmaz az eddigi elnök, Sneider Tamás. Az egykori jobbikos Novák Előd szerint azonban ezek már a Jobbik „végórái”. Jelenlegi és korábbi vezető jobbikosokat kérdeztünk arról, mi történik most a párton belül. Riportunk!

https://mandiner.hu/cikk/20200220_mi_tortenik_a_jobbikban

A nemzeti konzultáció harmadik kérdéskörét is közzétették

MH

Szabad-e engedni, hogy olyanok, akik mások életére törtek, büntetésük letelte előtt szabadlábra kerülhessenek - teszi fel a kérdést  Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője a közösségi oldalára feltöltött videóban. 

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200221-szabad-e-engedni-hogy-akik-masok-eletere-tortek-hamarabb-szabadlabra-kerulhessenek

Kásler: Gyermekközpontú és hazafias szemléletű a megújult Nemzeti alaptanterv

MH/MTI

A megújult Nemzeti alaptanterv (Nat) egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A miniszter bejelentette, hogy elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200221-kasler-gyermekkozpontu-es-hazafias-szemleletu-a-megujult-nemzeti-alaptanterv

A rossz király és a bizalom

Lehet várni a jó királyra, de nem érdemes, mert úgysem jön el – ezek a szavak Gyurcsány Ferenc száját hagyták el 2009-ben, mondván, válság van, ami fájdalmas, és szembe kell nézni azzal, hogy a kormány nem tud mindenkit megvédeni

Jobbágyi Zsófia Magyar Hírlap

Aztán eltelt szűk tizenegy év, a bukott miniszterelnök még mindig a parlamentben ül, pártja, a DK pedig a héten „családvédelmi” törvényjavaslatot nyújtott be a következő kommentárral: „Mi, európai magyarok továbbra is harcolunk a családokért, és valódi intézkedéseket teszünk.”

Vajon mi történhetett bő egy évtized alatt a bukott miniszterelnökkel, hogy ilyen nagy fordulatot vett benne a családról, rászorulókról alkotott véleménye?

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200221-a-rossz-kiraly-es-a-bizalom

Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút

Az intézményben belső vizsgálat is indult a kritikus hangvételű videoklip miatt.

„Mi Mohameddel rúgjuk kint a bőrt, te meg a kerítésednél állhatsz őrt” – ilyen és hasonló mondatokkal sorjázza a gyerekek sorsával játszadozó döntéshozókat a bezárásra ítélt fóti Károlyi István Gyermekközpont egyik lakója, a 17 éves Dávid a napokban megjelent videoklipjében, amelyben rappelve fejti ki véleményét a gyermekközpont körül kialakult helyzetről. Úgy tudjuk, a klip nem nyerte el a fenntartó tetszését, ezért belső vizsgálatot indítottak, a fiút pedig megbüntette az intézményvezetés: megtiltották neki, hogy dolgozni menjen a munkahelyére. Dávid rapvideóját Szél Bernadett parlamenti képviselő is megosztotta Facebook-oldalán csütörtök este, a fiú egyik ismerőse hozzászólásban jelezte, mi történt. A politikus pénteken kereste a gyermekközpont igazgatóhelyettesét, Bíró Endrét, aki megerősítette, hogy vizsgálat indult a videó miatt. Szél Bernadett szerint felháborító, ami történt. Az idén nyáron 18. életévét betöltő fiú számára ugyanis nemcsak pénzszerzési lehetőség a munka, hanem terápiás jellegű is.

https://nepszava.hu/3067978_megbuntettek-a-foti-gyermekkozpontrol-rappelo-fiut

Papp Zsolt NER-csillagok

Milliárdos magánvagyonok keletkeznek közpénzből, most épp a magyar szállodaiparban. A Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési program keretében 300 milliárd forintnyi közpénzt fog elkölteni a következő években, ebből az első 50 milliárd már ki is reppent a kincstárból. A közmondás szerint a kutya is oda tesz, ahol nagyobb a rakás – ehhez azt kell a XXI. század elején hozzátenni, hogy az sem árt, ha NER-közeli az illető. 

https://nepszava.hu/3067927_ner-csillagok

Szabad szemmel: Orbán pumpolja az európai költségvetést

Nemzetközi sajtószemle, 2020. február 21.

https://nepszava.hu/3067930_szabad-szemmel-orban-pumpolja-az-europai-koltsegvetest

Friss Róbert A memorandum

Ha nem a mi bőrünkre menne, tragikomikus volna nézni, hogy a magyar kormányfő mit művel az Európai Néppárttal, s viszont. Orbán Viktor két nappal azután, hogy elmondta minden magyar miniszterelnökhöz méltatlan, legócskább beszédét, amely csak újabb rúgás volt a földön fekvő magyar jogállamba, „irányt mutatva” memorandumot intézett az EPP-hez. A pártcsalád stratégiai irányvonalának módosítását szorgalmazza, mert az EPP nem beszél eleget – s főként nem úgy, ahogyan ő szeretné – a kereszténydemokrácia jövőjéről, s mert az EPP bevándorláspárti lett, ösztönzi a genderideológiát, és legfőképpen „balra tolódik”, azaz szövetségeseit Európában nem a szélsőjobboldalon keresi, amint azt ő üdvözlendőnek látná. 

A memorandum önmagában csak újabb kotkodácsolás lenne a magyar hátsó udvarból, ám tényleges mibenlétét a kormányfő szinkronhangja, Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tolmácsolta: ha a Néppárt nem reagál rá, akkor a Fidesz lépni fog. Ha úgy látják, nincs rá fogadókészség, lesznek más partnereik, akikkel meg tudják valósítani elképzeléseket. 

Miközben Európa a haját tépi idegességében, mi lesz most, (vagy sem), nevezzük nevén a levelet: nyílt zsarolás. Orbán a saját európai pártcsaládját zsarolja, az meg immár tíz éve ritka impotenciával, toporogva bámulja, nem akar hinni a szemének, mint paraszt bácsi az állatkertben, megpillantva a zsiráfot. Szinte szó nélkül szemlélte, amint a német kancellár által értelmezhetetlennek minősített illliberalizmus szutykos lavórjában átmosta a magyar demokráciát, a piacgazdaságot, a nettó befizető uniós tagországok adófizetőinek pénzéből hizlalt mameluksereget. Rombolt, ahová a keze elért, s most Európa felé nyújtózkodik. 

https://nepszava.hu/3067925_a-memorandum

MI LESZ ÍRORSZÁGBAN, MIUTÁN NEM SIKERÜLT MINISZTERELNÖKÖT VÁLASZTANI?

Hiába szavaztak az új miniszterelnök személyéről csütörtökön az ír parlamentben, egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges 80 mandátumot. Mikor lesz kormánya Írországnak vagy inkább jöhetnek az előrehozott választások? Elmagyarázzuk!

https://azonnali.hu/cikk/20200221_mi-lesz-irorszagban-miutan-nem-sikerult-miniszterelnokot-valasztani

Sztrájk jöhet a vasútnál, megbénítanák a multik számára létfontosságú teherszállítást

Kilátásba helyezte az ország teljes vasúti közlekedésének megbénítását a Vasutasok Szakszervezete, miután a MÁV folyamatosan halogatja a bértárgyalásokat, és mint közleményükben írják, elfogyott a vasutasok türelme.

A VSZ szerint noha a sztrájktörvény szerint legalább 66 százalékos szolgáltatási színvonalat ír elő, léteznek törvényes eszközök, melyekkel meg lehet bénítani az ország vasúti közlekedését, ezeket azonban egyelőre nem részletezték, hogy „ne játsszák ki előre a kártyáikat”.

A szakszervezet egyelőre kollektív munkaügyi vitát kezdeményez, melyre a társaságnál működő valamennyi szakszervezet csatlakozását várja, azonban akár önállóan is hajlandó beleállni az érintett munkáltatóknál, pontosan a Magyar Államvasutaknál és a Rail Cargo Hungariánál.

https://merce.hu/2020/02/21/sztrajk-johet-a-vasutnal-megbenitanak-a-multik-szamara-letfontossagu-teherszallitast/

Elnyújtott mészárlás: politikai harc a színházakért

A vonatkozó törvény módosítása és a kormányzati nyomásgyakorlás miatt a főváros vezetése defenzívába szorulva tárgyal a színházak fenntartásáról. A tét nagy: megtarthatják-e a fenntartói jogköreiket, vagy jönnek a tisztán állami „jobbos” és fővárosi „ellenzéki-balos” színházak? A teljes cikket a friss Magyar Narancsban találja, alább ízelítő olvasható.

 

„Mégsem mészároltok le bennünket?” – kiabálta Pintér Béla szinte elmondásának pillanatában híressé vált beszédében a „színháztörvény” elleni és az autonóm kultúra melletti tüntetésen tavaly decemberben.

a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó 12 fővárosi teátrum különösen bizonytalan helyzetben tervezi következő évadát. Információink szerint a teljes színházügyről zajlik az egyeztetés a kormány és a főváros között, többször tárgyalt Fekete Péter kulturális államtitkár és Gy. Német Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, de úgy tudjuk, Gulyás Gergely és Karácsony Gergely is személyesen egyeztetett.

Több színházi szakember, köztük Spiró György szerint a helyzet, ha nem is azonnal, de színházbezárásokhoz vezethet, emellett az ellenzéki vezetésű főváros és a kormány politikai szembenállásának leképezéseként könnyedén kétpólusúvá, állami forrásból működő „jobbossá” vs. önkormányzati pénzből működő „ellenzéki-balossá” válhat a budapesti kőszínházi szcéna. Csak a fővárosban a következő egy évben öt színház igazgatójának mandátuma jár le, köztük például Máté Gáboré és Dörner Györgyé.

https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/elnyujtott-meszarlas-politikai-harc-a-szinhazakert-127052

Fél nap alatt összegyűlt több mint kétmillió forint Hadházy büntetésére

 képviselő egy rövid videóban köszönte meg a sok támogatást és hozzátette, egy kicsivel több pénz is összejött, mint a büntetés összege, így azt átutalja az általa létrehozott Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványnak:

"Nagyon sokat segítettek, nagyon köszönöm, nagyon meg vagyok hatódva. Egy picivel több pénz is összejött már.  Amivel több pénz érkezik, azt át fogom utalni az általam létrehozott Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványnak" - mondta el a képviselő.

https://magyarnarancs.hu/belpol/fel-nap-alatt-osszegyult-tobb-mint-ketmillio-forint-hadhazy-buntetesere-127068

A leégett református kollégiumra hivatkozva venné el a Fidesz az önkormányzatok egyik fontos bevételét

Törvénymódosítással fosztaná meg a Fidesz az önkormányzatokat a kormány által „kiemelten közérdekűvé” nyilvánított beruházások építésekor beszedett közterület-használati díjtól.

Az előterjesztést kedden nyújtotta be a parlamentnek a fidesz Kocsis Máté és Böröcz László, valamint a KDNP-s Nacsa Lőrinc. A javaslat lényegi része így szól:

„Amennyiben a közterület használatára Kormány rendeletében kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánított olyan építési beruházással összefüggésben kerül sor, mely legalább 50%- ban központi költségvetési támogatásból valósul meg, úgy a beruházás megvalósítója, legfeljebb a Kormány rendeletében meghatározott időtartamra, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közterületet díjmentesen használhatja.”

Hogy miért szükséges a közterület-használati díj „kiemelten közérdekű” építkezések esetén való elengedése, arról Kocsis Máté egy Facebook-posztban írt szerdán. Ebben a parlamenti képviselő felidézi, hogy tavaly januárban leégett a Ráday utcai református kollégium.

https://merce.hu/2020/02/21/a-leeggett-reformatus-kollegiumra-hivatkozva-venne-el-a-fidesz-az-onkormanyzatok-egyik-fontos-bevetelet/

Az Állami Számvevőszék gyakorlatilag lopással vádolja az MTA 11 kutatóintézetét

"Lezárult 11 MTA kutatóintézet, kutatóközpont ellenőrzése" - jelentette be honlapján az Állami Számvevőszék. Az oldalon megjelent szűkszavú közleményükből lényegében semmi lényeges nem derül ki, ott csak azt összegzik, hogy milyen fontos Magyarország versenyképességének és gazdasági fejlődésének szempontjából a kutatás-fejlesztésre és az innovációra fordított források eredményes felhasználása.

A linkelt vizsgálati jelentésekben - melyek közül egy se rövidebb 21 oldalánál - van egy közös pont. A vizsgálatot összegző fejezetben mindegyikről megállapítják,

hogyaz adott intézet vagy a közvagyon megőrzését, vagy az azzal való felelős gazdálkodást nem biztosította,magyarán a források lenyúlásával vádolják a kutatóintézeteket, amiket az állam tavaly már elvett az MTA-tól.

https://444.hu/2020/02/21/az-allami-szamvevoszek-gyakorlatilag-lopassal-vadolja-az-mta-11-kutatointezetet

A leégett református kollégiumra hivatkozva venné el a Fidesz az önkormányzatok egyik fontos bevételét

Törvénymódosítással fosztaná meg a Fidesz az önkormányzatokat a kormány által „kiemelten közérdekűvé” nyilvánított beruházások építésekor beszedett közterület-használati díjtól.

Az előterjesztést kedden nyújtotta be a parlamentnek a fidesz Kocsis Máté és Böröcz László, valamint a KDNP-s Nacsa Lőrinc. A javaslat lényegi része így szól:

„Amennyiben a közterület használatára Kormány rendeletében kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánított olyan építési beruházással összefüggésben kerül sor, mely legalább 50%- ban központi költségvetési támogatásból valósul meg, úgy a beruházás megvalósítója, legfeljebb a Kormány rendeletében meghatározott időtartamra, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közterületet díjmentesen használhatja.”

Hogy miért szükséges a közterület-használati díj „kiemelten közérdekű” építkezések esetén való elengedése, arról Kocsis Máté egy Facebook-posztban írt szerdán. Ebben a parlamenti képviselő felidézi, hogy tavaly januárban leégett a Ráday utcai református kollégium.

https://merce.hu/2020/02/21/a-leeggett-reformatus-kollegiumra-hivatkozva-venne-el-a-fidesz-az-onkormanyzatok-egyik-fontos-bevetelet/

 „A fajgyűlölet kiváltójává és fenntartójává az állam vált”

A gyöngyöspatai kártérítés kapcsán indított kormányzati kampányról kérdeztük, Magyarország sorstragédiáját mondta el. Zsigó Jenő szociológus adott interjút a Pesti Hírlapnak.

https://pestihirlap.hu/2020/02/20/a-fajgyulolet-kivaltojava-es-fenntartojava-az-allam-valt/

Oroszország nem fogad kínai turistát

Írta: Euronews  •

Oroszország bizonytalan időre kitiltotta a kínai turistákat, diákokat, magán- és munkavállalói vízummal érkező kínaiakat a koronavírus-járvány miatt.

A kínai diplomaták, üzletemberek, tisztviselők, segélymunkások és az átutazók továbbra is beléphetnek az országba – közölte az orosz külügyminisztérium. Ez az intézkedés összesen majdnem 50 millió dolláros veszteséget jelenthet az orosz utazási irodáknak.

A kormányfőhelyettes, Tatjána Golikova azzal indokolta a döntést, hogy amúgy is influenzajárvánnyal küzd az egészségügyi ellátórendszer, az orvosok rettentően túlterhetek, ezért döntöttek úgy, hogy szigorítanak a belépési feltételeken addig, amíg a kínai hatóságok nem enyhítik az ottani korlátozó intézkedéseket.

https://hu.euronews.com/2020/02/20/oroszorszag-nem-fogad-kinai-turistat

Dorosz: "Orbán egyszer már megpróbált nyíltan kicseszni Budapesttel"

Az e heti nyomtatott Magyar Narancsban interjút közlünk Dorosz Dávid klímavédelemért és fejlesztésekért felelős főpolgármester-helyettessel. A Párbeszéd politikusát kérdeztük tavaly megjelent könyvéről, a Fidesz zöld fordulatáról és Budapest pénzügyi mozgásteréről. Az alábbi részletben arról beszél, hogyan fogadta a fővárosi vezetés, hogy a kormány Vitézy Dávidot nevezte ki a Budapesti Fejlesztési Központ élére:

Magyar Narancs: Korábban BKK-vezérigazgatóként is felmerült Vitézy neve, Karácsony Gergely úgy fogalmazott, ha pályázna, valószínűleg nyerne. Fel is kérték a pozícióra?

Dorosz Dávid: Felmerült a neve, nem titok, hogy jó szakembernek tartjuk, legújabb kinevezésével viszont kilépett a szakértői szerepből, és belépett a politikai térbe. Az ő döntése, hogy felhalmozódott szakmai tudását milyen politikai projekt mögé rakja oda, feltételezem, saját ambíciói és a Fidesz hosszabb távú Budapest-stratégiája motiválták.

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/dorosz-david-orban-egyszer-mar-megprobalt-nyiltan-kicseszni-budapesttel-127026

Révész: A nagy magyar bűnözőszaporítás

Ha a bűnelkövető jogait védeni perverzió a jogerős ítélet után, akkor előtte is az. Ebben az esetben védtelen lesz mindenki, akit az állam ügyészsége bűnösnek minősít. Volt már ilyen. Vélemény.

Példázat: X úr, kinek pár hónappal ezelőtt kifosztották a nyaralóját, egy este a barátaival italozik, majd hazafelé hajtván alkoholtól erősen befolyásolt állapotban felszalad a járdára, elüti és egy életre megbénítja Y urat, aki hivatásos betörő lévén otthonos a börtönök világában. Ez az a helyzet, amelyet a posztliberális vagyis (önmeghatározása szerint) posztkommunista diplomás kormányfő képtelen értelmezni.

Holott nincs benne semmi különös. Akinek kifosztották a nyaralóját, éppúgy vedelhet és vezethet részegen, mint akit nem fosztottak ki, és a járdán éppúgy közlekedhet az, aki bűncselekményeket szokott elkövetni, mint aki nem szokott. Az egyik bűncselekmény, avagy törvénysértés áldozata, gyakran lesz egy másik elkövetője, és fordítva.

https://hvg.hu/itthon/20200221_Revesz_A_nagy_magyar_bunozoszaporitas

Családtervezés címén oktatott abortuszellenesség és nőhibáztatás az állami biológiakönyvben

A közösségi médiában (előbb a Twitteren, aztán a Facebookon) kezdett el terjedni egy, a terhesség mesterséges megszakítása miatt nőket hibáztató, egyértelműen abortuszellenes írás. Erről a posztolók azt állították, hogy egy magyar „egyentankönyvből”, egy tizenkettedikeseknek szánt biológiakönyvből származik.  Megkerestük a dr. Lénárd Gábor által jegyzett és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által kiadott tankönyvet, hogy megnézzük, miről is szól ennek a biológiakönyvnek a 132. oldalon kezdődő Családtervezés című fejezete. 

Az is világos, hogy

A TANKÖNYVSZERZŐK KIZÁRÓLAG A NŐK „TELJESEN HIBÁS” FELFOGÁSAKÉNT TÜNTETIK FEL AZT AZ ÁLLÁSPONTOT, AMELY SZERINT A NŐKNEK JOGUK VAN RENDELKEZNI A SAJÁT TESTÜKRŐL.

Arra viszont, hogy a férfiaknak milyen felelősségük van a fogamzásgátlásban és a nem kívánt terhességekhez vezető szituációkban, nem tér ki a szöveg. Ahogy arról sem olvashatnak a biológiakönyvből tanuló diákok, hogy milyen egészségügyi okokból lehet szükség művi terhességmegszakításra.  

 

https://index.hu/belfold/2020/02/21/abortusz_terhessegmegszakitas_allami_tankonyv_szuletesszabalyozas/

 

Andrej Babiš: Kezdi értelmét veszíteni a csúcstalálkozó

Judi Tamara (Brüsszel)

Charles Michel találkozója a V4-ekkel

– Mi is nettó befizetők vagyunk, mégsem a pénz számolgatjuk. Ha vannak ambíciók, megéri azokat támogatni – ezt már a luxemburgi miniszterelnök Xavier Bettel jelentette ki, hozzátéve: az álláspontok továbbra sincsenek igazán közel egymáshoz, ennek ellenére nem nevezné kudarcnak a találkozót, hiszen az még mindig tart. A kormányfő elárulta azt is: pár órával azelőtt még mindig Charles Michellel tárgyalt. – Köszönettel tartozunk Michelnek, még reggel ötkor is energikusan alkudozott – hangoztatta Bettel.

Más nyugati tagállamok sem értik a dán-osztrák-holland-svéd tengelyt. Sophie Wilmés belga kormányfő is megállt a sajtónak nyilatkozni, majd úgy fogalmazott: Belgium is nettó befizető, ennek ellenére tudja, hogy az új uniós kezdeményezésekhez források kellenek. – Úgy érzem, a szükségesnél is nehezebbé teszik a helyzetet – mondta a fukar tagországokról.

 

https://magyarnemzet.hu/kulfold/andrej-babis-kezdi-ertelmet-vesziteni-a-csucstalalkozo-7805102/

Választás

A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.
Több forrásból megerősített információnk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről.
2021.október 8.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
2021.október 6.
Ha nem is mindegyikük, a megkérdezett politikai elemzők jellemzően Karácsony Gergelyt tartják a legesélyesebb jelöltnek. Az előválasztási verseny azonban nincs előre lefutva.
2021.október 4.