2020, február 16 - 17:56 Sajtószemle

https://index.hu/belfold/2020/02/16/orban_viktor_evertekelo_erkezo_vendegek_elo_facebook_live/

Orbán: Nincs olyan, hogy liberális, az a diplomás kommunista

Vasárnap délután zajlott Orbán Viktor miniszterelnök évértékelője, a kormányfő többek között arról beszélt, hogy

olyan nem is létezik, hogy liberális, az csak a diplomás kommunista elnevezése.

Orbán Viktor szerint Soros György a rendszerváltás óta három alkalommal próbálta kifosztani Magyarországot, 1990-ben az államadósság felvásárlásának kísérletével, 1994-ben az OTP felvásárlásának kísérletével, majd 2015-ben a menekültválság során.

A miniszterelnök a gyöngyöspatai kártérítések kapcsán arról beszélt, hogy a származása senkinek nem jelenthet hátrányt, de előnyt sem Magyarországon. Ismét elmondta, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezeteket lát az éveken át szegregáltan oktatott roma gyerekek családjainak fizetett kártérítési ügy mögött.

Orbán, aki a saját kormányzásának teljesítményét és értékelte, arról beszélt, hogy az elmúlt 10 év volt a legsikeresebb Magyarországon az elmúlt 100 év történetében.

A miniszterelnök a haderőfejlesztések kapcsán azt is elmondta, hogy szeretnék, ha a katonák gyakrabban vennének részt kormányzati rendezvényeken, és növekedne megbecsülésük, „úgy, ahogy ez régen volt”.

Az aranykor kihirdetés helyett viszont riadót kell fújni a miniszterelnök szerint, ennek oka a klímaválság, a demográfiai válság, és az európai gazdaság előtt álló nehézségek.

Orbán szerint a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el a kormány, ennek keretében faültetési program indul, növelik a naperőművek kapacitását, betiltják az egyszer használatos műanyagokat, és felszámolják az illegális szemétlerakókat, támogatják az elektromos autók vásárlását.

A miniszterelnök szerint a népességcsökkenést ugyan nem sikerült megállítani, de 90 ezerrel több gyerek született, mintha a 2010-es pályán marad Magyarország.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy az EU gazdasági nehézségei azért érinthetik érzékenyen Magyarországot, mert az exportunk 85 százaléka oda irányul.

Orbán Viktor szerint most két évig nem lesz kampány, 2020 és 2021 a kormányzásról kell szóljon. Az ellenzéket, akik szerintem minden áron vissza akarnak kapaszkodni a hatalomba, úgy írta le: nyilas kis gatya, vörös mellény, rajta szivárvány kitűző.

Magyari Péter hamarosan jelentkezik a beszéd részletes elemzésével itt a 444-en.

https://444.hu/2020/02/16/orban-nincs-olyan-hogy-liberalis-az-a-diplomas-kommunista

Buszokkal takarják a Várkert Bazárt, Orbán évértékelőjének helyszínét

Tavaly még fekete lepellel letakart kordonokat használtak.

 A sajtóregisztráció már elindult a délután 3-kor kezdődő beszédre. A korábbi évek hagyományai szerint az újságírókat egy, a vendégektől elzárt részen várakoztatják, így kímélve utóbbiakat a kellemetlen kérdésektől.

https://hvg.hu/itthon/20200216_Buszokkal_takarjak_a_Varkert_bazart_Orban_evertekelojenek_helyszinet

Orbán Viktor: "Riadót kell fújnom" - évértékelő percről percre

hvg

Klímavédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor a huszonkettedik évértékelő beszédében. Gúnyolódott az ellenzéki összefogáson, azt mondta, olyan, hogy liberális nincs, az a diplomás kommunista. Sokat beszélt Trianonról, és azt állította, az elmúlt 100 év legjobb tíz éve van mögöttünk.

https://hvg.hu/itthon/20200216_Orban_Viktor_evertekelo_2020

Orbán Viktor: Lebegj, mint egy pillangó, szúrj, mint egy méh!

Magyar Nemzet

A XXII. évértékelő beszédét tartja Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban, ahol a kormányfő a hagyományoknak megfelelően áttekinti az előző időszakot, illetve kijelöli a következő időszak kormányzati feladatait. Kövesse velünk a miniszterelnöki évértékelőt percről percre!  

https://magyarnemzet.hu/belfold/orban-viktor-lebegj-mint-egy-pillango-szurj-mint-egy-meh-7784129/

Balog Zoltán: Soha nem tudtuk úgy gyűlölni a minket gyűlölőket, ahogy ők gyűlölnek bennünket

Magyar Nemzet

Jó, hogy Magyarországon nem kell külön engedély hogy magyar, hetero, keresztény, fehér nők és férfiak lehessünk – mondta Balog Zoltán a Várkert Bazárban, Orbán Viktor miniszterelnök huszonkettedik évértékelőjét felvezető beszédében.

A Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke hangsúlyozta, noha több, mint húsz éve jönnek össze az évértékelőkre, még egyszer sem érkeztek reményvesztetten, hanem mindig vállalták a felelősséget, amit a nemzeti keresztény polgári értékek képviselete jelent.

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/balog-zoltan-soha-nem-tudtuk-ugy-gyulolni-a-minket-gyuloloket-ahogy-ok-gyulolnek-bennunket-7784459/

 

Orbán bezöldült, és még Horn Gyulának is köszönetet mondott

Huszonkettedik évértékelő beszédét tartotta vasárnap a miniszterelnök a Várkert Bazárban. A kormány a korábban lesajnált klímaváltozás elleni harc élére állna, Orbán Viktor faültetést, elektromos buszokat ígért, és azt, hogy megszüntetik az illegális szemétlerakókat. Ezúttal is sok szó esett Soros Györgyről, a kormányfő még Horn Gyulának is köszönetet mondott, amiért nem engedte, hogy a milliárdos megvegye az OTP-t. Az európai gazdaság kilátásai miatt óvatosságra intett Orbán, saját kormányzását viszont az utóbbi száz év tíz legsikeresebb esztendejének tartja. Közvetítésünk percről percre.

https://24.hu/belfold/2020/02/16/orban-viktor-evertekelo-beszed-2020/

Érd polgermestere: „Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd ment el látványsportra közpénzből”

„Óriási teljesítmény volt, amit a lányok és edzőik eddig elértek, de a város csak tavaly 400 milliót költött a csapatra, az idei finanszírozási igény viszont már 700 millió lenne. (A Sport Kft. eddigi összvesztesége 1 milliárd, az adófizetők pénzéből a részére nyújtott, eddig vissza nem fizetett tagi kölcsön mértéke pedig ugyancsak 1 milliárd forint.) Ezt nem engedhetjük meg magunknak, az amúgy is csekély rendelkezésre álló forrás kell az utakra, járdákra és vízelvezetésre. A jövőben az utánpótlás erősítésére összpontosítjuk erőinket, hogy az érdi szülők érdi lányainak szurkolhassunk a lelátókról!” – írja Csőzik László, Érd polgármestere, aki októberben a fideszes városvezetőt váltotta a poszton a Facebookon,

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/erd-polgermestere-sarban-porban-jarunk-mikozben-evi-felmilliard-ment-el-latvanysportra-kozpenzbol-126907

Szlovén wellnesskomplexumot vett a magyar állam 9 millió euróért

Wellness-szállókomplexumot vásárolhat a magyar állam Szlovéniában, írtuk 2018-ban, a szlovén wellnesskomplexumra már elköltött az állam 150 milliót, írtuk 2019-ben, a magyar állam "mintegy kilencmillió euróért megvásárolta a Sava Turizem Rt.-hez tartozó termálvizes turisztikai létesítményt Lendván" - írta néhány napja a Népújság nevű helyi lap, vette észre az Ugytudjuk.hu.

https://index.hu/gazdasag/2020/02/15/szloven_wellnesskomplexumot_vett_a_magyar_allam_9_millio_euroert/

Szabad szemmel - az egész Brexit kismiska ahhoz képest, amire Magyarország és Lengyelország készül az EU-ban

Nemzetközi sajtószemle, 2020. február 16.

https://nepszava.hu/3067280_szabad-szemmel-az-egesz-brexit-kismiska-ahhoz-kepest-amire-magyarorszag-es-lengyelorszag-keszul-az-eu-ban

Az amszterdami reptéren szembesült a brit férfi a Brexit valóságával, de sajnos így sem értette

Twitteren mérgelődött a brit Colin Browning azon, hogy közel egy órán át kellett várakoznia az amszterdami Schiphol repülőtéren, mielőtt az országba léphetett volna. Felháborodása tárgya az volt, hogy 55 percet kellett várakoznia a nem EU-s országból érkező utasoknak fenntartott sorban. "Ez nem az a Brexit, amire szavaztam" - írta, ami vicces, hiszen pontosan az, csak úgy látszik, a kilépést szorgalmazó politikusok mégsem kommunikálták túl hatékonyan, hogy ez mivel jár majd valamennyi brit állampolgár számára. 

Abban nem tévedett az úr, hogy hamarosan valóban nem használhatja az EU-s folyosót, valójában azonban egyelőre tök ugyanúgy léphet Hollandia területére, mint eddig, ugyanis csak 2021 január elsejétől kell a briteknek a másik sort használniuk. Ezt a Schipol reptér is megerősítette, mint írták, a várakozás oka az volt, hogy éppen gyakornokokat tanítottak be aznap, nem pedig az, hogy a brit utasokat bárki a másik folyosóhoz terelte volna. 

https://444.hu/2020/02/15/az-amszterdami-repteren-szembesult-a-brit-ferfi-a-brexit-valosagaval-de-sajnos-igy-sem-ertette

Ilyen nincs: itthon az árak nagyobb mértékben nőttek, mint az EU-ban bárhol

pénzcentrum

Decemberben hat havi csúcsot ért el az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki publikációja alapján.

Az Eurostat végleges adatai szerint 2019 decemberében 1,3 százalékra, június óta a legmagasabbra emelkedett a novemberi 1,0 százalékról a fogyasztói árak éves emelkedésének a mértéke az euróövezetben és 1,6 százalékra a novemberi 1,3 százalékról az Európai Unióban.Egy évvel korábban, 2018 decemberében az euróövezeti infláció 1,5 százalék, az uniós infláció pedig 1,6 százalék volt. A novemberihez képest az euróövezetben és az Európai Unióban is 0,3 százalékkal emelkedtek decemberben a fogyasztói árak.

A fogyasztói árak euróövezeti emelkedéséhez decemberben a szolgáltatások ára járult hozzá a legnagyobb mértékben, 0,80 százalékponttal. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek árának emelkedése 0,38 százalékponttal emelte a decemberi éves árindexet, a nem energiaipari termékek 0,12 százalékponttal, az energiaárak pedig 0,02 százalékponttal járultak hozzá az emelkedéshez. Decemberben a legkisebb inflációt Portugáliában regisztrálták, 0,4 százalékosat, Olaszországban 0,5 százalékosat és Cipruson 0,7 százalékosat. A legnagyobb éves infláció Magyarországon volt decemberben, 4,1 százalék, Romániában 4,0 százalék, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában pedig 3,2 százalék.

https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/ilyen-nincs-itthon-az-arak-nagyobb-mertekben-nottek-mint-az-eu-ban-barhol.1087531.html

A jog kikerülésére biztat az új alaptantervnél a TASZ, a börtönbiznisz védelmében viszont a jogszerűségre hivatkozik

origo

A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet, amelyet bevallottan Soros György támogat, legutóbbi bejegyzésében az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen hergeli a magyar pedagógusokat, és arra biztatja őket, hogy kerüljék ki a NAT alkalmazását, szervezzenek tüntetést, vagy alkalmazzanak polgári engedetlenséget. Bejegyzésükben arra is utalnak, hogy bár kormányrendeletről van szó, de mivel a NAT be nem tartásának nincs közvetlen szankciója, így azt sugallja a máskor a jogbiztonság fontosságát hangsúlyozó szervezet, hogy a pedagógusok ne alkalmazzanak egy amúgy mindenkire kötelező kormányrendeletet. Máskor viszont épp a jogszabály és az az alapján hozott ítélet betartásának fontosságát hangsúlyozták, például a börtönbiznisz vagy a gyöngyöspatai kártérítési ügyben.

https://www.origo.hu/itthon/20200215-ujabb-kettos-merce-a-sorosjogvedo-tasz-tevekenysegeben.html  

Újabb részletek a Szlovéniában terjeszkedő, Orbán-közelinek tartott médiáról

HírKlikk | 

A necenzurirano.si népszerű szlovén hírportál – amely már napok óta foglalkozik a magyarországi médiabefektetésekkel a szomszédos országban – most újabb részleteket tárt fel.

A tényfeltáró cikksorozat szerzői azt állítják, hogy az egyik politikai párthoz (SDS, Szlovén Demokrata Párt) köthető médiahálózat mögött két befolyásos és a magyar miniszterelnökhöz közelálló személy, Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf áll.

https://hirklikk.hu/kozelet/ujabb-reszletek-a-szloveniaban-terjeszked-orban-kozelinek-tartott-mediarol/360079?

A forint viszont rosszabbul teljesít

Petschnig Mária Zita 

2020 első hat hetében a magyar valuta majdnem tíz forintot gyengült az euróhoz képest. Február 12-én átlépte a 340 forintos határt, ami hozzávetőleg hetven forinttal magasabb annál, mint amikor 2010-ben a Fidesz kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Addig a jobboldali politikusok váltig hajtogatták, hogy erős államnak van erős valutája, a gyenge valuta a gyenge állam velejárója. Márpedig Orbánnak nagyon is erős állama van, regnálása alatt a forint mégis hatalmasat gyengült, valami nem stimmel

https://hirklikk.hu/kozelet/a-forint-viszont-rosszabbul-teljesit/360140

Ciki a Cili! Mutatjuk Rogánné leggázabb Insta-posztjait

Rogán Antal exfelesége, Gaál Cecília mostantól büszkén felvállalja, milyen luxuséletmódot folytat a mi pénzünkből - nyilvánossá tette Instagram-oldalát. Összeszedtük az 5 legkínosabb posztját. 

https://ezalenyeg.hu/erdekes/ciki-a-cili-mutatjuk-roganne-leggazabb-insta-posztjait-1666

 

Választás

A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.
Több forrásból megerősített információnk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről.
2021.október 8.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
2021.október 6.
Ha nem is mindegyikük, a megkérdezett politikai elemzők jellemzően Karácsony Gergelyt tartják a legesélyesebb jelöltnek. Az előválasztási verseny azonban nincs előre lefutva.
2021.október 4.