2020, február 13 - 18:08 Sajtószemle
A NAT rendben van, nem vonják vissza, megfelelö, persze „történelmi léptékben” másként is meg lehetett volna alkotni. A jó kormányzás fontos, de nem elég, jól is kell politizálni- a résztvevők az atv.hu-nak azt mondták, hogy ez derült ki számukra Orbán Viktor beszédéből Balatonfüreden a Fidesz frakció zárt ülésén.
Az atv.hu-t ugyanakkor a frakcióülés résztvevői arról tájékoztatták, hogy a miniszterelnök a több mint félórás, jó hangulatú beszédét olyasmivel kezdte, hogy igazából nincs is túl sok minden, amit mondania kellene, hiszen nem változott semmi, a kormányzás rendben van, a dolgok mennek a maguk utján. A ciklus félidejében azonban a 2022-es választásokra koncentrálva arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy jól kell kormányozni, a jó kormányzás fontos, de önmagában a győzelemhez nem lesz elég, jól is kell politizálni- legalábbis ez derült ki a résztvevők elmondása szerint.
Orbán Viktor beszélt a választókerületekről, viszont nem tért ki a választókerületi elnökök, képviselők osztályozására, forrásaink szerint név szerint senkit sem említett.
Forrásaink azt is megerősítették, hogy szóba került a NAT is, és miniszterelnök szavaiból az derült ki, hogy “esze ágába sincs” azt visszavonni a tiltakozások ellenére sem, rendben lévőnek tartja.
Az egyik forrásunk a kormányfő gondolatmenetét úgy interpretálta, hogy az elkészült verzió megfelelő, természetesen “történelmi léptékben” lehet, hogy más szempontok is érvényesülhettek volna.
Orbán bejelentett egy újabb nemzeti konzultációt
Értesüléseink szerint a balatonfüredi kihelyezett frakcióülésen újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor. A miniszterelnök megtartotta szokásos zártkörű beszédét a Fidesz-KDNP frakció képviselőinek.
a kormány tudni szeretné, hogyan vélekednek a magyarok az iparággá vált börtönbiznisz, a feltételes szabadságra bocsátás szigorítása, a Szeviép-ügy kapcsán felmerült bírói korrupció gyanújáról és a gyönyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről.
https://magyarnemzet.hu/belfold/ujabb-nemzeti-konzultaciot-jelentett-be-orban-viktor-7773275/
Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak
Az egészséges, keresztény, nemzeti értékek és jövőkép elmélyítése, tudatformálás, a fiatalok lelkének megszólítása – többek között ezen célokkal hozna létre táboroztatási programot a kormány 16-18 éveseknek. Egy lapunk által megismert tervezet szerint a Vándordiák 10 000-re keresztelt program kidolgozása és lebonyolítása a Magyarságkutató Intézet és Demeter Szilárd feladata.
https://magyarhang.org/belfold/2020/02/12/kormanyzati-terv-tudatformalo-tabor-fiataloknak/
„Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?” - Megkérdeztük Mészáros Lőrincet a Mátrai Erőmű áráról
Munkatársunk megkérdezte Mészáros Lőrincet, hogy mennyi pénzért adja el az államnak a veszteséges Mátrai Erőművet. Emlékezetes beszélgetés következett, még ha a vételár nem is derült ki.
hvg.hu: Jó napot kívánok, elnézést a zavarásért, a HVG újságírója vagyok.
Mészáros Lőrinc: Tudom.
hvg.hu: Egy kérdést megenged? A Mátrai Erőmű kapcsán.
M. L.: Nem engedek meg kérdést, mert én a Fehován vagyok, jó? Ne zavarjanak, legyenek szívesek. Nem vagyok közszereplő, úgyhogy ha lehet, akkor egy kicsit távolodjon el tőlem, jó?
hvg.hu: A Mátrai Erőmű kapcsán…
M. L.: De még egyszer, távolodjon el tőlem, jó? Azonnal távolodjon el!
hvg.hu: Akkor nem lehet a vételárat esetleg?
M. L.: Mondom, távolodjon már el tőlem! Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?
hvg.hu: Én egy újságíró vagyok.
M. L.: Én meg egy polgár vagyok, nem közszereplő, nagyon kérem, hogy fáradjon el.
https://hvg.hu/gazdasag/20200213_meszaros_lorinc_opus_matrai_eromu_zaklat
Újra a képviselők mellett ítélt a bíróság: nem hajíthatták volna ki az ellenzéket a köztévéből
Közleményben üdvözli a döntést a DK, és nagyon remélik, hogy a nemrég rabosított Varju László ügyében is igazságos ítélet születik.
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint az országgyűlési képviselők a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején, 2018. december 16-án és 17-én jogszerűen tartózkodtak az MTVA székházában - írja közleményében a DK. A jogerős ítélet kimondja,
a politikusok képviselői jogaikkal éltek, így az óbudai jegyző birtokháborítási határozata érvénytelen és semmis.
A birtokháborítási határozat ellen a DK négy országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László, valamint hozzájuk csatlakozva az MSZP-s Kunhalmi Ágnes indított pert. Az ügyben tavaly szeptemberben született elsőfokú ítélet, az azt mondta ki:
· „súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott” az óbudai jegyző MTVA székházra kiadott birtokvédelmi határozata,
· az országgyűlési képviselők jogosultak voltak az MTVA területére belépni,
· a belépéssel nem sértették aránytalanul az MTVA rendeltetésszerű működését
· és az épületből nem dobhatták volna ki őket.
·
MNB-alelnök az elszabadult inflációról: Lépni fogunk. Vagy nem
Csak kiugrás volt a sokéves rekordot jelentő januári infláció, a jegybank egyelőre nem készül kamatemelésre. Erről legkorábban márciusban dönthetnek, minden lehetőség az asztalon van. Nagy Márton mindenesetre megszólalt a kiugró adat után, hogy nyugtassa a piacot.
https://hvg.hu/gazdasag/20200213_MNBalelnok_az_elszabadult_inflaciorol_Lepni_fogunk_Vagy_nem
Sikerrel lépett közbe az MNB, 337-ig visszaerősödött a forint
Távolabb került a forintárfolyam a 340-es szinttől, miután a jegybank alelnöke megígérte, mindent megtesznek, hogy csökkenjen az infláció.
https://hvg.hu/gazdasag/20200213_Sikerrel_lepett_kozbe_az_MNB_337ig_visszaerosodott_a_forint
Koncepciót váltottak az MNB-alapítványok
Ezentúl nem közvetlenül, hanem közvetve, befektetési alapokon keresztül invesztálják ingatlanokba a 275 milliárd forintos vagyonuk egy részét – ennek jegyében, valamint a változó piaci árak és hozamok miatt váltak meg 2019 nyarától több ingatlanuktól is. Az azokért kapott közel 50 milliárd háromnegyedét már ingatlanalapokba tették.
https://privatbankar.hu/makro/koncepciot-valtottak-az-mnb-alapitvanyok-330914
Hosszú évek óta nem volt akkora áremelkedés, mint 2020 januárjában
Elszabadult az infláció.
2020. januárban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben – írja tájékoztatójában a KSH.
12 hónap alatt, 2019. januárhoz viszonyítva:
· Az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,6, a párizsi, kolbászé 17,4, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8, a cukoré 8,4, a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.
· A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett.
· A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt.
· A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak.
https://hvg.hu/gazdasag/20200213_Hosszu_evek_ota_nem_volt_akkora_aremelkedes_mint_2020_januarjaban
A kormány már azt tervezi, hogy kitiltja Magyarországról a tőle független civil szervezeteket
A Századvég már méri, mennyien támogatnák ezt - állítja egy belső körös kormányember.
Az tudható, hogy az Orbán-kormány úgy működik, előzetesen igyekszik tesztelni az általában represszív intézkedéseinek várható hatását. Azaz közvéleménykutatásokkal méri fel, mennyien támogatnának egy adott döntést.
- Ha tehát ismerjük, hogy mire kérdeznek rá a felmérésekben, akkor tudhatjuk, hogy mit terveznek.
- Ha azt is tudjuk, mekkora a támogatási arány, akkor jó eséllyel megjósolható, hogy mire készülnek.
Általában csak utólag hozzák nyilvánosságra a kutatás eredményét. Most viszont - véletlenül vagy tudatosan - fordítva történt: a Századvégnél dolgozó kormánypolitológus, Kiszelly Zoltán az állami média honlapján vezetett (természetesen közpénzből finanszírozott blogján) pénteken azt állította,
A Századvég friss kutatása szerint a magyarok többsége (61%) betiltaná a külföldről pénzelt, politizáló “civil” szervezeteket.
Amit meg is indokol:
Igazuk van! Egyetlen állam sem tűrheti, hogy más államok, spekulánsok, vagy gazdasági érdekcsoportok civil álarc mögé bújva, demokratikus felhatalmazás nélkül alakítsák át kényük-kedvük szerint a társadalmat.
Kétmilliós közbeszerzési bírságot és egy baljós uniós jelentést kapott Érd
A kétmilliós közbeszerzési bírság kiszabása után uniós ellenőrök nagyjából ötvenmillió forintos büntetést helyeztek kilátásba az egyik érdi óvoda-beruházás gyanús lebonyolítása miatt. A Fácán utcai közbeszerzés az előző, fideszes városvezetés sara, az új polgármester mégis jogorvoslatot kért a bíróságtól.
Klímaváltozás, migránsok, háborúk: mindez azért, mert az emberek elfordultak Istentől - ezt gondolja a magyar püspök
Veres András úgy érzi, sikerül megteremteni a földi poklot.
"Szélsőségesen szekularizálódott társadalomban élünk, az Istentől való elfordulás az embertől és a természettől való elforduláshoz is vezetett, ennek pedig olyan súlyos következményei vannak, mint a háborúk, az abortusz, az eutanázia, a környezetszennyezés, a klímaváltozás vagy a migráció", deklarálta Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia konferenciáján. A győri megyés püspök úgy érzi, az emberiségnek lassan sikerül kialakítania a földi poklot, amelyben megvalósul az Istentől való teljes elfordulás. Veres András szerint ugyan ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás, de szerinte ebből nem következik, hogy a krisztusi tanításból fakadó értékeket is elutasítanák az emberek. Ugyanakkor a püspök szerint azt sem gondolják, hogy a hívő emberek tisztában vannak hitük társadalmi kérdésekre vonatkozó tanításaival. Sokan ugyanis megrekedtek gyermeki tudásszinten, felnőttként pedig sokszor lehetőségük sincs tájékozódni e kérdésekben.
60 millió forintot kap a soroksári polgármester egy olyan ingatlan felújítására, amiben tulajdonrésze van
a XXIII. kerület jobboldali többségű képviselő-testülete hatvanmillió forintot különített el Soroksár idei költségvetésében egy 2250 négyzetméteres ingatlanegyüttes rekonstrukciójára.
Az ülésen a Jobbik képviselője, Bereczki Miklós feltette a kérdést, van-e bárki, aki úgy szavaz, hogy érintett személyesen is, és senki nem jelentkezett. Megkérdezte a polgármestert is, ő is nemmel felelt. Bereczki ezért elővette a lekért tulajdoni lapot, amely szerint a polgármester tulajdoni aránya 324/13500. A polgármester Bese ekkor elismerte, hogy valóban van tulajdonrésze az ingatlanban, de azt mondta:
már át akarta adni azt a feleségének.
Ha a polgármester nem szavazhatott volna, nem lett volna meg a többség az ingatlan felújításhoz. A fideszes többségű képviselő-testületet végül úgy döntött, hogy a polgármesternek nincs érintettsége a kérdésben.
https://index.hu/belfold/2020/02/12/soroksar_bese_ferenc_60_millio_forint/
Hova tűnt Rogán Antal? És ki az az ifjú káder, aki helyette viszi a szót?
Csend van Rogán Antal körül, és ez általában nem jelent jót – mondja a kormányt övező üzleti mozgásokra rálátó forrásunk. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyre kevésbé számolnak azok, akik – közpénzekből – az Orbán-rendszer bázisát adó vagyonokat építik.
Míg Rogán egyre ritkábban bukkan fel az üzleti tárgyalásokon, annál több pletyka kering politikai körökben arról, hogy karrierje megtört. Annyi biztos, hogy a számára öt éve kijelölt miniszteri feladatot csak korlátozottan tudja ellátni. 2015-ben Rogán úgy próbálta leírni új hivatalát, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakterületért felelő tárca:
Konzervatív gimnáziumigazgatók a NAT-ról: „Habonyék örülnek, mi sírunk”
Egyre intenzívebb a tiltakozás a megújított Nemzeti alaptanterv ellen: egyetemi tanszékek, gimnáziumi tantestületek hallatják hangjukat, ám a kormányzati média igyekszik elszigetelt liberális lázadásként tálalni a fejleményeket. A Válasz Online a tisztánlátás érdekében konzervatív gimnáziumigazgatókat keresett: egy közepes méretű város két „szomszédvárának” vezetőjét. Megérte elutazni hozzájuk, segítségükkel ugyanis végre mindenki átláthatja a NAT-problémát. Interjúnk szépséghibája csupán annyi, hogy nem fedhetjük fel a nyilatkozók valódi nevét – az alábbiakból kiderül, miért. Átadjuk tehát a szót „Wass Ferencnek” és „Herczeg Albertnek”.
https://www.valaszonline.hu/2020/02/13/nat-vita-oktatas-gimnaziumigazgatok-anonim-interju/
Gyárfás Tamás: Nem ölök és nem öletek embert
tudósítás a tárgyalás 2.napjáról
Magyar Nemzet
„A hangfelvételek manipuláltnak tűnnek.”
Portik az albérlője volt, 1994 derekától, bérelte a Kelenhegyi út 38/b alatti ingatlanját, tért rá a sportvezető, aki állítása szerint megdöbbent azon, hogy Portik egy kamerákkal, őrökkel védett objektummá alakította az ingatlant. Ugyanakkor volt egy ingatlancseréjük is. ( 2004-ben Gyárfás a Kalóz utcában, két egymás melletti kisebb házat adott a Ferenchegyi úti, természetvédelmi terület melletti ingatlanért, amelynek addig az alapozása készült el. Gyárfás erről azt mondta korábban, számára nagyon előnyös volt anyagilag a csere. – a szerk.) A számára előnyös csere szerinte azt erősíti meg, hogy Portik nem tett neki szolgálatot, hiszen ha tett volna, az ügyletet úgy intézték volna, hogy az Portiknak kedvezzen.
Gyárfás felidézte, hogy Portik egyszer azt mondta neki, hogy mindenhol vannak rendőr ismerősei.
https://magyarnemzet.hu/belfold/gyarfas-tamas-folytatja-vadlotti-vallomasat-2-nap1-7774238/
Magyarnak lenni életre szóló élmény
NEM VOLTUNK EGY VÉRBŐL VALÓK, DE EGY HELYEN ÉLTÜNK, A KÁRPÁT-MEDENCE SZENT FÖLDJÉN
Szakács Árpád Magyar Nemzet
Nemzeti öntudatról beszélni egy olyan embernek, akinek nincs nemzeti öntudata, valljuk be, nem könnyű és nem hálás feladat. Keveseknek van rutinjuk ebben, kényelmetlen, meg valahogy nem is abban szocializálódtunk, hogy ilyen kérdéssel foglalkoznunk kellene. A nemzeti gondolat, a nemzeti érzés magánügy, nem fontos – szajkózták a magukat függetlennek hirdető balliberális véleményformálók. Így aztán úgy vagyunk vele, mint a vallással: senki sem akarja áttéríteni a másikat, hiszen az is magánügy.
Nemzeti öntudatot elvárni, ráerőltetni egy olyan emberre, akinek nincs nemzeti öntudata, a lehető legjobb módszer arra, hogy az illetőt örökre elriasszuk a magyar identitástól, és egy olyan ellenséget kreáljunk belőle, akit megbékíteni bonyolultabb, mint megnyugtatni a Haragos Pista csípős szószt.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/magyarnak-lenni-eletre-szolo-elmeny-7771307/
Ifj. Lomnici Zoltán: A lakosság 61 százaléka kitiltaná a külföldről finanszírozott NGO-kat
HÍR TV
Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az NGO-k. A Századvég tegnap tett közzé egy olyan elemzést, amelyben kiemelten foglalkoznak a börtönbizniszben, illetve a szegregációs ügyekben szerepet vállaló vagy azokat elindító NGO-kkal. Velkovics Vilmos műsorvezető a Hír TV Magyarország élőben című műsorában ennek részleteiről kérdezte Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét.
Két kézzel szórja a pénzt az MSZP
TANÁCSADÁS ÉS IRODABÉRLÉS CÍMÉN TÖBB TÍZ MILLIÓS SZERZŐDÉSEKET KÖTÖTTEK PÁRTKÖZELI CÉGEKKEL
Bákonyi Ádám Magyar Nemzet
Csak januárban összesen ötvenmillió forint értékben kötött különböző megbízási szerződéseket Tóth Bertalan, az egyre fogyatkozó támogatottságú MSZP elnök-frakcióvezetője. Az egyik szerződésből ráadásul arra lehet következtetni, hogy a szocialisták tavaly eladhatták a „családi ezüstként” számontartott Villányi úti központ egy részét – amit most visszabérelnek.
https://magyarnemzet.hu/belfold/ket-kezzel-szorja-a-penzt-az-mszp-7771004/
Gulyás Gergely: A gyöngyöspatai ítélet és a börtönbiznisz témájában is indul nemzeti konzultáció
origo
Többek között a börtönbiznisz és a gyöngyöspatai ítélet ügyében indul majd nemzeti konzultáció - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón.
https://www.origo.hu/itthon/20200213-gulyas-gergely-nemzeti-konzultacio-kormanyinfo.html
Alapjogokért Központ: Az ENSZ a migráció legalizálásával káoszba akarja sodorni a világot
origo
Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) az illegális migráció legalizálásával a káosz felé akarja sodorni a világot - jelentette ki az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az ENSZ jelenlegi vezetése és a mögötte álló erők abban érdekeltek, hogy a világ stabil régiói megrendüljenek, ezért küldetésnek tartják az illegális migráció legalizálását - közölte Horváth József.
A rémes egészségügytől félnek a magyarok, nem a migrációtól
A megkérdezettek 61 százaléka érezte úgy, hogy rossz irányba halad a saját országa – derül ki az Ipsos 28 országban elvégzett felméréséből. A leginkább elégedettek, 90, illetve 78 százalékos optimizmussal a kínaiak és a szaúdiak (mertek volna mást mondani – tehetjük hozzá), de rajtuk kívül csak Indiában vannak többségben azok, akik szerint jó irányba tart az ország.
Magyarországon 72 százalékos a pesszimisták aránya.
https://hvg.hu/itthon/20200212_Nem_a_migraciotol_hanem_a_remes_egeszsegugytol_felnek_a_magyarok
Még mélyebbre süllyed Ózd az ABB-gyár bezárása miatt
Kedden derült ki, hogy bezár az ABB ózdi gyára, így 1200 ember veszítheti el az állását.
Ózd eddig sem állt fényesen: tavaly decemberben 2009 álláskeresőt tartottak ott nyilván, ami a munkaképes korú lakosság csaknem 8,6 százaléka. Ez sokkal magasabb a 3,5 százalékos országos átlagnál.
Ráadásul a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint az ózdi álláskeresők mintegy harmada hosszabb ideje reménytelen helyzetben van, több mint hatszáznak már legalább egy éve nincs munkája. A bejelentett 1200 fős elbocsátás pedig több mint 5 százalékkal, 13,7 százalékra duzzasztaná az álláskeresők táborát.
https://24.hu/belfold/2020/02/13/ozd-gyar-bezaras-abb/
Karácsony Gergely: Az EU saját ellenfeleit támogatja
A főpolgármesster nem Orbán Viktor ellen kéri a pénzt, hanem egy rendszerszintű probléma orvoslására.
Az Euronews brüsszeli stúdiójának vendége volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki a varsói, a pozsonyi és a prágai polgármesterekkel együtt lobbizott közvetlen forrásokért Brüsszelben.
A városvezető több európai polgármesterrel együtt írt levelet az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek azt kérve, hogy különítsenek el közvetlen forrásokat a városoknak az uniós büdzsében, azon belül is a Zöld Fordulat nevű környezetvédelmi alapban.
Karácsony szerint a céljuk kettős: egyrészt szeretnének részt venni a klímaváltozás elleni harcban, másrészt pedig forrásokhoz juttatnák azokat az Európa-párti városokat, amelyek szembe mennek az euroszkeptikus Visegrádi Országok kormányainak politikájával.
A politikus kifejtette, ezekben az országokban kérdéses a jogállamiság és az európai források felhasználása, ami miatt akár fel is függeszthetik számukra az uniós források kifizetéseit.
https://hu.euronews.com/2020/02/12/karacsony-gergely-az-eu-a-sajat-ellenfeleit-tamogatja
Bíróság elé áll Matteo Salvini a bevándorlók feltartóztatása miatt
A politikust azzal gyanúsítják, hogy 2019 augusztusában, még belügyminiszterként illegálisan várakoztatta a tengeren egy bevándorlókat szállító hajó, a Gregoretti 116 utasát. Salvini szerint ő csak azt tette, amire felhatalmazták.
„Személyes okokból, opportunizmusból vagy kényelemből nem hoztam volna meg ezt a döntést. Büszkén állítom, hogy én olyat tettem, amit az olaszok már el is felejtettek, hogy lehetséges: megtartottam a választási ígéretem. Olaszországban mindenki tudta, hogy ha a Ligára szavaz, ha Salvinire szavaz, akkor cserébe mindent megteszünk azért, hogy meggátoljuk az illegális migránsok érkezését" - mondta a politikus a parlamentben.
Matteo Salvini korábban többször is hangsúlyozta, hogy szívesen megy a bíróságra, ahol elmondása szerint olasz állampolgárok millióit fogja képviselni. A bírákat arról tájékoztatja majd, hogy a határok és az ország védelmével pusztán a kötelességét teljesítette. A Twitteren úgy fogalmazott, hogy a haza védelme nem a feladata, hanem a kötelessége volt miniszterként.
A láthatatlan Fidesz, a kormányzó és a vendégjelöltek
Történelmet ír a dunaújvárosi választókerület vasárnapi országgyűlési voksolása két szempontból is: először sorakozik fel a teljes ellenzék egy parlamenti jelölt mögött, miközben a kormánypártok nem találtak saját aspiránst, ezért egy függetlent támogatnak.
https://nepszava.hu/3066936_a-lathatatlan-fidesz-a-kormanyzo-es-a-vendegjeloltek
Az Unió egyik leggyengébb láncszeme vagyunk - interjú Szalay-Berzeviczy Attilával
Nem elég felkészült a gazdaság egy jövőbeni recesszió időszakára - vélekedett Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) korábbi elnöke, aki szerint a 2032-es olimpiai rendezésre akár pályázhatna is Budapest.
A perui külügy csak most tudta meg, miért tűnt el egyik napról a másikra a magyar nagykövet
Egészen mostanáig a perui külügyminisztérium nem tudta, hogy Kaleta Gábor magyar nagykövet tavaly tavasszal azért távozott az állomáshelyéről és tért vissza Budapestre, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg - tudta meg az Index perui külügyi forrásból. A perui külügyben mindössze annyit tudtak, hogy Kaletát "személyes ügy" miatt rendelték haza. (Kaleta számítástechnikai eszközein az ügyészség szerint 19 ezer gyermekpornográf képeket tárolt.)
Kácsor Zsolt Az államtitkár szobanövényei
A magyar kormány egyik államtitkára délelőtt kijelenti a magyar parlament egyik ellenzéki pártjáról, hogy az „magyarellenes”, és ez az államtitkár este még hivatalban van. Sőt, fárasztó munkája után megdicsőülten távozik hivatalából hivatali gépkocsijával, amelynek üzemanyagköltségét többek között azok a magyar állampolgárok fizetik, akik szerinte „magyarellenesek”. Márpedig a „magyarellenességet” úgy tessék érteni szó szerint, ahogyan ez az ember (a nevét nem írnám le, nem érdemli meg) értette: ez az ellenzéki párt nem szereti a magyarokat, ez a párt a magyarság ellensége, ez a párt tehát ellenség.
https://nepszava.hu/3066950_az-allamtitkar-szobanovenyei
Karácsony: Résnyire nyitva van az ajtó, hogy betegyük a lábunkat
Több és közvetlenül felhasználható uniós forrásért lobbiznak Brüsszelben a Visegrádi Négyek főpolgármesterei. Karácsony Gergely szerint most jók a lehetőségeik.
https://nepszava.hu/3066895_karacsony-resnyire-nyitva-van-az-ajto-hogy-betegyuk-a-labunkat
Már a Gyurcsány-kormány idején is konzul volt a gyermekpornográfiával vádolt Kaleta Gábor
Magyar Hírlap
Kaleta Gábor, Magyarország volt perui nagykövete gyerekpornográfia vádjával áll bíróság elé március végén. A balliberális pártok nagy erőkkel támadják a „fideszes nagykövetet”, de azt elfelejtik, hogy ők is megszavazták a kinevezését, ráadásul már a Gyurcsány-kormány idején is konzul volt.
Visszahívták a bizottságokból a listázó Vajda Zoltánt
Magyar Hírlap
A XVI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete összes bizottsági (közbeszerzési, gazdasági és pénzügyi) tagságából visszahívta azt a Vajda Zoltánt, aki január közepén nyilvános Facebook-bejegyzéseiben előbb listázni kívánta azokat az állampolgárokat, akik „pillanatnyi előnyökért, anyagi javakért, a számukra drogként ható hatalomért kiszolgálják ezt a rendszert”, illetve később egy politikai tisztogatás eshetőségét is felvetette.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200213-visszahivtak-a-bizottsagokbol-a-listazo-vajda-zoltant
Az arcátlanság határán túl
Fricska. Íme, ekképpen éledt újjá a mai Magyarországon Otto von Bismarck egykori „kultúrharca”
Galsai Dániel Magyar Hírlap
„Csak gyűlik az anyag a bombába, ami majd robbanni fog” – nyilatkozta Vajdai Vilmos rendező, a bombaszakértő éppen a Korrup Schőn című remekművet rendezi alternatívan és nyilván pártsemlegesen. A DK-s Gy. Németh Erzsébet erre is rá tudott tromfolni: „Egy szakmai bírálóbizottságba nem fideszes kultúrharcosok kellenek” – mondta annak kapcsán, hogy egy ajánlótestületbe bekerült Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója és Fülöp Péter, a kaposvári színház vezetője, miközben a fővárosi teátrumok kétharmada liberális irányítás alatt áll. A József Attila Színház felügyelőbizottságának elnöke, a legszélsőségesebb ex-SZDSZ-es Vásárhelyi Mária az Új Színházat vezető Dörner Györgynek azt üzente, felesleges újra pályáznia. Még Eszenyi Enikő széke is inog, mert nem vett részt az álságos kultúrharcos tüntetésen. Illő szerénységgel és keresztényi megértéssel kérdezném: nem ég le a képetekről a bőr?
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200212-az-arcatlansag-hataran-tul
Bement egy tucat diplomata a magyar külügybe. Feszült vita lett belőle Ukrajna miatt
Egyre nagyobb a nyomás a kormányon, amiért megnehezítik Ukrajna és a NATO közeledését. Szövetségeseink szerint az oroszoknak teszünk szívességet, a kormány szerint azonban nem jókedvünkben kekeckedünk.
Tucatnyi NATO-tagállam szólította fel a magyar kormányt Budapesten, hogy az ukrán oktatási törvény miatti vitában fejezze be a NATO-Ukrajna bizottság magas szintű találkozóinak blokkolását - értesült a Direkt36. Múlt csütörtökön, február 6-án sétáltak be Budapestre akkreditált magas beosztású diplomaták a magyar külügyminisztériumba, ahol előre egyeztetett üzenetet adtak át a minisztérium őket fogadó egyik helyettes államtitkárának. Fellépésüket nyomásgyakorlásnak szánták: azt egy nappal Szijjártó Péter külügyminiszter kijevi látogatása és egy héttel a NATO február 12-13-i brüsszeli védelmi miniszteri találkozója elé időzítették.
Vidnyánszky Attila szerint nyilas írók oktatása nélkül nem lehet nemzettudatra nevelni
"Világosan kell látni, hogy kiket akarunk nevelni, milyenné akarjuk formálni a felnövő generációk magyarjait" - jelentette ki a Nemzeti Alaptantervről a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki szerint például a nyilas Nyirő Józsefre "nagy szükség van a kötelező tananyagban", ha olyan magyarokat akarunk nevelni, akik "szeretik a hőseiket".
Nyirő és a nyilasokkal szintén kokettáló közepes lektűríró, Wass Albert életművének oktatása szerinte Trianon feldolgozásában is megkerülhetetlen. "Nyirőt és Wasst olvasva hitforrásként is megélhető a trianoni katasztrófa, a műveikből az sugárzik, hogy van jövőnk, az Úristen tervez velünk" - mondta.
Igazgatói fejek hullhatnak a porba, de az elavult kórházfinanszírozás marad
Részletes javaslatcsomaggal állt elő az Emmi a kórházak adósságproblémájának megszüntetésére. Egy egészségügyi közgazdász és egy orvos értékelte a 444-nek a minisztérium terveit.
https://444.hu/2020/02/13/igazgatoi-fejek-hullhatnak-a-porba-de-az-elavult-korhazfinanszirozas-marad
Egy nap alatt csaknem 15 ezerrel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Kínába
a kínai hatóságok jelentése szerint csak szerdán 14840 új fertőzöttet regisztráltak.A drámai növekedés - egy nap alatt harmadával, hatvanezerre nőtt a regisztrált esetek száma - oka nem a járvány terjedésének hirtelen felgyorsulása, hanem a diagnosztikai módszerek változtatása volt, ami egyben lehetetlenné is teszi az összevetést az eddigi adatokkal. Vuhanban, Hupej tartomány 11 millió lakosú központjában, a járvány epicentrumában a kórházak a vírust a dns-e alapján azonosító tesztek helyett immár tünetek alapján is diagnosztizálják a fertőzötteket:
UKRAJNA BLOKKOLÁSA: A MOMENTUMON KÍVÜLI ELLENZÉK EGYETÉRT A KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSSEL
Míg a Momentum szerint aránytalan, hogy a magyar kormány blokkolja az ukrán NATO- és EU-csatlakozási törekvéseket az ott bevezetett, kisebbségeket hátrányosan érintő nyelvtörvény miatt, az LMP szerint ez jogos. Hogy hogyan látja a kérdést a többi ellenzéki párt, arról ők maguk beszéltek az Azonnalinak.
A volt tiszti főorvos a koronavírusról: "egyszerűbb gyógyszerekből is kialakulhat hiány"
Nyakunkon a terjedő koronavírus-járvány, miközben pont a "szokásos" influenzaszezon közepén járunk. Csak nehogy egyszer találkozzon a kettő. Ízelítő a friss Magyar Narancsból.
MN: A hivatalos magyar kommunikációban azt is hangsúlyozzák, hogy felesleges a pánikkeltés, számos más jelentősebb veszély, akár járványos megbetegedés is akad – mint mondjuk a szezonális influenza, amely rendre számos halálos áldozatot követel, például a veszélyeztetett, krónikus beteg népességből.
FF: És nem csak a krónikus betegek veszélyeztetettek: a H1N1-járványban 117 beteg halt meg, 20 százalékuk makkegészséges volt. A kisportoltság és a vitaminfogyasztás önmagában nem véd az influenza ellen, ahogy, gondolom, a koronavírus ellen sem. Az kétségtelen, hogy a betegség kockázatát növeli, ha valami más baj is van. Éppen emiatt mindenkinek ajánlottam és most is ajánlom az influenza elleni védőoltást – nehogy egyszerre kapjuk el a két betegséget! (...)
CÖF: A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan
Csütörtökön közleményt adtak ki, hogy a Lomnici Ügyvédi Iroda közreműködésével beadott feljelentés nyomán elindult a nyomozás….
“A Budapesti Rendőr-főkapitányság a mai napon arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a 2020. január 31-én tett feljelentésünkben megjelölt közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan.
Konszolidált kormányzás? Erről Orbán sem akar hallani
Kalandos életútja során hat baloldali kabinetnek is dolgozott a keresztény úri középosztályból érkezett Sárközy Tamás, akinek személyében Magyarország egyik legszínesebb kormányzati figurája és legtöbbet robotoló jogtudósa hunyt el február elején.
Rendkívüli intenzitással élt. Már 39 évesen egyetemi tanár volt. Több tucat jogtudományi munka fűződik a nevéhez, ám közben – álnéven – egy interjúkötetet is készített különösen sokra tartott jogász kortársaival. A barátait viszont úgy válogatta meg, hogy lehetőleg egy diplomás se legyen közöttük. Sok sportoló haverja volt, szívesen járt sörözni. A termetére utaló Gólem becenevet is egy kocsmában kapta. Mindeközben tagja volt a Valóság legendás szerkesztőbizottságának, később pedig a Mozgó Világénak is.
Orbán lement Röszkére és arról panaszkodott, hogy "mi rossz listára vagyunk felírva"
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Röszkén járt, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megnézte a határkerítést, majd szóltak is néhány szót a megjelentekhez. Az MTI tudósítása szerint az Orbán a következőket mondta:
· "Itt nemcsak a magyar, hanem a szlovák határt is védik. Ez nehéz munka, amit nehezen tudnánk elvégezni segítség és a szövetségeseink nélkül" – fogalmazott, megköszönve Szlovákia támogatását.
· Úgy vélte, amit a nemzetközi sajtó képeiből látni, nem fedi a valóságot, mivel 95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában tilos ezt mondani, de ez egy "megszervezett invázió" – jelentette ki.
· Orbán szerint az utóbbi időben megváltozott a helyzet, radikálisan megnőtt a tiltott határátlépések száma, idén több mint ötezer ilyen eset történt, és szervezett csoportok is érkeztek, nem csak egyedi akciók voltak.
· Most százezer migráns szeretne bejutni Európába, ők a balkáni útvonalon vannak, és ha hagynák, bejutnának Magyarországra és Szlovákiába – mondta a miniszterelnök.
Orbán kitért arra is, hogy Magyarország hálás a szlovák kormánynak és miniszterelnöknek, mert mindig megkapta tőlük a szükséges segítséget, fontos munkát végeztek a szlovák rendőrök is. Most megerősítették a megállapodásukat, hogy ha ismét nő a nyomás a határon, számíthatnak Szlovákia segítségére – mondta, majd hozzátette, "erre a baráti együttműködésre lehet közös jövőt építeni".
https://hvg.hu/itthon/20200213_Orban_Roszken_Ez_egy_megszervezett_invazio
Közel 6 milliárd forintot kaptak az államtól Csányi cégei, de a Hell is jól járt
A múlt év utolsó napjain több cég között is milliárdokat osztott szét a Pénzügyminisztérium. Mészáros Lőrincnek most csak "aprópénz" jutott.
https://hvg.hu/kkv/20200213_csanyi_sandor_hell_allami_tamogatas_magyar_cegek
Valaki belőtt a DK újbudai irodájának ablakán, nyomoz a rendőrség
Rálőttek a DK újbudai irodájára – Meg kell állítanunk a Fidesz gyűlöletpolitikáját!" – ezzel a címmel hirdetett meg sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció csütörtök délre.
Barkóczi Balázs, a párt szóvivője és Bakai-Nagy Zita, Újbuda DK-s alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondták, hogy valaki, vagy
valakik belőttek a párt újbudai irodájának ablakán.
Ezt az irodavezető szerdán vette észre.
https://168ora.hu/itthon/valaki-belott-a-dk-ujbudai-irodajanak-ablakan-nyomoz-a-rendorseg-181712
Székelyföldön költene pénzt patkolókovácsok képzésére a kormány
Patkolókovácsokat, lovászokat, belovaglókat képezhetnek majd a tervek szerint Csíkszentsimonban alapítandó Székely Lovas Akadémián, amit a magyar állam finanszírozna, közölte szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az Agrárminisztérium. A Székely Lovas Akadémia megalapításáról Böjte Csaba ferences szereztessel egyeztetett Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Az Agrárminisztérium közleménye szerint "a cél egy olyan ernyőszervezet létrehozása, amely segít megőrizni a nagy hagyományokkal rendelkező, sokszínű, székely lovas kultúra értékeit".
A tervek szerint az idei Székely Vágtán kerül sor a Székely Lovas Akadémia ünnepélyes megalapítására, mondta Dallos.
https://444.hu/2020/02/13/szekelyfoldon-koltene-penzt-patkolokovacsok-kepzesere-a-kormany
A nagyobb bevétel miatt idegen fajokat telepítene a magyar vadaskertekbe Semjén Zsolt
Idegeneket telepítene magyar földre Semjén Zsolt, kerítés mögé zárná őket, majd jó pénzért lelövetné őket magyarokkal és erre hajlamos külföldi turistákkal. Ez nem vicc, bár fontos megjegyezni, hogy nem emberekről, hanem trófeának alkalmas vadállatokról van szó. De a koncepció így is igencsak meglepő.
Nézzük meg, mi szerepel a NAT-ban, és mi a baj vele!
Ha elolvassuk a Nemzeti alaptanterv szövegét, furcsa dologra lehetünk figyelmesek: kétségtelenül nagyon sok bírálható kijelentés olvasható benne a magyar vagy a történelem tantárgyaknál, de ugyanígy előhúzhatók az ezeket a kritikákat hatástalanító mondatok is. Tegyük félre az ideológiát, és nézzük meg, szakmailag mi a baj az új Nemzeti alaptantervvel. Miért tanítunk irodalmat és történelmet a XXI. században? Mennyi szabadságot kap a tanár a tanításban, és hogy lesz erre ideje?
Lázár a baloldal névtelen áldozataként mutatta be, 130 milliót kapott
A volt miniszter videóban kampányolt egy névtelen vállalkozóval, akiről azt sugallta, hogy csődbe taszították. Valójában nyereséges volt a cége.
· Nyereséges volt a cége, miközben a Fidesz kampányában a szegedi baloldal által tönkretett vállalkozók képviselőjeként nyilatkozott.
· Lázár János 2018-as videójában név nélkül szerepelt Barabás János hajdúböszörményi vállalkozó, a volt miniszter pedig azt sugalmazta, hogy csődbe ment a Szeviép miatt.
· 130 millió forintot kapott az államtól a Szeviép-kárpótlás keretében.
Egy évtizeddel korábbi csődsztoriba szállt be az Orbán-kormány a parlamenti választás kampányában. A szegedi építőipari cég, a Szeviép 2009-ben ment tönkre, a kormány pedig 2018-ban hozott létre egy hatalmas kárpótlási keretet az egykori alvállalkozók számára.
A Szeviép-ügy felélesztését főként Lázár János menedzselte, akinek a szomszédvár, Hódmezővásárhely fideszes képviselőjeként szívügye volt, hogy beszálljon a szegedi baloldali vezetés elleni küzdelembe. A 2,4 milliárd forintos kiosztható kerettel a volt miniszter a megmentő szerepében léphetett fel Botka László felségterületén. A kárpótlást is Lázár jelentette be. A volt miniszter videointerjút is készített, hogy a Facebookon propagálja a kormány nagyvonalúságát.
https://24.hu/belfold/2020/02/13/lazar-szeviep-karosultak/
Mi vár a magyar gazdaságra? - Így látják Brüsszelből
Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2020-as növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság. A brüsszeli testület szerint az eddig becsült 2,8 százalékkal szemben idén 3,2 százalékos gazdasági növekedés várható Magyarországon, ami jövőre - a tavaly őszi prognózishoz hasonlóan - 2,8 százalékra lassulhat.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/gdp-magyar-gazdasag-inflacio-teli-elorejelzes.700268.html