2020, április 25 - 09:04 Sajtószemle
Amerikai Népszava
VALÓSZÍNŰ, HOGY EGY KÍNAI LABOR SZABADÍTOTTA A KORONAVÍRUST A VILÁGRA
Az összeesküvéselméletek éppen kifulladtak, amikor megbízható forrásokból a mainstream médiában egyre inkább felmerült annak lehetősége, hogy a borzalmas világjárvány nem természetes eredetű, ahogy nem is Isten szabadította a világra, hogy ártatlan idős emberek fulladásos halálával emlékeztessen a tízparancsolatra, aminek máskülönben a Fia engesztelő áldozata éppen a vége jelentette (“A törvény vége Krisztus”). Minden jel arra mutat, hogy nem a denevérek termelét ki a vírust, hanem a kínai kommunista diktatúra (Orbán egyik példaképe) biztonságtechnikailag elfogadhatatlan minőségű laboratóriumában állították elő.
Nem húzzuk az olvasó idegeit, bemásoljuk az alábbiakban Gábor György filozófus témával kapcsolatos sajtóelemzését, amely elmondja a koronavírus-járvány kialakulásának legvalószínűbb történetét. Az írás a neves és népszerű filozófus és közíró Facebook oldalán jelent meg.
https://nepszava.us/egyre-valoszinubb-hogy-egy-kinai-labor-szabaditotta-a-koronavirust-a-vilagra/
Koronavírus: felkeresik a gyógyultakat, hogy vérplazmát kérjenek tőlük
Ezzel pedig segítsék a súlyos állapotú koronavírusos betegek gyógyulását. Kórházban jelenleg 877-en vannak, gépi lélegeztetésre 61 beteg szorul. Az operatív törzs pénteki tájékoztatója.
2383 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős krónikus beteg, ezzel 250 főre emelkedett az elhunytak száma, 401-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
https://hvg.hu/itthon/20200424_Koronavirus_877en_vannak_korhazban_az_o_allapotuk_sulyos
Orbán: Fokozatosan és szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet
Speciális szabályok jönnek majd Magyarországon, de az újraindításnak az a feltétele, hogy meg tudják védeni az időseket, a nagyvárosokban élőket és a krónikus betegeket.
A miniszterelnök pénteki rádióinterjúja előtt Gulyás Gergely már a csütörtöki Kormányinfón jelezte, a kijárási korlátozások május 3-ig maradnak, utána azonban – május 4-től – folyamatos és fokozatos enyhítéseket vezetnek be a gazdaság újraindítása érdekében. Az is kiderült, hogy a polgármesterek az előttünk álló két hétvégére újra megkapják a jogokat arra, csak úgy, mint húsvétkor, hogy helyben szigorúbb intézkedéseket hozzanak.
A koronavírusról szóló tájékoztató oldal pedig azt közölte péntek reggel, hogy 250-re emelkedett az elhunytak száma, és 2383 igazolt koronavírusos van.
Orbán Viktor a rádiós beszélgetést azzal kezdte, hogy a jövő heti fordulópont azt jelenti, hogy lezárul a védekezés első szakasza. "Ne alakuljunk át botcsinálta virológussá, egészségügyi szakemberré" – figyelmeztette önmagát és politikustársait Orbán, ő is figyel a szakemberek tanácsaira.
A kijárási korlátozások helyett új szabályokat hoznak majd.
1,67 milliárd forint pluszt ad a kormány a Semjén nevével fémjelzett vadászati kiállításra
Mint oroszlán a gazellát, úgy falja a kiállítás a pénzt.
2021-es „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás többletámogatásáról a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat számol be, az Orbán Viktor által aláírt jogszabályban arról döntenek, hogy felkérik Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy Palkovics László innovációs miniszter bevonásával gondoskodjon 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról.
A kormányhatározat azt is rögzíti, hogy a vadászati kiállítás a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos eszközbeszerzésekre nem vonatkozik az a 2013 év végi kormányhatározat, mely a kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinél tilalmat rendel el többek között autók, bútorok, informatikai eszközök beszerzésére.
Az Mfor felhívja a figyelmet arra is, hogy legutóbb tavaly novemberben csoportosítottak át 2 milliárd forintot a kiállítás előkészítésére.
Donald Trump szerint fertőtlenítővel kéne beinjekciózni a koronavírusos betegeket, hogy kitisztítsák a tüdejüket
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, aki a járvány alatt már lelkesen propagált egy időközben a betegség kezelésére olyannyira alkalmatlannak, hogy már konkrétan veszélyesnek bizonyult maláriagyógyszert, csütörtöki napi sajtókonferenciáján minden korábbinál vadabb ötletekkel állt elő a covid-19 kezelésére. Az NBC tudósítása alapján azt vetette fel, hogy a betegeket fertőtlenítőszerrel kéne beinjekciózni, hogy az kitisztítsa a tüdejüket.
A fegyverbeszerzést nem érinti a krízis
Egy fillért nem vonnak el a Honvédelmi Minisztériumtól, a nagyszabású fegyverbeszerzési program folytatódik – erősítette meg a Népszava információját Gulyás Gergely.
https://nepszava.hu/3075642_a-fegyverbeszerzest-nem-erinti-a-krizis
Haldoklókat küldtek haza ellátatlanul ‒ egy mentős tapasztalatai
Nehéz helyzeteket szül a kórházi ágyak kiürítése ‒ azonban egy mentőápoló vállalta, hogy önként segít olyan háztartásoknak, ahol nem tudják megoldani a hozzátartozó ellátását. A Pesti Hírlapnak beszámolt tapasztalatairól.
A legrosszabb lehetőség főpróbájának nevezte Orbán Viktor a betegek kórházból történő hazaküldését, ám ez a főpróba rengeteg gondot jelent azoknak, akik nem voltak, vagy nem is lehettek felkészülve hozzátartozójuk szakszerű gondozására, ápolására. Németh Athina egy Facebook-csoportban ajánlotta fel, hogy egészségügyi dolgozóként ‒ mentősként ‒ segítséget nyújt az otthoni ápolásban azoknak, akik ezt kérik.
Hárman keresték meg, ketten végstádiumú tumoros betegek. „Nekik hospice ellátásban lenne a helyük” ‒ mondja Németh, de nincs hely, még fizetős intézményben sem. A betegeket úgy küldték haza, hogy nem kaptak receptet sem pelenkára, sem másra, az infúziót is ő íratta fel a háziorvossal nagy nehezen ‒ még fájdalomcsillapítót sem kaptak a páciensek.
Tápiógyörgyén csak a Fidesznek jutott kiosztható maszk
Két fideszes képviselő maszkosztást szervezett Tápiógyörgyén, ami dicséretes is lenne, ha hajlandóak lettek volna elárulni beszerzési forrásaikat a polgármesternek. Varró István ugyanis saját pénzéből vásárolt volna ezer darab maszkot a rászorulók részére, de az egyik fideszes képviselőtől ezt a választ kapta: „utána kell járni”.
https://szabadvarosok.hu/hir/tapiogyorgyen-csak-a-fidesznek-jutott-kioszthato-maszk
Békesi László megdöbbent a tobzódó kormányzati cinizmustól és ostobaságtól
Megdöbbenve és értetlenül állok a kormány legújabb "gazdaság védelmi" intézkedése előtt.
Kórházkiürítés miatt küldték haza félig lebénulva, hamarosan meghalt
A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel, időközben – a rehabilitációs és krónikus betegágyak átmeneti felszámolása miatt – a betegek áthelyezése jelen esetben nem kivitelezhető. Hozzátartozóval egyeztetve a beteget kielégítő általános állapotban, betegszállítóval otthonába szállíttatjuk
– olvasható egy 72 éves orosházi férfi zárójelentésében, akivel április 21-én délelőtt értek haza a betegszállítók.
ALIG 12 ÓRÁVAL KÉSŐBB A BETEG MEGHALT.
A férfinél három éve Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, egészségi állapota ugyan folyamatosan romlott, de képes volt egyedül enni és kikelni az ágyból. Április 11-én szombaton agyi infarktust kapott, és bal oldalára teljesen lebénult, mentővel az Orosházi Kórház sürgősségi osztályára vitték, ahonnan aztán a neurológiai osztályra került.
Korrupcióinfó: több százmilliós uniós támogatás a paksi beruházásért felelős miniszter fia cégének
Feljelentést készül tenni az Európai Unió csalás Elleni Hivatalánál (OLAF) Hadházy Ákos független képviselő, mert szerinte visszaélések lehettek egy heves megyei tehenészet fejlesztésére kapott uniós támogatások kapcsán. A telepet birtokló cég egyik tulajdonosa Süli Balázs, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János fia.
SOTE-rektor: A koronavírusban meghaltak jelentős többsége sosem került lélegeztetőgépre
Mérsékelt a magyarországi járványhelyzet, erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SOTE) rektora egy külföldi diákoknak tartott videokonferencián. A nem nyilvánosként feltöltött előadást a 444.hu szúrta ki a Youtube-on.
A rektor arról beszélt, azokon a napokon, amikor az új fertőzöttek száma meghaladta a százat, legalább felerészben intézményi terjedés állt a háttérben, amiből arra következtetett, hogy a járvány nem eszkalálódik a népességben, nincs tömeges fertőzés, viszont veszélyben vannak a kórházak, idősotthonok és hajléktalanszállók.
Zsiday Viktor: Egész éves szenvedés előtt állunk
„Az európai és amerikai politikusok és befektetők láthatóan azt hiszik, hogy a kínai mintát követik országaik: komoly erőfeszítésekkel leverik a vírus első hullámát, majd újranyitják a gazdaságot” – írja a bejegyzésben. Zsiday szerint ez azonban nem igaz, illetve nem kivitelezhető, mert a rendkívül szigorú kínai korlátozásokkal szemben az európai karanténok „félszívűek” voltak, azaz nem vették őket elég komolyan.
Az európai és amerikai politikusok (kivéve néhány országot) majdnem haszontalanul pocsékoltak el 4-6 hetet az emberek életéből, a gazdaságból. Sikerült úgy összeomlasztani a gazdaságot, hogy cserébe elég kevés haszna volt: még mindig napi több ezer új eset van Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban. (...) Mivel a reprodukciós rátát még karanténnal is alig sikerült egy alá szorítani, a »nyitás« után szinte biztos, hogy 1 fölé fog menni, azaz újra elkezd terjedni a vírus
– írja.
Zsiday jóslata szerint ez, mármint a vírus újbóli terjedése, „még nem is lenne annyira baj, ha lenne mondjuk 100 fertőzött, mert abból kellő óvatossággal csak sokára lenne több tízezer. A baj az, hogy eleve sok százezerről indulunk, és ebből szinte garantálható, hogy a nyitások után pár héttel, valamikor a nyár folyamán, ismét nagyon komoly baj lesz.”
https://index.hu/gazdasag/2020/04/23/zsiday_viktor_koronavirus-jarvany_joslat/
Maruzsa Zoltán: A diákok érettségizni akarnak, nincs indok a halasztásra
Május negyedikével szigorú biztonsági intézkedésekkel elkezdődhetnek az érettségi vizsgák, közölte a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett videóban Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár pénteken.
Az Oktatási Akciócsoport április kilencedikén tette meg javaslatát az érettségi vizsgák lebonyolításának módjára, amit a kormány április tizenötödikén fogadott el, emlékeztetett. Ennek értelmében az idei évben írásbeli vizsgákra kerül sor.
A kormány május 4. és 21. közé jelölte ki az írásbeli érettségi időpontját, de nyilvánvalóvá tette, hogy ez a járványhelyzet alakulásának függvényében változhat. Ennek kapcsán Maruzsa egyeztetéseket folytatott több szakszervezettel.
Külön kiemelném az Országos Diáktanáccsal folytatott online egyeztetést, ahol a 19 résztvevőből 17 szavazott a május negyedikei kezdésre. A diákok érettségizni akarnak. Tegnap egy tudományos konferencián vett részt, ahol a végén feltett kérdésére az ország legnevesebb járványügyi szakértői is úgy nyilatkoztak, hogy mielőbb meg lehet és meg kell tartani, amikor a járvány kontroll alatt van
https://24.hu/belfold/2020/04/24/koronavirus-erettsegi-maruzsa-zoltan-majus-4/
Nem látjuk a stratégiát – A Magyar Orvosi Kamara titkára szerint kezelhetetlenül sok beteg omolhat rá az ellátórendszerre
Megfelelő védőfelszerelések még mindig nem jutnak el számos egészségügyi ellátóhelyre, miközben a betegek elemi érdeke, hogy a gyógyítók ne essenek ki a munkából, mert karantéba kerülnek, rosszabb esetben ne adhassák tovább a fertőzést betegeiknek. Így nyilatkozott a 168 Órának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.
https://168ora.hu/itthon/koronavirus-jarvany-interju-sved-tamas-magyar-orvosi-kamara-184576
Visszaküldték a kórházból a hajléktalanszállóra, aztán kiderült, hogy koronavírussal fertőzött
Két hétre lezárták a Magyar Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállóját, miután 23 lakónál azonosították a koronavírus-fertőzést, írtuk hétfőn a hvg.hu beszámolója alapján.
A Vöröskereszt kedden kérdésünkre megerősítette, hogy az első lakó, akinek pozitív lett a tesztje, kórházi kezelésről került vissza az intézménybe. A pozitív koronavírus-teszt eredménye pedig csak a visszatérése után érkezett meg.
Közel 1000 kirúgás egy napra: a Bosch és a Continental is tömeges leépítésbe kezd
A Boschnál azt írták, hogy a normál üzletmenethez való visszatérés 2020-ban nem várható, ezért még áprilisban elküldenek 700 kölcsönzött munkavállalót, év végéig pedig további 130-at az „indirekt területen” dolgozók közül.
Amint arra az Index emlékeztet, már jóval a járvány megjelenése előtt, tavaly augusztusban is érkeztek hírek arról, hogy a vállalat leépítésekre készülhet.
Eközben a 24.hu-nak a Continental autóipari konszern azt a hírt erősítette meg, hogy a nyíregyházi gyárukból 127 embert bocsátanak el, ugyanakkor nem a koronavírus-járvány miatt, hanem mert az ott gyártott hűtő-fűtő rendszerekre jelentősen csökkent a kereslet. Ezeknek a gyártása szeptember végéig szűnik meg Nyíregyházán, ezek után inkább a továbbra is nyereséges légugró- és keverő üzletág termékeire fognak fókuszálni.
Andor László: A fegyverek nem szólnak Európában, de a gazdasági hadviselés a szemünk előtt zajlik
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bocsánatot kért az olaszoktól, mivel az európai országok túl lassan nyújtottak segítséget Olaszországnak a járvány kezdetén. Ezzel a bocsánatkéréssel két probléma is van.
2019-BEN TÖBBSZÖR FIGYELMEZTETTÉK A VILÁGOT EGY ÚJ JÁRVÁNYRA, CSAK SENKI NEM VETTE KOMOLYAN
Az egyes országok egészségügyi helyzetének felmérésével és különböző kockázatok elemzésével foglalkozó szervezeteknek többek között az is a dolguk, hogy folyamatosan monitorozzák a lehetséges járványokat okozó vírusokat és az egészségügyi ellátórendszerek felkészültségét, így nem csoda, hogy az elmúlt két évtized szinte bármely pontjáról lehetne idézni világjárványokra figyelmeztető írásokat. A Világbank például 2013-ban vagy 2017-ben is készített olyan jelentést, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy egyebek mellett az urbanizáció és a globális utazások növekedése miatt egyre nagyobb a kockázata egy újabb világjárvány gyors terjedésének, de 2017-ben az amerikai járványügyi hivatal (CDC) is arról írt, hogy egy állatról emberre terjedő vírus akár 36 óra alatt körbefertőzheti a világot.
Már ezek fényében is érdekes, hogy épp az elmúlt néhány évben döntött úgy több állam, hogy leépíti a járványügyi hivatalát: Magyarországon 2015-ben szűnt meg az önálló népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat, ami egy nagy közigazgatási darálóba (NNK) került; az Egyesült Államok elnöke pedig épp csak egy hónapja hátrált ki azon tervei mögül, amelyek a CDC és a fertőzéses betegségekkel foglalkozó intézet (NIAID) költségvetésének jelentős megvágásáról szóltak.
Járványkormányzás: nem vírusra tesztelnek, hanem választópolgárokra
„Tévedés, hogy a kormány nem tesztel sokat. Csak nem vírusra tesztelnek, hanem választópolgárokra. Több belsős közvélemény-kutatás készül, mint az elmúlt két-három évben bármikor.”
A Századvég Gazdaságkutató a járványhelyzetre tekintettel a korábbiaknál is több nem nyilvános felmérést készít a kormány számára az elmúlt hetekben. Ez derült ki azokból a beszélgetésekből, amiket az elmúlt napokban a kormányzati munkát ismerőkkel folytattunk. Az egyik ilyen beszélgetésből származik a fent idézett mondat is. A kormányban elsősorban arra kíváncsiak, hogyan látják az emberek a kormány intézkedéseit, mennyire gondolják fenyegetőnek a járványt, és mitől tartanak leginkább a megváltozott helyzetben.
https://444.hu/2020/04/24/jarvanykormanyzas-nem-virusra-tesztelnek-hanem-valasztopolgarokra
Nincs semmilyen fejlemény, amely arra utalna, hogy a magyar demokrácia bármilyen szempontból is autoriter irányba fordulna – hangsúlyozza lapunknak Navracsics Tibor. A volt EU-biztost hazatérése körülményeiről, a Fidesz néppárti tagságáról, belpolitikai ambícióiról és új feladatáról is kérdeztük.
sokan félreállított fideszesnek tartják.
Az tény, hogy öt év biztosi tevékenység után alaposan megváltozott belpolitikai helyzet fogadott itthon, máshol vannak ma a hangsúlyok, más a vita lényege – különösen igaz ez most, a koronavírus okozta válságos időszakban. Ehhez képest nagyon szép feladatot kaptam, amiért hálás vagyok. Veszprémért, a szülővárosomért dolgozhatok, ráadásul európai jelentőségű programért felelek.
https://mandiner.hu/cikk/20200422_nem_sertodtem_meg
Dobrev a LIBE Bizottságnak: Az ellenzéki sajtó nem kérdezhet a magyar kormánytól!
Dobrev Klára közösségi oldalán tette közé csütörtöki felszólalását, amelyet az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) videókonferenciáján mondott el.
„Ígértem nektek, hogy megosztom a tegnapi felszólalásomat. A magyar jogállamiságról beszéltem, és azt is elmondtam, hogyan élnek vissza a hatalmukkal Orbánék” – írta a videó mellé.
Börtönbiznisz után járványbiznisz
A SOROS-SZERVEZETEK ÚJABB TERÜLETEN NYERÉSZKEDNEK
Veres László István Magyar Nemzet
A járványbiznisszel egy újabb üzleti lehetőség nyílt meg a Soros-szervezetek számára ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ugyanis jogi eljárás kezdeményezéséhez keres olyan betegeket, akiket a koronavírus miatti ágyfelszabadítás során „tettek ki” a kórházból. A Soros György által támogatott jogvédő szervezet állítja, ők csupán az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülését kívánják elősegíteni.
Várható volt, hogy a kormány börtönbizniszt visszaszorító intézkedései egyfajta válaszlépést fognak kiváltani a Soros-szervezetekből, amelyek mind ebből, mind a migránsbizniszből jelentős bevételekre tettek szert az előző években – mondta el a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán.
https://magyarnemzet.hu/belfold/bortonbiznisz-utan-jarvanybiznisz-8039900/
Újra magyarügyet akar kreálni a brüsszeli baloldal
VISSZAUTASÍTOTTA A FIDESZ ÉS A KDNP DONALD TUSK ÍZLÉSTELEN HASONLÍTGATÁSÁT
Magyar Nemzet
Nyílt levélben ítélték el tegnap a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének az Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos becsmérlő szavait.
– A demokráciában természetes, hogy bizonyos dolgokban nem értünk egyet. Azonban a politikai ellenfelünket minden alap nélkül nácinak nevezni ezidáig csak a baloldal jól ismert eszköze volt konzervatív politikusok és pártok ellen. Annál nagyobb csalódás, ha egy kereszténydemokrata párt vezetője tesz ilyet – közölte Deutsch Tamás, Hölvényi György és Hidvéghi Balázs, utalva arra, hogy a Fideszt és a KDNP-t is tagjai között tudó EPP vezetője nemrég a Der Spiegel német hírmagazinnak adott interjúban – a magyar járványellenes intézkedéseket bírálva – hasonlította Orbán Viktort Carl Schmitt német teoretikushoz, a náci ideológia kiszolgálójához.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/ujra-magyarugyet-akar-krealni-a-brusszeli-baloldal-8040191/
A legaljasabb támadófegyver
SENKINEK NINCS JOGA AZ ELLENSÉGGEL EGYÜTTMŰKÖDNI HÁBORÚ IDEJÉN
Földi László Magyar Nemzet
Amikor egy kisebbségben lévő gazdasági erőtér gátlástalanul tör még nagyobb hatalomra, csak úgy teheti meg, ha képes emberek sokaságát félrevezetni. A manipuláció sikeresen működik békeidőben, ha nincs krízishelyzet, ha a látótérben még nem bukkant fel nyílt vagy fedett ellenség. Ilyen időszakban nem létezik az árulás fogalma, csak ellenfelek vannak és politikai, gazdasági, ideológiai ütközetek. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy kit is támogasson jelenlétével, szavazatával. Persze a szemben állók köreiben megbújhatnak olyanok, akik sanda szándékkal vannak jelen, hogy megfigyeljék és ártsanak az ellenfélnek. Őket – mivel egyébként béke van, és csak politikai csaták dúlnak – kémeknek, beépített ügynököknek nevezzük.
Mi hát akkor a nemzetárulás élettere és sajátos megjelenési formája?
https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-legaljasabb-tamadofegyver-8040269/
Orbán Viktor videót tett közzé a Kossuth Rádiónak adott interjújáról
origo
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli, Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjújából közölt egy részletet a közösségi oldalán.
A miniszterelnök azt írta a videóhoz: "Negyvennegyedik nap. Fokozatosan, szigorú szabályok mellett újraindítjuk Magyarországot".
Kovács Zoltán: Állítsuk meg a szolidaritást aláásó globalistákat!
A Soros György által pénzelt Human Rights Watch ismételten valótlanságokat állított Magyarországról, Kovács Zoltán egy válaszcikkben leplezte le a hazugságokat.
Állítsuk meg az európai szolidaritást aláásó globalistákat - így reagált Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár Kenneth Rothnak, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatójának az írására. Roth szerint gátat kell vetni az autoriter rohadásnak az EU-ban. Kovács szerint Roth csatlakozott azon kritikusokhoz, akik a nemzetközi sajtóban támadják az Orbán-kormányt, és sértegetik a magyar népet azzal vádolva, hogy Magyarország rendkívüli intézkedései a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénnyel diktatúrát hoztak létre.
Kovács az EUObserveren megjelent írásában közölte, hogy ezek a kritikus vélemények nem veszik figyelembe, hogy a magyar intézkedések sikeresek voltak, sikerült ellaposítani a járványgörbét, és egyébként népszerűek is.
https://www.origo.hu/itthon/20200424-kovacs-zoltan-koronavirus-kritikak-valasz.html
Kondor Katalin
Magyar Hírlap
Ki kicsoda?
Egyszóval az unió politikusainak többsége bizonyíthatóan nem hasonlít azokhoz a személyekhez, személyiségekhez, akiknek elvárásaink szerint be kellene tölteniük ezeket a fontos, felelős, bár egyre inkább eljelentéktelenedni látszó posztokat
Donald Tusk, az Európai Polgári Platform párt társalapítója és más, fontos politikai pozíciók betöltője például, előbújva rejtekhelyéről, oly szemérmetlenül nácizza le – bizonyítékok nélkül – Orbán Viktort, hogy abba egy nürnbergi ítész is belepirulna. Egyszóval az unió politikusainak többsége bizonyíthatóan nem hasonlít azokhoz a személyekhez, személyiségekhez, akiknek elvárásaink szerint be kellene tölteniük ezeket a fontos, felelős, bár egyre inkább eljelentéktelenedni látszó posztokat. Vírusinvázió ide vagy oda, ők bizony az egymás elleni csatákkal vannak elfoglalva, és ez – civil véleményem szerint – a világ szégyene.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200424-ki-kicsoda
Varga Mihály óriáshitelt vett fel a kínaiaktól Mészáros Lőrinc vasútépítési projektjére
Varga Mihály aláírta a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó kínai hitelszerződést. Az elmúlt két napban 1300 milliárd forinttal nőhetett az államadósság.
Gyalázatos az a mód, ahogy az érettségiző diákokkal bánik a magyar kormány
Nézem Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár szuperfiatalos, maxitrendi új YouTube-csatornáján, ahogy 8 külön videóban tárgyalja meg Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkárral az érettségivel kapcsolatos kérdéseket.
Rácz Zsófia vadiúj YouTube-csatornájának van 104 feliratkozója, amikor ezt a cikket írom. A 8 részletben feltöltött interjúja Maruzsa Zoltánnal ÖSSZESEN alig valamivel több, mint 2000 megtekintésnél jár – hogy miért kellett 8 részre bontani, az rejtély, talán mondta valaki a helyettes államtitkárnak, hogy ezek a mai fiatalok csak a rövid videókra figyelnek…
A videók közül rögvest az elsőben Rácz Zsófia, a fiatalok nyelvén kitűnően értő helyettes államtitkár büszkén jelenti, hogy az Instagramján 488 kérdés érkezett hozzá!! Hűha, micsoda szám, gondolja is az ember – 83 ezer(!) diák fog érettségizni, szóval valóban rendkívüli mennyiségű kérdés érkezett.
Nem stimmelnek Kásler Miklós ágyszámai
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatsorai cáfolják Kásler Miklós humánminisztert: sokkal több beteget küldtek haza a kórházakból, mint állítja.
https://nepszava.hu/3075662_nem-stimmelnek-kasler-miklos-agyszamai
Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban
Április 27-től a egymást követő hétfőkön újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek.
https://nepszava.hu/3075761_negy-szakaszban-indul-ujra-az-elet-olaszorszagban
Demszky Gábor mentősofőrként és betegkísérőként dolgozik
Önkéntes segítőként Demszky Gábor is naponta tesz a rászorulókért, mentősofőrként és betegkísérőként is dolgozik, valamint társaival pékségek nap végére megmaradt árukészletét gyűjtik össze, és osztják szét hajléktalanok között.
https://hirklikk.hu/kozelet/demszky-gabor-mentosoforkent-es-betegkiserokent-dolgozik/362747?
Eddig nem árulta el a kormány, megsegíti-e a bajba került kulturális szektort
Európa-szerte születnek a kulturális mentőcsomagok, a kormányok lehetőségeikhez mérten igyekeznek biztosítani a kulturális területeken dolgozókat arról, hogy fontos a munkájuk. Magyarországon ennek még kevés nyoma van, pedig a legtöbb ágazat nálunk is az állam segítségére szorul.
Ezért nem találtak egyszer sem orvost a Pesti úton a kormányhivatal ellenőrei
Valóban nem ül bent orvos az otthonban, de a Fővárosi Önkormányzat szerint ez normális. A koronavírus-gyanúval karanténba került orvos is visszatérhet, mert negatív lett mindkét tesztje.
Két nap alatt háromszor is ellenőrizte a Pesti úti idősotthont a kormányhivatal, és egyszer sem találtak ott orvost. A kormány oldaláról ezt úgy kommunikálják, Karácsony Gergely alkalmatlanságát mutatja, hogy a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben annak ellenére sincs orvosi ellátás, hogy az intézményben már 300 fölött van a fertőzöttek száma , akik közül 29-en el is hunytak. A főpolgármester szerint viszont bár valóban nincs állandóan orvos a Pesti úti idősotthonban, ettől még folyamatos a bentlakók ellátása.
Az országban körülbelül 1100 idősotthon van, nagy részük nem egészségügyi intézmény, nem is lenne megoldható, hogy mindenhol folyamatosan bent üljön egy orvos, hiszen a háziorvosi praxisok jelentős része is betöltetlen. Az otthonok jellemzően egy egészségügyi szolgáltatóval kötnek szerződést, hogy legyen orvos, aki lényegében úgy tölti be a pozícióját, mint egy körzeti doktor: hívják, ha szükség van rá, és akkor bemegy. Így van ez a Pesti úton is.
Az viszont igaz, hogy a Pesti út orvosellátottsága a töredékére esett vissza, mégpedig azért mert az öt szerződéses orvos közül négyen 65 éven felüliek, akik nem dolgozhattak. Úgy tudjuk, hogy a 65 év feletti orvosok személyes vizsgálattól eltiltásának feloldása után sem térnek mind vissza, információink szerint közülük csak egy orvos vállalja a kockázatos feladatot.
https://24.hu/belfold/2020/04/24/koronavirus-pesti-ut-orvos/
Bloomberg: politikai fordulatot hoz Orbánnál a koronavírus
A Klubrádió szemlézte Bloomberg cikkét, amely külön foglalkozott Orbán Viktor politikájával. A magyar miniszterelnök – írja a Bloomberg – a koronavírus okozta válságot otthon arra használja fel, hogy megszilárdítsa hatalmát, most azonban abban a helyzetben találja magát, hogy bizonyos mértékű engedményt kell tennie a külföldi befektetőknek.
Eddig elkerülte, hogy a nemzetközi piacokon kelljen kölcsönért folyamodnia, ám a magyar gazdaságra gyakorolt külföldi befolyás távol tartásának egy évtizede tartó politikája most kisiklott, legalábbis átmenetileg: a kormányzat megnégyszerezte azt az összeget, amit hitelként fel akar venni a nemzetközi piacokon a gazdaságösztönző program finanszírozhatósága érdekében. Tegnap, egy nappal a terv bejelentése után, euróban jegyzett kötvényeket adtak el
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/04/24/bloomberg-orban-koronavirus/
Német járványügyi vezető: túl magas a napi fertőzések száma a további lazításokhoz
A német közegészségügyi intézet elnökhelyettese szerint az ország ellentmondásos helyzetben van, mert a vírus terjedését lassító intézkedések igen sikeresek voltak, most viszont sokan kétségbe vonják a korlátozások értelmét.
Május 15-én megnyitják a schönbrunni kastélyt és a bécsi állatkertet
Május 27-től pedig ismét látogatható lesz az Albertina múzeum, és a bécsiek birtokukba vehetik az osztrák főváros új modern művészeti múzeumát, az Albertina Modernet is.
https://nepszava.hu/3075716_majus-15-en-megnyitjak-a-schonbrunni-kastelyt-es-a-becsi-allatkertet
Szabad szemmel: Orbán igencsak katonás módszereket vet be a koronavírus ellen
Nemzetközi sajtószemle, 2020. április 24.
Ugyanarra hivatkozva titkolja el három idősotthon, hány fertőzöttjük van
Csak az Operatív Törzsnek kötelesek közölni a számot, állítják.
„Három idősek otthona, egy hazugság. Egymástól több száz kilométerre, Süttőn, Tiszakécskén és Dévaványán szóról szóra ugyanazzal a hazugsággal kerülik ki a választ az otthonok vezetői egy egyszerű kérdésre: van-e koronavírus-pozitív gondozott az intézményben? Az ország legnagyobb jelenlegi cenzorára, az "Operatív Törzsre" hivatkoznak és – teljesen helytelenül – egy kormányrendeletre" — írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.
Hadházy szerint a teljesen megegyező válaszok azt mutatja, hogy az otthonoknvak valahonnan "diktálnak".
Olaszországot négy fázisban indítanák újra, május közepén az éttermek is kinyitnának
De a negyedik fázis végére még mindig nem állna helyre teljesen az élet.
Nyugdíjak kerülnek veszélybe a késlekedő gyógyszergyártók miatt?
A világ legnagyobb befektető társaságai úgy látják, hogy rossz úton halad a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztése. A nagy gyógyszergyártók és kisebb biotechnológiai cégek órási versenyt folytatnak azért, melyikük talál ellenszert a fél világot karanténba záró kórokozóra.
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/koronavirus-riadot-fujtak-oltas-ugyben.704945.html
Nem igaz a kínai koronavírus-adat, az igazság durvább
A Hongkongi Egyetem kutató szerint ha ugyanazt a módszert alkalmazták volna a koronavírusos esetek számítására a járvány kezdetén is, mint a végén, akkor négyszer annyi fertőzöttről kellett volna beszámolni. Már február közepén 200 ezer felett lehetett a fertőzöttek száma Kínában.