2020, április 21 - 07:50 Sajtószemle
Lefoglalta a katasztrófavédelem az önkormányzatok maszkjait
Az állam szerez be védőeszközöket, de nem annyit, hogy az önkormányzatoknak is adni tudjon. Máskor maguk a területi vezetések vásárolnak védőeszközöket, amiket aztán a katasztrófavédelem foglal le - mondta el Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármester egy interjúban.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/koronavirus-onkormanyzat-allam-maszk-vedofelszerele.704607
Tizenkilenc idősotthonban jelent meg a koronavírus
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Kiss Róbert, az ügyeleti központ munkatársa elmondta, hogy hétvégén többen szegték meg a kijárási korlátozásokkal kapcsolatos szabályokat, mint hétköznap. Összesen majdnem négyezer szabálysértés történt, de Budapesten egyszer sem kellett intézkedni, ott jobban betartották az emberek a szabályokat, mint máshol.
Müller Cecília országos tisztifőorvos először a hétfői járványügyi adatokról beszélt, majd megismételte azt, amit vasárnap Orbán Viktor ejtett el először nyilvánosan, hogy május 3-ra várják a járvány tetőpontját. Müller szerint ekkorra talán elérünk oda, hogy már nem növekszik majd tovább a fertőzöttek száma, hanem egy ideig ugyanazon a szinten marad.
https://444.hu/2020/04/20/tizenkilenc-idosotthonban-jelent-meg-a-koronavirus
Több mint 1 milliárdot költött a kormány az új NAT-on dolgozó szakértőkre - uniós pénzből
Pedig jelentős mértékben átírták a kutatócsoport javaslatát, hogy „nemzetibb” legyen.
A kormány még 2017 márciusában bízta meg Csépe Valériát a NAT átdolgozásával. Csépe egy évig miniszteri biztosként tevékenykedett, közben ő lett a 2017 nyarán az Eszterházy Károly Egyetemen felállt Oktatás 2030 kutatócsoport szakmai vezetője. A NAT előkészítését sokan kritizálták a folyamat átláthatatlansága miatt, Csépe Valéria mellett a NAT-on dolgozó szakértők közül kezdetben mindössze négy vezető – Katona Nóra pszichológus, Ádám Péter fizikus, Csapodi Csaba matematikus és Juhos István, a digitális tananyagokra szakosodott GEOMATECH irányítója – nevét hozták nyilvánosságra, később a Népszava további kilenc szakértőt azonosított.
A teljes szakértői névsort az egyetem most sem adta ki. A Narancs.hu-nak küldött táblázatukban csupán a munkakörök és a foglalkoztatotti létszámok szerepelnek. Ezeket összeadva azt kapjuk, hogy 303-an dolgoztak/dolgoznak a projektben, bár elképzelhető, hogy ennél valamivel kevesebb emberről van szó, hiszen egy szakértő menet közben munkakört is válthatott, vagy egyszerre több feladatot is elláthatott.
Még nem tudjuk, miként reagálnak az emberek arra, ha éheznek - interjú Herczog László volt munkaügyi miniszterrel
Ha a kapacitásokat meg tudjuk őrizni, benne a munkaerőt is, akkor a gazdaság vissza tud állni a válság előtti növekedési pályára. Ennek egyik része, hogy a munkavállalók is kapnak segítséget - mondta Herczog László volt munkaügyi miniszter.
Március eleje óta naponta ezrek vesztik el a munkahelyüket. Egyetért azokkal, akik szerint még hátravan a kirúgások második hulláma? Igen, az import alapanyagokat, alkatrészeket felhasználó vállalkozások tartalékai kezdenek kifogyni, és ha megszakad a termelési lánc, nem lesz bevétel, nem tudnak bért fizetni, akkor jöhet egy újabb hullám. De hogy hányan lesznek végül, akik elvesztik az állásukat, az a cselekvés szempontjából másodlagos: tízezer emberen ugyanúgy kell segíteni, mint százötvenezren. Sajnos, a kormánynak nincs jó válasza ebben a helyzetben, nem látja be, hogy az olyan szokásos rutinok, mint az átképzés, most nem működnek. Például rengeteg pincér és szakács elvesztette az állását, de két-három hónap múlva folytatni tudják a munkát, minek, mivé kellene átképezni őket?
Már 18 idősotthonban van jelen a vírus
Egyre nagyobb a honvédelmi jelenlét, 18 idősotthonban ott van a fertőzés, és a koronavírusos gyerekek mellett bent lehet a szülő, ha a kórház el tudja különíteni őket
https://privatbankar.hu/cikkek/makro/mar-18-idosotthonban-van-jelen-a-virus.htm
Koronavírus Magyarországon: ezért készül a kormány a legrosszabbra
Miközben Magyarországon van hivatalosan az egyik legalacsonyabb koronavírus-esetszám Európában, és a halottak száma sem kimagasló, addig hatalmas készültség van a magyar kórházakban és a kormány a járvány miatt rendkívül rövid idő alatt, a fokozatosság elvét nagyrészt figyelmen kívül hagyva alapjaiban alakítja át az egészségügyi ellátórendszert. A két dolog látszólag nem fér meg egymás mellett, cikkünkben bemutatjuk, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy a kormány a „legrosszabb forgatókönyv” bekövetkezésére készül a kórházakban, felvállalva annak beláthatatlan következményeit. Egyúttal arra is rámutatunk, hogy ez a mostani taktika miért nem előnyös a jövőben várható korlátozó intézkedések feloldásakor.
Épphogy megszületett a döntés Brüsszelben a megasegélyről, Orbán megint nekiment az EU-nak
„És pont Orbán zsebel be egy csomó pénzt az EU-tól!”
Így fakad ki a Spiegel, miután kiderült, hogy Magyarországnak több forrás jut az unió gyorssegélyéből a járvány következményeinek enyhítésére, mint a nagy bajban lévő Olaszországnak.
A Bizottság döntése értelmében a diktatórikus módszerekkel irányító és a demokráciát leépítő magyar miniszterelnöknek 5,6 milliárd azonnali támogatást irányoztak elő, míg az olaszoknak csupán 2,3 milliárdot, noha a járványhelyzetet a két országban nem lehet egy lapon említeni. Hogy ez miért lett így, azt nehéz nyomon követni, de a megfejtés egy bonyolult elosztási kulcsban rejlik.
Mindenesetre a magyar fél a GDP csaknem 3,8%-ának megfelelő összegre számíthat, míg Olaszország esetében ez az érték a bruttó hazai terméknek mindössze 0,1 %-a. És az Európai Parlament megszavazta.
Partnerség helyett támadás az önkormányzatok ellen
Megvédjük, küzdünk, hadrendbe állítjuk, utasítjuk, kötelezzük – és megannyi háborús lózung, eljátszva az erőset immár évek óta. Van abban valami szánalmas is, ha valaki akkor nagyfiú, amikor sokan veszik körül, akkor játszik katonásat, amikor nincs csatatér, azután lövöldözik, miután mindenki kezét megkötözte. Vagy éppen úgy szidja Brüsszelt, hogy az ő pénzéből fizeti zsoldosait, és veszi meg, ami és aki megvehető.
Régi-új ellenség: az önkormányzatok. A kormány a vírusra hivatkozva támogatás helyett most végleg leszámol velük. A nagyok megroppannak, a kicsik – egyéb mozgástér hiányában – végleg megbénulnak, a kiszolgáltatottságuk teljessé válik. Ez már rég nem a gépjárműadó maradék 40 százalékának elvételéről szól (amely 2012-ig még teljes egészében a településeket illette meg, a helyi szja egy részével együtt), sokkal inkább arról, hogy már rövidtávon sem számol a kormány az önkormányzatokkal, önállóságuk megerősítése helyett, annak teljes megszüntetése a cél.
https://magyarhang.org/publicisztika/2020/04/19/partnerseg-helyett-tamadas-az-onkormanyzatok-ellen/
Amerikai Népszava
ORBÁN A MAGYAR NÉP “SZELEKTÁLÁSÁRA” HASZNÁLJA A VILÁGJÁRVÁNYT
Az hogy a világjárvány felgyorsította a nyílt diktatúra bevezetését, úgy alkalmat teremtett arra is, hogy Orbán felgyorsítsa az egészégügynek szánt szerepet, az idős, beteg generáció eltüntetését. Eddig is sejteni lehetett, hogy az egészségügy szándékos lepusztítása, a források megvonása arra irányul, hogy Magyarország szociális összetételét mesterségesen megváltoztassák. Azok az idős és beteg emberek, akik “feleslegesen” terhelik a költségvetést a nyugdíjukkal, az egészségügyi ellátásukkal, akik koloncnak tekinthetők a költségvetés nyakán, azok az elégtelen ellátás nyomán észrevétlenül haljanak ki.
Mindaddig rosszindulatú feltételezésnek lehetett ezt bélyegezni, amíg Orbán a koronavírus ürügyén ki nem ebrudalta a kórházi kezelésre szoruló betegek 60 százalékát az utcára. Az indok szerint a vírusos megbetegedés kezelésére szabadítottak fel 36 ezer kórházi ágyat, ennyi kórházi ágyra azonban a legfertőzöttebb Olaszországban sem volt szükség, ahol naponta kétezer ember halt meg. Magyarországon a hivatalosan nyilvántartott betegek száma nem indokolja ezt a kórházi kapacitást és a legvadabb számítások sem teszik szükségessé ennyi kórházi ágy felszabadítását. Nyilvánvaló, hogy ez hazugság, csupán egy hamis indok arra, hogy megvonják a kórházi kezelést és az életmentő beavatkozásokat a rendszer által halálra ítélt betegektől.
https://nepszava.us/orban-a-magyar-nep-szelektalasara-hasznalja-a-vilagjarvanyt/
A német válságkezelés titkának nyomában
Berlin sokkal jobb válságkezelésben, mint a többi nyugat-európai állam többsége. Ez nem vezethető vissza egyetlen okra.
Mindenki a titok nyitját keresi. Bár a halálos áldozatok aránya jelentősen emelkedett az eltelt három hét alatt, ennek elsősorban az az oka, hogy a koronavírus több idősotthonban is megjelent. A napokban a Guardian közölte azt a lesújtó adatot, hogy több nyugati országban az összes halálos áldozat 40-50 százaléka az idősotthonok lakója volt.
A kiváló válságkezelésben szerepet játszhat az is, hogy Angela Merkel a bizalom légkörét alakította ki. Népszerűsége 64 százalékos, vagyis nem csak a nagykoalíció, a CDU/CSU és az SPD szavazói bíznak benne. A kancellár nem fenyegeti az ellenzéket, nem vonja meg a pártok és az önkormányzatok támogatását, hanem a demokratikus ellenzéki pártok véleményét is meghallgatja. Nem véletlen, hogy az ellenzéki Zöldek is feladták a rivalizálást a kereszténydemokratákkal, konstruktív pártként viselkednek. A CDU népszerűsége már eléri a 38 százalékot, Merkel azonban nem azon töri a fejét, hogy ezt a rá nézve előnyös politikai helyzetet miként használja ki. Ezt nevezik fejlett politikai kultúrának. A németek titka a fejlett egészségügy és a bizalom légköre mellett a kiegyensúlyozott gazdaság
https://nepszava.hu/3075075_a-nemet-valsagkezeles-titkanak-nyomaban
Szabad szemmel: Szlovéniában sokan attól tartanak, hogy a kormányfő ismét az orbáni politika szekeréhez köti az országot
Nemzetközi sajtószemle, 2020. április 20.
Közelít a 2,5 millióhoz az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma a világban
Már több mint 165 ezer ember halt meg a vírus következtében.
Pozitív lett négy ember koronavírus-tesztje egy egri idősotthonban
Három teszt lett IgG-pozitív, azaz a páciens valószínűleg már átesett a fertőzésen, míg egy IgM-pozitív, tehát a beteg nagy valószínűséggel fertőzött, neki enyhe láza is van – mondta Mirkóczki Ádám polgármester.
https://nepszava.hu/3075171_pozitiv-lett-negy-ember-koronavirus-tesztje-egy-egri-idosotthonban
Az a helikopter, amiről szórni kéne a pénzt, még csak most szállt föl
Lakatos Péter, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a válságkezelésnek még csak a kezdeti fázisában vagyunk, a magyar kormánynak még rengeteg pénzt kell elköltenie. Európa nem fogja visszatelepíteni az iparát Kínából, és ez nem is baj. Az európai műkörmösök nem akarnak gyári munkások lenni.
https://444.hu/2020/04/20/az-a-helikopter-amirol-szorni-kene-a-penzt-meg-csak-most-szallt-fol
A magyar hivatalos adatok alapján: 10 százalék fölötti a halálozási arány, minden második igazolt fertőzött kórházban van
A valóságban ennyire nem durva a helyzet, csak kevés a teszt.
Még a kevésbé kormánykritikus szakszervezetek is felszólaltak Maruzsa Zoltán terroristázása ellen
Széleskörű felháborodást váltott ki a szakszervezetek részéről Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár, miután szombaton az egykori NSZK területén működő Vörös Hadsereg Frakció nevű szélsőbaloldali fegyveres csoporthoz hasonlította az érettségi megtartását bíráló Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét.
Az államtitkár egészen pontosan azt javasolta, „fontolják meg, hogy módosítsanak nevet, vegyék fel esetleg a Vörös Hadsereg Frakció elnevezést, sokkal jobban lefedné a tevékenységüket”.
Miután a PDSZ vasárnap reagált Maruzsa kijelentésére, ma egy szakszervezeti akciószövetség részeként, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével (EVDSZ), a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) és a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetével (TBDSZ) közös nyilatkozatban is kiállt az államtitkárral szemben.
Az EMMI válasza a szociális dolgozók kérdéseire: a kormány jól kommunikál, politikai hangulatkeltés pedig nem kell
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője még március 21-én fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához „körülbelül egy tucat” szociális dolgozó veszélyhelyzettel kapcsolatos kérdéseivel. Levelére most, egy hónap elteltével válaszolt Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár. A minisztérium válasza röviden összefoglalható:
a kormány elegendő tájékoztatást adott eddig is, és különben sem kell most „a folyamatos és kártékony politikai hangulatkeltés”, amit Fülöp szerint Ungár a kérdések továbbításával képviselt.
Szülői Hang: A kormány cserbenhagyta az érettségizőket
A felkészülés hiányos és egyenlőtlen feltételeire, valamint a fertőzésveszélyre hivatkozva bírálja a kormányt a Szülői Hang nevű, szülőket tömörítő szervezet, amiért május 4-én megtartják az írásbeli érettségit. Különösen azóta kritizálják sokan a csütörtökön bejelentett döntést, hogy Orbán Viktor vasárnap elejtette: május 3-ra várják a koronavírus-járvány tetőzését az országban.
„megmagyarázhatatlan, mire alapozva lehet az írásbeli érettségi megtartását mégis biztonságosnak ítélni. Fontos, hogy a kormány tegye nyilvánossá annak a döntésnek az indoklását, ami több százezer embert közvetlenül is érint, diákok, pedagógusok, iskolai technikai dolgozók, szülők és nagyszülők egészsége, akár az élete is múlhat rajta”.
https://444.hu/2020/04/20/szuloi-hang-a-kormany-cserbenhagyta-az-erettsegizoket
GKI: 10 százalékos munkanélküliség jöhet
Az öt főnél nagyobb cégek az elmúlt hónapban legalább 50-60 ezer embert bocsátottak el, és újabb 90-100 ezer ember veszítheti el az állását, figyelmeztet friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.
https://444.hu/2020/04/20/gki-10-szazalekos-munkanelkuliseg-johet
Müller Cecília cáfolja Karácsonyt
A Pesti úti idősotthonban legalább egy hétig fizikailag nem volt jelen orvos. Egyelőre csak a dokumentációt tekintették át, és újabb vizsgálatok kellenek – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.
Müller Cecília a sajtótájékoztatón elmondta: újabb mintavételezés történt a Pesti úton, így jelenleg 223 fertőzött van az intézményben, és közülük 19 dolgozó. Emellett 23-an haltak meg az otthonban, ahol 267 lakót vizsgáltak teszttel. Folyamatos a minták elemzése – mondta Müller Cecília, aki arról is beszélt, kedden fogják pontosan ismertetni, milyen intézkedésekre van még szükség az otthonban.
https://magyarnemzet.hu/belfold/muller-cecilia-cafolja-karacsonyt-8023625/
Megnőtt a Fidesz, csökkent az ellenzék támogatottsága
Magyar Nemzet
A kormánypártok is profitáltak a koronavírus-járvány elleni határozott kormányzati fellépés népszerűségéből, valamint a kormány intézkedései iránti erős bizalomból – derül ki a Nézőpont Intézet múlt heti telefonos kutatásából. Az év eleje óta öt százalékponttal, 50-ről 55 százalékra növekedett a Fidesz támogatottsága a biztosan szavazók körében. Az ellenzék esetén nincs nyertese, csak vesztese az elmúlt másfél hónapnak.
A biztos szavazók körében a DK a legerősebb (12 százalék), de szorosan mögötte áll a Momentum (11 százalék) és a Jobbik (kilenc százalék) is. Vesztesnek elsősorban az MSZP–Párbeszéd közös lista (három százalék), valamint az LMP (egy százalék) tekinthető, mindketten a bejutási küszöb alatt végeznének, ha „most vasárnap” lennének választások.
https://magyarnemzet.hu/belfold/megnott-a-fidesz-csokkent-az-ellenzek-tamogatottsaga-8020226/
A lé és a tudat
Gajdics Ottó Magyar Nemzet
Csodálkozni már semmin nem csodálkozik, de azért kicsit ledöbben az ember, amikor meghallja, mi volt ennek a nímandnak a legfontosabb a világjárvány kellős közepén, a vírusveszély elhárítása érdekében miről döntött Karácsony Gergely a különleges jogrend felhatalmazását kihasználva, úgymond rendeletileg. Mert nincs az a terjedési görbe, ami ne laposodna teljesen el annak hatására, hogy a főpolgármester jelentősen megemelte a fővárosi cégek vezetőinek fizetését.
Az együttműködésnek van itt az ideje, ezért a nyomdafestéket amúgy sem tűrő részeket öncenzúrázzuk. Így viszont emberfeletti önuralomra van szükség ahhoz, hogy Karácsony járványellenes tevékenységéről a kipontozott részeken túl olvasható szöveg is testet tudjon ölteni. Önmagában a sima szájú, előbb behízelgő, majd durcásan a Facebookon puffogó viselkedése is irritáló, de most benne sűrűsödik minden elviselhetetlen tulajdonság, ami a moslékkoalíciót jellemzi.
https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/a-le-es-a-tudat-8017187/
Több mint hetvenmillió maszkot szerzett be eddig a kormány
Magyar Hírlap
Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában elmondta: az elmúlt héten 22,5 millió maszkot - 20,65 millió sebészeti és 1,85 millió magasabb szintű védelmet nyújtó maszkot - szállítottak Magyarországra.
Így a járvány kirobbanása óta összesen már 72 954 890 maszk érkezett, ami nagyjából a fele a leszerződött mennyiségnek. Még 75 852 550 maszk Magyarországra szállítását várják, ebből 59,5 millió sebészeti, 16,3 millió pedig ennél magasabb szintű védekezést tesz lehetővé - közölte.
A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt héten 220 lélegeztetőgép is érkezett - összességében 538 -, továbbá Magyarországra szállítottak 50 ezer tesztet, így meghaladta a 402 ezret az importált tesztek száma, és még 2 millió 952 ezerre rendelkeznek szerződéssel.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200420-tobb-hetvenmillio-maszkot-szerzett-be-eddig-a-kormany
Már több mint egymillióan követik Orbán Viktort a Facebookon
Magyar Hírlap
A kormányfőt február végén kevesebb mint 700 ezren követték a Facebookon, azonban a veszélyhelyzet kihirdetése óta folyamatosan, nagy ütemben növekszik ez a szám, ami hétfő délben már 1 000 758 volt.
Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán rendszeresen oszt meg tartalmakat - képeket, videókat, cikkeket - a munkanapjairól, valamint néhány alkalommal bejelentésekre is használja a közösségi oldalt, persze, az elmúlt több mint egy hónapban a bejegyzései javarészt a járvánnyal voltak kapcsolatosak.
Orbán: Csak együtt sikerülhet
Magyar Hírlap
Orbán Viktor hétfői Facebook-bejegyzésében a magyar rockzene nagy generációja néhány képviselőjének közös produkciójával emlékezik meg a kornavírus-járvány elleni harc negyvenedik napjáról.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200420-orban-csak-egyutt-sikerulhet
Kásler: Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen
Magyar Hírlap
A miniszter azt mondta, hogy a kormány a lehető legrosszabb variációra készült fel, hogy elkerülje az egészségügy összeomlását. A kórházi ágyak felszabadítására is azért van szükség, hogy ha egy váratlan fejlemény miatt a továbbiakban nem kontrollálható a vírus terjedése, és maximális megbetegedések alakulnak ki, az egészségügy akkor is minden kezelésre szoruló beteget el tudjon látni - hangsúlyozta.
Kásler Miklós a Magyar Orvosi Kamara nyílt levelében olvasható állításokkal kapcsolatban azt mondta: az érintettek minden tájékoztatást megkaptak, az operatív törzs ülése után mindennap sajtótájékoztató tartanak, az egészségügyi szakkollégium szakmai anyagot készített, konferencián válaszoltak a kórházak összes kérdésére, és központi számon is válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200420-kasler-magyarorszag-sikeresen-vedekezik-a-jarvany-ellen
Chikán Attila: Most előbb életben kell maradjanak az emberek, hogy aztán segíthessék a gazdaság talpra állítását
És még egy állítás a professzortól, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterétől: „Tér nyílik a populisták és a diktatórikus álmokat szövögető politikusok előtt.” Telefonos, karanténos Nagyinterjú.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/04/20/chikan-attila-koronavirus-gazdasag-interju/
Vért köhögtem, a Szent Imre kórház fertőzőosztályán koronára teszteltek
Munkatársunk koronavírus-gyanúval érkezett a Szent Imre kórházba, ahol egy estét töltött a fertőzőosztályon. Személyes beszámoló.
https://24.hu/belfold/2020/04/20/koronavirus-teszt-fertozo-osztaly-korhaz/
Újra engedik gyógyítani a 65 év feletti orvosokat
Mégis visszaengedik a 65 év felettieket a betegellátásba. Kásler Miklós április 16-án korrigálta egy hónappal korábbi rendeletét, amely megtiltotta, hogy a 65 év feletti dolgozók olyan tevékenységet végezzenek, amely során közvetlenül találkozhatnak a párcinesekkel. A legújabb miniszteri utasításban viszont már az szerepel: amennyiben másképpen nem szervezhető meg az ellátás, úgy az idősebb egészségügyi dolgozók – ha önként vállalják – visszatérhetnek a közvetlen gyógyításba – írja a Népszava.
A lapnak nyilatkozó sebész azt mondta, hogy a legrosszabb helyzetben az alapellátás van, ahol aránytalanul nagy számban vannak 65 év felettiek, és ők egyedül dolgoztak. A rendelőintézetekben is egy-egy szakmában egy orvos van, így a rendelettel, ami hátrébb vonta őket ott is nehéz helyzetbe kerültek. A kórházakban tíz orvosból, talán ha kettő lehetett érintett, tehát ott megoldható volt a helyettesítésük.
Sok kis- és nagyvárosban is komoly gondot okozott, hogy a 65 év feletti háziorvosokat hátrébb vonták eddig, a településen levő többi háziorvos terhelése nőtt meg úgy is, hogy sokan minimalizálják a találkozást a betegekkel, inkább telefonon adnak tanácsot, hogy mit csináljon a hozzá forduló.
Elég volt! Varga Judit üzent a német politikusnak
A magyar igazságügyi miniszter nagyon kiakadt Michael Roth bírálatán.
Varga Judit Facebook-oldalán vágott vissza az Európa-ügyekben illetékes német államtitkárnak, aki a Die Weltben írt cikket arról, hogy a koronavírus-járvány miatt sem sérülhet a demokrácia. A felhatalmazási törvény kapcsán úgy vélte, sem a parlamenti ellenőrzést, sem a szabad sajtót nem lehet megvonni, mert az a demokrácia éltetője. Magyarországon és Európában mindenütt szóvá kell tenni, és anyagilag kell büntetni, ha megsértik az unió alapértékeit.
A szociáldemokrata politikus szerint nemcsak a járvány, hanem az autokrácia terjedése ellen is össze kell fogni.
Michael Roth jelezte: az EU következő soros elnökeként Berlin egyik fő feladatának tekinti a jogállami ellenőrzés bevezetését, a demokrácia egységes értelmezését.Értékközösségként még sohasem állt ilyen nagy kihívás előtt az unió. Európa megerősítésében a németekre nagy felelősség hárul, országuk sem lehet erős, ha a kontinens gyenge, ezért szolidárisnak kell lenni a szegényebb tagországokkal. Roth nagyon veszélyesnek nevezte a nemzeti bezárkózást, önzést, és hosszan érvelt amellett, hogy a válság csak együtt győzhető le.
Varga Judit: Elég volt!
Vajon miért gondolja Michael Roth, hogy elfogadjuk, hogy leendő német uniós elnökségként a semlegesség minden írott és íratlan szabályát megszegve már előre pénzügyi szankciókkal fenyegesse azokat az országokat, amelyek neki nem tetsző politikát képviselnek, teszem hozzá az állampolgáraiktól kapott felhatalmazás alapján.
https://24.hu/kulfold/2020/04/20/koronavirus-autokracia-unios-penz-varga-judit/
Bayer: nagyon káros volt Cserháti Péter leváltása
A Hír Tv Bayer show című műsorában is téma volt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) éléről leváltott főigazgató ügye. Korábban Balog Zoltán volt miniszter – a műsor vendége – már kiállt Cserháti Péter mellett, akinek a menesztését, az elmúlt napok kormányzati magyarázatai ellenére, most Bayer Zsolt mégis megmagyarázhatatlannak nevezte.
A műsorvezető úgy vélte, a miniszterelnöki megbízottnál neki jóval kisebb a felelőssége, lehet kevésbé kifinomult, ezért azt mondta, szerinte Cserháti Péter leváltása
megmagyarázhatatlan, egyszersmind mélységesen felesleges és káros lépés volt.
A miniszterelnöki megbízott erre a műsorvezetőt javíthatatlanul bátor embernek nevezte. Közölte: ő nem bírálja Kásler Miklós munkáját, rendkívüli helyzetben óvatosnak kell lenni, mit tesz szóvá az ember. Ő azért állt ki a főigazgató mellett, mert a leváltásáról kiadott közlemény sértette az általa nagyon jól ismert Cserháti Péter emberi méltóságát, orvosi hitelességét.
https://24.hu/belfold/2020/04/20/koronavirus-bayer-zsolt-oori-balog-zoltan/
Tapssal fojtották bele a szót a fideszesek Szabó Tímeába a parlamentben
Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért frakcióvezetője a parlamentben azt feszegette, hogy miért nem jelent meg lassan egy hónapja a parlamentben Orbán Viktor, „miért nem meri idedugni a képét?” Arról is beszélt, hogy nálunk legmagasabb az igazolt fertőzöttek arányában mért halálozás. Ha annyira jól állunk, ahogyan az egészségügyi miniszter és a külügyminiszter felfesti, akkor hogyan lehet, hogy nálunk 10 százalék az elhunytak aránya a regisztrált fertőzöttekhez képest, míg mindenhol máshol lényegesen alacsonyabb, a németeknél, osztrákoknál ennek ráadásul csupán a harmada? – kérdezte Szabó. Ahogy azt is, miért visz sok maszkot külföldre a magyar kormányzat? Szabó túlnyomórészt határon túli magyarok lakta településeket sorolt
rre a fideszes képviselők hangos tapsolásba kezdtek, Szabó Tímea pedig nem tudta folytatni mondanivalóját, és lejárt a felszólalásra rendelkezésre álló ideje. Kövér László házelnök nem méltányolta a körülményeket, másnak adta meg a szót.
Több millióan nem tudják megfogadni a tanácsot, hogy költsenek kevesebbet a bevételeiknél
Több százezer embert nem érnek el a kormány mentőintézkedései. Hiába van hiteltörlesztési és kilakoltatási moratórium, ha például albérletben élő emberek tömegeinek kell a lakástulajdonosukkal egyezkedniük. De a legszegényebbek közül is segítség nélkül maradnak azok a százezrek, akik előrefizetős mérőórát használnak, vagy akik uzsorahitelt vettek fel.
https://hvg.hu/gazdasag/20200420_hitel_lakhatas_koronavirus_valsag_alberlet_uzsora
Mácsai Pál: Én nem törekszem a konfliktusra, de ami sok, az sok
Az Örkény Színház igazgatója a mondatainak a nagyobb erejét azzal magyarázza, hogy az elmúlt időszakban az ellenáram erősebb lett. Mácsai Pál úgy becsüli, hogy leghamarabb októberben kezdhetik majd meg a próbákat, de nem tudja, a közönségnek akkor mire lesz majd szüksége.
Arra a felvetésre, hogy az elmúlt időszakban mintha erősebb mondatokkal állt volna ki a nyilvánosság elé – például a színháztörvény elleni tavaly év végi tüntetésen –, Mácsai azt mondta, mivel az elmúlt időszakban az ellenáram erősebb lett, az ő mondatainak az ereje is igazodott ehhez.
„Én nem törekszem a konfliktusra, de ami sok, az sok” – mondta, hozzátéve, hogy vannak határok, amelyeket ő nem hajlandó átlépni. Például nem szeretné, ha engedélyt kellene kérnie egy hatóságtól arra, hogy interjút adjon – mint egy minisztériumi színházban. Számára elfogadhatatlan az is, hogy a politika határozza meg, hogy milyen darabot nem mutathatnak be, vagy hogy egy minisztériumi ember üljön a nézőtéren a próbán és beleszóljon, hogy mi mehet egy darabban. És ugyanígy elfogadhatatlan számára, hogy a színháztörvény szakmával nem egyeztetett javaslatára 12 órájuk van. „A törvény az én tűrőképességemet is megkarcolta” – fogalmazott. „Az, hogy ez ellen a törvény ellen tiltakozni kell, mert ez nincs rendben, sem a tartalma, sem a megalkotásának a módja, azzal én teljes békében vagyok, semmilyen félelem nincs bennem.”
https://hvg.hu/kultura/20200420_Macsai_Pal_En_nem_torekszem_a_konfliktusra_de_ami_sok_az_sok
Orbán szerint jövő ilyenkorra állhat helyre a gazdaság
Május 3-án Magyarország képes lesz arra, hogy - több ország tapasztalatát is figyelembe véve - legyen egy kilábalási, visszatérési terve - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Mária Rádiónak adott interjúban.
A miniszterelnök rámutatott: most sincs garancia arra, hogy a járványt sikerül ellenőrzés alatt tartani, ezért az a kérdés, mire készítsék fel az országot. Azt mondta, egy keresztény forgatókönyvet alkotott meg, azaz "reménykedj a legjobban, és készülj a legrosszabbra". A legjobban reménykedik, vagyis hogy a legkisebb veszteséggel jutunk túl ezen a szakaszon, de a legrosszabbra készül, ami nem más, mint az a helyzet, amikor nem sikerül a járvány terjedését kontroll alatt tartani, és elszabadul - fejtette ki.
Fel kell mérni – mondta Orbán Viktor –, hogy ha ez bekövetkezik, akkor nagyságrendileg mennyi beteg lesz, közülük hánynak kell majd kórházi ágyat, intenzív ellátást, lélegeztetőgépet biztosítani.
Kell készíteni egy haditervet, hogy mindezt hogyan érjük el. Most ebben a munkában élem a mindennapjaimat.
– jelezte.
https://index.hu/belfold/2020/04/20/orban_majus_elejen_bemutatja_a_kilabalasi_tervet/
Matolcsy: Magyarországban benne van az európai kistigrissé válás lehetősége!
Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4 csoport az európai kistigrissé válás történelmi szakaszába léphet – mondta Matolcsy György a növekedés.hu.nak.
https://varosikurir.hu/matolcsy-magyarorszagban-benne-van-az-europai-kistigrisse-valas-lehetosege/
„A társadalom túlélése a tét” – Andor László közgazdász a járvány hatásairól
Millennium Intézet
Andor Lászlóval, intézetünk tanácsadó testületének elnökével eredetileg a Magyar Narancs készített interjút 2020. április 2-án.
A járvány munkahelyekre gyakorolt hatásáról és az EU válságkezeléséről kérdeztük a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi tanszékvezető docensét, az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány főtitkárát, valamint egykori foglalkoztatási, szociális és társadalmi befogadásért felelős uniós biztost.