2019, december 28 - 08:34 Sajtószemle

Ötszázezer forint juttatást kapnak a fegyveres testületek tagjai

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20191227-otszazezer-forint-juttatast-kapnak-a-fegyveres-testuletek-tagjai

Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Pintér Sándor a fegyveres testületek vezetői előtt hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket.

Ismertette: miniszterelnök és a kormány az év során többször kapott tájékoztatást az ország közbiztonsági helyzetéről, a különböző területeken szolgálatot teljesítő hivatásos állomány erőfeszítéseiről. A tények ismeretében a kormányfő konzultált a stratégiai kabinet, a gazdasági kabinet és a nemzetbiztonsági kabinet vezetőivel, ezt követően a kormány létrehozta a fegyveres testületi juttatás új jogintézményét.

A hivatásos állomány arra jogosult tagjai ennek az új fegyveres testületi juttatásnak köszönhetően egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásban részesülnek. Azok kaphatják meg ezt az összeget, akik 2019. december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Hozzátette: az év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják.

Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást - mondta a miniszter. Hozzátette: erre a célra a kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből.  

„Akik ezt a pénzt kapják, esküjükhöz híven teljesítik a szolgálatukat, életük feláldozásával vagy életük kockáztatásával hajtják végre minden nap a kiadott utasítást, ezért én is hálámat és köszönetemet fejezem ki irányukba. Kérem a parancsnokokat, hogy ezt a köszönetet adják át, kiemelten azoknak, akik ma és az ünnepek alatt is szolgálnak” - mondta a miniszter.

Pintér Sándor arról is beszélt, hogy Orbán Viktor kormányfő feladatul szabta a nemzetbiztonsági kabinet számára, hogy további juttatási elemeket dolgozzanak ki a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai részére. A kabinet javaslata, hogy 2020 január elsejétől 3 évente hat havi illetménynek megfelelő juttatást kapjanak az érintettek.

Arra is javaslatot tesznek, hogy januárban kidolgozott feltételek mellett 2020 januárjától kiegészítő támogatásra legyen jogosult a hivatásos állomány minden tagja. Ennek mértéke a beosztási illetmény, a hivatásos pótlék, a szolgálati időpótlék, az idegen nyelv ismeretéért járó pótlék és a hivatásos állományúak szolgálati törvénye szerinti egyéb pótlékok együttes összegének minimum 10 százaléka a javaslat szerint. A juttatás részleteinek kidolgozását Varga Mihály pénzügyminiszter együttműködésével megkezdték - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: az új juttatások nem változtatnak az eddigi juttatásokon, és változatlan marad a szabadság és túlmunka megváltására vonatkozó eddigi szabályozás is.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy amit a fegyveres és rendvédelmi szervek dolgozói tesznek Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében, az mindennek az alapja, a békét és a biztonságot jelenti. Utalva az ország határain túl szolgálatot teljesítőkre, azt mondta: a katonák pontosan tudják, hogy mit jelent az, ha egy ország, egy nemzet elveszíti a békéjét és a biztonságát.

A kormány döntése értelmében járó bruttó 500 ezer forintos juttatás nemcsak a hivatásos, hanem a szerződéses katonákat is megilleti - mondta a miniszter. Hangsúlyozta: a kormányhatározat szándéka, hogy olyan életpályát építsenek fel a katonák számára is, ami jól követhető, és amely biztosítja és elismeri a katonák munkáját, legyen szó a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összegéhez igazodó illetményről, lakhatási támogatásról, vagy baleset-, illetve egészségkárosodás esetén folyósítandó támogatásról.

Felidézte: 2015-ben indult az életpályamodell, azóta folyamatosan emelik a katonák és a honvédelmi alkalmazottak illetményét. Megjegyezte: ő maga 43 évet töltött egyenruhában, de ilyen mértékű elismerésre még soha nem volt példa.

A Belügyminisztériumtól az MTI úgy értesült: a bruttó 500 ezer forintos juttatást még az idén elutalják az érintetteknek.

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.