Életeket menthet minden daganatos beteg

Életeket menthet minden daganatos beteg: a rákbetegek tízezrek életét menthetik meg, ha sikerül rábírniuk családtagjaikat, barátaikat, munkatársaikat, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon – jelenti ki a február 4-i rákellenes világnap kapcsán Kalotay Gábor, a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület prosztatarákból gyógyult elnöke.

A betegszervezet az egymás egészségéért felelősséget vállaló összefogásra biztat minden családi, lakóhelyi és munkahelyi közösséget.

– Több százezren élünk Magyarországon, akik már szembenéztünk a rákkal. Ha most, a februári rákellenes világnap apropóján mindannyian csak néhány embert rábírunk a környezetünkben a szűrővizsgálatokra, akár életek tízezreit menthetjük meg. Ezzel értelmet nyerhetnek mindazon megpróbáltatások is, amelyeken a betegség miatt mi magunk átmentünk – vallja Kalotay Gábor.

– Ha nincs baj, a szűrővizsgálatok megnyugvást hoznak, ha valakinél rosszindulatú folyamat indult el, az önmagától nem múlik el, csak rosszabbodik és kezelés nélkül végzetessé válik – érvel a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

Kalotay Gábor hangsúlyozza: a rákbetegségek egy jelentős része kivédhetetlen, sőt a nemzetközi tapasztalatok szerint minél magasabb az átlagéletkor egy országban, annál többen kénytelenek előbb-utóbb daganatos betegséggel szembesülni. A rendszeres szűrésekkel viszont a vastagbél- és végbélrák, az emlőrák, a prosztatarák, a méhnyakrák vagy a bőrrák is sokkal kisebb arányban válna végzetes betegséggé, mint ma.

Az évi 10 ezer vastagbélrákból 5 ezer végzetes, holott az 50 év felettiek vastagbéltükrözésével a rákhoz vezető polipok még a rosszindulatú betegség kialakulása előtt eltávolíthatók. Évente 7 ezer nő szembesül emlőrákkal, a betegek közül többen meggyógyulnának, ha a mammográfiás szűréseken nagyobb lenne a részvételi arány. Évente 400-500 nő hal meg méhnyakrákban, holott szűréssel a rákmegelőző elváltozások felfedezhetők, ezzel csaknem mindenkinél el lehetne kerülni a halálhoz vezető szövődményeket.

Kevesebb férfi kapna áttétes prosztatarákról diagnózist, ha 50 év felett rutinná válna az urológiai vizsgálat, a PSA szint ellenőrzése. Az évenkénti bőrgyógyászati rutinvizsgálattal a bőrrák is kevesebb áldozatot szedne, sokkal több embernél időben, a szétterjedés előtt eltávolítanák a gyanús anyajegyeket vagy kezdeti stádiumú melanómát.

– Betegtársainkkal mi már tudjuk, mit jelent az, amikor az orvos rossz hírt közöl. De ha már ott bujkál a betegség, jobb ha ez a nem várt hír mielőbb érkezik, hogy nagyobb esély legyen a  gyógyulásra – fogalmaz Kalotay Gábor. Hozzáteszi: a betegséggel járó kihívások nem szabad, hogy eltántorítsanak a szűrésektől. A családi, a munkahelyi, a lakóhelyi közösségek tagjai a szűréseken való részvételben egymást támogatva és bátorítva sokat tehetnek azért, hogy az adott közösségeket hosszú távon ne szakíthassa szét egy rákbetegség.

Gyógyulj Velünk Egyesület - OS

Választás

A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.
Több forrásból megerősített információnk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről.
2021.október 8.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
2021.október 6.
Ha nem is mindegyikük, a megkérdezett politikai elemzők jellemzően Karácsony Gergelyt tartják a legesélyesebb jelöltnek. Az előválasztási verseny azonban nincs előre lefutva.
2021.október 4.