Hírek Budapestről

kedd, 2021, október 19 - 06:28
2021. október 19-én járványügyi intézkedések és delegáció miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest II., V., VII. és X. kerületében.
csütörtök, 2021, október 14 - 08:19
Budapest utcáiról kétezer taxis tűnt el a járvány alatt, és a szakértő szerint nem várható, hogy új állásukból - buszsofőr, teherautó-sofőr - visszatérnek régi szakmájukba.
kedd, 2021, október 12 - 07:47
A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők bevonásával összeállította a világ legmenőbb városnegyedeinek a listáját. A kérdőívben a gasztronómia, a szórakozás, a kultúra és közösségi élet szempontjai szerint mérlegeltek a felmérés készítői, ami alapján Újbuda a 49 város közül az előkelő 7. helyen végzett. Nem mellesleg az első három helyet Koppenhága, Chicago és Szöul egy-egy városrésze szerezte meg.
szombat, 2021, október 9 - 08:29
Futóverseny miatt vasárnap este nyolcig Budapesten több utat teljesen néhányat csak szakaszosan zárnak le. A Pázmány Péter sétányt már pénteken lezárták, de a hétvége folyamán további utakat zárnak le a 36. Spar Budapest Maraton futófesztivál miatt.
hétfő, 2021, október 4 - 07:58
Mától nem jár a fogaskerekű november 16-ig pályakarbantartás miatt, a munkálatok alatt a Svábhegy és a Széchenyi-hegy között pótlóbusszal lehet utazni.
vasárnap, 2021, október 3 - 08:32
Budapest gazdag villamosparkjában hosszú idő után az első Nyugat-Európában gyártott járművek a jellegzetesen lenyíló lépcsős hannoveri villamosok voltak, amelyek 20 éve, 2001. október 3-án álltak első alkalommal forgalomba.
szombat, 2021, október 2 - 09:07
A 3-as metró felújítási munkálatai miatt az októberi hétvégéken egész nap csak Újpest-központ és a Lehel tér között járnak a szerelvények.
csütörtök, 2021, szeptember 30 - 08:12
Programajánló

Oldalak

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.