Hírek Budapestről
szombat, 2021, november 6 - 08:38
A Lánchídtól délre folytatódik a víznyomócső-rekonstrukció, a munkálatok miatt mától változik a közlekedés a pesti alsó rakparton.
péntek, 2021, november 5 - 10:06
szerda, 2021, november 3 - 07:50
Pedig a határidő már a hétvégén lejárt.
kedd, 2021, november 2 - 08:12
A főpolgármester szerint az emberek bölcsebbek a kormánynál.
vasárnap, 2021, október 31 - 08:18
Nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdet a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a Nyugati pályaudvar és környékének megújítására.
szombat, 2021, október 30 - 08:32
A főpolgármester szerint ebből is látszik, hogy az elszámoltatás nem egy kommunikációs trükk.
csütörtök, 2021, október 28 - 08:49
Sajtóértesülések szerint a magyar kormány több mint 1600 milliárd forintot is hajlandó lenne adni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airportért. Ez az ajánlat az eladónak rendkívül kedvező – mondta az InfoRádiónak az Egek Ura repülés-szakmai blog alapítója.
szerda, 2021, október 27 - 08:29
A MÁV-START vonatai október 31-én, vasárnap az ünnepnapi, november 1-jén a vasárnapi, 2-án már a munkanapi menetrend szerint közlekednek - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
vasárnap, 2021, október 24 - 08:56
Hamarosan rendezik az elbontott Volán buszpályaudvar helyét és környezetét.
csütörtök, 2021, október 21 - 07:39
A pandémia miatt a legkedvezőbb árú és legnépszerűbb ingatlantípusnál, a panellakásoknál is visszaesett a kereslet tavaly. Idén azonban nem csak visszaálltak a 2019-es szintre, de még tovább is emelkedtek az egy négyzetméterre kalkulált összegek.
Oldalak
Választás
Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.