Kanadai Magyar Hírlap

Több szempontból is különleges a kiállítás, ami 2023. november 29-én nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. Ezen a napon ünnepli Keserü Ilona, Kossuth- és Munkácsy-díjas, a „Nemzet Művésze” címmel kitüntetett grafikus, festőművész a kilencvenedik születésnapját és ebből az alkalomból a Galéria a grafikai életműből – papíralapú műveiből, rajzaiból és sokszorosított grafikáiból – álló tárlattal tiszteleg a művész előtt. A válogatásban a művész maga is részt vett és a gyűjtemény címét is ő adta. A 64 műből álló válogatás több mint hét évtized papírmunkáit mutatja be, köztük olyan alkotásokat is, amelyek még sosem szerepeltek a nagyközönség előtt. Hét évtized munkásságából igen nehéz volt a válogatás, ezért fontos csomópontokat határoztak meg és azok segítségével állították össze a kiállítás képeit. Ebben az életműben a papírmunkák legalább annyira fontosak, mint a festmények, vászondomborítások és objektek. Ezt jelzi a művész által adott meghatározási: ezek önerejű képek. A pályafutás önmagában is érdekes. Keserű Ilona anyai nagyapjának testvére Jászai Mari volt, a művészi érzékenység talán már innen származtatható. Egészen kicsi gyerekként, egyéves korától kezdett el rajzolni és ez a vonzalom egész életét végigkíséri. Művészeti tanulmányait már a gimnáziumban elkezdte – nem intézményi keretek között, ugyanis Martyn Ferenc fogadta tanítványai közé. Későbbi főiskolai tanára helyett őt tartja igazi mesterének. A kiállítás első, A szemlélődéstől az absztrakcióig című egysége az ötvenes-hatvanas években készült korai rajzaiból mutat be válogatást. Azok a művek melyeket a közönség még sohasem láthatta, a terembe lépve mindjárt balra helyezkednek el. A „világlátás”, az utazás fontos szerepet játszott az életében: a hatvanas évek elején Rómában töltött több hónapot, ahol rajzban rögzítette élményeit. Ezeken a rajzain még a látható világ megragadása érhető tetten, de a hatvanas évektől figyelme fokozatosan az absztrakció felé irányult. Művészetének alapvetően a finom hullámvonalakból, gesztusokból álló absztrakció a jellemzője. Itt láthatjuk annak kibontakozását, ahogyan a világot, a környezetet megfigyelő és azt megragadó látásmód átalakul intuitív, belső érzéseket megjelenítő szín- és jelfestészetté. Sokat utazott, az akkori viszonyok miatt főleg Bulgáriában, Lengyelországban járt, állami ösztöndíjjal Rómába is eljutott. Érdekesség, hogy az első önálló kiállítása is itt volt 1963-ban. Érzékeny szemmel látogatta a hazai tájakat is. A kiállítás hangsúlyosan mutatja be a kis balatonudvari temetőben felfedezett sírkőformáknak a megjelenését, amely 1967-től egyértelműen a pályafutás egyik fontos, visszatérő motívumává vált, és amely mind festmény, mind grafika és térbeli vászondomborítás formájában végigkísérte Keserű Ilona életét. Évtizedeken keresztül felbukkant, mindig újat és újat adva, és úgy tűnik, még mindig inspirációt jelent. A rá elementáris hatást gyakorló balatonudvari barokk temető szív alakú sírköveinek ívelt vonalai beépültek formavilágába. Egy ilyen motívumot tartalmazó falikárpitját nemrégiben a New York-i Metropolitan múzeum vásárolta meg.

A színkutatás Keserű Ilona művészi programjává vált, és a mai napig az alkotói folyamat szerves része – ezt mutatja be a tárlat második egysége Színkutatás címmel. Nevével elválaszthatatlanul egybeforrt az élénk színhasználat, amelynek hátterét elmélyült elméleti kutatás képezi. A nyolcvanas évektől művészetének állandó témája a színkutatás: a tudományos alapokon nyugvó művészi kísérletezés a spektrumszínek és a szivárványszínek árnyalataival. Nagyon foglalkoztatták a fénytörés tiszta színei, valamint a festékből kikeverhető legnagyobb színintenzitás. A színkutatás többfelé is elágazott, az életműben újabb és újabb fejezeteket elindítva: az emberi bőrszínnek a szivárvány színeivel való rezonanciája, a szín-nyolcas, mely aztán a térben Möbius-szalaggá formálódott, az úgynevezett utóképek, vagy a reneszánszból ismert cangiante színváltó hatások. A tárlat harmadik egysége Az Utóképektől a Lény – Színugrásokig szekció. A nyolcvanas évektől felbukkanó utóképek, amelyek lényegében a színkutatás egyik alfejezetének tekinthetők, olyan jelenséget vizsgálnak, amellyel mindannyian találkozunk, de egyedülálló, hogy valaki a képzőművészetben is fel­dolgozza, művészi szintre emelje ezt a témát. A mindenki által tapasztalt furcsaság, a lehunyt szemhéj mögötti látvány, mely előzőleg erősen nézett sötét-világos, fény-árnyék jelenség, nagyon intenzív, fényszínekben megjelenő áttételes képe. Az utóképlátványok mozgó, hemzsegő, elúszó, világító, történő folyamatok. Csúcspontját az 1997-ben Pécsen, Keserű Ilona által megrendezett művészeti-tudományos konferencia jelentette. 2001-ben a művész két hónapra visszatért művészi formálódásának meghatározó helyszínére, az olasz fővárosba, ahol többek között közel negyven évvel korábbi élményeit kutatta Róma megváltozott részleteiben. A reneszánsz és barokk épületelemek újra lenyűgözték, ihletet merített belőlük. A tárlaton az ebben az időszakban készült rajzokból is bemutatnak néhányat. Keserű Ilona ma is aktívan dolgozik: legfrissebb grafikai munkái a Lény – Színugrások. Az utóbbi két évben született szitanyomatok az orfűi Papírmalom grafikai műhelyében készültek, a sorozat létrehozásába a matematika tudományát, olykor pedig tanítványait is bevonva. A kiállításon látható néhány ezekből a legfrissebb munkákból is. A 2024. január 28-ig látható tárlatot a művész által adott interjú nyomán készült kiadvány kíséri.

A címben szereplő tanácsot Kiss Zoltán cukrászmester adta a résztvevőknek az Év Bejglije verseny eredményének kihirdetésekor – nem véletlenül. Feltételezzük, az otthoni bejglisütésre vállalkozók is tudják ezt, de azért nem árt ismételni. A versenyt a Magyar Cukrász Ipartestület a negyedik alkalommal hirdette meg és az idén már ötvennél is több alkotás versengett a díjakért és a kitüntető címekért.

Csakúgy, mint a korábbiakban, most is három kategóriában nevezhettek be a cukrászok a versenyre: hagyományos diós bejgli, hagyományos mákos bejgli és ínyenc bejgli bemutatásával lehetett a kilenctagú zsűri elé lépni. Kizárólag olyan termékekkel indulhattak a cukrászdák, amelyek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak, hiszen a bejgli – éppen az Ipartestület kezdeményezésére – a Magyar Élelmiszerkönyvben „védett” termék. Ahogyan az Ipartestület többi – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája – szakmai versenyének, ennek a megmérettetésnek is az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében.

 Nem mindegy, hogy milyen bejglit fogyasztanak az emberek- hangsúlyozta Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Óriási különbség van egy ipari körülmények között előállított, tartósítószerekkel és egyéb állományjavítókkal készült bejgli és egy cukrászdában, gondos figyelem mellett, válogatott alapanyagokból, kézműves eljárással sütött bejgli között. Mindemellett persze a versenynek az is része, célja, hogy általa a szakma is fejlődjön! Valamennyi versenyünknél minden évben ott szerepel a szándékaink között, hogy egyre jobb minőségű, tökéletesebb termékeket kínáljuk a vásárlóknak. Ez egyben szakmánk jövőjének is záloga. Ezért is szeretnénk, ha évről-évre többen neveznének, mert minél több a résztvevő, annál hitelesebb lesz az eredmény is –hangsúlyozta az elnök. Mivel három versenykategória volt, három zsűri dolgozott. A mákos kategória zsűrijéből Karl Zsolt cukrászmester – (Karl Cukrászda, Dunaharaszti) őszintén elmondta, került eléjük finom mákos bejgli és olyan is, ami nem illett ebbe a versenybe. Túl kevesen használtak a tésztához disznózsírt, az jobb lenne hozzá, mint a vaj – ő még így tanulta a mestereitől – és senki sem engedte át hengeren a mák töltelék egy részét pedig úgy sokkal jobban kijönnek az ízek, ezáltal megmutatkozik benne a mákolaj, sokkal szaftosabb lesz, sokkal mákosabb íze lenne a bejglinek. Noha tíz évnél is régebb óta csiszolgatja a bejgli receptjeit, szívesen tanul a mai napig. Elég nehéz volt kiválasztani a győztest, mert az egyik kicsit száraz volt, de nagyon jó az íze, másik szaftosabb, de szegényesebb volt az íze –végül azért megtalálták közöttük a legjobbat.  A diós bejglik zsűrizésének tapasztalatairól Gyuris László cukrászmester (A Cappella Cukrászda, Szeged) szólt. Ők szerencsésebbnek mondhatták magukat, noha sokan párhuzamosan indultak mindkét kategóriában. A disznózsír hiány itt is tapasztalható volt, pedig tudjuk, miért tesszük bele: teljesen más tésztát kapunk ezáltal, egy kicsit omlósabb lesz, nem olyan tapadós. Rossz bejgli viszont nem került eléjük és öt egészen kiemelkedett a mezőnyből. Ezt az ötöt szűkítették háromra, így alakult ki – többszörös újrakóstolás után – a helyezés. Otthon is érdemes kóstolgatni, mert ilyenkor az ember rengeteg üzenet kap az ízek által. Persze a töltelékben meg kellene jelenjen egy kis darabos dió, egy kis dióliszt és nem csak az édes morzsát kellene használni, a fűszerezéssel viszont csínján bánjunk! Az ínyenc kategóriában tapasztaltakat Kiss Zoltán cukrászmester – (Családi Kiss Cukrászat, Lajosmizse) ismertette. Szerinte ők voltak a legszerencsésebbek, mert az ínyencségnél a lehetőségek tárháza óriási, minden versenyző belevarázsolhatta a tésztába saját kreativitását. Az ínyencség számomra különleges dolog – mondta – a versenyzők is nagyon jól bántak ezzel. Egy kis fűszert, meglepetést már az alaptésztába bele lehet gyúrni, az jobban kihozza az ízeket. A különleges gyümölcsöket: vörös áfonyát, meggyet, szilvát, birsalmát, körtét harmonikusan sikerült belecsempészni a finom töltelékbe. Dúsították különböző magvakkal, szépen betöltötték a bejglit. Jövőre jöjjenek még többen, az igazi ínyencség hatalmas lehetőségeket kínál. Nekik csak egy tanácsot adott: vigyázzanak, mert a bejglit nagyon jól kell megsütni, alacsonyabb hőmérsékleten, kicsit tovább!

Az észrevételek és jó tanácsok elhangzása után került sor az eredmények kihirdetésére. A hagyományos diós bejgli kategóriában az aranyérmes, és ezzel „Az Év Diós Bejglije” díj nyertese: Lengyel Gabriella – Édes Szelet cukrászda, Budapest. Ezüstérmes: Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest, a bronzérmet Kara József Zoltánné vihette haza Kesztölcre, az Erika Cukrászdába.

 A hagyományos mákos bejgli kategóriában az aranyérem és ezzel „Az Év Mákos Bejglije” díj tulajdonosa Gyomaendrődről a Desszert Centerből érkezett: Simon Andrea. Az ezüstérem Tolnára került: Fazekasné Both Anikóhoz, a Both Cukrászdába, míg a bronzérem, Budapesten maradt, Kiss Károlyné kapta a Major Cukrászdában.

A nagy érdeklődéssel várt ínyenc kategóriában nem csak maga a bejgli, de a nyertes személye is meglepetést jelentett. A győztes, „Az Év Ínyenc Bejglije” cím birtokosa, tehát az aranyérmes bejgli, romantikus hangzású nevet kapott: Adventi pirkadat. Készítője, a verseny legfiatalabb résztvevője, Millei Renátó, Siófokon dolgozik a Dinasztia Cukrászdában. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a családjában nincs cukrász, amikor a pályaválasztásra került sor és a vendéglátóipar felé „kezdett el kacsintgatni”, az osztályfőnöke javasolta az iskolát, ahol a férje szakácsnak tanult. Ő inkább cukrász lett, mert az „kreatívabb szakma” A Dinasztia Cukrászdában kezdett tanulni, két és fél évvel ezelőtt végzett, de igyekszik folyamatosan fejleszteni magát és ehhez a cukrászdában minden támogatást megkap. A díj birtokában már a titkot is elárulta: a tészta hagyományos volt, a töltelék különleges. Mandula grillázsba vörös áfonyát, majd hozzá még egy jellegzetes aromájú indiai fűszert, kardamomot tett és összefőzte. Süteményekhez a vörös áfonya – mandula kombináción már régóta gondolkodott, végül most a bejglinél próbálta ki.

A bejgli versenynek hagyományosan egy különdíja is van. Az Auguszt Elemér különdíj szabályzata az idén megváltozott. A tavalyi kiírásban még úgy szerepelt, hogy nyertese az aranyérmesek közül legmagasabb pontszámot elért versenyző. Idén pedig azé lett, aki több kategóriában is helyezést ért el – és a legmagasabb pontszámot kapta. Aki pedig ezt az összetett feltételt teljesíteni tudta az Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest.

 Sokan mondják, hogy Rió az egyik legszebb város a világon. Egyik része a Dél-Atlanti-óceán partján van, de a másik oldalán ott a hegység, a közepén pedig egy hatalmas erdő, a világon a legnagyobb városi őserdő! Ennek a háromnak az összhatása csodálatos, amihez még egy különleges kultúra is járul. Évente közel egymillió turista látogat Rió de Janeiróba a karnevál idején. Nemcsak azért, hogy részt vegyen a világ legnagyobb show műsorán, hanem azért is, hogy megtapasztalja az egyedülálló, brazil afro-európai kultúrát.

A Riói Karnevál önmagában is egy csoda. A fesztivált most 2024. február 09. és február 17. között rendezik. Központi helyszíne, a Sambadrome, ez idő alatt a világ legnagyobb bulijának ad otthont. Az egész város másként néz ki ilyenkor, mindenki az utcára megy, mindenki zenél, táncol. A városban vannak „blokkok” – több száz is, mindegyikbe sokan tartoznak, kétszáztól akár háromezer emberig. Egy – egy ilyen blokk még a karnevál előtti napokban felszerel egy nagy teherautót, azon a zenekar szambát játszik és mindenki, aki utána megy, arra táncol. Momo király, királynője kíséretében február 09-én, pénteken nyitja meg az eseményt, amely a felvonulások első napja. Pénteken és szombaton az Arany vagy Access csoportok felvonulásával kezdődik, majd vasárnap és hétfőn a különleges csoportok felvonulásával folytatódik. Több, mint hetven szamba iskola mutatkozik be saját stílusával, amelyek lényegesen különböznek egymástól. A Mangueira, Rio egyik legrégebbi szamba iskolája és a legnépszerűbbek közé tartozó Beija Flor, óriási rajongótáborral büszkélkedhet. Ezek az iskolák feltűnő jelmezeikről és extravagáns szamba királynőikről ismertek. A szamba kultúra átfedi az egész évet. Az emberek, ha összejönnek egy étteremben vagy egy bárban, erről beszélnek, de persze közben beszélgetnek zenéről, politikáról, a családról – mindenről. A szamba összehozza az embereket és a roppant különleges, eredeti, nagyon informális karioka-kultúra alapját adja. A zenéje és a ritmusa a behozott fekete rabszolgák öröksége. Amikor a szamba kezdett elterjedni, 1916-17 táján még be is tiltották. Ez egy gondolkodásmód, azt fejezi ki, hogyan él itt a nép. Nagyon „tropikális” kultúra, nagyon más, mint az európai. Belejátszik az éghajlat, mindenki kimegy a tengerpartra, nem sok ruha van rajtuk, vidámak, könnyedek, a szabályok nem nyomasztják őket, semmi nem sürgős. A Közép-Európából érkezőket meglepi, de egyben vonzza is az érdeklődő turistát. Ez a két dolog csodálatos: a nagyon szép város és a karioka életstílus! Lehet valaki karioka, ha itt született Rióban vagy akár São Paolóban és csak később jött ide, vagy bárhol, ha idejön és felveszi ezt az életstílust. Aki nem szereti a túl nagy nyüzsgést, tömeget és nyugalmasabb körülmények között szeretné a karneváli hangulatot élvezni, azoknak a „Győztesek Parádéját” ajánlja Sárdi Rezső a HAVAS Creative Tours magyarországi képviselője. A karnevált követő hétvége két napján már csak a győztesek vonulnak fel, immár felszabadultan a verseny izgalmát hátrahagyva. Magyarországon sajnos kevesen tudnak arról, hogy van Rióban egy magyar utazási iroda, a HAVAS, amelyik joggal nevezi magát kreatívnak. Egyik fő működési területe az „incentive tour”, amit leginkább ösztönző- vagy jutalomutazásnak lehetne fordítani. Ilyenkor az szervezők azt kérik, hogy valami különösben, valami újban legyen részük. A Győztesek Parádéjára” szervezett csoportos és egyéni utazások egyre népszerűbbek nálunk is. Természetesen az sem elhanyagolható, hogy a szolgáltatások árai ebben az időszakban már lényegesen alacsonyabbak és könnyebb a légitársaságok járataira kedvezőbb árú jegyet kapni. Így még most sem késő a karneváli programokra helyet foglalni.

Lezárták a Kanada és az Egyesült Államok közötti négy legforgalmasabb határátkelőhelyet, miután egy jármű felrobbant a Niagara-vízesés egyik amerikai ellenőrző pontján. Az FBI megerősítette, hogy nyomozást indított egy robbanás körül, amely a Rainbow Bridge kereszteződésének Egyesült Államokbeli oldalán történt New York állam északi részén. A közösségi médiában közzétett videók azt mutatják, hogy füst és lángok áradnak ki a Niagara folyón átívelő kereszteződésnél lévő ellenőrzőpont komplexumból. Sajtóértesülések szerint a jármű Kanadából próbált bejutni az Egyesült Államokba. Kanada és New York állam között mind a négy átkelőt lezárták. A CNN jelentése szerint a vámosok közvetlenül a robbanás előtt másodlagos átvizsgálásra irányították át a járművet.

Kanadai nemzetbiztonsági források a CTV News-nak azt mondják, hogy a kormányzati tisztviselők abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a Niagara Falls-i Rainbow Bridge-nél történt incidens terrorral kapcsolatos. A biztonsággal kapcsolatos összes szervezet és részleg megbeszélése most zajlik. A hatóságok azt próbálják kideríteni, hogy ez elszigetelt eset-e.

Justin Trudeau miniszterelnök hivatala közleményben tudatta, hogy nemzetbiztonsági és hírszerzési tanácsadója tájékoztatta „a Niagara-vízesés helyzetéről”.

A közlemény szerint a kanadai közbiztonsági miniszter, az RCMP és a Kanadai Határszolgálati Ügynökség „teljes mértékben elkötelezettek, és minden szükséges támogatást megadnak”, és „kapcsolatban állunk az Egyesült Államok tisztviselőivel”.

A járműben lévő két személy meghalt.

A Rainbow híd Kanada és az USA között. 

A CTV, Canadian Press és CBC alapján.

Összehányta a lakás falait, belefújta az orrát a függönybe, belevizelt a padlóvázába, majd elégedetten kifújta magát, s mint egy retardált óvodás a homokozóban, karjait széttárva, sajnálkozva állapította meg, hogy milyen leharcolt ez a lakás. És hogy ő személy szerint nem is érti, mások hogyan tudnak ilyen rendetlenségben élni.

De előtte még lelopta a festményeket a falról, és amikor azt hitte, hogy nem figyelnek, zsebre vágott néhány elől hagyott ékszert. Ha szóltak neki, kikérte magának. Mit képzelnek, mondta felháborodottan, neki ez jár. Azért jár, mert megérdemli. És különben is, aki csak hanyatlani képes, az ne oktassa ki őt jó modorból.

Amikor a viselkedéséről próbáltak vele beszélni, úgy tett, mint aki nem ért semmit az egészből. Még hogy olyan lenne, mint az agresszív kismalac? Az igaz, hogy belerondít a tálba, amiből enni kap, de nála ez nem a problémás viselkedés megnyilvánulása. Csupán arról van szó, hogy neki máshol vannak a példaképei, mint azoknak, akiknek Európában. Ő keleten van otthon, míg nyugaton csak vendég.

Megpróbálták elmagyarázni neki, hogy vannak bizonyos európai viselkedési normák, és ezekbe nem fér bele, hogy az orrát belefújja a függönybe. A vázába vizelés sem. Válaszul zsebre dugta a kezét, és szotyolát köpött a frissen feltálalt, gőzölgő levesbe. Hogy mi az európai viselkedési norma, azt én mondom meg, jegyezte meg pikírten.

Vegyenek példát rólunk, mondta. Arról, ahogyan mi élünk. Nálunk odahaza minden nagyon jó. Amikor a tényekkel próbálták szembesíteni, hogy ha tényleg annyira jó ott, akkor miért mennek el onnan annyian, cinikusan röhögött. Majd fenyegetőzni kezdett, hogy adjanak neki még több pénzt, különben ő nagyon mérges lesz. És amikor ő nagyon mérges, akkor ne tudják meg, hogy mi lesz. Bármi lehet. Mert ő azt szereti, ha teli a zsebe pénzzel, és a bankszámlája is szépen hízik. Ráadásul drága hobbijai vannak, a stadionok, meg a kisvasút sem két fillér. A feneketlen bendőjű csókosok jóllakatásáról nem is szólva.

Majd, s ezt már békülékenyebben tette hozzá, neki tulajdonképpen nem lenne baja ezzel a lakással, amit közös otthonunknak is szokás nevezni. Csak azt szeretné, ha minden olyan lenne benne, ahogyan neki tetszik. Ha rajta állna, nem is rondítaná össze, de hát értsék meg az urak és a hölgyek, nem tehet mást. Már megszokták tőle ezt a stílust, sőt, bizonyos helyeken, amelyeket most nem kíván megnevezni, el is várják.

Mindeközben tovább rongálta a berendezést, és még az eddiginél módszeresebben látott neki a javak eltulajdonításának. Nem csoda, hogy a lakás állaga idővel annyira leromlott, hogy már alig lehetett ráismerni arra az építményre, amely annak idején, másokkal együtt őt is befogadta. És minél leharcoltabb lett a közös otthon, minél több fal lett összehányva, minél több padlóváza televizelve, annál büszkébben és magabiztosabban mutatott körbe a csata utáni tájhoz hasonlító terepen.

Na ugye, mondta. Majd, hogy Brüsszel is megértse, fenyegetően felemelte a mutatóujját, és hozzátette: Nem táncolunk úgy, ahogyan ti fütyültök.

Érdekes könyvhöz érdekes bemutató illik – és ezt jól tudták a Helikon Kiadó szakemberei is. A könyv nemcsak azért érdekes, mert egy virtuális utazásra hív hat országon és 500 éven át, azzal a céllal, hogy bebizonyítsa: bor nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Abból mindig valami felfordulás származott a történelemben. A kötetből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a bor áldás az emberiségnek, bár ez az állítás – az egyes emberekre vonatkoztatva – már nem mindig állja meg a helyét. Elöljáróban annyit azért mégis elárulhatunk, hogy alcíme: „Az újvilági bortermelés szórakoztató története” a mi esetünkben bizonyosan helytálló!

 Szerzői maguk árulják el, hogy nem csak a munkában, az életben is egy párt alkotnak. Kupa Enikő és Kovács Tibor már 24 éve, a megismerkedésük óta borkedvelők. Akkoriban borkóstolókat és borvacsorákat szerveztek, aztán elkezdtek együtt bortúrákat tenni Európa különböző országaiba. A könyv ötlete azonban nem egy külföldi borvidéken, hanem idehaza született meg. A bemutatóra meghívott vendégeknek Kovács Tibor azt is elmondta: A Covid alatt bezárva, nekik is rendkívül hiányzott az utazás, csakúgy, mint mindannyiunknak. Elkezdtek hát virtuális túrákról írni, minél messzebb annál jobb alapon. Ráadásul olyan helyekről, ahol még soha nem jártak és ezzel a módszerrel jóval többet megtudtak, mint amit odautazva felfedeztek volna. A bemutató jó hangulatának megtartásához társuk is volt. A szobában, íróasztal mellett készült útikönyvből Gerner Csaba színművész, rendező – ismert a Tűzvonalban című magyar TV-sorozatból is – olvasott fel válogatott részleteket, nem kis derültséget okozva velük a közönségnek. Hamar kiderült, hogy a könyv jócskán szolgál meglepetésekkel is. Ki gondolta volna az Egyesült Államokban, hogy a roppant népszerű First Lady, Jacqueline Kennedy, egy ártatlan Valentin-napi TV műsorral borlázat indít el. Műsorában bemutatta a frissen felújított Fehér Házat és pár pillanatra látszott a szépen megterített ebédlőasztal. Borospoharak is álltak rajta. A következő hetekben milliók kezdtek borospoharakat venni – és ahol pohár van, abba bor is kerül! A bemutató vendégei előtt is állt pohár, hiszen a könyvben a termelés történetén kívül bőven esik szó a borokról. Róluk viszont nem árt tisztázni, hogy „boros szemmel” nézve világunk két részre oszlik. Mi, európaiak vagyunk régi, és a Kolumbusz óta felfedezett sok másik az Újvilág. Az általunk bornak nevezett italt ott sokáig nem ismerték, a szőlőtelepítés, borkészítés az európai bevándorlók megjelenésével kezdődött. Egy bemutató kapcsán mindet ismertetni – hát még meg is kóstolni – lehetetlen, szorítkozzunk tehát csak néhányra! Nálunk kevéssé – de Kaliforniában, ahol a szőlőtermesztés egy magyar névvel, Haraszthy Ágostonéval is összefonódott – kedvelt fajta a Zinfandel. A Kaukázusból származik, több, mint 8000 éves, bora világosabb színű, nem túl testes, meglehetősen magas alkohollal, ami akár a 17 %-ot is elérheti. A palack címkéjét látva nem téved, aki a világhírű filmrendezőt sejti termelőjeként. Kovács Tibor azt sem titkolta, hogy a könyvben szereplő országok közül leginkább Chilébe és Argentínába szeretnének eljutni, ezeket tartják a legvadregényesebb országoknak. Ez utóbbi, bár „újvilági”, mégis olyan borkészítési múltja van, amit a legnagyobb hagyományú országok is megirigyelnének. Buenos Aires – Párizs után – a világ második legtöbb bort fogyasztó városa. A Kovács házaspár az újvilági borok közül az argentin Malbecet szereti a legjobban. Alapvetően különbözik a többi fajtától, sokkal selymesebb, balzsamosabb. Argentínában 1853-ban kezdték telepíteni, olyan jól alkalmazkodott a helyi klímához és talajhoz, hogy sokkal szebb bort adott, mint őshazájában, Franciaországban. Új hazájára a hatalmas méretek is jellemzőek. A száz évnél is idősebb Trapiche birtok például 1255 hektáros. Az észak-déli irányban 3650 kilométer hosszú Argentínában számtalan terület és klíma váltakozik, de ugyanazon területen belül is nagyon sokféle arculatot mutat. A borvidékek közül ismertségben és méretben a 400 és 1200 méter feletti magasságokon fekvő Mendoza emelkedik ki, a Malbec hetven százaléka is itt készül. A sorban igazán különlegesnek számít a Medalla. Legelőször a Trapiche pincészet fennállásának századik évfordulójára készítették, 1983-ban. A Mendoza vidék 1000 méter fölötti legjobb területeinek ültetvényeiről származik, édes, gyümölcsös ízét erőteljes fűszeres hatások egészítik ki. Minőségét jól jelzi, hogy a pincészetet a Wine Enthusiast 2019-ben a világ legjobb újvilági borászatának választotta! Az ő filozófiájuk: Magas minőség megfizethető áron.

A szerzők által célpontul kiszemelt másik ország Chile – szokták a borászok paradicsomának is nevezni. Természeti adottságai egyedülállóak a szőlőtermelésre. Amikor a hódítók megérkeztek erre a kontinensre, virágzó kultúrákat találtak, de bor nem volt. Az ott őshonos szőlők nem alkalmasak a borkészítésre. Az indiánok kaktuszitaltól kezdve varangyos béka bőréig sok anyaggal kábították magukat, a bor minőségi ugrást jelentett számukra. Mellékhatása viszont a másnaposságon kívül a monogámia lett. A feleségek száma náluk korábban csak anyagi kérdés volt. A borkultúra legnagyobb terjesztője, a keresztény egyház, viszont már az egynejűséget is elvárta. A kép persze ennyire azért nem egyszerű. A monogámiát már az ókori görög és római társadalomban is törvény írta elő – igaz azok is borfogyasztók voltak. A kapcsolatot valahol mélyebben kell keresni! Chilében 1554 táján hozták létre az első ültetvényeket – no, nem az egyház – a katonák. A termelés gyorsan fellendült, ám az igazi sikert Európa tragédiája hozta el számukra, egy kis élősködő tetű, a filoxéra nyomán. Franciaországban a szőlők kétharmada pusztult el, Magyarországon a fele. Történetéről a könyvben részletesen olvashatunk. Chilébe nem hurcolták be, ott a saját – olykor 200 éves tőkéiken termeltek. Ma sem ritkák az öreg borászatok. A Vina Errazurizt 1870-ben alapította Don Maximiano Errazuriz. Itt található a világ legtitkolódzóbb szőlőfajtája, a Carménère. Franciaországból, Bordeaux-ból vitték be, ott közben teljesen eltűnt, Chilében viszont sokáig Merlot-nak hitték. Egy genetikai vizsgálat leplezte le a bujkálót!  Több, mint 150 éve a pincészet állandó célkitűzése, hogy Chilét a világszínvonalú borok termőhelyévé tegye. Az Errazuriz Max Malbec mély és gyönyörű rubinvörös színű, ibolya árnyalatokkal. Illatában friss szilva és fekete cseresznye aromái, valamint lágy fűszeres és virágos jegyek érződnek. Ízében a friss piros gyümölcsök, gyógynövényes jegyek, fűszerek és virágok érezhetőek, melyeket keretbe foglal az édes süteményes tónus. Friss hatású bor, jó ízekkel, finom és szemcsés tanninokkal. A Malbec szőlője az Aconcagua-völgy belsejében található. A talaj egyedi tápanyag- és vízelvezetési viszonyai segítik a tőke teljesítményének szabályozását, ami így kis fürtökkel és bogyókkal megjelenő, kiegyensúlyozott gyümölcsterhelést eredményez. A Don Maximiano, a pincészet alapítója után elnevezett csúcsbor pedig bekerült a világ 10 legjobb bora közé. Ugyanez a bor sorra nyerte a világ többi borversenyét is, ezzel a Don Maximiano magáénak tudhatja a világ legtöbbször első helyezést elért bor megnevezést is.

 Kupa Enikő – Kovács Tibor

BOGŐZÖS ÉVSZÁZADOK

Helikon Kiadó, Budapest 2023

Alföldi Nyomda Zrt.

ISBN 978-963-620-033-6

Egy hét alatt három alkalommal támadtak ismeretlen tettesek zsidó iskolákat és egy zsinagógát Molotov koktéllal, illetve lőszerrel Montreálban. Vasárnap kora reggel lövések dördültek a montreali Yeshiva Gedola zsidó nappali iskolában – közölte a rendőrség: Négy napon belül ez volt a második lövöldözés a Deacon Rd. iskolában. A rendőrök lövedéknyomokat találtak az épület bejárati ajtaján, és több lövedékhüvelyt a közelben a földön. A rendőrség átkutatta az épületet, de nem talált senkit az épületben. Sérültek nem voltak.Reggel 5 óra körül több segélyhívás is érkezett, amelyek lövésekről számoltak be. Az első jelentések szerint a szemtanúk azt mondták a rendőrségnek, hogy a lövések után egy járművet láttak elmenekülni a helyszínről a Gedola jesiva közelében – mondta Caroline Chèvrefils rendőrségi szóvivő vasárnap reggel.

Az iskola, amely általában vasárnap is nyitva tart, kommunikált a szülőkkel, és máshová irányította a diákokat – mondta vasárnap reggel a Federation CJA elnöke és vezérigazgatója, Yair Szlak.

Azt is elmondta, hogy a Federation CJA közösségi biztonsági igazgatója kapcsolatban áll a montreali rendőrséggel.

Az incidenssel kapcsolatban nem történt letartóztatás, a nyomozás folyamatban van – mondta Chèvrefils. Biztonsági kordont állítottak fel, és nyomozók és helyszínelők.

„Szívemből sajnálom a québeci zsidó közösséget, amely ismét áldozatul esett az egyik iskolája elleni támadásnak” – mondta François Legault tartományi miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában. „Minden erőfeszítést megteszünk, hogy megtaláljuk és megbüntessük a tetteseket. A québeci nemzet egy békés nemzet. Ne importáljuk a gyűlöletet és az erőszakot, amit a világ más részein látunk”.

Valérie Plante montreáli polgármester a Yeshiva Gedola közelében mondta, hogy „a zsidó közösség támadás alatt áll”, és hogy semmi sem indokolja, hogy kétszer is golyót eresztettek az iskolára. „Egy ilyen antiszemita cselekedetnek nincs helye a városunkban”.

Valéri Plante montreáli polgármester vasárnap reggel az ismét megtámadott zsidó iskola előtt tartott sajtótalálkozót.

„Elszomorít bennünket az erőszakos terrortámadások szörnyű sorozata” – mondta Henry Topas, a B’nai Brith Canada québeci regionális igazgatója. „És ide sorolom azt a Molotov-koktélt is, amelyet múlt kedden, a Hamász vezette izraeli terrorista atrocitások egy hónapos évfordulóján dobtak a Dollard-des-Ormeaux-i zsinagógámra.”

A vasárnapi incidensre azután került sor, hogy szerdára virradó éjszaka lövések dördültek el a Gedola Jesivánál és a St-Kevin sugárúton lévő United Talmud Torah iskolánál is. Mindkettő Montreal Notre-Dame-de-Grâce-Côte-des-Neiges kerületében található.

A hét elején Molotov-koktélokat dobtak egy zsinagógára és egy zsidó közösségi központra Montreál sziget nyugati elővárosában.

A Montreal Gazette tudósítása alapján.

 Nem lesz nehéz dolga a kritikusoknak. A Pesti Magyar Színház legújabb előadásáról, az Ezeregy éjszakáról, bátran elmondhatjuk, hogy valószínűleg hosszú, tartós sikersorozat elé néz. Itt minden a helyén van. A díszlet, a jelmez, a szöveg, és a zene, a színészi játék, a tánc és az énekesi teljesítmény egyaránt szép, kerek egésszé áll össze. Kezdetben úgy látszik; csak egy jó szórakozást kínálnak, ám a nézők többségét bizonyára később is foglalkoztatni fogja majd néhány, a színházból hazavitt gondolat.

A meglepetés mindjárt ott kezdődik, ha valaki megnézi a november 3-i bemutató színlapját. Azon ez áll: World musical. A szerzőhármas ezzel a szokatlan szóösszetétellel azt jelzi, hogy a darabban több – perzsa, indiai, kínai és török – kultúra elemei keverednek. Persze megvan ennek az oka, hiszen alapul a legismertebb arab mesegyűjtemény szolgál, amelynek változatait évszázadok folyamán különböző szerzők, fordítók és tudósok állították össze. Eredetük a középkori Arábiába és Perzsiába nyúlik vissza. A (talán nem is annyira) gyermekmesék műfaja igen különböző, szerelmi történetek, drámák, humoreszkek, versek, vallásos legendák egész sora található benne. Az előadás rendezője és koreográfusa, Juronics Tamás Kossuth-díjas, érdemes művész szerint az Ezeregy éjszaka olyan többrétegű történet, amelyben a jó és a rossz harcából a gyerekek és a felnőttek is megtalálják a nekik szóló igazságot.  Nem kis feladatra vállalkozott Geszti Péter – dalszerző és művészeti menedzser, Monori András – zeneszerző és Tasnádi István – a szövegkönyv írója, amikor elhatározták, hogy a mai kor emberéhez szóló, mégis szórakoztató, zenés színdarabot írnak az évszázadok óta ismert meséből. A páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, bánatról, örök emberi értékekről, de ravaszságról, cselvetésekről, gyarlóságról is szól. A színpadon megelevenedik a varázslatos kelet világa, különleges hőseivel, tréfás vagy éppen félelmetes figuráival; királlyal, hercegnővel, ügyes tolvajjal és gonosz varázslóval. A palackba zárt Dzsinn sem marad el. A nézőt már a legelső percektől kezdve megragadja – és végig el sem ereszti – Kovács Yvette Alida munkája, a látványos díszletek és jelmezek színes forgataga. Az épített és vetített díszletek tökéletes illúziót teremtenek, de a történet részéül is szolgálnak. A gonoszságot például jól jelképezi a megfelelő helyeken megjelenő kobrafej. A dialógusok és a dalszövegek bőségesen kínálnak lehetőséget áthallásokra. A kínai bölcs tanácsát sugalmazó lendületes énekszámnak már a címe is sokat mondó: „Lopj-Csenj-Csórj!” A közönség „veszi a lapot” nem is marad el a nyíltszíni taps, mert közben azt is megtudjuk, hogy: „Ha egytől csensz, az csúnya lopás, ha többtől az már gazdagodás.” A sorok között olvasásra máshol is jócskán nyílik alkalom. Például amikor azt halljuk: mi teszi az uralkodót, a szeretet hatalma vagy a hatalom szeretete, vagy amikor a trónbitorló Dzsafar nyíltan beismeri: „A hatalom a boldogság”. A zsarnokot elsöprő szabadító szélvihar pedig, na honnan érkezik? Ezt már nem áruljuk el, elhangzik a darab vége felé. Az előadás azért mégsem tanmese. A zene és a kiváló tánckar gondoskodik a szórakoztatásról.

Amiből a könnyen megszerethető, remekül megformált figura, az arab mesevilág elválaszthatatlan része, a Dzsinn is alaposan kiveszi a részét. Nagyon is emberi, ha nehéz feladat előtt áll, kortyol egyet – vagy többet – a palackból, de humora is van. Amikor a dolgok végre jóra fordulnak, a „lejárt szavatosságú” óriás boldogan állapítja meg: „Holnaptól csak másnapos lehetek.” Meg is érdemli, a megoldásban nem kevés része van. Folyton segítenie kell az embert, a mese gyakran bajba kerülő szereplőit, hogy kalandos útjuk során minél többet megtanulhassanak összetartozásról, szerelemről, hűségről, hűtlenségről, bizalomról vagy annak hiányáról, bosszúról és megbocsátásról, jólétről és kiszolgáltatottságról, a hatalom természetéről, vagy a szilárd hit mindent elsöprő erejéről.  Bár a történetet még gyerekkorunkból ismerjük – azért örülünk, amikor minden szépen elrendeződik. Seherezádé ezeregy éjszakán át, addig mesél Sahriár királynak, míg az végül beleszeret, dehogy akarja már hajnalban megölni! Sőt, a történetet ő maga fejezi be. A fürge kezű Aliból Alida lesz – itt kell megemlíteni a kiváló énekesi teljesítményt, bármely más zenés színpadon is megállná a helyét – a tolvaj fiú ugyanis nadrágszerep, mindhárom szereposztásban lány rejlik a foszlott jelmez alatt. A nép ujjongva ünnepli őt, a szerelmesek egymásra találnak, a kórus pedig olyan finálét énekel, aminek szövegét, dallamát valószínűleg sokan haza is viszik majd magukkal: „Egy varázslat győz le seregeket. Egy varázslat, egy, a szereteted.”

Milyen jó lenne, ha nem csak mese lenne!

 Néhány héttel ezelőtt, 2023. október 5-től kezdődően a Magyar Honvédség mintegy hetven katonája egy korábban nem létezett, új karjelzést kezdett el viselni. Azt akarták kifejezni vele, hogy ők most már egy csapatot alkotnak. Különféle alakulatoktól érkeztek a Balaton partjára, hogy együtt dolgozzanak egy olyan feladaton, ami nemcsak a magyar hadtörténetben, de világviszonylatban is egyedülálló eredményt hozott. Ám amíg a végeredményig eljuthattak, annak előtte évek teltek el.

Azt, hogy Balatonakarattya közelében, a parttól 3500 méterre, az iszapban valami roncs hever – már jóval korábban tudtuk – mondta el a kiemelt roncs bemutatása alkalmával Magó Károly zászlós, a Magyar Honvédség, Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója, a program hadtörténeti örökségvédelmi felelőse, egyben a kutatás vezetője. Levéltári kutatásokkal kezdődő, hosszú út vezetett a mai napig, mire nehézségekkel és kitartó munkával teli egy hónap után sikerült kiemelni a Beregszászi Sándor szakaszvezető által vezetett repülőgép roncsait. A piros 12-es Messerschmitt-109 repülőgép azért különleges – mert a sárkányszerkezete és a motorja egyaránt magyar gyártmányú volt. Fontos ipar- és hadtörténeti emlék, az alkatrészein néhol megmaradt a gyári tábla, ami elárulja, hogy azt a győri gyárban készítették. A magyar-német államközi szerződést 1941. június 6-án kötötték meg, ennek értelmében a Magyar Waggon és Gépgyár gyárthatta a Me-109 sárkányelemeket, a Dunai Repülőgépgyár pedig a gépekhez rendszeresített Daimler-Benz 605-ös motorokat készítette. Összesen 1108 motor és 577 sárkány készült Magyarországon, ezekből 360 teljes gép volt magyar gyártmány. Minőségüket jól jelzi, hogy a Luftwaffe beszerzői is igyekeztek a saját vadászegységeikhez a magyar gépeket megszerezni! A számunkra fontos dátum 1944. július 2. Az amerikai hadsereg ekkor indította addigi legnagyobb légitámadását magyarországi célpontok ellen. Az Egyesült Államok 15. légi hadseregének 620 négymotoros bombázójából és 300 kísérő vadászgépből álló köteléke ellen a Magyar Királyi Honvéd Légierő 18 vadászrepülőt tudott harcba küldeni és még 30 német vadászgép szállt fel. A légi csatában aznap három magyar pilóta halt hősi halált. Egyikük Balatonakarattya közelében zuhant a vízbe. Beregszászi Sándor holttestét bajtársai kiemelték, családja végső nyugalomra helyezhette a túrkevei temetőben. A sír ma is áll. Ezen a napon Budapest körzetében és a Balatontól északra folyt légi harc. Feljegyzés vagy hiteles visszaemlékezés Beregszászi Sándor útvonaláról nincs.  A Balatontól délre Enyig környékén voltak harcok. Feltehetően ebben vett részt, mert másként, Veszprémbe visszatéréshez, nem érintette volna a Balatont. A pilóta halálához hozzájárulhatott, hogy nem tudta ledobni a póttartályt, megtalálták a roncsnál, ez harc közben hátrányba hozhatta. A pilótafülke biztosan találatot kapott, de hogy ettől halt meg vagy a lezuhanáskor azt már nem tudjuk, a vizsgálat iratai nem maradtak fenn. A roncs sokkal rosszabb állapotban volt, mint azt korábban feltételezték. Amit jótékony iszapréteg fedett, az viszonylag jól konzerválódott. Ami viszont a vízzel közvetlenül érintkezett, az annyira korrodálódott, hogy teljesen szétporladt. Erre a sorsra jutottak a legerősebb alkatrésznek gondolt szárnytartók is.

 Magó zászlós úr 2020-ban keresett meg minket, hogy van egy koordináta a Balatonban, amit meg kellene nézni – emlékezett vissza a kezdetekre Virágos-Kis Sándor alezredes, a Magyar Honvédség, Vitéz Bertalan Árpád Különleges Műveleti Dandár Harctámogató Osztagának parancsnoka, a művelet merülésvezetője. A dandárnak három búvárcsoportja van, közülük a „megtalálni-felmérni–bontani vagy kiemelni” az Osztag műszaki búvár szakaszának feladatkörébe illeszkedik. Szeptemberben gyakorlatot végeztünk itt a környéken, már az első merülésnél sikerrel jártunk. Láttunk valamit kiállni az iszapból, ami nagyon hasonlított egy légcsavar tollra. A roncsot jó 80 centiméteres iszapréteg borította. A négy  merülési nap – az időjárás miatt – csak a feltáró merülések megkezdésére volt elegendő. Már akkor megállapíthattuk, hogy ami ott van, az egy Messerschmitt repülőgép, magyar pilóta repülte, mert magyar feliratokat találtunk a felhozott alkatrészeken és vannak lent viszonylag jó állapotban megmaradt szerkezeti elemek. A Covid miatt kényszerű szünet következett, kaptunk más feladatokat is, 2023-ban tértünk vissza a témához. Láttuk, hogy a feladat teljes megoldásához mi kevesen vagyunk, más alakulatokat pl.: a szentesi Műszaki Ezredet, tűzszerészeket, folyamőröket is be kell vonni. Az események nyáron gyorsultak föl, amikor Antal László dandártábornok úr vette a kezébe a dolgokat. Az egyeztetések után október eleje vált alkalmassá a munka megkezdésére. Feltételeztük, hogy a roncs egyben van és a benne lévő iszappal együtt kell kiemelni. Október 5-én települtünk ide, Balatonakarattyára, jöttek Szolnokról, Szentesről, Debrecenből a jól kiképzett katonák. A csapat itt találkozott először, nem összeszokott roncsmentők kezdtek dolgozni. Ilyet még soha nem csináltunk! Az összetartozás jelképeként tervezte meg Magó zászlós úr, a csapat új karjelzését. Felül a típusjelzés látszik, a Balaton a helyszínt mutatja, a piros 12 a gép oldalszáma, a fehér kereszt pedig a magyar felségjel volt a háborúban. Mindenki elszánt volt és lelkes, de arra nem voltunk felkészülve, hogy a Balaton milyen meglepetéseket okoz. A kiemeléshez egy folyami hídkomp használatát terveztünk. A vele dolgozó katonák minden csavarját ismerik, a folyón jól rögzítik, mert annak sodrása csak nagyon ritkán változik. A Balatonnál viszont a szél lehet, hogy délelőtt délnyugati irányból fúj, délben vált délkeletire, délután pedig már teljesen más irányból, más erősséggel érkezik. A partközelben ettől 5-10 centis hullámok vannak, kint már 30-50 centisek jönnek. Ráadásul a tónak ez a keleti medencéje a legnagyobb és a roncs ennek a közepén volt – a kompot nem lehetett folyamatosan használni. A horgonyok nem mindig tartották szilárdan, erős szélben megcsúsztunk, féltünk, ha a roncsra csúsznák, a horgony nagyobb kárt okozhat, mint az elmúlt 80 év.

Minden nap más körülményekkel szembesültünk és a roncs is mindig más arcát mutatta. A víz mélysége ott 4-4,5 méter volt, ahogy elkezdtük szivattyúzni az iszapot 6 méter mélységig jutottunk. A látótávolság 30-50 cm volt – amíg hozzá nem értünk a roncshoz. A rétesliszt állagú finom iszap felkavarodott és ott is maradt a roncs körül lebegve. Látás helyett csak tapogattunk egy törmelékhalmazban. Ahogy haladtunk a munkában, folyamatosan hoztuk fel a kisebb-nagyobb darabokat és a felszínen a kutatók tisztították, azonosították. Az első jelentősebb darab a póttartály volt, sikerült felhozni a légcsavar aggyal egyben a két légcsavar tollat, majd a két MG 131-es géppuska követte. Eddigre már elég jól összeállt a csapat. A sisakban dolgozó munkabúvárok szivattyúztak, a könnyűbúvárok a kisebb-nagyobb alkatrészeket hozták, hogy ne kapja be a szivattyú vízárama, mert még lőszer is került az iszapszivattyú házába. Felkerült a baloldali motorburkolat, jól látszik a 12, ami döntő jelentőségű lett az azonosításban. Kiderült, a 800 kilós motor elvált a géptörzstől, itt rendkívül nagy óvatosságra volt szükség. A négy gyári emelési pontból csak egy volt használható. Hármat sikerült ugyan megtalálni a víz alatt, de amit nem óvott az iszap az eltört. Mégis ki tudtuk emelni, pontonra helyezni, kihozni a partra. A gép orrát felhoztuk darabokban, motor, motorburkolat légcsavar, még a gépágyú is megérkezett. Rajta látszódott, hogy a gép belezuhant a vízbe, mert a 20 milliméteres MG 150-es gépágyú acél csöve teljesen elgörbült – akkora ütést kapott! Legkevésbé a szárnyakkal boldogultunk. Olykor egy napon belül is változott, amit találtunk. Néhány nap kellett hozzá, amíg megbizonyosodtunk: a jobbszárny, ami 3 évvel ezelőtt két kartávolság hosszú volt, most egy kartávolságú, a bal pedig egészen hiányzik. Viszont megvolt mindkét futómű. Így jutottunk el  október 26-ig, a kiemelés kitűzött napjáig. Persze ekkor volt a legnagyobb hullámzás – máskor kevesebbnél sem futottunk ki – de most is szerencsénk volt. A BAHART úszó munkagépe megérzett, le tudott „talpalni”, mellé tudtunk állni a kompokkal. A kiemelés nagyon sima volt. Ahová lehorgonyoztunk, kinyújtotta a daru a gémét, ott volt alatta a roncs, rákötöttük, megemeltük, kicsit recsegett-ropogott, de egyben maradt. Sikerült megtalálni benne az adattáblát, amivel azonosítani lehetett. Nincs meg a gép farok része, egyben letört, és ha nem süllyedt az iszapba, akkor a víz hatására elpusztult. A Balatonakarattya térségében, közel nyolcvan éve vízben pihenő darabon kívül a világon egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt vadászrepülőgép sem ismert jelenleg! Ezért a kiemelt roncs nem csak hadtörténeti, hanem ipartörténeti szempontból is felbecsülhetetlen értéket képvisel – hangsúlyozta tájékoztatója végén Virágos-Kis Sándor alezredes.

Valahogy idén is sikerült Magyarországon és a diaszpórában megemlékezni az 1956-os forradalomról, az áldozatokról, a kegyetlen orosz invázióról. Sikerült ez azután is, hogy Orbán Viktor elmondta: büszke arra, hogy találkozott és kezet fogott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, körözött háborús bűnössel. Orbánt ismét egy hullám kritika érte Európában és erre a magyar vezér elmondta:

„Mindent szeretnénk megtenni a béke érdekében. Ezért minden kommunikációs vonalat nyitva tartunk az oroszok felé, különben nem lesz esély a békére. Ez egy stratégia, büszkék vagyunk rá. Mi vagyunk az egyetlenek, akik a béke nevében és érdekében beszélünk, ami mindenkinek érdeke lenne Európában.”

Az egy dolog, hogy Magyarország immár 13 éve lényegében szociopata politikát folytat szinte minden kérdésben. Erkölcsi megfontolások még véletlenül sem merülnek fel, a pártpolitikai érdek, a személyes meggazdagodás mindent felülmúl és nem számít az, kit kell elgázolni a cél elérése érdekében. Bizonyos pontig a realpolitik sajnos olyan, hogy az erkölcs máshol, más országban is háttérbe van szorítva. De Magyarországgal ellentétben, más országban azért időközönként felmerül politikusaink szemeiben vagy szívében a szégyen, a megbánás, a becsület, a méltóság, a kegyelem és az áldozatkészség. Ehhez képest emberileg annyira halott a magyar politikai vezetés, hogy reflexióra már nem képesek, a gátlástalan és számukra is nyilvánvaló hazudozásra viszont annál inkább. Mintha Magyarországnak a gyilkos moszkvai rezsimmel való szövetsége valaha is az ártatlan békesség iránti vágyról szólt volna. Pirul az arcbőre annak a magyarnak akinek van még szégyenérzéke.

Ezek közé természetesen nem tartoznak azok a kanadai magyarok akik önfeledten táncoltak Torontó városháza előtt október 23-án, a magyar zászlófelvonás alatt, egy maroknyi fásult orbánista jelenlétében. Beszédet mondott ott Igaz Máté diplomata, aki annak a torontói főkonzulátusnak az ügyvivője, amely hónapok óta főkonzul nélkül tengődik — miután Kanada nem volt hajlandó beengedni az Orbán kormány által kinevezett antiszemita és romaellenes Bencsik Jánost. Valószínű elérkezik az a nap, amikor Igaz Máté igyekezni fog megfeledkezni e korszak szerepléseiről és arra fog törekedni, hogy mások is feledkezzenek meg mindenről.

Forrás: A torontói főkonzulátus Facebook oldala.

Nincs mit ünnepelni idén 1956 körül, táncolni pedig tényleg nem kéne. Legalább 2022 februárja óta becsületesebb magatartás lenne a gyászos, méltóságteljes csend október 23 körül.

 Rövidesen már hatszáz éve lesz annak, hogy létrejött egy borászat Olaszországban, Toszkánában. Borkedvelők szokták mondani: nem elég a jó bor, kell egy jó történet is hozzá. Ennek a borászatnak igazán jó története van. Az első feljegyzések már az 1300-as évek végén említenek egy Lapo Mazzei nevű embert, aki nagy levelezést folytatott a borról. Az egyikben, 1398-ben ezt írta: „Ne aggódj a bor áráért, bár drága, a minősége mindenért kárpótolni fog!” Lássuk be: ez akár ma is igaz lehet. Ő használta először a „chianti” szót, ami – egy régió neveként – majd csak 250 évvel később lesz igazán ismertté.

Amint azt Kovács Tibor a Veritas Borkereskedés szakmai munkatársa elmondta: a történet úgy kezdődött, hogy a sienai Mazzei család egyik lánya 1435-ben hozzáment egy Fonterutoli nevű fiúhoz. A borászat ekkor alakult. Lapo idejétől számítva napjainkban már a 25. generáció folytatja a cégben a munkát, ők egyszerre hagyományőrzők és újítók. Ez a világon a tizedik vállalkozás, amelyik fél évezrede, máig ugyanabban a kézben van. A Mazzei korábban szinte teljesen ismeretlen volt Magyarországon. A Veritas Borkereskedés kínálatában rövidesen 13 boruk jelenik meg. Közülük egy fehérbort, két vörösbort és egy pezsgőt mutattak be Dohány utcai helyiségükben a meghívott szakmai közönségnek. Az ismertetés egy tréfás kérdéssel kezdődött: Ihatott-e Mátyás király Mazzei bort a krumplifőzelékhez? Krumplit nem ehetett, ezt már az iskolás gyerekek is tudják, de azt is, hogy rengeteg olasz járt az udvarába. Főleg délebbről jöttek, nápolyi bort talán hozhattak, Toscana borairól nincs hírünk ebből az időből. Talán mert Mátyás 1458-ban betiltotta a borimportot! A Mazzeinek ma már négy különböző borrégióban van birtoka. A Zisola borászat Szicíliában, a Castello de Fonterutoli Toscana chianti régiójában, a Tenuta Belgurado, Toscana Maremma-i részében, a Villa Marcello pedig Venetoban működik, Proseccot készítenek. A bemutató kóstolás ezzel kezdődött. A Marcello, velencei család, a X. században már ismertek, dózse is volt köztük. A birtokot csak a XIX. században alapította gróf Elisabetta Galvani Onigno, Prosecco Treviso területén. A vidék karakterét a bőséges fény, az adriai szelek és a velencei Elő-Alpok határozzák meg. A mocsaras előzmények után kialakult iszapos, agyagos talajon a Glera szőlő tökéletes gyümölcsöt ad a pezsgőkészítéséhez. Az alapító nevét őrző E. G. O. Prosecco DOC Brut Nature 2022 pezsgő 85% Glera és 15% Chardonnay házasításával készült. Kevés benne a maradék cukor. Ez a stílus azoknak vonzó, akik a minél természetesebb pezsgőket szeretik. A Belguardo az 1990-es években csatlakozott a Mazzeihez, amikor azok megvásárolták az ültetvényeket Maremma szívében. A 80 hektáros birtokon a Tirrén-tenger közelségéből adódó mikroklíma – különösen a tavasszal és nyáron jelentkező erős hőáramlatokkal, alacsony páratartalommal, kevesebb csapadékkal – nagyon különböző szőlőfajták termesztését teszi lehetővé. A homokos, kavicsos talajon ezekből koncentrált, ugyanakkor rendkívül elegáns és aromás borok származnak. A Mazzei Belguardo Vermentino di Toscana IGT 2021 boráról elég két szó: „kompromisszumok nélkül”. A Vermentino egy itt őshonos szőlőfajta, mineralitása és zamata révén intenzív frissességgel bír. Ebben a borban egzotikus gyümölcsök és az őszibarack illata fedezhető fel, melyet száraz, kellemesen ásványos, kissé sós íz kísér. Tenger gyümölcsei, zöldséges előételek, levesek, könnyű halételek, friss sajtok, fehér húsok mellé ajánlják. Rá igazán jellemző egy másik mondás: „Az a jó bor, ami jó élményeket kelt benned”. Nagyon sokféle chianti van, sokféle stílust képviselnek. A Mazzei Fonterutoli Ser Lapo Chianti Classico Riserva DOCG 2019 palackjában száz év hagyománya, felhalmozott tudása rejlik. A Mazzeinél chiantit 1900-ban készítettek először. Ezzel a klasszikus Riservával a család híres ősét, Ser Lapo Mazzei-t ünneplik. A címkén az ő gyönyörű kézírásával látjuk az idézetet 1398-ban írt leveléből. Ez a bor is cuvée, 90% Sangiovese és 10% Merlot található benne. Kis francia tölgyfahordókban 12 hónapig érlelték. A pohárba töltve illata feketeribizli, ribizli és finom ibolya jegyekkel nyílik meg. A szájban meleg, teljes ízű, édes gyümölcsökkel teli, sima tanninokban gazdag. Lecsengése fűszeres és hosszú, egyértelműen étvágygerjesztő. Sonkához, szalámihoz, pörkölthöz, vadraguhoz kiváló. Akik képesek a megfelelő tárolásra, azoknak elárulhatjuk, hogy ennek a bornak az „érési potenciálja” több, mint 15 év! A szicíliai borok jellemzőjeként gyakran használják a „buja” kifejezést, de ezt eddig csak ritkán fedezhettük fel a Magyarországon kapható boraikban. Noto városa a sziget dél-keleti csücskénél helyezkedik el, a közelében fekvő lejtőkön termelik a XIX. században nemesített – korábban Calabrese néven ismert – Nero d’Avola szőlőt. A tenger közelsége és a talaj mésztartalma lehetővé teszi ennek a természetes bujaságnak egyensúlyban tartását, melyhez kiemelkedő frissesség és elegancia társul. A Mazzei Zisola Sicilia Noto Rosso DOC 2020 a hagyományos, karós, csak kézzel művelhető módon termelt szőlőtőkékről származik. A bor alkoholtartalma 12,5%, ezt az olasz közönség szereti. Ízvilágában erdei gyümölcs, enyhe vérnarancs – kis kakaó beütéssel – és narancshéj jelenik meg. Színe ragyogó rubinvörös, finoman halványodó szélű. Szerepel a Win Spectator 2022-ben kiadott TOP 100 listáján is. Fűszeres ragulevesek, nehezebb tészta-, rizs- és egytálételek, grillezett vörös húsok és zöldségek mellett érvényesül igazán, de meghitt baráti beszélgetéseknél is jó partner lehet.

 Általános szabályként elmondhatjuk: aki Egyiptomba jön, ne sajnálja rá az időt, de ne is akarjon egyszerre túl sokat markolni. Ha először van itt, szinte biztosan beleszeret és nem fog meglepődni, amikor azt hallja némelyik vendégtől, hogy ő már nyolcadszor, tizedszer jár ebben az országban. Biztos, hogy első alkalommal mindenki a piramisokat akarja látni – rendben is van ez így – de az is gyorsan kiderül, hogy sok ezer év csodája vár még ránk számos másik helyen.

Ezúttal mi nem a piramisokat fogjuk felkeresni, ám nem kevésbé nevezetes helyek meglátogatását tűztük ki célnak. A fáraók sírjai, Luxor és Karnak az ősi Egyiptomból máig ránk maradt emlékek gazdag tárháza, a Nílus két partján, a szállodánktól mintegy 300 km távolságra fekszik. Meglátogatásukra egy egész napos kirándulás keretében nyílik alkalom. Az igen korán reggel induló autóbusz a Sahl Hasheesh körzetben fekvő szállodákból összegyűjti az útra jelentkezett vendégeket és először 60 kilométerrel délebbre Safaga városába, egy gyűjtőhelyre megy. Itt az autóbuszok konvojba rendeződve együtt mennek tovább. A sivatagon átvezető autópálya két ága egymástól távol fut, katonai ellenőrző pontokon többször megyünk keresztül. Az út közben elengedhetetlenül szükséges pihenőhelyet is őrzik. Kirándulásunk első állomása a Nílus nyugati, bal partján már 3400 éve ott álló két hatalmas szobor a Memnón kolosszusok felkeresése. III. Amonhotep fáraó egyenként 21 méter magas és 720 tonna súlyú ülőszobra, az „éneklő szobrok” nevéhez több legenda is fűződik, a megoldás sajnos egészen prózai. Az i. e. 27-ben történt földrengés által megrongálódott kövek repedésein átfúj a szél és ez fütyülő hangokat ad. A szobrok mögött az egykori Théba városának legszebb szentélye, III. Amonhotep temploma állt, mely az évezredek alatt a földrengések, a Nílus áradása miatt elpusztult, elfeledték. Szerencsére 2009-ben – több ország tudósainak részvételével – elkezdték a maradványok feltárását, ám sajnos az is tény, hogy ilyenkor a restaurálásra külföldre szállított műtárgyak egy része nem kerül vissza Egyiptomba. A fáraók sorában olykor akadtak nők is. Közülük a legtovább, közel 22 évig Hatsepszut uralkodott – névének jelentése gyönyörűség, szépség – felvirágoztatta Egyiptomot. Azt mondta magáról, hogy ő Amon Ré Napisten lánya, és ez megalapozta hatalmát. Halotti temploma a Kolosszusoktól néhány percnyi autóbusz útra áll, sokan mondják, hogy méltó az ő szépségéhez. Az ókori egyiptomi templomépítészet egyik legszebb épülete. Az egyetlen templom Egyiptomban, aminek két különböző szentélye van. Az egyik Amon Ré tiszteletét szolgálta, a másik, a kisebb „görög szentély” néven ismert. A templom feltárásában 8 évig lengyel régészek vettek részt. Szerintük a templomot a hegyből faragták ki. Egy másik elgondolás szerint a köveket Asszuánból hozták a Níluson, de ez kevésbé valószínű. Hatsepszut templomának megtekintése után az ősi Egyiptom történelmének talán legfontosabb színhelyét, a Királysírok völgyét keressük fel. A feljegyzések szerint összesen 136 fáraó uralkodott, de eddig csak 64 sírt sikerült megtalálni. Közülük 12 van nyitva, a jegy ezekből választható három sírba enged ingyenes belépést. Van még másik három, amiért külön kell fizetni. Hatsepszut temploma és a Királysírok völgye területén a fényképezés, videózás ingyenes, a jegy ára tartalmazza. Előfordul, hogy némelyik őr megpróbál pénzt kérni – ne adjunk! Fényképezőgépet, telefont se adjunk ki a kezünkből, voltak ebből már gondok. Elsőként talán Meremptah fáraó – II. Ramszesz 13. gyerekének sírját válasszuk. Ez a leghosszabb, fárasztó, de megéri. A végén van a szarkofág.

Ramszesz néven 13 fáraó uralkodott. A legnevezetesebb II. Ramszesz, de a sírját már az ókorban kirabolták és a múmiát rejtekhelyre vitték. A többiek közül kettőnek sírja látogatható. III. Ramszesz az Újbirodalom utolsó nagyhatalmú uralkodója volt, ez a sír belső díszítettségén is jól látszik. Ennek ellenére mégsem ez a legszebb. Az ő ötödik fia IV. Ramszesz, a négy bátyja halála után lépett a trónra. Rövid, mindössze hat és fél évig tartó uralkodása alatt már megmutatkoztak a birodalom hanyatlásának jelei, a sírjába lépve viszont más kép fogad. A belső terek restaurálása nemrég fejeződött be, a sírt csak négy hónappal ezelőtt nyitották meg a látogatók előtt. A szakemberek kiváló munkát végeztek, a falak színei élénkek, olyan érzést keltenek, mintha csak most lett volna a temetés. Az egész napos kirándulásnak még csak a felénél tartva, a Királysírok völgyében tett látogatást svédasztalos ebéd követi egy Nílus-parti étteremben. Innen hajóval megyünk át a jobbpartra, majd utunkat ismét busszal folytatjuk a Karnaki templomhoz. A látogatások sorrendje fontos. Hatsepszut templománál kora délelőtt járunk. Még nincs nagy forróság – de árnyék sincs, a főbejárattól a templomig kis, nyitott mikrobuszok viszik az utasokat. Ott viszont sétálni, sok lépcsőn felmenni, gyalogolni kell. A síroknál később már jóval melegebb van, ám az időnk nagyobbik részét a hegy belsejében töltjük. Majd tovább megyünk, kényelmesen megebédelünk, áthajózunk, buszozunk, a rekkenő hőség múltára, kora délután érkezünk a világhírű oszlopsorokhoz, ahol viszont már jócskán van árnyék. Egyiptomban – a piramisok után – Karnakot keresi fel a legtöbb látogató. Méltán. Ez a százhektáros terület a világ legnagyobb vallási centruma. Az i. e. huszadik századtól kezdődően, összesen harmincnál is több király és fáraó keze nyomát őrzi. A szakembereken kívül nem sokan tudják, hogy itt nem minden uralkodó volt fáraó. Ő ugyanis csak egyiptomi lehet, isten fia. Ábrázolásán megtaláljuk Ankh hurkos keresztjét. Akinél nincs, az csak király. Az oszlopos templom az egykori főváros Théba mellett állt, hajózható csatorna kötötte össze. A főbejárathoz szfinxekkel szegélyezett – eredetileg 136 méter hosszú – út vezet, ma már csak 52 méter van meg belőle. A kosfejű szfinx III: Ramszesz kedvenc istene volt. Az igazi csoda a 42 méter magas nagykapun belépve vár minket. Itt van II. Ramszesz egyetlen szobra. Ő 67 évig uralkodott, 44 felesége volt, a gyerekei létszámát 88 és 113 közé teszik. A trónon a 13., Meremptah, követte, az előző 12 ugyanis lány volt. A nagy oszlopcsarnokban 134 oszlop van. A bal oldali csoport, az Óbirodalom korából származik, nem színes, nem ismerték akkor még, hogyan lehet festeni. Jelenleg tatarozása folyik. A középső terület oszlopait a Középbirodalom idején állították, amikor már két szín használatát ismerték. Egyenesen beljebb haladva Hatsepszut obeliszkjét látjuk: eredetileg kettő volt. Az egyiket elvitték a franciák, most Párizsban van a Concorde téren. Az itt álló 18 méter magas, gránit. Szemben vele a mostohafia III. Thotmesz obeliszkje áll, kicsit magasabb 22 méter hosszú, bazaltból farakták ki. Szebb és színesebb.  Érdemes innen tovább menni, egy nagyobb sétát tenni, van bőven látnivaló. Eljuthatunk a Szent tóhoz, mely 5500 éves, soha nem szárad ki, egy földalatti patak táplálja. A papok rituális tisztálkodását szolgálta. A hely szent mivoltát jelzi egy szobor is. Egyiptomban sokféle állatot tiszteltek szentként, ezek egyik a ganajtúró bogár, a skarabeus. A Nap szimbóluma, mert a petéiből kikelő lárvái számára tápláléknak készített galacsinokat a Nap útjának megfelelő irányban görgeti a földön. Bármennyire is meglepő, szobra a turisták számára ma is roppant kedvelt. A hagyomány szerint ugyanis hétszer kell az óramutató járásával ellentétes irányban körbekerülni és közben egy kívánságot ismételgetni. A szent állat teljesíti a kívánságot. Sokan próbára teszik, az eredményről persze nem tudunk.

 Minden idegenvezető ezt tanácsolja, hogy a látogatás végére hagyjunk időt az oszlopcsarnok jobb oldali, harmadik részének megtekintésére, fényképezésre. A templomban felállított, összesen 134, egyenként 15 méter magas oszlopok közül ezek – az Újbirodalom idején emeltek – a leglátványosabbak, mindegyik színes. Minden egyes oszlop előtt hosszú ideig állhatunk, elmerülve a részletek szépségében. A visszaúton a látványról beszélgetve kiderült, sokak elgondolkodtak rajta; mit tudhattak azok a több ezer évvel ezelőtt élt emberek, akik mindezt úgy fel tudták építeni, hogy még ma is áll. Az oszlopok egész felületét beborító rajzoknak számukra értelmük, jelentésük volt. Olyan festékeket készítettek, amik ezer évek alatt is csak alig fakultak, a gondos restaurálás – nem átfestés –szinte teljes szépségükben hozta vissza a színeket. Mi pedig eljövünk ide – sokan közülünk többször is – mert az oszlopok között a jelenlét perceinek élménye leírhatatlan.

(A szerző a Kartago Tours szervezésében járt a helyszínen.)

 Nem jár messze az igazságtól az, aki a piramis szóról azonnal Egyiptomra gondol, de az már téved, aki egy – valahol a tengerparton emelkedő – közismert, nagy piramist tételez fel. Ezúttal másról van szó. A Pyramisa Hotel & Resort, mint a neve is mutatja, egy szálloda. Már elöljáróban elárulhatjuk, kellemes, jó hely. Egy ilyen állítást persze illik bizonyítani és tény, hogy – szerencsére – ez sok szállodáról elmondható a Vörös-tenger partján.

Az is igaz, hogy mindegyik szálloda más, de a Pyramisa esetében ez már a megérkezés előtt is elég feltűnő. Még akik először járnak Egyiptomban, azok is észreveszik, hogy ebben az országban nagyon vigyáznak a turistákra. Érthető, hiszen az ország bevételeinek igen nagy hányada származik tőlük. Minden szálloda főbejáratánál rendőr van, autók, taxik, buszok nem járhatnak „csak úgy” ki-be. Itt viszont a szállodaépülettől már több percnyi autóút távolságra erős útzár van és ellenőrzés – tegyük hozzá – meglehetősen impozáns, látványos környezetben. Nem bántó, nem megterhelő, inkább csak azt érzékelteti, hogy ti, akik most hozzánk jöttök, fontosak vagytok számunkra. Ügyelünk a biztonságra, a pihenés zavartalanságára.

Ennek okáról és még néhány más érdekességről a hotel vezérigazgatója Yasser Mohamed úr elmondta, a szálloda teljes neve két szóval hosszabb: Pyramisa Hotel & Resort Sahl Hasheesh. A Sahl Hasheesh egyben a Hurghada városközponttól 18 kilométerre fekvő öböl neve is, füves, sík területet jelent. A Hurghadához tartozó tágabb környéken háromszáz szálloda van. Amikor viszont itt kezdtek el építkezni, elhatározott cél volt, hogy a városi hatásoktól távolabb, a forgalomtól elzártabb, mondhatjuk VIP zóna jöjjön létre. A Sahl Hasheesh körzetben csak 15 szállodát találunk. A Pyramisa szállodának van az egyik leghosszabb tiszta, homokos tengerpartja. Az elsők között építették, 2007-ben, de kitűnik azzal, hogy az elmúlt év novemberétől kezdődően az összes szobáját és éttermét teljesen felújították. Most olyan, mintha egy egészen új szállodába érkezne a vendég. A szálloda vezetősége különlegesen képzett emberekből áll. Ügyelnek még arra is, hogy minden érkező vendég a saját nyelvén írott, a hotel vázlatos térképét is tartalmazó kétoldalas tájékoztatót kapjon. Ezen feltűnik egy mondat, mely szerint, „…akinek kívánsága van, kérjük, értesítse a vendégkapcsolati csapatot!” Valljuk be, ilyet máshol keveset látunk. A Pyramisa 856 szobájában – a gyerekeket is beleszámítva – egyszerre ezer vendéget képes fogadni. Róluk 164 pincér, 122 szakács, 42 kertész, összesen mintegy 840 dolgozó gondoskodik. A bérminimum Egyiptomban 4000 font, itt az átlagfizetés 6000 font. A borravalót a szobákban dolgozók megtarthatják, a pincérek összeadják, mert a szakácsok is részesülnek belőle. A takarítást elég egy mondattal jellemezni: még a szálloda folyosóján álló pálma levelét is letörlik!  Az épület földszintjén egy folyamatosan működő, külön egészségügyi részleg van, benne két szakorvos ad ügyeletet. A Hurghada környékéhez tartozó egész partszakaszon nincs még egy másik szálloda, amelyiknek 4 konferenciaterme volna. Az egyik 800 személyes. Télen, karácsony és újév táján ezek színvonalas ünnepségek tartására is alkalmasak. Gondolnak azokra is, akik kifejezetten pihenni jönnek. Őket három „nyugodt zóna” várja, úgy a felnőttek, mint a gyerekek szórakoztatását szolgáló területektől távolabb. Természetesen itt egy külön medence is rendelkezésükre áll. A szezon húsvét előtt kezdődik – az időjárástól függően szeptember közepéig tart. Az idei év már kivétel lesz, mert október közepéig minden szoba foglalt. Nemcsak itt, de az egész Sahl Hasheesh körzetben is. A szállodát egy szezonban legalább 18 különböző nemzetiségű vendég keresi fel. A feltételezésekkel ellentétben legfeljebb 20 százalékuk orosz, van magyar, horvát, szerb, román, mongol, lengyel, szlovák, cseh, francia, dán, svéd, német vendég. Jelenleg 70 szobában voltak magyarok. Mostanában már egyiptomiak is látogatják. A Pyramisa különlegessége még, hogy – első pillantásra úgy látszik – a központi főépületnek három hosszú karja van, ám a harmadik már egy külön szálloda, saját neve is van: Luxury Hotel. Ez igaz is meg nem is! Nem külön szálloda, az egész egy, közös igazgatás alatt áll, de ebben más típusú szobák is vannak. Itt is van sztenderd szoba, de van prémium, superior, penthouse és panoráma lakosztály. A két helyiségből álló tágas étterem közös, rajtuk kívül esténként helyet foglalhatunk az olasz, mexikói vagy akár a mongol ízeket felvonultató étteremben is.  Ha pedig már az ízeknél tartunk, bátran kijelenthetjük: aki ebben a szállodában nem talál minden nap fogára valót – hát az haljon éhen! Akik már egy kicsit is gyakorlott utazók, megtapasztalták, hogy a reggeliknél általában a tojás a legnépszerűbb fogás. Tükörtojás, rántotta, tisztán vagy hagymával, sajttal, valamilyen sonkával ízesítve, csak persze sorba kell állni érte. Itt három helyen is sütik, mindnél egyszerre 6-7 adagot, így mindenki nagyon gyorsan sorra kerül. Délben és este a választék húsokból, salátából, édességből igen nagy, hal és rák sem hiányzik. Az étkezések idején a séf az étteremben sétál, oda lehet menni hozzá, kérdés igen, panasz nem fordul elő. Ha már eldöntöttük, mit eszünk, azt meleg tányérba szedhetjük magunknak. Az asztalok újraterítése gyors, asztalra várakozni nem kell.

Az épületek nincsenek messze a vízparttól. A strand tiszta, homokos, a vízben veszélyes állat – medúza, tengeri sün – nincs. A strandcipő azért nem haszontalan, mert a vízbe besétálva törött koralldarabokra esetleg ráléphetünk. Ebben a szállodában minden korosztály megtalálhatja a szórakozását. A máshol megszokott vízitornára itt is több lehetőség van, a parton sokféle zene szól – kellemes meglepetés, hogy még magyar számok is előkerülnek. A tenger csak lassan mélyül, kellő felügyelet mellett egészen kis gyerekek is hosszan élvezhetik. Akiket a Vörös-tenger változatos élővilágának látványa vonz, a sznorkel maszkot feltéve, akár órákig is lebeghetnek a kíváncsiskodva igencsak közel merészkedő, színes halak fölött. A napfény, a sós víz az idősek fájó ízületeinek is jót tesz. A pancsolás mellett a gyerekek számára legfontosabb dolog a csúszda. Korosztályok szerint elkülönítve, a Pyramisa ezekből többet is kínál, a vízben és a szárazföldön. Még a felnőttebbek is szívesen használják a nagy, magas kanyarcsúszdákat, melyek egy külön ezt a célt szolgáló medencébe viszik az „utasaikat”. Itt a biztonságra felügyelő vigyáz. A kisebbek számára olyan csúszdából is több van, ahol a gyereket a vízbe érkezéskor a szülő fogadhatja. Igen népszerű a mászókákkal, csúszdákkal kombinált gyermek Aquapark. Különféle teremjátékok várnak a parton a gyermekklubban és valahogy el ne feledkezzünk arról, hogy a parti étteremben minden nap kettőtől négyig mindenki annyi fagylaltot ehet – amennyitől nem lesz beteg!  Délutánonként a habparti és a nagybábok megjelenése a fő esemény. A habfúvó gép lőtávolsága alá nem csak a gyerekek szaladnak be. A bábok sikere elsöprő! A kisgyerekek zenei befogadó képességéhez jól illő dalok adják a bábok mozgásának alapját. Némelyik több nyelven is hallható. Van, amelyik szövegében a mama, papa, nagymama, nagypapa is szerepet kap. Előbb-utóbb a szülők is bekapcsolódnak, ki tud ellenállni egy táncoló maci, jegesmedve vagy panda látványának. Az este persze már inkább a felnőtteké, különböző helyeken, változatos rendezvények között válogathatnak. Több, mint szívet gyönyörködtető látvány, amikor a vacsora utáni táncos mulatságnál a mama az egyik, a papa a másik apróságot öleli fel magához, és így négyen, összekapaszkodva együtt táncolnak.

(folytatjuk)

(A szerző a Kartago Tours szervezésében járt a helyszínen.)

Beryl Wajsman

A Hamász Izrael elleni kegyetlen támadásának semmi máshoz nem volt köze, csak a zsidó vér utáni vágyhoz. Ez veleszületett gonoszság. A holokauszt óta a legtöbb zsidót mészárolták le egy nap alatt. Több mint ezret. Ez Kanadában, az itteni lakossághoz viszonyítva 4.500-nak felelne meg. A legtöbb nyugati embernek nehéz elfogadni a teljes emberi gonoszság fogalmát.  Szeptember 11-hez hasonlóan ez is legyen egy ébresztő. Itt az ideje, hogy véget vessünk az elviselhetetlennel szembeni toleranciánknak.

Igen, tudjuk, hogy a Hamász a kiképzést, a pénzt és a jelzést Iránból kapta. Tudjuk, hogy Irán megpróbálta meghiúsítani a közelgő szaúdi-izraeli normalizációt. De a Hamász gyilkosainak tettei felfedték valódi természetüket és valódi szándékaikat.

Tudták, hogy néhány száz gengszter nem fog területet elfoglalni. Nem fogják megváltoztatni a határokat. Nem fogják megváltoztatni a politikát. De zsidó vért akartak szerezni. És az ISIS taktikáját használva.

Kerti ollóval fejezték le az áldozatokat. Annyi golyót lőttek az arcukba, hogy csak DNS-mintával lehetett azonosítani a halottakat. Fiatal nőket erőszakoltak meg, az utcán mutogatták őket, a lábukon csorgó vérrel, majd megölték őket. Kisgyerekeket raboltak el, és ketrecbe zárták őket. Egész családokat öltek meg együtt. Lemészároltak 260 fiatalt egy zenei fesztiválon. És a mintegy 100 túszuk közül még két nyolcvanas éveik végén járó, kerekesszékbe kényszerült holokauszt-túlélő nőt is elvittek.

Aztán videókat és képeket tettek közzé a világnak a mészárlásukról. Izraelnek válaszolnia kell, és senkinek sincs joga arról beszélni, hogy milyen „mértéktartó” legyen a válasz. Főleg nem nekünk, akik Észak-Amerika biztonságában és kényelmében élünk. A zsidó vér kedvezménye lejárt.

Két partner nélkül nem lehet béke. És mivel ma Izraelnek nyilvánvalóan nincs partnere a békéhez, a biztonság a parancsoló követelmény – bármit is követeljen ez.

Minden országnak, amely együtt érez Izraellel, amiért elviseli a barbárság eme szörnyű tettét, támogatnia kell Izraelt a biztonságra való törekvésében. Mivel a Hamász a polgári lakosságon belül – gyakran kórházak és iskolák alatt – tevékenykedik, a válaszlépéseknek lesznek járulékos áldozatai. De ez az egyértelmű különbség. A Hamász előre megfontolt szándékkal civileket vett célba és gyilkolt meg célzottan. Izraelnek pufferelnie kell a biztonságát és ki kell iktatnia ellenségeit, ami civil áldozatokkal járhat, ha a Hamász és ügynökei nem hajlandók kivonulni a saját civil lakosságából.

Véget vetünk annak, hogy a nyugat politikailag korrekt módon tolerálja a tűrhetetlent. Ebben az évszázadban ugyanis, mint azt keserűen megtanultuk, Kanada sem mentes az iszlamista terrortól.

Azok, akik még mindig a „gyökeres okokról” vélekednének, most már tisztában lehetnek a valósággal. Csak egyetlen alapvető ok van. A gyűlölet. És itt az ideje, hogy ne keressük tovább a logikát vagy a „stratégiai célokat”. A kanadaiaknak meg kell érteniük, hogy a veleszületett gonoszság létezik. Nem lehet helye az erkölcsi relativizmusnak vagy a politikai egyenértékűségnek.

Fogadjuk meg, hogy szabad népként nem fogjuk többé legitimnek elismerni, nem tudjuk többé tolerálhatónak tekinteni, és soha nem fogjuk vitathatónak tekinteni az ilyen szörnyű terrorcselekményeket. A legnagyobb biztonságot a tényleges béke jelentené magával a palesztin néppel. Mindannyian ezért imádkozunk.

Beryl Wajsman

A szerző a The Suburban című montreáli hetilap főszerkesztője.

2023. október 26 és 38 között különleges konferenciára kerül sor élőben Montreában, illetve a Zoom-on is közvetítve. Több tucat író, akadémikus és tudós vizsgálja az európai szocializmus és kommunizmus sokféle árnyalatait és nehéz kérdéseket tesznek fel. Köztük lesz lapunk szerzője Dr. Göllner András, aki a „Kommunizmus 1945 után” című panel elnöke. A konferencia főszervezője Marie-Josée Lavallée montreáli történész. A többnapos programon akár személyesen, illetve online is részt lehet venni díjmentesen. További információ itt található, illetve az alábbiakban magyarul:

A szocializmus és a kommunizmus olyan radikális demokratikus projektek voltak, amelyek átfogó megoldást kívántak nyújtani az ipari és pénzügyi kapitalizmus 19. századi gyors fejlődése és a tömegtársadalom kialakulása által okozott gazdasági, politikai és társadalmi problémákra. Ezek a projektek az egyetemes egyenlőséget, szabadságot és társadalmi igazságosságot szorgalmazó közjó vízióját terjesztették elő, amelynek virágzása a kapitalizmus megdöntése és a kollektív tulajdon, valamint a népi önkormányzat és önigazgatás megteremtése által megvalósuló forradalom eredménye lenne. Ma azonban a szocializmust és a kommunizmust mint bukott ideológiákat elvetik, és azokra a paradigmatikus formákra redukálják, amelyeket a történelemben megtestesítettek. A szocializmust a jóléti államra csökkentik, amely a kapitalizmussal és az uralkodó osztályokkal kötött szocialista kompromisszum eredménye, és amely a neokolonializmusból és a neoimperializmusból táplálkozott. A szocializmus ilyen változata messzire sodorta azt eredeti elkötelezettségétől, hogy legyőzze a kapitalizmust és megerősítse a proletariátust, és nem tudta átalakítani a társadalmi viszonyokat: a keynesi pillanat rövid életű volt, és nem alakította át a társadalmi viszonyokat. A kommunizmus is hátat fordított ennek az ideálnak, de ami még rosszabb, hogy korán egypártrendszerekké alakult át, amelyek tekintélyelvű, központosított, elnyomó, rendőrségi, sőt diktatórikus államokat hoztak létre, amelyek új osztályprivilégiumokat tettek lehetővé ahelyett, hogy eltörölték volna azokat.

Bár ezek a kudarcok tagadhatatlanok, a szocializmus és a kommunizmus értékelésének ezekhez való kötése elfeledtette velünk, hogy ezek radikális demokratikus projektek voltak, és a gyakorlatok és elméletek sokféleségét foglalták magukban. Az a tény, hogy a szocializmust és a kommunizmust a politikai és a közbeszédben széles körben rágalmazó etikettként használják, további akadályt jelent.

A főáramú szocializmust és kommunizmust vitató mozgalmak, szervezetek, pártok, frakciók, gyakorlatok, események és elméletek, amelyek gyakran az utóbbiak általuk előterjesztett emancipációs projektekről való vélt lemondásának elutasítása miatt virágoztak, kiváltságos nézőpontot biztosítanak ahhoz, hogy újra felfedezzük ezen ideológiai politikai komplexumok radikális demokratikus jellegét és pluralitását. A konferencia célja, hogy (újra)felfedezze őket, és feltérképezze a „radikálisnak”, „ellenzékinek”, „baloldali forradalmárnak”, „baloldalinak”, „ultrabaloldalinak”, „disszidensnek” címkézett, vagy a „perifériákon”, illetve a különböző országok kisebbségi csoportjai között kialakult gyakorlatokat és elméleteket, valamint az innovatív személyiségeket, elméleteket, intézményeket, eseményeket és mozgalmakat, hogy átfogó és összehasonlító képet alkosson a szocializmus és a kommunizmus sokféle áramlatáról a 20. századi európai történelmi fejlődésük során.

A „szabadság” és a „felszabadítás” ürügyén normalizálni és igazolni ezeket az emberiség elleni aljas bűnöket nem más, mint a terrorizmus szépítése.

Ami a következő napokban és hetekben Gázában fog kibontakozni, az nem egy arab és izraeli vagy muszlim és zsidó közötti háború. Izrael, egy szuverén és demokratikus állam, a civilizált világ nevében harcol a Hamász és más brutális, Irán által támogatott nem állami szereplők ellen. Nincs erkölcsi egyenlőség Izrael és a Hamászhoz hasonló palesztin terrorista csoportok között. Soha nem volt és nem is lesz.

A felvétel vírusként terjed, hogy mindenki láthassa. Egy izraeli katona élettelen testét dobják ki egy tankból és tapossák meg palesztin terroristák, akik „Allah’ Akbar”-t kiabálnak. Egy izraeli nőt vérfoltos nadrággal, ami valószínűleg azt bizonyítja, hogy megerőszakolták, egy dzsip csomagtartójában szállítják. Egy teherautó egy izraeli nő megcsonkított testével, amelyet meztelenül vonultak végig Gáza utcáin, egy másik pedig túszként elrabolt izraeli nőkkel és gyerekekkel. Méghozzá a Jom Kippuri háború 50. évfordulóján.

Legyünk őszinték, és nevezzük ezt annak, ami: terrorizmusnak. A civilek lemészárlása otthonukban, autóikban, a buszmegállóban és az utcán, a rakéták válogatás nélküli kilövése nem katonai infrastruktúrára, a nők és gyermekek elrablása, valamint az áldozatok megcsonkított testének meggyalázása és felvonultatása ugyanaz a magatartás, mint az ISIL és az Al-Kaida. Az ilyen bűncselekmények elkövetői nem hősök vagy mártírok. Ők terroristák. Ezeknek az emberiség elleni aljas bűncselekményeknek a normalizálása és igazolása a „szabadság” és a „felszabadítás” ürügyén nem más, mint a terrorizmus szépítése. Nevezzük ezeket az aljas tetteket a véres nevükön.

A Hamásznak semmi köze a kanadai társadalomhoz, ahogy a legtöbb palesztinai okozónak sincs, akik az úgynevezett „dekolonizációs” mozgalmat szektaként imádják. Az Irán által támogatott terrorista csoportot nem érdekli a szabadság, a világi demokrácia, a liberális értékek vagy az emberi jogok. A Hamász vasököllel uralja a Gázai övezetet, amióta 2007-ben megdöntötte a Fatahot. Az enklávét a Palesztin Hatóság által igazgatott Ciszjordániától különálló, független álállamként működteti. Az „ellenséges szervezetekkel való együttműködésért”, például az LMBTQ+ közösség tagjaként, halálbüntetést szabnak ki.

Ennek ellenére kanadai nézőkből, bocsánatkérőkből és szélhámosokból nincs hiány, akik igyekeznek a Hamász Izrael elleni „hősies” harcát méltatni.

Adil Charkaoui aktivista, akinek mecsetjét híresen az ISIL lehetséges toborzási zónájaként emlegették, ünnepelte a Hamász „történelmi” győzelmét, amiért „elérte az 1948-as határokat”, és a „telepesek patkányként menekülnek”.

Igen, a Hamász sajnos véres orrot adott Jeruzsálemnek október 7-én. De Izrael egy erős állam, amely rendelkezik a politikai akarattal, a gazdasági súlyával és a szükséges kemény erővel ahhoz, hogy példátlan egzisztenciális károkat okozzon a terrorista csoportnak. Ne várják el Izraeltől, hogy fél kézzel a háta mögött harcoljon, ahogy 2006 óta következetesen teszi, és hogy megálljon a precíziós légicsapásoknál vagy egy korlátozott szárazföldi behatolásnál a Gázai övezetbe. A Nyugat ellenségeivel szemben gyengeséggel válaszolni végzetes lenne Izrael számára.

Egyesek szerint a Hamász szerencsés, hogy ezt a gyáva terrorista műveletet a szabad és demokratikus Izrael ellen követték el, nem pedig egy kevésbé törvénytisztelő és szabadságszerető ország ellen. Például Szíria. Nyugalom, a damaszkuszi diktátor már régen szőnyegbombázta volna Gázát az utolsó kavicsig, és egymillió palesztint menekültté tett volna, akik Egyiptom Sínai-sivatagjába menekülnek. Nincs szükség kopogtatásra, telefonhívásokra vagy röplapokra.

Lehet, hogy a világ többi részének még eltart egy ideig, amíg rájön, de az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldására irányuló remény október 7-én valószínűleg elhalt. A Hamász és más, Irán által támogatott terrorista csoportok gyilkolták meg Gázában. Kapcsolják be a tévét, és győződjenek meg róla.

George Monastiriakos

A cikk eredetileg a National Postban jelent meg. Fordítás: KMH

Furcsa szimpátiát éreztem a 98 éves volt náci iránt, aki az egész politikai zűrzavar középpontjában áll. Kétségtelen, hogy a riporterek a végére járnak majd annak, hogy pontosan mi történt, de úgy tűnik, hogy Jaroszlav Hunka fiatalabb családtagjai lehetőséget láttak arra, hogy a pátriárka meghallgassa és talán találkozzon az ukrán elnökkel.

Minden ukrán-kanadai számára ez természetesen hihetetlen lehetőségnek tűnik; az ukránok mindenütt még mindig örülnek és csodálkoznak, hogy egyáltalán létezik szuverén Ukrajna. A család talán nem számított arra, hogy a házelnök a figyelő világ szeme láttára „hőssé” nyilvánítja SS-veterán ősüket, vagy hogy Anthony Rota házelnök külön és kifejezetten megköszöni neki, hogy náci egyenruhában szolgált Kanada szövetségese, a Vörös Hadsereg ellen.

Bizonyára nem számoltak azzal, hogy a vezetéknevük egy ideig mindenhová felhúzott szemöldököt vonz majd, és fogadok, hogy nem gondolták volna, hogy a lengyel kormány megpróbálja majd kiadatni „Dedót”, ahogy ők hívják a nagyapjukat. Mindenekelőtt pedig biztosan nem gondolták, hogy Anthony Rota segítségével végül konkrét propagandagyőzelmet aratnak Ukrajna legnagyobb ellenségének Sztálin óta. A kerekesszékes öregembernek azzal a tudattal kell majd élnie utolsó napjait, hogy az Ukrajnáért harcoló ifjú évei és egy hosszú élet után csúnyán elárulta szülőföldjét — pont egy háborúban. Kanadai lévén hozzátehetném, hogy fogadott hazájának sem tett nagy szívességet.

Természetes, hogy elutasítóan és megvetően viszonyulunk olyanokhoz, akik önként vették fel az SS-egyenruhát. A saját nagyapám a háborúban a helyes oldalon harcolt: ki vonhatná kétségbe az önkéntes szolgálatát a légierőnkben, amely ezrével hamvasztotta el a német civileket? Senki, vagy szinte senki nem várja el tőlem, hogy emiatt szégyent érezzek; családom nevét nem kíséri égett emberitestek szaga. De hát az én „dedóm” nem a németek és az oroszok között elterülő hontalanság és agónia övezetében született.

Az SS-egységet, amelyhez az idős Hunka tartozott, a nagyhatalmi kizsákmányolás szellemében toborozták, egy olyan helyzetben, amelyben az ukrán és más népek Timothy Snyder Vérvidékén (Bloodlands) három-négyszáz éven át léteztek. („Vérvidék” nem szép név Európa egy részének, de ez is része a könyv lényegének: a régi Lengyel-Litván Nemzetközösség által hátrahagyott vákuumra nincs más megfelelő elnevezésünk). Látta, hogy a sztálini uralom, még az ukrajnai nagy mesterséges éhínség után is, hogyan irtotta ki a legjobb tanárokat, tudósokat és vezetőket Ukrajnában. A német megszállókat a sztálinizmus civilizált felszabadítóiként üdvözölte; látta, hogy nyugatra készülnek visszavonulni, és az ukránokat a saját sorsukra hagyják; egyenruhát és fegyvert ajánlottak neki, és arra kérték, hogy lassítsa le a vörösöket, esetleg úgy, hogy tankjaik taposói alá veti magát.

Amikor a háború után ennek a történetnek a túlélői Kanadába akartak emigrálni, és a szövetségesek Oroszország iránti mániája ellenségeskedéssé változott, tudatos döntés született arról, hogy nem kezelik őket úgy, mintha az SS német tagjai vagy mintha más ideológiai kollaboránsok lennének. Ez a döntés még mindig igazolhatónak tűnik: még mindig lehetségesnek tűnik számomra, hogy együtt érezzek a fiatal Hunka döntésével, vagy legalábbis annak bénító nehézségével.

Az egység, amelyhez csatlakozott, atrocitásokat követett el zsidók és más népek ellen, de a Galíciai Hadosztály Kanadában élő veteránjai évtizedek óta ki vannak téve a nyomozásnak, letartóztatásnak és bírósági eljárásnak az emberiség elleni bűncselekményekben való egyéni részvétel miatt. Én egy öregembert látok, akit kegyetlenül cserbenhagytak élete végén a naiv leszármazottak és egy félkegyelmű, dicsőséget kereső kanadai politikus. Ha valóban megérdemli a szenvedést, nos, most szenvedni fog.

Colby Cosh
National Post
Fordította: KMH

Kanada nemetközi tekintélyét baltával verik szét politikusok és közalkalmazottak egyaránt. Mi is történt? Jom Kippur előestélyén Kanada parlamentje egyöntetű tapsviharral és köszönettel fogadta a 98 éves Yaroslav Hunkát, aki a II. Világháború idején az ukrán SS Galizien náci formációban harcolt a szovjetek ellen. Az ukrán elnök — Volodimir Zelenszkij — is jelent volt a kanadai Alsóházban és utólag nem kis kellemetlenséget okozott neki az eset. Anthony Rota házelnök kedd reggel lemondott és teljes felelősséget vállalt a botrányért. A liberálisok pedig nyilt örömmel fogadták, hogy Rota viszi el a balhét — egyedül. Ő volt az, aki azt mondta a parlamentben, hogy a náci veterán „egy ukrán és kanadai hős” — nem tudva arról, hogy Hunka mely hatalom mellett harcolt annó. A liberális Rotáért kár — ő vállalja a felelősséget a botrányért, miközben eddig jól végezte munkáját és az ellenzéki pártok tiszteletét is kivívta házelnökként. Justin Trudeau miniszterelnök szerint az egész eset egy rémes szégyen Kanada számára.

„Ami történt mélységesen megalázó Kanada parlamentje, illetve az egész ország számára” — mondta a kormányfő.

Rota pedig a zsidó közösségtől kért bocsánatot. „Szeretném kifejezni legmélyebb bocsánatkérésemet a kanadai és a világ zsidó közösségeinek. Teljes felelősséget vállalok tetteimért”–mondta Rota, aztán 24 órával később lemondott a házelnökségről.

(Anthony Rota a jobboldalon fogja Hunka kezét. Baloldalon Karina Gould liberális frakcióvezető teszi ugyanezt.)

Lengyelország Kanadában szolgáló nagykövete feldúltan reagált a botrányra, mondván hogy „az ilyen gazemberek szépítése” teljesen elfogadhatatlan. Witold Dzielski most már a 98 éves öregember kiadatását követeli.

„Ez egy olyan személy, aki részt vett egy olyan szervezetben, amely lengyelek ellen irányult, tömeges gyilkosságokat követett el lengyelek ellen, nemcsak a katonák, hanem civilek ellen is” – mondta Dzielski. „Az ilyen embereknek nem szabadna jelen lenniük a közéletben, és valószínűleg büntetőeljárás alá kellene vonni őket. Ne feledjék, hogy a második világháború alatt hatmillió lengyelt gyilkoltak meg. Hatmillió lengyel halt meg. Ennek a csoportnak a fele, hárommillió lengyel zsidó volt.” — tette hozzá a nagykövet. Dzielski elvárja, hogy Kanada kérjen bocsánatot a lengyel néptől.

A döbbenetes az egészben az, hogy mennyire komolytalan országnak tűnik Kanada. Nem csak a liberálisok, hanem az egész parlament felállt és kétszer vastapssal ünnepelte Hunkát, akiról tudták, hogy a II. Világháborúban az oroszok ellen harcolt. Nem fordult meg senki fejében az, hogy ebben az esetben igen nagyvaloszínűséggel a nácik mellett állt az ünnepelt. Továbbá az is evidens, hogy a politikai tanácsadók — feltehetően még akadnak ilyenek a kanadai közigazgatásban — nem végeztek el semmilyen átvilágítást mielőtt javasolták Hunka ünneplését a parlamentben. Pedig aligha lett volna szükség mély ellenőrzésre — percek alatt kiderülhetett volna, hogy meghívása egy aknamező. Ez pedig nem a házelnök felelőssége, hanem a miniszterelnöki hivatalé.

Az zűrös helyzet egyik következménye, hogy a gyilkos orosz rezsim szóvívője egészen ésszerűnek tűnik, amikor azt mondja, hogy a kanadai közoktatás nyilvános és totális kudarcot vallot a II. Világháborús múlt oktatása kapcsán. De nem kell ennyire messzire visszatekinteni. A nyolcvanas években a kanadai szövetségi Deschênes Commission pont azért le felállítva mint független vizsgálóbizottság, mert kiderült, hogy a hidegháború tüzes éveiben Kanada tárt karokkal fogadott be nácikat menekültként, illetve bevándorlóként — mert a nácik legalább köztudottan kommunistaellenesek. Nem csak ukrán nácik kerültek így Kanadába, hanem magyar nyilasok és Szálasisták is. A vadul tapsoló bamba parlamenti képviselők még az egykori vizsgálóbizottságról megfeledkeztek.

Horribilis szégyen az egész. Romokban hever Kanada hitelessége.

 Él Magyarországon, Kecskeméten valaki, akit százezrek ismernek. Sokan nevezik – nem ok nélkül – királynőnek és legalább annyian becézik kedvesen nyuszinak. Aki belép a házába, úgy érezheti, múzeumba érkezett. Kevesek által művelt, ritka művészeti ág jeles képviselője, tojásdíszítő. Ám emellett még magas szintű munkát végez nyolc másik művészet területén is. Az első volt a falpingálás, azóta fest képeket, bútort, tányérokat, vázákat, készít terítőket, blúzokat, mellényeket. Szíves meghívására, otthonában kereshettük fel, ott készült vele ez a beszélgetés.

Való igaz, mondják rólam, hogy a tojásdíszítés királynője vagyok – erősítette meg Zsigóné Kati – mert közel 30 díszítési módot használok, és alkotásaimat Londontól Dubai-ig, világszerte ismerik. Idehaza, kedveskedve, neveznek az ország nyuszijának is, hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű díszített, húsvéti tojás került már ki a kezem alól. A régiek tojásokkal vették körül magukat és minden helyiségben, a szép szobában, a kamrában, a verandán volt egy tojás. A tojáson lévő jel figyelmeztette őket arra, mit szeretnének az életben elérni. Nálunk, a vendég, amikor belép, az udvaron egy hatalmas pávával találkozik. Ez engem – ahogy szétnyílik, összecsukódik a páva farka – az idő múlására figyelmezet. Hogy egy pillanat az élet és jól kell megéljük. A páva csőréből növény jön ki, mert a madár nem élhet a növény nélkül, mi emberek pedig a természet nélkül. Ezen a páván a sárga a Napot, a kék a vizet, az örökzöld a feltámadást szimbolizálja. Házában a kitüntetéseinek okleveleivel tele az egyik fal. Idén, augusztus 20. alkalmával Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott, mert „a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában, az egyetemes emberi értékek gyarapításában kimagasló, példamutató tevékenységet végzett”. Salacz László országgyűlési képviselő pedig azt írta róla: „Számomra Zsigóné Kati művészetében a legcsodálatosabb: úgy tud magyar maradni, hogy közben a világ teljességét, az egész emberiséget képviseli.” Az érdemkereszté mellett közvetlenül a „Bács-Kiskun Vármegye Kultúrájáért” díj oklevele függ. Itt az indoklásban olvashatjuk, hogy „…munkáinak gyűjteményében számos olyat találunk, melyek a világon egyedülállók! A tojásdíszítésben teljesen új művészeti ágat hozott létre, alkotásai lexikális tudást közvetítenek. Fontos céljának tekinti a magyarság hagyományainak ápolását, terjesztését. Szívesen tanítja kicsiknek és nagyoknak a népművészetet.” Bár az elismerések ezen sora kiegészítést már nem igényel, de mégis ide kívánkozik a címben is olvasható mondat: egyetlen napon három kitüntetést is kapott Erdélyben és valószínűleg ez is példátlan a világon. Tagjai közé fogadta a Vitézi Rend, lovaggá ütötték és a „Nemzeti Önazonosságunk Védelmezője” cím viselésére is jogosult. Kétségtelen tehát, Zsigóné Kati egy pályaív csúcsára érkezett, így talán az is érthető, ha beszélgetésünket ennek az ívnek az elindulásánál kezdtük.

Hogyan lesz valakiből tojásdíszítő művész?

Gyerekkoromban nem volt lehetőségem, hogy kibontakozzak – kezdte a visszaemlékezést Kati. Édesanyámmal ketten egy kamrában laktunk, sem kéménye, sem rendes ablaka nem volt. Éjjel befagyott a víz, ruhástól feküdtem az ágyban. Ő takarítani járt, én meg sírtam, féltem egyedül, az ablakot pótló újságpapír zörgött. Gyakran az iskolában aludtam óra alatt. Nem voltam jó tanuló. Esti tagozaton végeztem el a Kereskedelmi Szakközépiskolát, itt már jól tanultam és dolgoztam, 16 évesen kiemelt boltvezető lehettem. Amikor férjhez mentem, sokkal jobb helyen lakhattunk, elkezdtem – mint minden nő – díszítgetni a házunkat. A férjem lakatos, a fém rideg, a fa drága, de én színes virágok között akartam élni. A férjem bíztatott, jól rajzolsz, ügyes vagy fessél te valamit. Kezdetnek egy lapot festettem teli virágokkal, ilyenek kerültek a falainkra is.  Mifelénk a népművészet „Mekkája” Kalocsán van. Senkit nem ismertem, de elmentem oda busszal. Idős embereket kérdeztem: ki itt a legjobb pingáló? Mindenkitől ugyanazt a nevet hallottam. Nagyon idős asszony volt, és amikor megszólítottam, elküldött. Neki nincs rám ideje – mondta. Hosszasan könyörögtem, hiába, végül megmutattam neki az előző nap festett lapomat. Ez hatott, behívott. Azt mondta, tehetséges vagy, ha kétszer két órára eljössz hozzám, úgy fogsz festeni, mint én. Máshol, mástól nem tanultam, nála láttam meg a festett tojásokat is. Ez indított el az utamon. Nem a festés, a tojásdíszítés érdekelt, hanem a jelek. Könyvtárakban kutattam. Ha látok egy díszített tojást, ma már el tudom mondani, hogy kétszáz évvel ezelőtt beteg volt-e, aki csinálta, mennyire volt művelt, boldog volt-e mikor festett és mit gondolt közben? Nekem ez a legfontosabb. Azt akarom, a műnek üzenete legyen, szóljon hozzám.

A szomszéd szobában, üveg mögött őrizve csodás díszített tojások sorakoznak. Hányféle tojást találunk ott?

 Van jó sok. Tyúktojás, kacsa, liba, emu, nandu, strucc, papagáj, teknős tojás, mindegyikből van nagyobb kisebb. Bármilyen tojást ki tudok díszíteni. Ötezernél is több motívum van a fejemben. Hozzám már szakszerűen kifújt tojások érkeznek, az előkészítéssel nem foglalkozom. Ha kézbe veszek egy tojást, festek rá valamit, szinte mindig mást teszek a másik oldalára. Ha nagy művet készítek, annak a motívumait előzetesen hosszan érlelem magamban. A már említett közel 30 díszítési módhoz rengeteg technika tartozik. Karcolok csipkézek, metszek, faragom a tojást, patkolom – több módon is, Persze az anyag befolyásolja a technikát, tyúktojást nem lehet faragni. Metszeni, csipkézni, szinte mindet lehet, de némelyiknél jobban kell vigyázni. Kedvencem, nincs köztük, mindig azt szeretem, amit éppen csinálok.

Tojásdíszítéssel a világon sokfelé, sokan foglalkoznak, de csak nagyon kevésről mondható el, hogy művész. Ki a művész? Mi teszi őt művésszé?

 Ebben szigorú vagyok. Nem az számít, milyen szépen fest. A lényeg a mondanivalója. Az ötlet, hogy mit mond el az alkotás. Közöljön valami olyat, amivel minél több emberhez szólhat. Üzenete legyen – nincs ennél semmi fontosabb! Ha van benne gondolat, azzal az utókornak is üzen. Siker, ha látom a kiállításomat néző vendégemen, hogy belemélyed az egyik darab szemlélésébe, elfelejti, hogy beteg, nincs pénze, csak boldog a szíve, mert megérti, amit az mond, ami őt megérinti. Olyankor úgy érzem, hogy tudok valamit adni az embereknek, ami kikapcsolja őket a jelenből és átrepíti egy csodás világba. Megérti, hogy a szeretet lényege az alázat – mindenhez. Amikor nekifogok a munkának, két dolgot kell tudnom. Előbb megnézem, csinált-e már valaki olyat, vagy sem. Ha igen, akkor én már nem fogok neki. A másik pedig, hogy minden porcikámban érezzem: nem fogom tudni megcsinálni! A meg nem valósítható álmaim megvalósítása érdekel!

Ott vagyok a világ öt legjobbja között. Korea, Kanada, Kína, Argentína művészeivel találkoztam Dubaiban, 2009-ben. Először 11 meghívottról volt szó, de végül már csak öten voltunk, Európát én képviseltem. Egyszersmind ez azt is jelentette, hogy Európában is én vagyok a legjobb. Mindannyian több bemutatót tartottunk. Vásároltak is tőlem. Idehaza is megvehető minden díszített tojásom, megrendelhető névre vagy valamilyen alkalomra szóló, különleges, egyedi tojás is. A hímes tojás díszítés témájában, 3 könyvem jelent meg – németül is. Hímes tojás kiállítást hoztam létre, melyet múzeumként emlegetnek és a világ minden tájáról látogatnak; benne 7 olyan alkotásom van strucctojáson, ami a világon egyedülálló darab. Ebből 3 felbecsülhetetlen értékű: 2018-ban készült a Magyar Nemzet tojása, – 2019-ben a Beszélő tojás, 2023-ban pedig a Világunk tojása. Ez a három a mai napig, így együtt még soha sehol nem volt látható, ez tehát most egy világpremier! Az első, a Magyar Nemzet tojása, István királyunk halálának 980. évfordulójára készült. Magyarországot szerettem volna meglepni vele. Amikor bemutattam, 2018-ban még „Az ország tojása” volt a neve. Külföldi magyaroktól érkezett számtalan kérés, ezért változott a neve, ezzel egy sokkal tágabb kapcsolatot fejezhet ki. A Néprajzi Múzeum főigazgatója szakmailag hibátlannak nevezte. Megmunkálása egy évig tartott, csak maguknak a motívumoknak a felrakása négy hónapot vett igénybe. Az egyik technika, az általam elnevezett tűszúrás, sehol máshol a világon nem ismert, több mint 3000 szúrás van rajta. A tojáson számos hungarikum is felismerhető, például a halasi csipke, a kalocsai és a matyó minták, közöttük olyan, ami az UNESCO Szellemi Világörökség listáján is szerepel. Ezen kívül 16 aranypatkó díszíti, látható rajta történelmünk minden fontos eseménye, 79 motívuma, a képek és jelek, őseink útján haladva mesélik el a magyarság történelmét.  A második, a „Beszélő tojás”. Őseink jelei vannak rajta, ezeket könyvtárakban kutattam fel. Az alapanyag egy 49 x 44 cm méretű óriási strucctojás. a jelek között elválasztóként több mint 13 000 darab kis pontocskát alkalmaztam, a magok jelképeként. Van rajta patkó – a szerencse jele – van hétfokú táltos létra, a fordított szívecske sírokon gyakori és békességet jelent. Láthatjuk a tojáson többek közt a kecskekörmöst, kakastaréjost, rúzsást, csillagost, hóvirágost, a tulipánt, a gereblyést, háromszögűt, nyuszi fülest, Mária tenyerét, fenyőágast, keresztest, és még sok más különlegességet. Elkészítettem egy harmincoldalas, írásos, rajzolt magyarázatot is, mely röviden bemutatja a jeleket.  A harmadik, a legfrissebb a „Világunk tojása”. Amikor a munkához fogtam, a férjem könyörgött, hogy ne csináljam meg, attól tartott, nem fogják az emberek megérteni. Három évi előkészület után fél év alatt valósult meg. Elkészítésével az volt a célom, hogy legyen egyetlen olyan egyetemes alkotás, ami a világ minden egyes emberéhez szól, hatalmas tudásanyagot közvetítve rólunk: Emberekről – Embereknek. Bárki, aki ránéz, értse meg: segítsük egymást és féltőn óvjuk bolygónkat! Figyelmeztet bennünket, hogy nagyon rosszul élünk. LEGeket igyekeztem, megjeleníteni rajta. A Földön valaha élt 40 legkiemelkedőbb embert, a világ 14 legnagyobb vallását, a Világ 14 legszebb építményét és természeti csodáit. A minták elhelyezkedése a Föld mozgását követi: elliptikus alakban jelennek meg. Ez a tojás nemcsak azért drága, mert csodálatos kézimunkák és gondolatok sokasága van rajta. Jól meghatározható helyeken, tizenhat darab – aranyba foglalt – gyémánt ékesíti! Az arany a régi tanítások szerint bölcsességet ad, a gyémánt megmutatja a helyes utat; soha nem volt az emberiségnek nagyobb szüksége ezeknek az erényeknek a gyakorlására és birtoklására, mint most!

Összefoglalva az eddigieket, talán elmondhatom: életem reményt mutat az elesetteknek arra, hogy a legnagyobb szegénységből is fel lehet emelkedni a boldogságig, a világhírnévig. Van mód eljutni a legmélyebből a legmagasabbra! Ma kiegyensúlyozott, boldog embernek érzem magam.

97 éves korában érte a halál a holokauszttúlélő írónőt, aki rendszeresen felemelte a hangját a rasszizmus ellen. Fahidi Éva egy debreceni nagypolgári zsidó családba született 1925 októberében. Annak ellenére, hogy szülei 1936-ban kikeresztelkedtek, 1944. április 29-én a Fahidi családot elfogták, majd deportálták őket az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba.

Húgát és édesanyját már a szelekciókor megölték, édesapja a tábor embertelen körülményeibe halt bele. Fahidi Éva családjának negyvenkilenc tagja lett a holokauszt áldozata. Ő maga a haláltábort túlélve 1945 augusztusában ért haza.

Németországtól 2012-ben megkapta a Szövetségi Érdemkereszt kitüntetést, 2020-ban pedig Weimar város díszpolgára lett. Erzsébetváros 2022-ben avatta díszpolgárává. 2023-ban Debrecen díszpolgára lett.

Fahidi idősen is aktív részese volt a magyar közéletnek, rendszeresen felemelte hangját a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen a nemzetközi és a magyar sajtóban, alapítványokban vállalt szerepet, előadásokat tartott.

Nagy idők, nagy tanúja volt. Oly korban élt, amikor „az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”.

A Szerelem alanya és tárgya című kötetéből vett idézet üzenet minden ember számára.

„Anélkül, hogy az ember a mindenkori érem mindenkori két oldalát
– sőt még azt a harmadikat is – meg nem ismerné, ne ítélkezzen.
Tulajdonképpen sose ítélkezzék, nem lesz tőle boldogabb.”

Fahidi Éva emlékét megőrizzük, nyugodjon békében.

Startlap / Láthatatlan Magyarország