Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 41 perc 7 másodperc

Engem is megfigyeltek egyszer…

2021, július 25 - 15:26

Az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom átélni a lehallgatás miatti felháborodást. Tapasztalataim szerint a magamajta „eccerű” kétágúak többsége is legyint. Ugyan már, kémkedés, leskelődés mindig is volt és mindig is lesz! A legtöbben még azt is hozzáteszik: az államnak igenis joga van még a saját polgárait is megfigyelni, hiszen a rosszban sántikálók nem verik nagydobra a szándékaikat. A drogterjesztő nem a face-n értesíti ügyfelét a következő adag átvételének helyszínéről és idejéről, és a bankrablásra készülők se telefonon beszélik meg az akció technikai részleteit.

Van persze a kémkedésnek más, fontos oka is: egy nagyszabású gazdasági, pénzügyi akció se lesz eredményes, ha minden apró részlete a nyilvánosság előtt zajlik. Az átlagemberben munkál olyasmi is: Nem járok tilosban, nekem aztán lehallgathatják a beszélgetéseimet – legfeljebb Ica néném egészségi állapotáról értesülhetnek. Esetleg szidjuk a kormányt – bármelyiket – a nehezedő körülmények miatt. De azt én belemondom bárkinek a po… képébe! Akár a tévébe’ is, nem vagyok beszari! Miután a többség vélekedése hasonló, nem számítok arra, hogy a regnáló kormány különösebben megrendül a mostani megfigyelési ügyek miatt. Mégis van egy érdekes jel: Ovi diktatúráján a paranoia jelei mutatkoznak. A Kedves Vezető személyisége sose volt mentes némi üldözési mániától – ez szinte kötelező a nagyratörő számára. Némiképp megemeli a személyiséget, hiszen csak „fontoselvtársak” számára jár a megkülönböztetett figyelem. Ahogy a Tanu c. filmben Bástya elvtárs méltatlankodik: Hát Bástyaelvtársat már nem is akarják kiiktatni? Bástyaelvtárs már nem számít?

Ha egy államhatalom paranoiás, annak nagy a veszélye az egész társadalomra – még a Kedves Vezető (KV) rajongótábora se ússza meg. A jelek régóta észlelhetők. A KV mindig előszeretettel élt katonai, hadi fordulatokkal a beszédeiben, Fene tudja: tán egy életre frusztrálta, hogy sorkatona korában nem
bírt néhány krumplivirágot szerezni. De foglalkozzanak ezzel a pszichiáterei.N ekünk fontosabb dolgunk lenne.

Mielőtt rátérnék, büszkélkedhetek (panaszkodhatok) arra, engem is megfigyeltek egyszer. 68-ban történt a dolog, amikor sokfelé erősödtek a baloldali – sőt, maoista – megmozdulások, Nyugat-Európa is hangos volt az egyetemi diáklázadásoktól, a gyári munkások kemény sztrájkjaitól. Mi persze lelkesedtünk, sőt néhányunknak szöget ütött a fejébe pl. az, hogy a népköztársaságban, ami proletárdiktatúrának dekralálja magát, miért nincs sztrájkjog? Ezek a készttések kimerültek a beszélgetésekben, vitákban. Sőt, én pl. az üzemi KISZ szervezet agit.prop titkára voltam, így hivatalosan is szerveztem ilyesféle fórumokat. Nem nézték ezt jó szemel a függetlenített mozgalmárok, akik ezért kapták a fizetésüket. Miközben én – és társaim – napközben a satu mellett, normában dolgoztam, csak műszak után ültünk össze „megváltani a világot”. Ez a tény nyilván nagyobb hitelt adott a szavainknak a melósok előtt. Nem csináltunk semmi különöset, és nem voltunk többen, mint tucatnyian. Kerítettünk néhány amatőr zenészt, aztán gitárkísérettel énekelgettük a „kvantanamérát”, meg más mozgalmi dalokat. Mégis csíptük a hivatalosság
szemét.

A Kádár-kort akkoriban már szokás volt slendrián diktatúrának nevezni. Nos, a mi „lebukásunk” jól példázza ezt a slendriánságot. Már említettem, hogy Anyukám házmester volt, és ismerős kapcsolatban állt a rendőrőrs pár tagjával. Naná, hiszen a lakókönyvben keresték a körözötteket, de a rendőr volt, aki
kicsengette Anyut téli hajnalokon, hogy ideje lesöpörni a járdát, el ne csússzanak a munkába indulók. A körzeti volt az is, aki nyári vízkorlátozás idején megbüntette, ha slagból mosta föl a kapualjat. Nos az egyik ilyen ismerős rendőr egyszer csak szólt Anyunak: Tudja-e Rátesiné, mit csinál a Margit lánya? Mert feljelentés érkezett ellenük az őrsre szervezkedés miatt. (A „szervezkedés”, ami amúgy természetes dolog lenne, minden diktatúra rémálma.)

Képzelhetni Anyu rémületét, aki még az úton is mindig szabályosan ment át! Mi persze felháborodtunk: a csapat hangadója, Piroska a szüleit is mozgósította. Velük együtt rongyoltunk be az őrsre. A kapuőr úgy elképedt, hogy meg se állított minket. A körzet vezetőjétől aztán követeltük: mondja meg, mi a vád ellenünk, és honnan jött a feljelentést? Persze a kérdéseinkre nem kaptunk választ.

A dolognak nem lett különösebb következménye. Bár… A munkahelyem nem ajánlott továbbtanulásra – jogász szerettem volna lenni -, és az NDK-ba se engedtek ki dolgozni. Otthagytam hát az „alma materemet”, az Oriont, és elmentem egy szövetkezetbe. (Akkoriban sokfelé ajánlottak állást.) Szerelmes is lettem: úgy döntöttem, elég nekem, ha a saját életemet „megváltom”, a világgal csak foglalkozzanak mások. Nem tudom, mennyire sikerült érzékeltetnem a hatvanas-hetvenes évek Magyarországának reményekkel teli életét. Végülis csak egy szubjektív nézőpont az enyém – azok a remények meg hamarosan igen csalfának bizonyultak. Ráadásul mindezt mintegy alulnézetből éltem meg – kevés valós információval.

Tudom, minden párhuzam sántít – mégis úgy látom, sok a hasonlóság a múlt század utolsó éveihez. A proletárdiktatúra bukása utáni eufóriát hamar követte a kiábrándultság. Amire aztán rátelepedett a ner és a feje. Mint a guánó – keményen, vastagon.

Kategóriák: Szervezetek

Farm a víz alatt

2021, július 24 - 14:44

A nyaralni utazók programjában általában ritkán szerepel egy farm felkeresése. A szó hallatán legtöbbször mezőgazdasági területre vagy állatokra, juhokra, marhákra gondolnánk, legfeljebb struccfarm jutna még eszünkbe. Halakra nem sokan tippelnénk. Szlovéniában, a Trieszt – Koper vonaltól kissé délnyugatra, a piráni öbölben élő Fonda család évszázadok óta haltenyésztéssel foglalkozik. Érdemes hozzájuk ellátogatni.

Az óceánok túlhalászata és kizsákmányolása napjaink egyik égető problémája. Erre kínál megoldást a Fonda házaspár farmja, akik a fenntarthatóság mellett nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, minthogy a világ leggondosabban nevelt és legfinomabb tengeri sügérei tőlük kerüljenek ki az éttermek asztalaira. Az etikus gasztronómiai élménynek bárki részese lehet, aki a szlovén tengerpartokra látogat. A biológus végzettségű házaspár, felismerve a túlhalászat kockázatait, sok évvel ezelőtt olyan halgazdálkodásra váltott át a szlovén Isztria mentén, ami a világon is egyedülállónak számít. A munkát a fiatal halak ívásának gondos kiválasztásával kezdik. A nyílt vízben, szabadon úszó hálós ketrecekben nevelik őket. A tengervíz állandó cserélődése, a folyamatos mozgás lehetősége, a jellegzetes helyi éghajlat, a tenger alacsonyabb sótartalma a Piran-öböl ezen részén, kedvezően befolyásolja a halhús szerkezetét, minőségét. A halak 4-5 éves nevelési ciklusa során semmilyen vegyi anyagot nem használnak. A halakat kézből etetik, a piacon kapható legjobb – és persze legdrágább – kizárólag tengeri állatokból és növényekből származó haltáppal. A családi gazdaság így számos más hal és tengeri szervezet menedékhelyévé vált. Eddig több, mint harminc olyan halfajt számoltak meg, melyek a haltenyésztő ketrecekben élnek, ott táplálkoznak. A halgazdaság által létrehozott kiváló természeti viszonyok ideálisak a Piran-öbölben már évtizedek óta tenyésztett kagylók számára is. Főként a ketreceket a bójákhoz rögzítő köteleket kedvelik, azokon telepszenek meg csakúgy, mint más apróbb élőlények, a halak számára eleségül szolgáló tengeri férgek, moszatok. A kishalak pedig elrejtőzhetnek a kagylótelepek és a hálószemek között. A Fonda-gazdaság tehát a tengernek ezen a részén hasonló feladatot lát el, mint máshol a víz alatti zátonyok vagy az elsüllyedt hajók. A halak mennyisége és a tarka élővilág változatossága itt jelentősen meghaladja az Adriai-tengerben másutt tapasztalható viszonyokat.  Nem véletlen, hogy nagy a kereslet a Fonda farmról származó tengeri sügérekre, hiszen azok nevelése teljesen organikus módon történik. Ugyanakkor – tekintettel a természeti környezet és a műanyagok viszonyára – fontos szempont a szállítás, csomagolás is. A minőség garanciája még a 24 órás kiszolgálás, azaz maximum ennyi idő telik el, míg a kifogástól számítva a vendég asztalára kerül a sügér, készétel formájában. A halak kopoltyúfedelén egy címke mutatja a kifogás időpontját, a csomagolóanyagokat is igen gondosan választják ki, hogy azok megóvják a halak minőségét a szállítás során. A dobozuk hungarocellből készül, ami kimosva még sokáig használható. Bennük az alacsony hőmérsékletet különleges hűtőpatron őrzi, ami szintén többször is felhasználható. Kiszárítva vízmegkötő, ha valahol száraz környezetre van szükség, mélyhűtőben megfagyasztva viszont hűtésre alkalmas. A környezetre ártalmatlan.

A sajátos módon nevelt tengeri sügérek által kínált különleges gasztronómiai élménynek bárki részese lehet, aki Szlovéniában járva ellátogat a Fonda farmra. A háromórás program során a látogatók betekintést nyerhetnek a fenntartható halgazdálkodás módszereibe, és személyesen is meggyőződhetnek a Fonda család elhivatottságáról. Hajókiránduláson, közelről is megnézhetik a halak és kagylók élőhelyeit. A hajós túrát egy halkóstoló zárja, amelynek során friss sügérdarabokat kóstolhatnak meg egy csipet pirani tengeri sóval és isztriai olívaolajjal megfűszerezve. A kulináris élmény garantált, amelyet a nap végén egy pohár napérlelte – e tájra különösen jellemző – Malvesia fehérborral koronázhatnak meg.

Kategóriák: Szervezetek

Lelket és értelmet épít

2021, július 22 - 19:47

A járvány miatt sajnos tavaly elmaradt 23. Zsidó Kulturális Fesztivált az idén bepótolják. Az augusztus 22. és 30. között mindjárt öt helyszínen futó nagyszabású eseménysorozat szerves részét képezi Budapest művészeti és kulturális életének. Jelmondata: az „Éljük át újra!”, magában hordozza annak kívánságát, hogy újra megélhessük az együvé tartozás örömét a zenében, irodalomban és a társművészetekben. A fesztivál feladata, hogy felmutassa a magyar és zsidó kultúra legszebb kincseit, azokat az örökbecsű művészi alkotásokat, melyek meghatározzák Magyarország és a Kárpát-medence kulturális arculatát – hangzott el a programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón a felújított Rumbach utcai zsinagógában.

A fesztivál műsorában a vallási tartalmak iránt érdeklődők ugyanúgy megtalálják a számukra kedvező programot, mint a könnyedebb stílus kedvelői. Nagyon régóta vártuk már, hogy ez a csodálatos épület régi pompájában nyithassa meg újra kaput – emlékezett vissza a korábbiakra Kiss Henriett, a Rumbach utcai zsinagóga vezetője. Ez a templom egyszerre képes arra, hogy a vallás, valamint a lelket és az értelmet építő kultúra helye legyen. Dr. Kunos Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója ezt még azzal egészítette ki, hogy az állam a helyreállításhoz 3,2 milliárd forint támogatást nyújtott, a beruházást pedig sikerült a tervezett költségkereteken és határidőn belül tartani! Felhívta a figyelmet arra is, hogy az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága javaslatára, Az ENSZ Oktatási Kulturális és Tudományos Szervezete ebben az évben két világhírű magyar születésének 100 évfordulóját emelte be rendezvénynaptárába és ajánlotta a megemlékezést – Szenes Hannáról, az ígéretes fiatal költőről, a cionista ellenállás hőséről és Cziffra György zongoraművészről – az egész világ számára.  A tájékoztatón megjelent művészek közül Klein Judit, a Haverim zenekar szólóénekese, műsoráról szólva elmondta, a zsidó zenei világ kincseiből mutatnak be válogatást, kezdve a legősibbektől, a szefárd, latino nyelvű dalokon át, a modernekig. A névválasztás nem véletlen, a haverim, azt jelenti: barátok. A zenekar tagjai is barátok, de mi, a világon mindannyian, a zenének barátai vagyunk, és ezzel próbálunk hidat képezni korok és emberek között. Új köntösbe is öltöztetünk régi dalokat, így lesz a jiddis dalból szving. Augusztus 22-én Mujahid Zoltán ad rendhagyó Szécsi Pál emlékkoncertet a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Kifejezetten erre az alkalomra írva, vonósnégyes és zongorakíséret mellett szólalnak majd meg az ismert dallamok, úgy, ahogy még az eredeti előadó sem hallhatta. A fesztivál új helyszíneként mutatkozik be a Rumbach utcai zsinagóga. Itt Malek Andi és Jáger Bandi, a Yentl című film leghíresebb slágereiből válogat. Kettőjük együttműködése öt évvel ezelőtt ebben a zsinagógában kezdődött, főleg a jazz és a világzene területén mozognak, de ápolják a zsidó zenei hagyományokat is. A film zenéje nagyszerű szövegű gyönyörű dallamokból áll, az énekesnek is öröme telik benne – hangsúlyozta Malek Andrea. Egy kicsit azért mégis alakítanak rajta, a saját lelkületükhöz illesztik, új ruhát, új értelmet kapnak, noha örökérvényűek. A film egy nő történetéről szól, akinek hiába van esze, akkor is meg kell hajtania magát egy férfi előtt. Ugyanitt a zsinagógában másnap, augusztus 23-án, Gryllus testvérek és Szalóki Ági lépnek fel, „Volt egyszer egy kis zsidó” című műsorukkal. Egy különleges összeállítás hangzik fel augusztus 24-én a Dohány utcai zsinagógában Illényi Katica és Berki Tamás közreműködésével. Címe a mindenki által ismert világsláger: „Somewhere Over The Rainbow” már magában utal arra, hogy nagyon sokszínű lesz a műsor, sok ember, sok műfaj képviseletében érkezik hozzá. Az est házigazdája Don Lázi – Lázár István, aki a kortárs művészvilág egyik legszórakoztatóbb és legtehetségesebb, virtuóz hangszeres szólistája, humoristája. Nem kevésbé lesz különleges a Rumbach utcában augusztus 25-én Korcsolán Orsolya és az Anima Musicae Kamarazenekar estje, a Piazzola 100. A száz éve született Astor Piazzolának állítanak emléket, aki a tangó koronázatlan királya volt. Képzeletbeli tengelyt hoznak létre Tel Aviv és Buenos Aires között. Olyan komponisták műveit is el fogják játszani, akik Izraelben olyasmit jelentenek, mint Budapesten Bartók, de természetesen Piazzola leggyönyörűbb dallamaié lesz a főszerep. Ezek közül is kiemelkedik majd Piazzola szólóhegedűre és kamarazenekarra írt műve: Négy évszak Buenos Airesben, melyet Vivaldi örökérvényű Négy évszaka ihletett, lefordítva a tangó nyelvére.

A Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában az 30-as évek sikerfilmjeinek betétdalaival várja Kamarás Iván a közönséget augusztus 24-én. Az „Egy fess pesti este” nagyon sok személyes történettel is fűszerezi a Meseautó vagy Seress Rezső nótáit. A Rumbach utcában a Sabbathsong Klezmer Band előadásában Szenes Hanna megzenésített verseit is hallhatja a közönség augusztus 30-án. A naplójából és az édesanyja visszaemlékezéseiből kirajzolódott egy történet is, mely a zenés műsor részét alkotja. A Dohány utcai zsinagógában viszont ugyanekkor egy ősbemutatóra kerül sor. Bíró Eszter – tizenkét tagú zenekar által kísért – szólóestje során Födő Sándor, Kaddis című alkotását ismerheti meg a közönség. Ezt a művet a Holokauszt 75. évfordulóján szerették volna tavaly bemutatni, most pedig az adja különleges aktualitását, hogy mindeddig kevés szó esett a koronavírus áldozatairól. A művet egy ősrégi zsidó-arámi nyelvű ima inspirálta, így alkalmat ad megemlékezni a mostanában elhunytakról. Helyet kaptak benne Szenes Hanna, Szép Ernő, Radnóti Miklós verseire, komponált művek is. Az előadás a Zsidó Fesztivál záróeseménye lesz. A rendezvénysorozatról bővebb információ a www.zsidokulturalisfesztival.hu címen található.

Kategóriák: Szervezetek

Belebukik-e Orbán és a Fidesz a megfigyelési botrányba?

2021, július 21 - 16:01

Nagy a felháborodás a megfigyelési ügy miatt. A Facebookon egyre többen követelik, hogy az ellenzéki pártok ne érjék be azzal, ahogyan eddig reagáltak a Fidesz botrányaira, vagyis, hogy tetszetős – és egyébként igaz – szövegekkel tiltakoznak, hanem vigyék ki utcára az embereket, így érjék el a kormány távozását.
Legyünk realisták: ebben az országban jelenleg nincs forradalmi hangulat. Elkeseredett és felháborodott ember sok van, rengetegen kívánják a pokolba a NER kormányát, ezer ok volna, hogy megbukjanak – a megfigyelési botrány csak egy a sok közül.

Ezzel együtt, azt kell mondanunk, hogy – tetszik, nem tetszik – nem fognak százezrek az utcán tüntetni. Egyfelől, mert nyár van és politikai szempontból uborkaszezon, de van egy ennél is súlyosabb ok. Jelesül az, hogy azok, akik gyakorlatilag csak a kormány sajtójából tájékozódnak – ilyen a magyar lakosság legalább 85 százaléka – fel sem fogják, hogy milyen mértékben vannak kifosztva, megrövidítve, meglopva.

A kilenc éve nem látott magas benzinár, a megfizethetetlen zöldség-és gyümölcs árak csakúgy, mint az építőanyagok mértéktelen drágulása bosszantja és felháborítja az embereket, ám olyan üggyel, mint amilyen a megfigyelési botrány, a legtöbben nem tudnak mit kezdeni. Pedig, ezáltal is meglopják őket, csak éppen nem a konkrét javaikat veszik el tőlük, hanem a szabadságukban, és emberi mivoltukban lesznek korlátozva.

És ezzel válaszoltunk is arra a kérdésre, hogy mi lesz a mostani megfigyelési ügy vége? Belebukik-e Orbán és a Fidesz?

Véleményem szerint, nem. Pedig, ahogy mondani szokták, lenne rá igény. Normális országban persze más lenne a helyzet: hasonló esetben a nyomozóhatóság már lázasan vizsgálódna, és amennyiben beigazolódna a gyanú, vagyis, hogy a kormány tudtával, sőt, utasítására törvénytelenül figyeltek meg a hatalomnak nem tetsző személyeket, a kabinet azonnal lemondana és új választást írnának ki.

De előtte még a miniszterelnök a kormány nevében bocsánatot kérne a magyaroktól, amiért ezt tették velük. Nemcsak azokkal, akiknek a telefonjára tudtuk nélkül kémprogramot telepítettek, de azoktól is, akik – most még – nem kerültek a célkeresztbe. Mert egy olyan országban, ahol a kormányzati szervek törvénytelenül lehallgathatják politikai ellenfeleiket – újságírókat, politikusokat, üzletembereket – azok sincsenek biztonságban, akik még nem kerültek föl a megfigyelendők listájára. Egy ilyen országban ugyanis bárki, bármikor sorra kerülhet, és senki sem sejtheti, hogy „mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, amely jogom sérti meg.”

Kategóriák: Szervezetek

A politika húzzon a keringésből

2021, július 19 - 18:35

A COVID-19 kódon futó koronavírus kapcsán a kezdetektől túlpolitizáltnak tartottam az alapvetően biológiai kérdés kezelését. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének politikai kérdések. Bőven vannak. Az elkapkodott intézkedések, például a sebtében hazaküldött ápoltak esete, okozta következményes halálozások, a beszerzések körülményei, és hasonlók. De a vírus törzsképzési hajlama, az egyes emberek immunreakciói biztosan nem politikai kérdések.

Az a kezdetektől tudható volt, hogy a koronavírusok általában hajlamosak törzsképződésre. Nem azért, mert a politika szeretné, vagy nem szeretné, hanem mert biológiájuk ilyen. Az, hogy az egyes emeberk immunválasza ugyanarra a vakcinára sem egyforma, szintén nem úkdonság. Gyerekként emlékszem, hogy beadták a tüdővész elleni oltást. Majd időnként kaptunk a hátunkra egy tapaszt. Akinek meg nem jött be, azt újraoltották. Az orvosok. Nem a politikusok. Nem rémlik, hogy ebből, akár csak szűk családi körben, de politikai élményt generáltak volna az emberek.

Ezzel szemben mostanság mintha divat lenne, hogy nem egészen összehasonlítható adatokat összehasonlítva politikusok generálnak kampánytémát a kérdésből. Ilyen a COVID-19 elleni védettség esete is. Nem vitatom, hogy a szűréseken kapott adatok azok, amik. Azonban azt még a szűrést végzők is elismerik, hogy az adatok nem reprezentatívak. S különösen nem azok az egyes vakcinákra. Mert nem ugyanazokat oltották, ugyanakkor, és korántsem azonos egészségügyi stétuszban. Ettől függetlenül, mintegy ezen tényektől sem zavartatva magukat, azért kiállnak politikusok szájat tépni. Most éppen a kínai vakcinát fikázva. Amellyel kapcsokatban továbbra, is van olyan érzésem, hogy ha a leosztás fordított lenne, akkor ma a teljes vírust tartalmazó vakcinát hájpolná a politika. Mondjuk akkor, ha egy német gyógyszergyár egy Pasteur-típusú vakcinával, és a kínaiak egy mRNS alapúval. Biztos, hogy akkor ma nem arról szólna a politika, hogy az európai mögött százéves tapasztalat van, míg bezzeg a kínai GMO-vakcináról semmi?

Ettől függtelnelül nem kizárt, hogy vannak különbsélgek. Mármint akkor is, ha tényleges összehasonlítást végeznek a vakcinák között. Az is valószínű, hogy szükség lehet további oltásokra. Az új törzsek okán is akár. Ahogy influenza ellen is évente oltanak.Amire nincs szükség az az, hogy vezéri kegyként kezeljék a vakcinálást, és ellenzéki kampányszlogenként az összehasonlításra alkalmatlan részadatokat. A politika legyen kedves ktakarodni a vérkeringésemből.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Magyarország ellen indítana véres harcot

2021, július 17 - 06:23

„Egy jogi huliganizmussal állunk szemben, mind a családjog, mind az oktatás kizárólagosan nemzeti hatáskör, és pont ezen ügyben akarnak eljárást indítani. Szégyenteljes a bizottság álláspontja” – mondta Orbán Viktor pénteken reggel, a Kossuth Rádióban. Szerinte Brüsszelnek az a célja, hogy az LMBTQ aktivistákat be kelljen engedni az iskolákba, de ezt nem fogjuk hagyni, mondta a miniszterelnök. Mostanra kiderült, hogy Brüsszel az új ellenség. Sokáig kereste az igazit a Fidesz, egy ideig volt is bizonytalanság, hogy ki léphet a migránsok és Soros György helyére, s bár teljesen őket sem menesztették, Orbán és a Fidesz végül rövid hezitálás után a belga fővárost küldte ki a csatatérre. Ellenük harcol most minden igaz magyar, aki nem, az nem magyar, hej, hej!

Amúgy meg Brüsszel nem akar LMBTQ aktivistákat az iskolákba küldeni. Ezt Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mondta, cáfolva ezzel Orbán szavait. A magyar muiniszterelnököt azonban ez nem érdekli, számára a valóság már régóta nem létezik, neki saját, különbejáratú, magánhasználatú valósága van, amelyben az az alapvetés, hogy minden rossznak Brüsszel az okozója, ellenük kell harcolni, különben gyarmat leszünk és belgául kell majd beszélnünk.

Véres csata várható Brüsszellel, mondta Orbán. Nekünk, magyaroknak, nincsenek jó emlékeink a véres csatákról. Ezekből többnyire vesztesen szoktunk elvonulni, igazságtalan békekötéseket követően, de még a győztes csatáinkban sem mindig volt köszönet. Mi, magyarok, amúgy sem csatázni, hanem élni szeretünk. Pontosabban szeretnénk, ha választott vezetőink hagynának bennünket. Nem küldenének ki a Don-kanyarba, semmi fegyverzettel a tankok ellen, és úgy általában, olyan ütközetekbe, amelyekhez semmi közünk, és csak a mindenkori uralkodó elit járt jól az áldozatokkal.

A magyar emberek nem akarták sem az első, sem a második világháborút, mint ahogy most sem akarunk Brüsszellel harcolni. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy Brüsszelnek vannak bűnei. Például az, hogy életben tartotta Orbán és a Fidesz tolvajlásra alapított rendszerét. Számolatlanul tömte pénzzel az Orbán-kormányt, félrenézett, ha lopást látott, néha hümmögött, a fejélt csóválta, időnként még egy ejnye-bejnye is elhangzott, de több nem történt. Jött a pénz, szinte számolatlanul, hogy azután magánvagyonokká alakuljon, és az ország helyett a NER csókosait gyarapítsa.

Ennek kíván most véget vetni Brüsszel, és ezzel vívta ki Orbán és a Fidesz mamelukjainak haragját. És még az sem kizárt, hogy a véres csatát ismét a Fidesz nyeri: Brüsszel feladja állásait, belefárad, beleun a küzdelmekbe, mert elege lesz az állandó hadakozásból. Vigyétek a pénzt, aztán akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét!

Persze, reménykedhetünk abban is, hogy ezúttal nem így lesz és a kifizetéseket, ahogyan ígérik, tényleg a jogállamisághoz kötik. És nemcsak a melegekről van szó, meg az LMBTQ emberekről, hanem azokról a magyarokról, akik nemi identitásuktól függetlenül, nem nyertesei, hanem kárvallottjai a NER-nek. (Ők vannak többen).

Lehet, hogy Orbán ezúttal nem hazudik, és valóban véres csatára készül. Ha így lesz, akkor jó, ha minél többen tudjuk: nem Brüsszel, hanem Magyarország ellen vezeti a mi pénzünkön verbuvált hadait.

Kategóriák: Szervezetek

Magyar sors Kárpátalján (20.-21. rész) — Megint egy új államban

2021, július 12 - 20:08

Kulcsár Zoltán sorozata

Ukrajna politikai önállóságát nem önerőből szerezte meg, ez a szerencsés körülményeknek, a Szovjetunió felbomlásának köszönhette. Az előző fejezet végén már említett, 1991. december 1-én megtartott népszavazáson a lakosság több mint 90%-a  a függetlenné válás mellett tette le a voksát. Kárpátalja lakosságának 80%-a a különleges önkormányzati státusz, azaz az autonómia mellett szavazott. A beregszászi kerület lakosai pedig még ennél is nagyobb arányban szavaztak a magyar autonóm körzet létrehozására, sajnos ezek közül egyik sem valósult meg.

Ukrajna első elnökének Leonyid Kravcsukot választották, és Kárpátalja a független Ukrajna részévé vált, amelyet etnikai alapú, politikai és ideológiai törésvonalak szabdaltak. Lengyelország és Magyarország elsőkként ismerték el a független Ukrajna létrejöttét, és bár az 1991-ben megkötött ukrán-magyar államszerződés többek között a kisebbségek jogainak kölcsönös biztosítását is szavatolja, Ukrajna azt folyamatosan megszegi. Sajnos a KMKSZ figyelmeztetése ellenére sem tartalmazta a dokumentum az autonómia kérdését, amit a kárpátaljai magyarság nagyon várt. Nem sokkal a függetlenné válása után súlyos gazdasági és társadalmi válság köszöntött az országra. Rengeteg üzemet bezártak, drasztikusan nagy lett a munkanélküliség.

Az 1990-s évek súlyos gazdasági helyzete miatti tüntetés Kijevben

Kárpátalján is sok üzem az egykori Szovjetunió más részein található gyárakkal volt kapcsolatban, és kénytelen volt beszüntetni a termelést, mivel ezektől nem kaptak többé megrendeléseket. Rengetegen veszítették el az állásukat, a munkanélkülivé vált tömegekből sokan külföldön vállaltak munkát, akik pedig még dolgoztak, nagyon alacsony fizetést kaptak.

Az 1980-as évek közepétől az erdészeti egyesülés Ungváron, a Szobránc utcában, egy szép lejtős telken belekezdett egy új székház felépítésébe. Azonban a Szovjetunió szétesése megakadályozta az építkezés befejezését, csak az irodaház készült el, az sem teljesen, ráadásul sok minőségi hibával. A konferenciatermet csak a későbbiekben sikerült átalakítani, ahol irodák kaptak helyet. A bútorüzlet és a kiállítótermek vasbeton szerkezeteit pedig évek múltával le kellett bontani.

Akkoriban -mint minden nagyobb vállalat- az erdészeti egyesülés is, ahol dolgoztam a szétesés sorsára jutott, és több kis vállalatra hullott szét. Az egyiket azzal a céllal hozták létre, hogy fejezze be a székház irodaházának építését, javítsa ki a felmerült hibákat és végezze el a rendszeres karbantartást. Ennek a cégnek Nemes Ilku lett az igazgatója, akinek a helyetteseként dolgoztam, és akivel jól megértettük egymást. Szerencsémre itt is jó kollégáim voltak, meg kell említsem Tuckányuk Juríjt, aki gazdasági kérdésekkel foglalkozott, és Tivadar Mihajlot, aki kiváló épületgépészeti szakember volt. Hosszú évekig sok munkánk akadt az épület befejezésével és a számos hiba kijavításával – különösen a tetőszerkezettel akadt sok tennivaló. Ezen kívül egy szép kis rekreációs zöldterületet is sikerült kialakítani az épület mellett, ami azóta is népszerű a város lakóinak körében.

Itt értem el a nyugdíjas kort, de a munkát nem hagytam abba. Mivel feladat volt bőven, a nyugdíj pedig igen alacsony volt, ott is maradtam 76 éves koromig.

Az én fizetésem sem volt elegendő a családi kassza feltöltésére, ezért éveken keresztül a nyári szabadságom idején gyakran Magyarországon vállaltam munkát.

Vállalatunkhoz a 90-es évek elejétől érkeztek faipari és építési vállalatok képviselői az anyaországból, kapcsolatfelvétel céljából. Sikerült néhány szerződést kötnünk néhányukkal, és különösen jó kapcsolat alakult ki az ER Mobil-Coop Kft. igazgatójával, Zékány Jánossal, akinek a felmenői az Ilosvai járásban található Miszticze nevű – ma Imszticsevo – faluból származtak. János segített nekem Budapesten a nyári szabadságom alatt munkát találni, és megismerkedtem a családjával is: Olgival, a feleségével, valamint Zoltánnal és Jánossal, a két fiukkal. Ők érdeklődő fiatalok voltak, akiket vonzott Kárpátalja, ahonnan a családjuk származott. Sikerült is az évek során megmutatnom nekik a régió számos műemlékét, hegyeit, völgyeit, fontosabb településeit. Megnéztük Ungvárt, a templomos lovagok várromját Szerednyén a híres borospincékkel, a dolhai – sajnos nagyon elhanyagolt – barokk Teleki kastélyt és a turulmadaras kuruc emlékművet, a háború után elhurcolt emberek emlékére épített Szolyvai Emlékparkot. Szolyván meglátogattuk az idős Margit keresztanyámat, akivel hosszan elbeszélgettünk a régi időkről. De eljutottunk a Vereckei-hágóra is, ahol megnéztük a millecentenárium alkalmából állított honfoglalási emlékművet, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a környező hegyekre. Bagolyházáról (Bilaszovica) megpróbáltunk feljutni az 1408 méter magas Pokolbércre (Pikuj), ami az ezeréves határon magaslik, ám egy nagy vihar félútról sajnos visszakergetett minket. Két alkalommal ellátogattunk Miszticze faluba is, ahol találkoztunk néhány Zékány vezetéknevű emberrel, akik nagyon kedvesen fogadtak minket, és lehetségesnek tartották, hogy a Zékány fiúk ősei egykor közeli rokonságban állhattak az ő felmenőikkel.

Zékány Zoltán barátommal a hétvégi telken

János barátom cégének sikerült egy szerződést kötnie a tatárföldi Nizsnekámszk városában egy jégstadion építésére, ahová én is elkísértem, hogy tolmácsoljak neki. A tatárok nagy szeretettel fogadták a magyarokat. A jégstadion építését később orosz vállalatok vették át.

János sajnos időközben elhunyt, de a családjával azóta is jó kapcsolatban vagyunk, és hálásan gondolok rá a sok segítségért.

Abban szerencsém volt, hogy még a szovjet időkben kaptam a munkahelyemtől egy kis hétvégi telket az erdőben, Ungvártól 11 kilométerre. Itt önerőből faházat építettem terasszal, valamint gyümölcsfákat, szőlőt, málnát ültettem, és kialakítottam egy kis konyhakertet is. A konyhakertben pedig megtermett sok minden: paradicsom, uborka, hagyma, fokhagyma, bab, sütőtök. Emellett az erdőben lehetett gombát szedni. A legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudtam, csak hetente egy alkalommal, szombaton, néha nyáron már péntek délután, munka után odautazni.

A nagy változást követő években az okozta az egyik legnagyobb gondot, hogy az ukrán lakosság jelentős része képtelen volt levetkőzni a totalitárius rendszerben beleivódott sztereotípiát és nem tudott változtatni a kommunizmusban megszokott életvitelén és elfogadni a polgári társadalom normáit. Ráadásul az ország örökül kapta a régi nómenklatúrát, amelyik megőrizte a hatalmát, és amelynek nem volt érdeke, hogy Ukrajnában valódi, demokratikus intézmények jöjjenek létre. Ennek következtében az ukrajnai lakosság többsége szegénységben él, a falusi emberek még annyiban szerencsésebbek, hogy ők elő tudják állítani maguk számára a legszükségesebb javakat, meg tudják termelni az élelmiszert. Azoknak a magyaroknak pedig, akik nem beszélik jól az ukrán nyelvet, még nehezebb dolguk van, hiszen nem ismerik ki magukat az állami hivatalok útvesztőiben.

A KMKSZ megalakulásakor feleségemmel be is léptünk a szervezetbe és igyekeztünk részt venni a rendezvényeken, valamint segíteni a jelölteket a választások idején. Sokszor találkoztam ennek révén Milován Sándor barátommal, aki akkor a KMKSZ elnökhelyettese volt, akit már Nagyszőlősről jól ismertem. Ő kért meg arra, hogy segítsek az ungvári székház tervezésében és a tervek elfogadtatásában. Az történt ugyanis, hogy 1990 augusztusában a városi tanács kiutalt a szervezetnek egy meglehetősen leromlott állapotú épületet a Kapos utcában, ahonnan még egy irodát is ki kellett költöztetni. Mindezt jelképes összegért, 19 ezer rubelért. Ez eleinte jó dolognak tűnt, ám jött a sok huzavona, a bürokráciával való küzdelem, egy évbe telt, hogy egyről a kettőre jussunk. Ráadásul az építészek szerint az épület jelen állapotában semmire sem volt alkalmas, csak a lebontásában volt szabad gondolkodni. Egy magyarországi építész készített egy felújítási tervet, de abból sem lett semmi. Ekkor a város egyik legjobb építészét, Salamon Pétert, akit az egyetemről ismertem, sikerült rábeszélni, hogy sebtében készítsen egy tervet, ami el is készült, és a város főépítésze jóváhagyta. Egy Ungvár melletti magyar faluból érkező építőbrigád vállalta a kivitelezést. A bontás gyorsan meg is történt, és megkezdték az alapozást, ám anyagi okok miatt a további munkálatokra már nem került sor. A telket egy vállalkozó vette meg végül, ahol szállodát építtetett, amely ma is üzemel Bolygó hollandi néven, a KMKSZ pedig megvásárolt egy jó állapotban lévő épületet az Ung partján, és azt alakította át székházzá.

2018 februárjában robbantásos merényletet követtek el az épület ellen, amelynek során az alsó szint teljesen kiégett, így a KMKSZ kénytelen volt kiköltözni onnan, és azóta új épületben folytatják tevékenységüket.

1990 decemberében megalakult a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT). Révész Imre, ismert magyar festőművész élete utolsó éveit gyermekkora helyszínén, Nagyszőlősön élte le, és a város temetőjében nyugszik. Meg kell még említeni Hollósy Simont, a századforduló festészetének nagy alakját, aki Nagybánya után a kárpátaljai Técsőre költözött, ahol növendékeivel művésztelepet hozott létre.

A fiatal magyar képzőművészeket tömörítő Társaság tagjai a Hollósy Simon nevével fémjelzett művészeti felfogás követőinek tekintik magukat, és a kárpátaljai képzőművészeti hagyományok – Erdélyi, Boksay,* Révész – örökségét kívánják folytatni. Azóta Kárpátalján, Magyarországon és Szlovákiában nagyon sok kiállításon mutatkoztak be – megérdemelt sikerrel.

(* Erdélyi Béla és Boksay József a kárpátaljai festészet legnagyobb alakjai .)                    

1996-ban napirendre került a Vereckei-hágón egykor álló emlékmű újjáépítése is, amit a szovjetek az 1950-es években lebontottak és elszállítottak. A megyei adminisztráció állami vezetője 1996. február 11-én aláírta a magyarok hazájuk megszerzésének 1100 éves évfordulójának alkalmából szervezett megemlékezés részletes tervét, amelyben engedélyezték az emlékmű felépítését is. A volóci járási állami adminisztráció vezetőjének, Povidájcsik I. U.-nak az év augusztus elsején kellett volna határozatot hoznia az emlékmű felállításáról.

A vereckei honfoglalási emlékmű

Tavasszal Fodó Sándor, a KMKSZ akkori elnöke megkért, hogy vegyek részt annak a földnek a tulajdonjogának megszerzésében, ahol az emlékmű állni fog, mert ennek hiányában meg sem lehet kezdeni a kivitelezést. Egy autóbusszal indultunk el Ungvárról a Vereckei-hágóra, hogy döntés szülessen a Matl Péter munkácsi szobrász által kiválasztott helyszínről, amelyik a hegygerincen helyezkedett el, egy gyönyörű, panorámás helyen, kissé távolabb attól a ponttól, ahol eredetileg a régi emlékmű állt. A szemlén részt vettek a megyei állami adminisztráció kulturális és nemzetiségi osztályának képviselői, a volóci járási adminisztráció vezetője, valamint a verebesi (Verbjazs) falusi tanács elnöke. Jelen volt még ezen kívül Matl Péter, Angyalosi Sándor, Munkács főépítésze, Balla László író, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Medveczky Arnold építész, Balla Pál festőművész egy ukrán kollégájával, valamint két ukrán író.

A kiválasztott helyszín mindenkinek kivétel nélkül tetszett, és egyhangúlag el lett fogadva. Akkoriban még meglehetősen toleráns volt az ukrán értelmiség a magyarokkal és más nemzetiségekkel szemben, a változás később következett be a galíciai és kijevi nacionalisták uszításának hatására.

Ezután többször jártam Verebesen és Volócon a terület megvásárlása ügyében, ami az akkori bürokratikus viszonyok között nem volt könnyű feladat. Szerencsére Povidájcsik I. U. a járási állami adminisztráció vezetője, Felybaba M. U., a verebesi polgármester, valamint a kolhoz vezetője nem gördítettek akadályokat céljaink elérése elé. Néhány hónap múltán sikerült megszerezni az iratokat, a Magyarok Világszövetsége kifizette a terület árát, ami ezzel a KMKSZ tulajdonába került, olyan jogosítványokkal, mintha örökre a kezébe került volna. Ez ezért történt ebben a formában, mert akkoriban nem lehetett még Ukrajnában földet eladni.

Ezek után Matl Péter néhány szakemberrel kivonult a terepre, sátrat vertek és nekiálltak a gyönyörű, kifejező emlékmű megépítéséhez. Ám hiába voltak a kezdeti sikerek, hiába szereztük meg a földterület tulajdonjogát, a hatóságok leállították a munkálatokat az ukrán nacionalisták nyomására. A KMKSZ-nek végül nagy nehézségekkel, a magyar állam segítségnyújtásával sikerült megépíteni az emlékművet, amit végül a Magyarország Kormánya átruházott a KMKSZ-re.

Az emlékmű kálváriája itt sajnos nem ért véget, azóta is többször megrongálták: 2017 decemberében avatták fel az új oltárkövet, amely már a harmadik a sorban. Az előző kettő vandál rombolás áldozata lett, amit az ukrán nacionalisták követtek el. Ez a legutóbbi Budapest VII. kerületének Fidesz frakciójának támogatásával készült el, és Kárpátalja történelmi egyházainak képviselői szentelték fel.

Ahogy elfoglaltságaim engedték, részt vettem a KMKSZ közgyűlésein és a rendezvényeken, de elmentem az 1944-es sztálini terror áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésre Szolyvára, valamint a tiszaújlaki Turul ünnepségre is. Jó viszonyt ápoltam az ungvári KMKSZ alapszervezet elnökével, Tarics Zoltánnal is, aki mindig segített abban, hogy Péterfalváról, ahol ezek az ünnepségek folytatódtak, eljussak autóbusszal Nagyszőlősre, ahol ilyenkor Eduárd unokatestvérem Évi lányánál szálltam meg, és a temetőben meglátogathattam és kissé rendbe tudtam hozni szüleim és rokonaim sírjait.

1996-tól az államhatalom érezhetően megváltoztatta nemzetiségpolitikája vonalát, erős korlátozásokat kezdett bevezetni. Az 1997-ben vitára bocsátott oktatási tervezet sokszori átdolgozás után is csak az általános iskolára korlátozva ismerte volna el a kisebbségek anyanyelvének használati jogát, majd két évvel később, 1999-ben megjelent a sajtóban az anyanyelvi törvény tervezete, amely korlátozta volna a nemzetiségek nyelvhasználatát, azonban 2017-ig drasztikus törvényeket nem terjesztettek a parlament elé, és a 2012-es nyelvtörvény meglehetősen liberálisnak volt mondható.

Ungvár építészete – elszalasztott lehetőségek

Szerencsére a város nem szenvedte meg a második világháború rombolását, az épületekben nem keletkeztek károk. Épségben maradtak a patinás középületek, a műemlékek, a szép templomok, és hangulatos utcák mellett a parkok értékes fái is. A Szovjetunióban Ungvár európai jelképnek számított, és Tallinnal együtt a birodalom egyik legtisztább városa volt, a hatvanas évekig nem történt sem építkezés, sem bontás, ám ekkor kezdődött az oda nem illő négyemeletes házak építése, amiket a nép Hruscsovkának nevezett el, lévén az ő idejében jelentek meg ezek a primitív építmények. Ezekben a lakások kisméretűek voltak, alacsony belmagassággal. Az 1980-as években, mikor elindult a panelházak építése a nagyobb városokban, Ungváron és Munkácson is felmerült a kérdés, hogy hol alakítsanak ki lakótelepeket. Ez Ungvár esetében meglehetősen bonyolult feladat volt, hiszen a városban nagyon kevés volt a szabad terület.

Szép épületek Ungváron, amelyek még a 20. század elején épültek

Egy értekezleten, ahol a témát tárgyalták, és amin én és is részt vettem Tomcsányi M., az akkori főépítész felszólalásában kérte, hogy ne a városközponthoz közel jelöljék ki az új lakótelep helyét, mert az nem illik a történelmi városképbe, és inkább a város külső részén építsék fel a panelházakat. Erre Dolgopjátov, a megyei pártbizottság titkára, aki az építkezésekkel foglalkozott, világossá tette, hogy nem városrendezéssel és új negyed kialakításával kell most foglalkozni, hanem ott kell építkezni, ahol erre lehetőség van. Új negyed kialakítására nincs lehetőség, mert a kommunális hálózat kiépítésére nincsen anyagi fedezet. Egyúttal felkérte a város vezetőségét, vizsgálják meg, Tomcsányi alkalmas-e a városi főépítész posztjának betöltésére. Ő nem sokkal később vissza is ment korábbi munkahelyére, a tervezőhivatalba. Kálváriája az 1990-es években folytatódott, amikor az évtized közepén megválasztották a megyei ruszin szövetség elnökévé, és a zaklatások miatt Budapestre költözött.

Szerencsére voltak józanabban gondolkodó emberek a pártnómenklatúrában, például a városi pártbizottság titkára, Máskov I., aki nem engedélyezte, hogy az Ung bal partján megépüljön a tervezett panel-negyed, mondván, várni kell addig, amíg lehetőség lesz szebb lakóházak építésére. Végül a Minai utcában kapott helyet a lakótelep, és szerencsére egy szlovák építővállalat is több háztömböt épített gázszállításért cserébe, amelyek már mutatósabbak voltak.

A 90-es évektől kaotikussá vált a városi építkezések képe. Mindenfelé giccses épületek kezdtek kinőni a földből, az újgazdagok elkezdték a történelmi épületek átalakítását bankokká, patikákká, üzletekké, és sok értékes ingatlant le is bontottak. Ebben az időben a korrupció az építészeti hivatalokat is behálózta, a tervezők pedig maximálisan kiszolgálták a megrendelők igényeit, esztétikátlan, logikátlan épületeket tervezve. Emellett a számítógépes tervezőprogramok megjelenésével sokan túlbecsülték szakmai képességeiket, a rajzasztaltól való elszakadás pedig az építészet elsorvadásához vezetett.

Nagy hiba volt többek között a városközpontjában, a Kis-Ungon található vízimalom lebontása is, amiből ipari múzeumot lehetett volna kialakítani. De volt a centrumban két patika is, teljesen berendezve korhű bútorzattal. Ezekből a bútorok azóta eltűntek, és bár az egyik változatlan funkcióval üzemel, az enteriőr már nem sugározza a régi hangulatot. Nagy kár ezekért is. De rengeteg századfordulós épület értékes ajtaját is lecserélték modern, abszolút oda nem illő nyílászáróra, az egész városban jó, ha húsz háznak van meg az eredeti bejárati ajtaja.

Épült a Korjatovics téren egy nagy szálloda, amely az Atlant nevet viseli, ami nagy ablakaival szintén nem illeszkedik a környezetébe. Nincs szabályozva, hol, mennyi és milyen üzletet, szolgáltatást lehet nyitni – így fordulhatott elő az a bizarr helyzet, hogy a Kapos utcában, a kórházzal szemben több mint tíz gyógyszertár is működik.

Elég az elmúlt évtizedek kaotikussá vált viszonyainak megismeréséhez a város legdrágább utcáján, a Sváb utcán végigmenni, és megnézni az ott álló, különféle stílusban épült, legtöbbször ízléstelen épületet. Közrejátszott a belváros arculatának ilyen mértékű eltorzításához a rendkívül liberális építésügyi törvény is, ami utat engedett szinte mindenféle épület felhúzásának. A kivitelezők szinte mindenben szabad kezet kaptak: eldönthették, mit bontanak le, és mit építenek fel. Nagyon hiányzott a városból a műemlékvédelmi felügyelőség. Gondolhatjuk, ilyen szituációban milyen nehéz helyzete volt a város főépítészének, különösen olyan helyzetekben, amikor azt követelték tőle, írja alá az építési engedélyeket akkor is, ha az ellenkezik a területrendezési tervvel. Jól példázza a viszonyokat, hogy Szarvas Péter, egy kitűnő szakember, 2014-ben három hónap után önként lemondott hivataláról, nem bírva tovább a rá nehezedő nyomást. De Angyalosi Sándor, Munkács főépítésze is inkább távozott állásából az újgazdagok fenyegetései hatására. Nem segített a helyzeten az sem, hogy sohasem volt a városnak, friss, modern, naprakész rendezési terve – mire az elavult terv helyére nagy nehezen új született, addigra azon is túlhaladott az idő.

A középkorban az ungvári vár szomszédságában több kert is volt, az egyik vadászkert egészen Domonyáig húzódott, így nem csoda, hogy a XIX. századra a város jelentős kertkultúrával rendelkezett. Laudon István, a gimnázium tanára kezdett elsőként egzotikus növények meghonosításába. A saját telkén 1892-ben számos különleges növényfajtát telepített egy 50 méteres, egészen az Ungig lenyúló sávban. A cseh érában a telek egy részén részén épületet emeltek, ami ma gyermekkórházként üzemel. Építésekor ügyeltek arra, hogy a növényzetben a lehető legkevesebb kár essen. Az arborétum európai hírnévre tett szert, és egészen 1944-ig nyitva állt a látogatók előtt. A háború utáni városvezetés nem tulajdonított nagy jelentőséget az ilyen dolgoknak, utcát nyitottak a telken keresztül, és sok értékes növényt elpusztítottak. Az arborétum lassan pusztult gazda nélkül, ma mindössze tíz értékes egzotikus fa maradt az arborétumból, a gyermekkórház mellett.

A város zöldterületei is zsugorodtak az elmúlt évtizedekben. 1990-től a zöldterületekkel foglalkozó városi vállalat folytatta a fák kivágását. Az 1954-ben összeállított növényleltár még 328 féle növényt regisztrált, ezek egyharmada mára eltűnt. A nyakló nélküli zöldgazdálkodás mára oda vezetett, hogy a levegő légszennyezettsége sokszorosa a megengedettnek. Az erdészeti egyesülés szeretett volna segíteni a városnak és létre akart hozni egy új rekreációs övezetet az Ung jobb partján, a Kassai út mentén található lankás részen, ahol régen szőlők és gyümölcsösök helyezkedtek el. A terület a földrengés és földcsuszamlások veszélye miatt amúgy sem volt ajánlott a beépítésre, így tökéletes helye lett volna itt egy szabadidős parknak, nem beszélve arról, hogy a közelben már működött egy szabadtéri színpad.

A város vezetése örömmel vette az ajánlatot, és megadta a 44 hektáros területre az engedélyt a tervezésre. Az egyesülés az 1980-as évek végén, megrendelte a terveket a Lembergi erdészeti egyetemtől saját költségére, amik ráadásul nem is voltak olcsók, hiszen 135.000 rubelt fizettek ki érte, ami akkor jelentős összeg volt. A tervezés folyamatában nekem is sok feladatom volt, össze kellett hangolnom a város, az egyetem és az egyesülés igényeit, figyelemmel kellett kísérnem a tervezés menetét, és engedélyezni az esedékes átutalásokat. A tervet az egyetem legnevesebb dendrológusai és tervezőmérnökei készítették el, nagyon magas színvonalon. A tervdokumentációt átadtuk a városnak, ajándékképpen 1990-ben. A város építészeti osztálya be is mutatta azokat, nagy közmegelégedést váltva ki, az egyesülés pedig ígéretet tett arra, hogy segítséget nyújt a kivitelezésben is. Jó ideig nem történt semmi, majd egyszer csak, 2004-ben megjelent az információ, hogy a városvezetés szétosztotta a területet családi házak építésére – természetesen városi potentátok és újgazdagok között. A zöldek és a polgárok tiltakozása nem járt eredménnyel. Az erdészeti egyesülés 2004. március 20-án az akkori vezérigazgató, Hágel M. aláírásával nyílt levéllel fordult a város képviselőihez, amelyet eljuttattak az Ungvár újság szerkesztőségéhez is. Ebben az egyesülés arra kérte a városvezetést, vonja vissza az engedélyt a beépítésekre, mert ezzel visszafordíthatatlan károkat okoznak a városnak, és elvész az esélye is annak, hogy zöldterületek újra egyensúlyba kerüljenek, aminek a jövő generációi is kárát fogják látni. Sajnos a képviselők szűklátókörűsége, félelme a fenyegetésektől és nem utolsó sorban az anyagi érdekeik megakadályozták, hogy a józan észre hallgatva követeljék a polgármestertől az engedély visszavonását. Nem volt olyan erő, ami megállíthatta volna az éhes csinovnyikokat és az újgazdagokat. Herc I. aki a tervdokumentáció elkészítésének idején az egyesülés vezérigazgatója volt, és rengeteg energiát fektetett az előkészítésbe, nem kevés anyagi segítséget teremtve elő rá, próbált lépéseket tenni Kijevben a döntés visszavonására. Neki, mint volt parlamenti képviselőnek és miniszternek sem sikerült semmit elérnie, sőt még meg is fenyegették, hogy hagyja abba az akcióját, mert pórul járhat. Így vesztette el Ungvár jobb parti városrésze az utolsó parkosításra alkalmas területét. Azért tartottam szükségesnek leírni ezt a szomorú történetet, mert fontosnak tartom, hogy megismerjék az emberek, hogyan akadályozta meg a város vezetése egy kitűnő terv megvalósulását, és hogyan vettek el a város lakóitól és a jövő generációitól egy többfunkciós zöldterületet.

Kulcsár Zoltán

Következő rész: Fakitermelés pártirányítással és az azt követő rablógazdálkodás

 

Megjegyzés: korábbi fejeztek a linkre kattintva olvashatók

  1. Boldog békeidők Ugocsa vármegyében
  2. A Nagy háborúban és az összeomlás után
  3. Kisebbségben a Csehszlovák Köztársaságban

4-5. Találkozás a lengyel-szovjet határon az éhínség elől menekülőkkel / Öt hónap a Podkárpátszka Rusz és Kárpátszka Ukrajna autonómiában

6-7. Egy komikus tragikus sorsa Egy nap a Kárpátszaja Ukrajna államban. Újra az anyaországban -sajnos csak nagyon rövid időre

8-9-10. Sötét napok jöttek, Egy hithű igaz kommunista, Gyere Laci fiam, mert megfagysz!

11-12-13. Magyar sors Kárpatalján, A szovjet megszállás kezdete és a francia kém

  1. Élet a szovjet paradicsomban 15. Tanulmányaim és munkába állásom

16-17. Három év Szibéria közepén, Újra a civil életben

18-19. A hegyek vonzásában

Kategóriák: Szervezetek

Kedden ingyen!

2021, július 12 - 11:47

Ingyenesen látogathatóak a Műcsarnok kiállításai július minden keddjén, a NYÍLTCSARNOK kezdeményezés keretében! Egyedülálló alkalom, hiszen soha ilyen nagyszabású, átfogó koncepció mentén szerkesztett, mégis sokszínű fotókiállítás-sorozat együttesen nem volt még látható Magyarországon!

Az öt különböző kiállítás sok száz fotója egész korszakokat ölel fel, melyekben a fotográfia 20. századi történetének részletgazdag képe rajzolódik ki. A legjelentősebb itthoni és külföldi alkotók ritkán látható felvételei kerülnek most a közönség elé. A képek néha vitatkoznak, máskor összesimulnak vagy megbámulják egymást. Egészen más világba kukkanthat be a néző a filmesek fotóin. A mozgókép voltaképpen állóképek sorozata, így a filmesek fotóinak sajátossága ebben a ragadható meg; fotó és film határterületén, fotográfiaként, mégis a filmművészet vonzásában születnek. Ne hagyja ki a Műcsarnok fotókiállításait:

A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021

Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói

Fotóikonok – Archívumból történelem – Howard Greenberg Gallery, New York

A Sors a nagy játékos – Kazanlár Ámin Emil miniatúrafestészete

Hét év – 150 kiállítás – 125 éves a Műcsarnok

 A fény képei a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021” című kiállításon 208; a „Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói” c. kiállításon 75; a „Kik vagyunk – Fotográfiák képzőművészekről” című. kiállításon 44 fotográfus munkája látható. A „FOTÓIKONOK – Archívumból történelem” a Howard Greenberg Gallery, New Yorktárlata – 41 világhírű fotográfust mutat be. Nyitva tartását augusztus 22-ig meghosszabbították. Milyen szerepe volt a képes magazinoknak a divatfotó önálló műfajjá válásában? Miért tartották érdekesnek a szürrealisták Eugène Atget tárgyilagos, dokumentatív fotográfiáját? Milyen kellékeket használt Ralph Eugene Meatyard bizarr képi világának megkonstruálásához? Ezeket és sok egyéb témát is érint Tulipán Zsuzsanna kurátorasszisztens hagyományos tárlatvezetése július 15-én és 29-én, amely a 20. századi fotográfia legnagyobb hatású alkotóinak pályájába kínál betekintést a „Fotóikonok – Archívumból történelem” című kiállításon. A Fotóikonok tárlata ritkán adódó lehetőség a magyar közönség számára. A kitűnő New York-i galéria kiállítás-látogatását kínálja itthon, a Budapest Fotófesztivál és a Műcsarnok közös kiállításán.

Az aktuális fotókiállításokhoz kapcsolódóan hamarosan, július 15-től, a Városliget Műcsarnok melletti területein rendezik meg a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítást, melyre 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett be. Az öttagú nemzetközi zsűri összesen tizennégy kategóriába sorolta és értékelte a képeket. Ilyenek voltak például a Hír-eseményfotó, Képriport, Mindennapi élet vagy az Emberábrázolás, Művészet, Sport kategóriák. A körülmények természetesen igen fontos szerephez jutottak a pályaművekben. Érthető tehát, hogy a Hír-eseményfotó kategóriában Hegedűs Róbert: Segítő kéz című képe lett az első helyezett. További információ a Magyar Sajtófotó Pályázat portálján található: https://www.sajto-foto.hu

MINIKONCERTEK A MŰCSARNOKBAN: Nyári hétvégeken, a Műcsarnok teraszán ad koncerteket a „Voices of Budapest” együttes egy formációja, műsorukon régi pesti sanzonok és dalok hangzanak el tangóharmonika kísérettel. A rövid előadásokra július 17., 31., augusztus 28., 29. 15 órakor kerül sor, ezek mindegyike ugyancsak ingyenesen látogatható. Közreműködők: Szilágyi Éva, Bardóczy Attila énekesek, Berec Péter tangóharmonika „A Voices of Budapest” koncertsorozatot azzal a céllal hozták létre, hogy megmutassák, milyen színes és szerteágazó a vokális zenekultúra ma is Magyarországon. A zene nemzetközi nyelvén szólnak, énekelnek mindenkihez: kicsikhez és nagyokhoz, budapestiekhez és vidékiekhez, magyarokhoz és hazánkba látogató külföldiekhez, mert Kodály országában közös hitvallásunk: „legyen a zene mindenkié!” A program ötletgazdája és művészeti vezetője Fülöp Zsuzsanna operaénekesnő. Idén újra lesz „Zenélő Budapest!” Több helyen ingyenes szabadtéri koncertek szólalnak meg városunk legjobb muzsikusaival. Erkélykoncert, huszárruhás rézfúvósok, múltidéző szaxofonzenekar, harangjáték, korhű jelmezes vonósnégyes, erdélyi népzene – csak sétálnunk kell Budapesten, és rálelhetünk egy-egy zenei csemegére. A Műcsarnok oszlopcsarnokában négytagú szaxofon együttes ad ízelítőt klasszikus művek dzsesszfeldolgozásaiból, alkalmanként húsz percben.

Időpontok: 2020. július: 2., 4., 9., 11., 16., 18., 23., 25. és augusztus 1., 6., 8., 13., 15., 22., 27., 29. napokon 11:00 és 11:30 órakor. Részletes program és információ a koncertekről a http://zenelobudapest.hu oldalon valamint az esemény facebook oldalán, a www.facebook.com/zenelobudapest található.

Kategóriák: Szervezetek

Kövér László: MSZMP-s házmesterből kereszténykonzervatív államfő?

2021, július 10 - 22:36

Nem szeretne államfő lenni Kövér László, az országgyűlés jelenlegi elnöke, de lehet, hogy mégis az lesz. Ez már egy ilyen szakma Magyarországon, a regnáló államfő, Áder János sem lelkesedett azért, hogy államfő legyen, ám Orbán Viktor kérésére nem tudott – nem mert – nemet mondani. Pedig, szépen bebútorozott már odakint Brüsszelben, a családja is jól érezte magát, korabeli sajtóhírek szerint jó volt neki ott a végeken, távol a központtól, Orbán halálos ölelésétől.

Interjút adott a Mandinernek Kövér László. Sok mindenről kérdezték a szilaj tekintetű házelnököt, a többi között Áder János jövő évi utódlása is szóba került. Kövér felmondta az ilyenkor szokásos kötelező leckét, hogy neki nincsenek államfői ambíciói, majd hozzátette, ha kellő időben érkezne egy ilyen megkeresés, akkor sem lelkesedne túlságosan.

Tehát még kellő időben sem biztos, hogy érdemes Kövért megkörnyékezni, de a helyzet azért mégsem teljesen reménytelen. Kövér ugyanis fegyelmezett pártkatona, aki tudja, mivel tartozik a nemzetnek, a hazáról nem is szólva. Az a véleménye ugyanis, hogyha „szembe kell nézni valamivel, nem térhetünk ki a feladat elől”.

Feltehetőleg lesz majd mivel szembenéznie a bajszos házelnöknek. Legalábbis, ha az történik, amit Orbán és a 133 bátor fideszes képviselő akar. Vagyis, hogy az új államfőt nem az új, hanem még a régi parlament választja meg. Ebben az esetben nyilván Kövér lesz a befutó, mert Orbán benne látja a Fidesz politikájának folytatását, bármi is legyen a jövő évi választás eredménye. Ha a Fidesz győz, akkor tiszta sor, hogy Kövér jó lesz nekik államfőnek, ha az ellenzék nyer, akkor kapnak a nyakukra egy minden kákán csomót kereső, magát elvhűnek mondó és gondoló fideszes pártkatonát.

Kövér László helye a Fideszben megkérdőjelezhetetlen. Szavahihető szemtanúk szerint ő a párt élő lelkiismerete. Ebben a minőségében szokott időnként elbeszélgetni Orbán Viktorral, s a pártelnök szemére hányja, hogy ők nem ilyen országot akartak. Neki sok a Fidesz potentátjaihoz köthető botrány és korrupció. Orbán ilyenkor megértően hallgatja volt kollégiumi társát, néha ráncolja a homlokát, majd kezet fognak és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.

A kutya is ugatott, és a karaván is lophat tovább.

Kövér előszeretettel dicsekszik azzal, hogy – szemben más fideszesekkel – ő nem lett milliárdos, neki nincsenek vállalkozásai. És ez tényleg így van, ő csupán a házelnöki fizetésére támaszkodhat, valamint a funkcióval járó nem kevés juttatásra, de ezek a pénzek tényleg nem mérhetők a Fidesz valódi nagymenőihez köthető összegekhez. Kicsit árnyalja a képet, hogy a házelnök testvére, Kövér Szilárd annak idején alaposan benne volt a Kaya Ibrahim és Joszip Tot nevétől hangos ügyekben, neki is volt olyan cége, amely jelentős tartozást maga mögött hagyva, fantommá vált. Kövér László, a későbbi házelnök talán tényleg nem részesült az ebül szerzett javakból, de azt elég nehéz elképzelni, hogy ne tudott volna testvére és barátai ügyeiről.

Kövér tehát valószínűleg államfő lesz, mely munkakörét feltehetőleg legalább annyira utálni fogja, mint a mostanit. Ő ugyanis házelnök sem szeret lenni, rá van írva az arcára, érződik a testbeszédén, meg sem kell szólalnia, látszik rajta, hogy unja és utálja, amit csinál.

Nem túlzás azt állítani, hogy ami Kövérrel történik, az nem más, mint az ember tragédiája. Hogy jó pénzért ugyan, de azzal kell foglalkoznia, amihez nem fűlik a foga. És akkor majd jön az államfőség, öt, de lehet az is, hogy tíz évig kell majd ott keccsölnie. Ádernek legalább ott van a horgászat, amikor meg már azt is únja, akkor nagyon szépen tud beszélni a környezet védelméről. Nem a hazai környezet állapotáról, ahhoz soha egy szava nem volt, őt mindig is a nagy, globális horizontok izgatták, a messzi távolba tekintett, mert a mérhetetlen messzeség az ő igazi terepe.

Egy jó tanács Kövérnek: már most ki kell találnia valamilyen elfoglaltságot, nehogy beleőrüljön, ha az államfőség nem okoz majd neki örömet, és az idejét sem köti le teljesen.

Kategóriák: Szervezetek

Öt generáció őrzi a kincset

2021, július 9 - 19:05

Több szempontból is különleges esemény színhelye volt Budapesten a Nemzeti Múzeum. Cukrászdát nyitottak. No nem bent, csak a kertjében. A régi kertészház lényegült át, nem is akárhogyan. A cukrásztudományáról már 150 éve híres Auguszt család nyitotta itt meg legújabb üzletét.

Önmagában ez a hír még nem volna nagyon érdekes, ám a történet két szálon fut és külön-külön is, mindkettő érdemes a figyelmünkre. Kezdjük először a névadó családdal! Auguszt Elek, mesterlevéllel a zsebében, pont jókor, 1870-ben érkezett Balassagyarmatról Budára. Éppen három évvel a három városrész, Pest – Buda – Óbuda egyesítése előtt, a fellendülés időszakában. Egy pici tabáni, földszintes házban indította meg „czukrászatát”. Ott készült fel fia, a 21 éves József az 1896-os Milleneumi Kiállításra. Ő Párizsban és Londonban szerezte meg szakmai gyakorlatát, és amikor visszatért Budára, ifjú feleségével átvette az üzlet vezetését. A fiatalok 1916-ban a Krisztinaváros szívében új üzletet nyitottak. Az akkori vidékies, elmaradott Budán nagy merészségnek tűnt elegáns, gázvilágításos üzletet nyitni. Az ő fiuk, Elemér is külföldön tanult. A II. Világháború és a hadifogság után újranyitott cukrászdát nem sokáig élvezhették, az üzletet államosították, a családot kitelepítették. Elemér és felesége csak 1956 után nyithatták meg újra cukrászdájukat, amit 1988-tól most már az ő fiuk, ifj. Auguszt József vezet. Új termékei a mai élet táplálkozási szokásait követik, mégis megtartják a híresen magas Auguszt minőséget. Lányuk, Olga, előbb Pesten nyitott üzletet a Kossuth Lajos utcában, majd ezt 2001-ben a farkasréti Sasadi úton követte egy újabb. 2011-ben az Auguszt család cukrász művészetének Magyar Örökség Díjat szavaztak meg.

 Ezen az ünnepi eseményen összefonódik két család és a Nemzeti Múzeum története – emlékezett vissza a kezdetekre Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A második család, benne Apponyi Geraldine grófnő, egészen furcsa módon kötődik a múzeumhoz: ő gróf Zichy István igazgató jóvoltából az intézmény munkatársa volt 1938-39-ben. Önkéntes munkát végzett, bizonyos gyűjtemények feldolgozását segítette, kiadványokat árult és a látogatók idegen nyelvű tájékoztatásában is részt vett. Olyannyira, hogy amikor az albán király tanácsadói megkeresték és meghívták Albániába, annak az évnek decemberében befejezte a munkát, amivel éppen foglalkozott, elutazott Tiranába egy újévi ünnepségre, ahonnan már, mint albán királyné tért vissza Magyarországra. Valószínűleg csak nagyon kevés múzeum van a világon, amelyik elmondhatja magáról, hogy volt munkatársa egy ország királynéja lett.  Ezért döntöttünk úgy – folytatta a főigazgató, hogy a kertészházból kialakított cukrászdát róla, Geraldine-nak fogjuk elnevezni. A cél az volt, hogy szépen berendezett, nagyon elegáns, a hely szelleméhez illő cukrászda jöjjön létre. Ahol a vendégek kiülhetnek akár a kertbe is, hogy a kifinomult gasztronómia eszköztárának segítségével egészítsék ki azokat a szellemi élményeket, melyek a múzeumban érik az embert. Hiszen az nem csak a kiállítások megtekintéséből áll, hanem a megpihenésből is. A versenytárgyalás fő szempontja nem az volt, hogy a múzeumnak mekkora bevétele lesz ebből, hanem, hogy mennyire kiváló a cukrászda. Olyat akartunk, amelyik a világ bármely más metropoliszában is megállná a helyét. Bátran elmondhatjuk: meg is találtuk!

Geraldine története szinte mesébe illő. A magyar grófkisasszony az utolsó békeévben, a világsajtó és a magyar diplomácia figyelmének kereszttüzében kötött házasságot a nála huszonkét évvel idősebb Ahmet Zoguval, aki 1928 óta országa politikai függetlenségét egyszerre próbálta megőrizni a szomszédos balkáni országokkal és az európai nagyhatalmakkal szemben. A polgári esküvői ceremóniára 1938. április 25 és 27. között került sor, Tiranában. A királyi pár mindössze egy évig tartó országlásának Albánia olasz megszállása vetett véget, amit évtizedekig tartó, kontinenseket átívelő menekülés követett. Enver Hoxha rezsimjének bukása és az albán rendszerváltás után, még egy tiszavirág életű tiranai visszatérés következett, azonban Zogu 1961-ben, a Párishoz közeli Suresnes-ben bekövetkező halála miatt már csupán Geraldine számára. Ez az igen rövid és megszakításokkal tűzdelt idő mégis elegendőnek bizonyult arra, hogy az egykori királyné személye körül máig tartó tisztelet bontakozhasson ki Magyarországon és Albániában egyaránt.  Nagykövetségünk számára az elmúlt időszak nagyon mozgalmas volt – mondta el őexcellenciája, Arian Spasse, Albánia magyarországi nagykövete. Miniszterelnökünk budapesti látogatásával kezdődött, majd államunk elnöke és Tirana polgármestere is ellátogatott Magyarországra. Csupán néhány nappal ezelőtt az albán nemzeti hős, Szkander bég szobrát is felavatták Budapesten. A mai esemény pedig már csak betetőzése ennek a sorozatnak. Apponyi Geraldine valóban összekapcsolta Albániát és Magyarországot, az ő története csodálatos, de egyben szomorú is. Csak egy évig volt a királynőnk, de így is sikerült megnyernie az albán emberek eszét és lelkét. Neki köszönhető, hogy megnyílt Albániában az első szülészeti kórház, az ő nevéhez kötődik az első rádióadás. Az albánok egész életében szeretettel emlékeztek rá. Mielőtt 2002 márciusában elhunyt, még vissza tudott térni az ő „ígéret földjére”, Albániába. Az emlékét ébren tartotta a négy évvel ezelőtti, róla szóló kiállítás is itt, a Nemzeti Múzeumban. A gondolat már akkor felmerült, hogy a cukrászdát majd róla kellene elnevezni. Jövőre fogunk megemlékezni halálának 20. évfordulójáról, ami egybeesik az országaink közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumával.

 Az Auguszt család nevében Auguszt Arató Flóra és Perge Oláh Norbert köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, felvillantva néhány történeti érdekességet. Flóra nagypapája, Auguszt Elemér, 1912-ben, Geraldine pedig 1915-ben született, akár még találkozhattak is, talán itt a múzeumban vagy bárhol máshol. A család sok tekintetben kiállta az idők próbáját, a háború, a politika nem törte meg. Amint lehetőségük volt rá, továbbvitték az ősök örökségét. Dolgoztak – és hogy milyen minőségben, arra elég bizonyíték a közönség vonzódása a sorra nyitott üzletekhez. Ennek a folyamatnak kiemelkedő állomása az új, nagyon szép, Geraldine cukrászda. Ma már két fiuk és egy lányuk is van, így elmondható: a cukrászda olyan család kezében van, amelyik öt generáció óta őrzi ezt a kincset, a tudást, a hagyomány tiszteletét.  Az ünnepség záró eseményeként Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítója szentelte meg a cukrászdát. Minden okunk megvan rá – mondta, hogy bizalommal tekintsünk ezekre az értékőrző fiatalokra, akik a Geraldine cukrászdát vezetik. Ne feledjük: Kelet-Európában élünk és itt, a huszadik században, minden valamit is akaró ember legalább kétszer tönkrement. Ez a család is átélte, megszenvedte a megpróbáltatásokat, de ők is azon emberek közül valók, akik az anyagiaknál többre tudnak hivatkozni. Azokra az értékekre, amelyekre mindannyiuk élete épült, az összegyűjtött tudásra. A XVIII-XIX. században az ipari forradalomnak volt egy sajátos következménye: a családi vállalkozások. Folyamatosan gyarapították, gazdagították és átadták a tudást, őrizték az ipar tisztességét. Legyen ez így a továbbiakban is – hangsúlyozta imája előtt az atya.

Kategóriák: Szervezetek

Kanada új főkormányzója az Őslakossághoz tartozó Mary Simon

2021, július 6 - 19:46

Mary Simon lett kinevezve Kanada új főkormányzójaként, a bejelentésre pedig a Kanadai Történeti Múzeumban került sor. Justin Trudeau miniszterelnök javasolta a 73 éves nyugdíjazott nagykövetet, II. Erzsébet királynó — Kanada államfője — pedig elfogadta a javaslatot. Simon elődje — Julie Payette — januárban mondott le a főkormányzói posztról, amiután egy vizsgálat szerint munkahelyi zalkatásnak voltak kitéve a Rideau Hall alkamazottjai. Hat hónapig Richard Wagner, Kanada legfőbb bírája látta el ideiglenesen a főkormányzói feladatokat.

Mary Simon példanélkülien nehéz és feszült időkben veszi át a főkormányzói posztot. Olyan időszakot élünk, amikor a bentlakásos iskolákban meghalt és sokszor névtelenül eltemett őslakossági gyerekek szenvedésétől hangos a közbeszéd és amikor a történelmi igazságtalanság olyan haragot szított, melynek következtében eddig hat templomot gyújtottak fel, illetve semmisítettek meg, tucatnyit orsgászerte pedig megrongáltak — köztük a magyar Szent Erzsébet templomot Calgaryban. Simon, aki jelenleg a Inuit Tapiriit Kanatami nevű őslakossági közösségi szervezet elnöke elmondta, hogy hídként szeretne szolgálni az őslakossági és nem őslakossági kanadai társadalom között. Simon kétnyelvű: angolul és Inuktitut-ul beszél anyanyelvi szinten, ugyanakkor francia nyelvtudása gyenge. Mint újonnan kinevezett főkormányzó, Simon bejelentette, hogy elkötelezett a francia nyelv elsajátítása mellett.

Simon észak-Québecen született 1947-ben, azon a területen, amelyet ma Nunavik-nak hívunk. Édesanyja az őslakossághoz tartozott, édesapja pedig angol volt, aki szörmekereskedőként dolgozott és a helyi Hudson’s Bay kirendeltséget vezette. “Amikor megkérdezték tőlem, hogy elvállalnám-e ezt a fontos szerepet, nagyon izgatott voltam, és úgy éreztem, hogy ez egy olyan pozíció, amely segítené a kanadaiak és az őslakos népek együttműködését”–mondta Simon. “Úgy gondolom, ha az emberek jobban megértik egymást, és tisztelik egymást, akkor ezt nevezhetjük igazi megbékélésnek. A múltat fel kell dolgoznunk, de én előre fogok tekinteni, hogy a kanadaiakkal együtt egy jobb Kanadát építsünk. Úgy gondolom, hogy ez az én legfontosabb feladatom”–tette hozzá.

Fotó forrás: Vanier Institute of the Family.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán a “homoszexuális fickókért” harcol

2021, július 6 - 15:51

Orbán Viktor június végén, a brüsszeli EU-csúcsra érkezve, újságíróknak kijelentette, hogy ő szabadságharcos volt a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitást még büntették. „Küzdöttem a szabadságukért és a jogaikért, tehát védem a homoszexuális fickók jogait”, mondta a miniszterelnök. Tényleg csak a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy Orbán hazudott Brüsszelben az újságíróknak. Egyfelől Magyarországon soha nem volt kommunizmus, még Kádár János is csak azzal szokott dicsekedni, hogy mi a kommunizmus út-ján (sic!) járunk, másfelől meg az is tény, hogy már Orbán születése előtt két évvel, 1961-ben a homoszexualitás megszűnt bűncselekménynek lenni.

Amúgy meg a homoszexuális fickók nem szeretik, ha megvédik őket. A homoszexuális fickóknak rossz emlékeik vannak a megvédésükkel kapcsolatban, nekik az a jó, ha nincs szükség arra, hogy megvédjék őket. Azt szeretik, ha nincsenek veszélyben. A homoszexuális fickók ugyanis ugyanazt szeretik, mint bárki más: békében, nyugodtan élni. Szeretteiket szeretni, dolgozni, pihenni, szórakozni.

Mindehhez persze az is kellene, legalábbis a homoszexuális fickók szerint, hogy a kormány – élén a választott vezetővel – ne hergelje azokat, akik nem megvédeni akarják őket, hanem megtámadni. A homoszexuális fickók ezért nem kedvelik, ha törvényileg is egybemossák őket a pedofilokkal. Nemcsak azért, mert rossz emlékeket idéz bennük, hanem azért is, mert ha azt látják, hogy a magyar parlament – élén Orbán 133 bátor emberével – ilyen törvényt fogad el, akkor joggal gondolják, hogy a kormány – élén a választott vezetővel – talán mégsem akarja annyira megvédeni őket, mint ahogyan mondja.

Ha a kormány valóban meg kívánná védeni a homoszexuális fickókat, akkor nem teremtene folyamatosan olyan helyzeteket, hogy neki, vagy bárki másnak meg kelljen védenie őket. Nem íratná bele az alaptörvénybe, hogy az apa férfi, az anya nő, és nem nevezné Horthyt kivételes államférfinak, miközben tudja, hogy Horthy nemcsak a zsidótörvényekért és zsidó származású magyarok haláláért felelős, hanem sok ezer homoszexuális fickó elpusztítását is tevékenyen előmozdította.

A homoszexuális fickók rosszkedvűen nézik azt, ami ma Magyarországon történik. Többeknek közülük háborog a gyomruk, és olyanok is vannak közöttük, akik félnek, mert még emlékeznek arra, hogy annak idején is hasonlóképpen kezdődött az, amitől a homoszexuálus fickókat meg kellett volna védeni.

Mindez természetesen nem csupán a homoszexuális fickók számára gyomorforgató, hanem azok is ugyanígy éreznek, akik nem melegek, és csupán annyi a bűnük, hogy normálisan gondolkodnak. Ebből kifolyólag tudják, hogy egy olyan országban, ahol nem jó melegnek lenni, ott nem-melegnek lenni sem jó.

Az Amnesty karikatúrája

Kategóriák: Szervezetek

Megvan az Év Fagylaltja!

2021, július 6 - 14:08

 

 Mivel a meghirdetésére még igencsak a járvány ideje alatt került sor, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az idén is rendhagyó módon szervezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. Céljuk – mint korábban is – a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb fagylaltokat kínáljon vendégei számára. Ezáltal is igényt támasztva a fogyasztókban az egészséges és finom kézműves termékek iránt.

Az eredetileg május végére tervezett eseményt fesztivál jelleggel az idén sem lehetett megrendezni. Ezért – a tavalyi évhez hasonlóan – a régiós elődöntők után, ahol kész fagylaltokkal kellett indulni, az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt. Itt helyben, a tanműhelyben kellett fagyasztaniuk a versenyzőknek. Az Év Fagylaltja versenyre idén a két kézműves kategóriában 63 fagylaltot neveztek be, mellettük a fagylalt alapanyag gyártók, forgalmazók kategóriájában 18 fagylaltkészítő mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának. A döntőbe a kézműves kategóriákban 20 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. A versenyfagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek. Az eredményhirdetés és a díjak kiosztásának színhelye Budapesten, a XVIII. kerületben, a méltán híres Zila Kávéház-Krisztina Cukrászda végre megnyílt terasza volt.A verseny három kategóriában zajlott. Az első a cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye volt. Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes anyagokból, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készültek. A szeptemberre tervezett „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás” tiszteletére idén egy új kategóriában is nevezhettek a versenyzők olyan fagylaltokkal, melyek jellegzetes, meghatározó ízei Magyarország erdeiben és mezein megtalálható összetevőkből erednek. Végül a harmadik kategória az alapanyaggyártók, forgalmazók versenye volt. A zsűrizés ugyancsak hármas rendszerben, bár a kategóriáktól eltérően történt. A hattagú Szakmai zsűri elnöke Szűcs Árpád, az „a table! Boulangerie-pâtisserie, OJO ICE, Budapest” cégcsoport vezetője volt. Öttagú volt a Szakmai szervezetek, mint például az IPOSZ vagy a Pékszövetség. zsűrije, végül volt egy meghívott – borász, színész, táncos – résztvevőkből álló ugyancsak öttagú Közönség zsűri is. A zsűrizés teljes folyamatában egyetlen szót kerestünk – mondta el a díjkiosztón Szűcs Árpád, a Szakmai zsűri elnöke. Az pedig nem más, mint az egyensúly! Egyensúlyba kell hozni a nyersanyagokat, az összetevőket, az állagokat és a textúrákat valamint a fagylalthoz készült dekorációt. Ha valamit lágynak nevezünk, ne készítsünk belőle ropogóst, ha valamit marinálunk, akkor ne tegyük – csak úgy – rá a fagylalt tetejére. A Szakmai szervezetek zsűrije részéről Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség elnöke ezt még azzal egészítette ki, hogy a zsűri tagjai igazi „élmény-gasztronómiával” valódi, nagyon finom ízekkel találkoztak. Örömmel állapította meg, hogy ismét vendéglátásról beszélhetünk, mert végre vendégekkel telnek meg az üzletek. Ha ők az ország bármely pontján ezeket a remek termékeket kóstolhatják, akkor ismét megelégedett vendégről és vendéglátóról beszélhetünk majd. A Közönség zsűriről egy váratlan tikok is kiderült. Kopek Janka, a Vígszínház művésznője elárulta, nem teljesen amatőr, néhány hónap óta ugyanis cukrász iskolába jár, de amikor zsűrizni kezdett, a sok különlegesség ismét visszavarázsolta őt kislánnyá.

Az első kategóriában aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese a BÍBORKA elnevezésű fagylalt. Készítője Fehér Gergő Békéscsabán dolgozik. Valódi bravúr a teljesítménye, hiszen első ízben nevezett a versenyre és mindjárt meg is nyerte! Az ezüstérmes – és egyben a Közönségdíjat is elnyert – Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal fagylalt Gödöllőről a Sissi Fagylaltozóból érkezett, készítője Koncz Andrea. Neki sincs oka panaszra, mert ezen kívül a második, az „Erdő-mező ízei” kategóriában is övé az ezüstérem, a Szelíd kender vad szederrel fagylaltért, így ő összesen három rangos díjjal lett gazdagabb! A második kategória aranyérmét Rozmaringos-málnás étcsokoládé fagylaltjáért Nagy László vihette haza a Marcipán Cukrászdába, Dunaföldvárra. A harmadik kategória, az alapanyaggyártók, forgalmazók versenyének győztese pedig a budapestiM-GEL Hungary Kft.” fagylaltja, a Fehérkávé sós karamellel lett, készítője Kádár Ferenc.

A váratlan nagy sikert magénak tudható Fehér Gergő fagylaltfőző mester lapunk kérdésére válaszolva, az ünnepség végén elmondta: cége, gyerekkori barátjával közös vállalkozás. Csak fagylaltfőző üzem, az ott, Szabadkígyóson készült fagylaltot a békéscsabai Café One kávézóban kóstolhatja a közönség. A receptet is ketten együtt találták ki, hogy mi illene jól a szederhez, csokoládéhoz. Azután jött a csili, mert egy harmadik jó barát arrafelé csilivel foglalkozik. Ebből ered az ötlet, miért ne házasíthatnák össze ezt a három ízt? A fagylaltban főként a szeder savassága dominál, hozzá 72 százalékos étcsokoládé pasztillát használnak és csak egy ici-pici csili az adalék. A név pedig, a Bíborka, a gyönyörű színéből adódik. A nagydíjat elnyert fagylalt pillanatnyilag még csak Békéscsabán az Andrássy út 21-ben kapható, de reménykednek benne, hogy rövidesen az ország több másik cukrászdájában is átveszik a receptet.

Kategóriák: Szervezetek

A rosé műfaj lett

2021, július 4 - 10:55

A vírus által ránk kényszerített szünet után, az idén ismét találkozhattak a Városligetben a borokkal és a borászokkal a jó borok kedvelői. Július első hétvégéjén, pénteken, szombaton és vasárnap, a 10. Rosalia Fesztivál kínált erre alkalmat. Ötvenkét borász hozta el legkiválóbb borait – elsősorban persze rosékat – ám volt ott étel is bőven és a rendezők a szórakoztatásról is gondoskodtak. Az első Rosalia Fesztivált 2012-ben még Budán, a Gesztenyéskertben tartották, de a helyet hamar kinőtte. Mára egy igazi, nagy nyárköszöntő buli lett belőle, olyan, amire már régen vártunk! A sok finom bor bemutatása képtelenség, így most csak egy –vállaltan szubjektív – válogatás következhet az igazán legjavából.

A Rosaliához nem csak a közönség hűséges – 2019-ben már harmincezernél is többen látogatták – rendszeresen visszatérő kiállítói is vannak. Az Egri Borvidéken dolgozó dr. Dula Bence nevét, borász tudományát Kaliforniától a Tokaj-Hegyalja Egyetemig ismerik. Eddig szinte minden alkalommal itt volt a rendezvényen és a roséról határozott véleménye van. Őt kedves gyerekkori emlék is köti ide, az aranyos dédnagymamát hívták Rozáliának, aki mindig finom ételekkel kínálta. A rosé önmagában is nagyon kellemes ital, van belőle testesebb, vékonyabb, még édeskésebb is, az igazi rosé már önálló műfaj lett, és mellé kitűnően társíthatók a jó ételek. Meggyőződése, hogy rosénak a gasztronómiában óriási szerepe van, a grillételektől a rétesig, mindenhez illik. A készítése komoly tudást igényel. „Roséra szüretelni” – ahogy néhányan megpróbálják – nem szabad. Félig érett szőlőből nem lehet jó bort készíteni. A déli országokban szeretnék vörös- és fehérbor összeöntésével előállítani, de az sem az igazi. A rosé a szőlőfajtáról sokkal többet képes megmutatni, ha jól dolgozzuk fel. Pinot Noirból például lehet fehérbort készíteni, lehet vöröset, de lehet rosét is! Ha valaki ezeket egymás után kóstolja, érzi: a vörösbor hozza a vörös, a fehér, a fehér jelleget, de egy Pinot Noir rosé illatvilága csodálatos, íze elképesztően összetett. Ide kell a legtöbb szakmai ismert, „vagányság”. A leggyönyörűbb rosét készíthetjük belőle, ezért is nevezte a sajátját „Nyáridő”-nek, hiszen a nyár az, ahol mi, emberek igazán kiteljesedünk, egy behűtött jó rosénak is ilyenkor jön el az ideje. Készítése komplex tudomány, szinte mércéje a borásznak.  A rendezők dolgát némileg megkönnyítette, a közönségnek pedig nagyban a kezére játszott, hogy éppen egy hónappal a Rosalia előtt zajlott a legnagyobb magyar borrendezvény, a Vinagora Nemzetközi Borverseny. A Városligetbe tehát elhozhatták a Vinagora díjnyertes borait. Szentpéteri Attila, a kiskőrösi Szentpéteri Családi Pincészet borásza nem ok nélkül büszke. A nagypapa által elkezdett munkát már ketten, az édesapjával folytatják és ebben az évben igen komoly sikert értek el. A Vinagorán három arany és két ezüstérmet nyertek, az aranyak közül pedig a Néró rosé – ami a pincészet zászlós bora is – a legmagasabb elismerést, Champion díjat kapott! Nagyon elegáns, halvány rózsaszínű, a Néró egyedi fajtakaraktere, az intenzív gyümölcsösség jellemzi az illatát, melyhez gazdag ízvilág társul. A fajta története is érdekes: 1965-ben nemesítette dr. Csizmazia Darab József és Bereznai László, az Egri Kutatóintézetben. Kezdetben csemegeszőlőnek tartották, keveset kell permetezni, szinte bioszőlőnek is tekinthető. A Szentpéteri Pincészetben már nagy területen termelik, sillert és vörösbort is készítenek belőle. A Vinagorán aranyérmes lett a Kékfrankos rosé is valamint az Olaszrizlingjük, Franciaországban pedig a „Világbajnokságon” a Le Mondial du Rosé versenyen a Cabernero, a 70% Cabernet Sauvignon és 30% Néró összetételű rosé nyert aranyérmet. Megkóstolása különleges élményt nyújt. A Garamvári Pincészet az idén két szempontból is felhívta magára a figyelmet. A Vinagorán fehérborával és rosé pezsgőjével is aranyérmet nyert. A reduktív eljárással készült könnyed, friss Cserszegi fűszerest a közönség is nagyon szereti, nemcsak a zsűri értékelte magasra. A rosé pezsgők mostanában kezdenek igen népszerűek lenni, a díjnyertes és a Városligetben is bemutatott brut, tehát igen száraz pezsgő Pinot Noir alapborból, hagyományos Champagne-i eljárással, minimum 18 hónapig palackban érlelve készült. Franciaországból érkezett a „tirázslikőrnek” nevezett különleges élesztőt tartalmazó adalék, ezt 8-12 gramm/liter mennyiségben adják a borhoz. Elegáns, világos lazacszínű. Pohárba töltve a pezsgő minőségét máris jól jelzi az intenzív gyöngyözés. Minél több, annál finomabb az ital. Benne jól harmonizálnak a szamócás, vadmálnás, cseresznyés, édes-fanyar ízjegyek.

Nem ment haza díjak nélkül az idén a Vinagoráról a Koch Pincészet sem. El is hozták a Rosáliára a díj nyertesét. Az aranyérmet a 2020-as Frisch rosé kapta. A borászat több stílusban is készít rosét. Két borvidéken is dolgoznak: a Hajós-Bajai és a Villányi egyaránt otthonuk. Villány kiváló adottságairól híres, de a rosénak inkább a másik terület felel meg jobban, ott öt fajtát is készítenek. A Kékfrankos savasabb, kiváló rosé, a Cabernet Sauvignon viszont a borászat legnépszerűbb terméke. Szépen mutatja a fajtajegyeket, könnyed, gyümölcsös. A Néró, igazi érdekesség, illatos, könnyed, behízelgő fajta, ez a legújabb a kínálatban. Ám a korona a rosékon a Frisch cuvée, egy Cabernet Sauvignon, Kékfrankos, Pinot Noir házasítás – egyben a borászat dűlőválogatása is. Mészben és tápanyagokban gazdag területről, a Szenes dűlőről szüretelték ezeket a szőlőket. A Frisch név kettős tartalmaz is hordoz. Mutatja a bor jellegét és utal a német gyökerű család hagyományaira. Kissé teltebb rózsaszín, illatában a piros-bogyós gyümölcsök, a málna, az eper dominálnak, íze karakteres, letisztult, testesebb. A grillételekhez, könnyű salátákhoz kitűnően illik, de tisztán is kiváló.  A látogatók többsége valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy ha megáll a Borbély pincészet házikója előtt, akkor ott egy igazán figyelemre méltó tulajdonos fogadja. Borbély Tamás volt az Év Bortermelője Magyarországon 2020-ban és a Rosálián ő áll a pult mögött. Szinte a teljes kínálatukat felvonultatják. Itt vannak a könnyű, gyümölcsös borok, a rosé és a gyöngyözőbor mellett az Olaszrizling és a Gabriella néven palackozott, friss Muscat Ottonel sem hiányzik. A meleg ellenére a komolyabb borokra is kíváncsiak a fogyasztók, így a Kéknyelű, a Rózsakő vagy a Bácshegy Olaszrizling is népszerű. A rosé náluk Pinot Noirból készül és egy egészen egyedi címkéjű palack rejti. Kiolvasni sem egyszerű, a neve Kinnagangon. Azt sugallja, hogy a kis könnyű bor igen alkalmas kötetlen csevegésre, akár szomszédok között is, pohárral a kézben, kinn a gangon vagy a kertben. A Vinagorán ezüstérmet nyert fűszeres, frissítő ital a nyári lecsónak is kellemes partnere lehet. A címke láttán egy másik bort is rosénak hinnénk, de nem az. Ez egy érdekesség: a Rózsakő. A Badacsonyi Borvidék jellegzetes fajtája, a Kéknyelű és a Budai Zöld keresztezéséből származik. Hordós erjesztés és palackos érlelés után tartalmas, komoly, ásványos bort ad, szépen megmutatja a borvidék talajának karakterét.

Búcsúpohárnak is megfelel és megerősít bennünket abban, hogy a finom borok kóstolását itt, a Városligetben, jövőre is folytatjuk!

Kategóriák: Szervezetek

Magyar sors Kárpátalján (18.-19. rész) — A hegyek vonzásában

2021, július 3 - 15:23

Kulcsár Zoltán sorozata — 18-19. rész

A szovjet érában – a kommunista agymosás elfeledtetésére – számomra a természetjárás volt a legjobb ellenszer. A gyenge életszínvonalat és a külföldi utazások korlátozását nekem a gyönyörű táj ellensúlyozta, ezért gyakran szerveztünk egy-kétnapos, vagy a nyári szabadság idején akár hosszabb túrákat is a Kárpátok hegygerincére és a völgyekbe. Két nagyon tapasztalt természetjáróval is összehozott a sors, akiktől nagyon sokat tanultam, különösen Neumann Pista bácsitól. Ő 12 éves korától járta édesapjával a hegyeket, akit sajnos származása miatt 1944 áprilisában elvittek, és a családjából Pista bácsi mellett, aki munkaszolgálatos volt Erdélyben, csak Ferenc öccse maradt életben. Mindezek ellenére Pista bácsi, aki egy háztartási vegyszergyárnak volt az igazgatója, nem neheztelt a magyarokra, sőt, sokukat felvett magához a gyárba, köztük olyanokat, akik a háború végéig hivatalt viseltek, és ezért nehezen tudtak az új világban elhelyezkedni. A hatóságok már ezt sem nézték jó szemmel, és amikor kitudódott, hogy az öccse Ausztráliában él, azonnal el is távolították a pozíciójából.

Rengeteget jártam vele a Kárpátokban, elcsodálkozva azon, milyen jól kiismeri magát a hegyekben, hiszen akkoriban nem voltak kijelölt turistautak. A legnehezebbek a síléces kirándulásaink voltak a Rona havasra.

Jobbról balra Neumann István, Haszics Tibor, Zseltvai Sándor, jómagam, és Szwitelszki Emil egy hegycsúcson a Kárpátokban.

A másik tanítóm a hegyi barangolásokban Haszics Tibor volt, aki mindössze öt évvel volt idősebb nálam, de nagy tapasztalattal rendelkezett, többször járt a Kaukázusban és az Altáj valamint a Pamír hegyeiben. Mint kitűnő fotós, nagyon sok fényképet készített a Kárpátok hegyeiről. 

A Kárpáti Könyvkiadó szerződést is kötött vele egy fotóalbum kiadására a Kárpátokról, de a Szovjetunió széthullása miatt erre már nem került sor. Nagyon szép albumot állított össze, és bízunk benne, hogy egyszer még nyomdába kerül a tervezett kötet.

Sokat jártunk még együtt Barát Mihály barátommal is, aki a Kárpáti Igaz Szó napilapnál a kulturális rovat vezetője volt.

Ehhez a baráti körhöz tartozott Szwitelszki Emil, akinek a nagyapja lengyel volt – bár ő igaz magyarnak tartotta magát -, valamint Szemrád Emil is, aki kémiát tanított az egyetemen. Az ő apja cseh származású volt, és amikor 1939-ben el kellett hagynia Ungvárt, a felesége nem volt hajlandó vele tartani, itt maradt Kárpátalján, egyedül nevelve fel a kisfiukat, Emilt. Ő is gyakran tanúbizonyságot tett magyarságáról, ami bizony egyes ukrán nacionalista kollégája rosszallásába ütközött. Nyugdíjasként a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskolán tanított kémiát, és sok tankönyvet fordított ukránról magyarra. Tapasztalt turista volt még Morsinin Iván Grigorovics, egy mordvin származású ember, aki a hadseregben szolgált, de 1945 után Ungváron maradt. Nagyon megszerette a természetjárást és a síelést.

Kevesebbet, de jártunk túrázni Szmericsko Ferenc gitárművésszel is, aki ruszin származása ellenére tagja volt a Magyar melódiák együttesnek. A csapatunkhoz később csatlakozott még egy ruszin természetjáró, Zseltvay Miklós is, egy kitűnő alpinista, aki korábban bejárta a Kaukázus hegyeit. Az ő családjában több görögkatolikus pap volt, akik megjárták a Gulág lágereit.

Sajnos szintén ritkábban volt alkalmam a hegyeket járni Kizman Tóni barátommal, aki sváb volt, és akivel együtt is dolgoztam. Kitűnően képzett szakember volt, akit nagyon érdekelt a történelem, különösen Kárpátalja története. Nagyon jól ismerte a fákat, bokrokat, növényeket sok gyönyörű természetfotó maradt utána. Sajnos fiatalon, egy villanyszerelési balesetben életét veszítette.

Hozzánk került dolgozni Molnár Sándor is, aki már akkor tapasztalt turista volt, és azonnal beilleszkedett a csapatunkba. Az ő nagyapja az Uzsoki-hágónál harcolt az oroszok ellen az első világháborúban, az édesapja pedig a második világháborúban a keleti fronton szolgált, és súlyos sebesülést szenvedett.

Már a 2010-es években csatlakozott hozzánk több ruszin és ukrán természetjáró, köztük a Baloga házaspár. A férj nagyon lelkesnek bizonyult, szabadidejében sokat dolgozott a turistautak rendbehozatalán és kijelölésükön. A fiuk Ungvár sakkbajnoka is volt, és egy kis mellékkeresetként egy magyar sakkcsapatban is játszott. A ruszinok közül nagyon jó viszonyba kerültem Beszkid Mihállyal is, akinek nagyapja még 1944 nyarán, mikor az oroszok már közel jártak, a leventéket képezte. Ezt persze a hatóságok sokáig nem felejtették el neki. Nagyobbik fiának be kellett állnia – persze „önkéntesen” a Vörös Hadseregbe, és harcolt a németek ellen, a kisebbik fia, Mihály édesapja pedig azért dolgozott Donbászon a szénbányában, hogy az apját el ne vigyék a Gulágra.

Amikor először jártunk a Légió-hágón, észrevettük, hogy egy magas kereszt emelkedik a hegyek között. Közelebb érve láttuk, hogy több mint 10 méter magas, és a talapzatán egy márványtábla található. Ezen lengyelül az állt, hogy a kereszt annak állít emléket, hogy 1914-ben és 15-ben a lengyel légió együtt harcolt a hágón a monarchia csapataival az oroszok ellen – erről kapta a Légió-hágó elnevezést. A keresztet a szovjet időkben el akarták távolítani, a vasfűrész nyomai ma is látszanak, ám a jó minőségű fémmel nem bírtak, így az túlélte a rombolást. Emlékezetes nap volt mindannyiunk számára, megemlékeztünk a lengyel, osztrák, magyar és különböző nemzetiségű katonákról, akik a Nagy háborúban életüket áldozták a hazájuk védelmében.

A Kárpátok hegyei között barangolva sokszor belebotlottunk az Árpád-vonal maradványaiba. A környéken élő idősebb emberek megmutatták nekünk a védelmi vonal több épen maradt bunkerét, és a harckocsiakasztó gúlákat. Később megvettem A. A. Grecsko tábornok 1977-ben kiadott könyvét, amely „A Kárpátokon át” címet viselte, ami meglehetősen objektíven ír a Magyarország történelmi határait védő véderőrendszerről. „Az Uzsoki-hágónál létesített védelmi csomópont erős és nehezen leküzdhető akadály volt” – írja a 158.oldalon, valamint hozzáteszi: „A Vereckei-hágó volt a legjobban megerősítve. A rendkívüli terepviszonyok még jelentéktelen erődítési munkálatok esetén is bevehetetlenné tették a hágót” (159. oldal). Továbbá: „A jaszinyai védelmi vonal az Árpád-vonal leghatalmasabb hegyi erődítménye volt” (166. oldal).

Az 1944. szeptember 9 és 28 közötti, 18 napos támadás során a szovjetek mindössze néhány kilométert tudtak előrenyomulni. Amikor a szovjet csapatok számára világossá vált, hogy képtelenek harccal áttörni a védelmi vonalakat, nem erőltették tovább a támadásokat. A magyar hadvezetés csak a román átállás miatt volt kénytelen kiüríteni a véderőrendszert és kivonni onnan a csapatokat, hogy elkerüljék azok bekerítését. Erről Grecsko már szemérmesen hallgat, csak a könyv összefoglalójában szólja el magát, a 218. oldalon. 

Amikor először jártunk Malomrétnél, még csupán elhanyagolt erdei ösvényeken lehetett megközelíteni az erődítéseket. Azóta már rendezett utakon lehet oda eljutni, néhol még korlátok is vannak. Magyar, ukrán és angol nyelvű, hiteles adatokkal, archív fotókkal és térképekkel ellátott táblák segítik a turistákat a hely megismerésében.

Barangolásaink során Alsóvereckénél és Alsószinevérnél is láttunk felrobbantott bunkereket, és harkocsiakasztó gúlák sorával találkoztunk sok eldugott helyen az Ung folyó és a Vecsa patak medrében és a part mentén. Sajnos a Felsőgerebeni hosszú bunkerrendszert nem tudtuk meglátogatni, mert raktárnak használták. Azóta azt is egy vállalkozó bérli, és egy közel 500 méteres szakasza látogatható. 

A volóci járásban, a Zugó nevű falu mellett egy épségben maradt bunkerban egy vállalkozó szálláshelyet alakított ki a látogatók számára, a pincében még egy börtönt is berendezett látványosság céljából.

Az utóbbi időben egyre több magyar, ukrán, lengyel és cseh turista keresi fel az Árpád-vonal erődítményeit, és a nyugati történészek érdeklődését is felkeltette. Csak remélni lehet, hogy ez az érdeklődés még fokozódik, és még többen látogatnak erre az érdekes történelmi helyre.

Nagyon sok örömet kaptam a természettől, mikor hasonló gondolkodású barátaimmal barangoltunk a havasok bércein vagy a völgyekben. Feledhetetlen élményt adott, mikor éjszaka sátrat vertünk és a felhőtlen égbolt csillagait néztük, amiket össze sem lehetett hasonlítani azzal a látvánnyal, ami a városból mutatkozik.

79 évesen

Igazán magas hegységekbe nem sikerült eljutnom, de nagyon örültem annak, hogy ötször túrázhattam a Magas-Tátrában. Először az 1970-es években utaztam oda egyedül, amikor Bözsi nénémet látogattam meg Csehszlovákiában. Nagyon megragadott a hegység szépsége, a fenyvesek gyűrűjében szikrázó gránitbércek, a sok tengerszem, a patakok, vízesések.

Ezt követően kétszer utaztam oda dr. Ferra László sátoraljaújhelyi barátommal, akivel többször jártunk a Kárpátokban is, majd Meskó Sándorral, aki munkatársam volt az erdészeti egyesülésben. Idős koromban pedig eljutottam az ausztriai Alpokba is, ami szintén nagy élmény volt. 

A rengeteg élményt, a sok szép túrát csak a Jóistennek köszönhetem, azokat a segítsége nélkül nem sikerült volna megtennem, ugyanis sokszor kerültem olyan nehéz helyzetbe, hogy arra gondoltam elfogyott az erőm, és nem tudok tovább menni. A híres kínai bölcselő, Konfuciusz mondta: „Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le már az út elején”. Ez bizony bölcs mondás, de annyit hozzátennék, hogy sokszor, mikor már kevés az erőd, az Úr ad még hozzá a cél eléréséhez. Ezt én a nehéz helyzetekben rengetegszer megtapasztaltam.

A fiatalabbaknak azt ajánlom, hogy néha egy kis időre mondjanak le az internetről, az okos telefonokról és a számítógépek billentyűzetének nyomkodásáról és menjenek ki a természetbe. Rengeteg élményt fognak ott szerezni, és az egészségükre is jó hatással lesz.

Lényegesnek tartom még a Hazajáró mondását is, miszerint „Aki szereti a természetet, a hazáját is szereti”. És a mi a legfontosabb: a természetben az ember jobban érzi a Teremtő közelségét.

A Magas-Tátrában

 

A szovjet birodalom összeomlása és a vallási élet újjászületése

A 80-as évekre megjelentek a szovjet birodalomban a válság jelei, amihez hozzájárult a teljesen szükségtelen afganisztáni háború a maga óriási emberi és anyagi veszteségével, valamint az esztelen fegyverkezési verseny az Egyesült Államokkal. A központilag irányított tervgazdálkodás válsága egybeesett a politikai válsággal, amely a központból indulva az egész birodalomra kiterjedt. A pártvezetésből nagy ellenállást váltotta ki Gorbacsov válságkezelő reformjai. Ehhez hozzájárult az a rendkívül népszerűtlen intézkedése is, amellyel az aggasztó mértékű alkoholizmust szándékozta kezelni, ami óriási károkat okozott az országban, köztük Kárpátalján is, ahol ennek hatására rengeteg szőlőültetvényt irtottak ki. De leállították több, már majdnem elkészült sörgyár építését is, a Csehszlovákiából importált gépsorokat pedig leszerelték és megsemmisítették, óriási károkat okozva a költségvetésnek. Korlátozták az égetett szeszesitalok árusítását is, ami óriási sorokat eredményezett az üzletek előtt. Mivel az orosz emberek legtöbbjében megvolt az alkohol iránti túlzott vonzódás, megindult a zugfőzés. A fegyverkezési verseny mellett a „dicső” szocialista tervgazdálkodás sem bírta a versenyt az Egyesült Államokkal és csődöt mondott. A mezőgazdasági termelés is rendkívül alacsony hatékonysággal termelt, a kolhozosítás és a parasztság módszeres tönkretétele is megtette a hatását, a birodalom állandó élelmiszerhiánnyal küszködött és behozatalra szorult.

Ebben a válsághelyzetben enyhülni látszott a vallás elleni évtizedes küzdelem, sőt templomokat is visszaadtak a híveknek, és újra engedélyezték a görögkatolikus egyház működését. A nagyszőlősi hívek is nagy reményekkel várták a változásokat.

Paskai László bíboros 1989-es látogatása alkalmával kérte a helyi hatóságokat, adják vissza a hívőknek a nagyszőlősi katolikus műemlék templomot, valamint a ferences kolostort a kis templommal együtt. A híveknek azt is megígérte, segíteni fogja őket, és eljön a templom újraszentelésére is. A bíboros kérése meghallgatásra talált, így kapták vissza a nagyszőlősi római katolikusok még ebben az évben templomukat, majd 1990-ben a ferences rendi kolostort és a kis templomot is. A közösség – nagyon helyesen – a műemlék templom felújítását részesítette előnyben. Rengeteg munka várt rájuk, mert az épületet raktárnak használták, rengeteg kárt okozva ezzel a belső részekben. A hívek nem csak adományokkal, de rengeteg munkával is segítették a templom megújulását, de hozzájárult ehhez a helyi reformátusság és a görögkatolikusok mellett Kárpátalja számos magyarlakta települése és az anyaország is. 1991-re sikerült befejezni a templom felújítását, a mennyezeti freskók restaurálása nélkül, ami nagyobb költségeket igényelt. Paskai bíboros betartotta ígéretét, ideutazott és személyesen áldotta meg a templomot. Megható volt részt venni ezen a ceremónián, visszagondolva azokra a gyermekkori misékre, amikre édesanyámmal látogattunk el. Idővel a ferences templom felújítása is befejeződött.

Paskai László bíboros 1989. évi látogatása, a nagyszőlősi katolikus műemlék templomnál

A ferencesek több évszázados múltbéli tevékenysége szorosan összefonódott Nagyszőlős történelmével, és a vidékkel, ahol már 500 esztendővel ezelőtt is működött a rend, és mint a hit ápolói és a magyar nyelvű oktatás megszervezői tevékenykedtek. Paskai László mindezek miatt Nagyszőlőst választotta a Kárpátaljai Ferences Misszió központjául, és az 1989-es látogatását követően három szerzetest küldött Magyarországról. Közülük az egyik, Majnek Antal lett később a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke. 2005-ben további segítség érkezett, akkortól a Ferences Mária Missziós Nővérek Társulatának tagjai is részt vettek a gyermekek hittan oktatásában.

Érdekes, szomorú történet a rahói templomé, amely végül szerencsésen végződött. A templomot az 1980-as években a keletről jött bigott kommunista járási tanácselnök le akarta bontatni. El is rendelte a munkálatok elkezdését, de a tér megtelt emberekkel, akik félelem nélkül kiálltak és kijelentették, nem engedik a templomukat. Nem csak magyarok voltak a tömegben, de ruszinok, ukránok, románok, svábok is. És a római katolikuson kívül görögkatolikusok, pravoszlávok, reformátusok és evangélikusok. A milícia sem mert beavatkozni, látva a nagy ellenállást, és a józan gondolkodású városi párttitkár megtiltotta a bontást, amit így el sem kezdtek, a járási tanácselnököt pedig más pozícióba helyezték. Sajnos nem volt ilyen szerencsés a korláthelmeci templom sorsa, amelyet már a gorbacsovi peresztrojka (a Szovjetunióban 1985-ben elindított gazdasági-társadalmi reformcsomag neve) kezdetén bontattak le a hatóságok.

Ungváron nehezen rendeződött a görögkatolikus püspöki székesegyház sorsa. Az 1990-es évek elején, mikor Landovszkij volt a város polgármestere, a városi tanács hozott egy határozatot, amelynek értelmében az 1949-ben a pravoszláv egyháznak juttatott székesegyházat visszaadják jogos tulajdonosának. A pravoszlávok számára ugyanekkor kiutaltak egy telket a Szabadság sugárút és a Sváb utca sarkán, ahol templom építésére kaptak engedélyt. Ám erről a pravoszlávok hallani sem akartak. Falukról hozták a városba az elvakult híveiket, akik a városháza előtt, sátrakat verve letáboroztak, így követelve a határozat visszavonását. Mikor a tiltakozásuk nem járt sikerrel, betódultak az épületbe, és ki akarták dobni a polgármestert egy második emeleti ablakból. Csak a milícia közbelépésével sikerült ezt megakadályozni és kimenteni Landovszkijt a megvadult tömeg kezei közül. Nem tudom honnan volt ennyi vallási intolerancia a pravoszláv hívekben, holott többségüknek a szülei, nagyszülei még görögkatolikusok voltak, ráadásul mikor 1949-ben betiltották a görögkatolikus egyházat, 234 templomot a pravoszlávok kaptak meg. Ezekből az 1990-es évektől kezdve csak nagyon nehezen, néhányat adtak vissza. Sőt gyakran előfordult, hogy bár a hatóságok kérték őket, még abba sem voltak hajlandóak beleegyezni, hogy a görögkatolikusok felváltva misézve használhassák azt a templomot, ami korábban az ő tulajdonuk volt. Így azok esőben, hóban is a templom udvarán tudták csak megtartani a szentmisét.

A görögkatolikusok így kénytelenek voltak több mint száz új templomot építeni – ez történt Ungváron is, ahol a Ceholnai utcában lévő templomuk mellett újat kellett emelni, mert a sajátjukat nem kapták vissza. De sorolhatnánk a hasonló eseteket, hiszen ugyanígy jártak a munkácsi, nagyszőlősi, szolyvai, perecseni görögkatolikusok is. Meg kell itt említeni Milán Sásik szlovák származású püspököt, aki nagy odafigyeléssel volt az új templomok tervezésére és kivitelezésére, ennek köszönhetően azok szépek és ízlésesek lettek, az építkezés pedig tovább folyik.

Erre a vallási türelmetlenségre jó ellenpélda az a csapi eset, ahol a helyi római katolikusok közel egy fél évszázadon át engedték a reformátusoknak, hogy megtarthassák istentiszteleteiket, mivel az ő templomukat 1944-ben lebombázták.

De sajnos a görögkatolikus egyházon belül is voltak szomorú esetek. Ezek közé tartozik, amikor egy Pipás nevű ungvári nacionalista azt kezdeményezte, tiltsák be a magyar nyelvű miséket és térjenek át az ukrán nyelvre. Szerencsére a püspök ezt határozottan megtiltotta. Ma már mindenütt, ahol igény van magyar nyelvű szentmisére és hitoktatásra, ezek elérhetőek a hívek számára. 2003-ban Karácsfalván megnyílt egy magyar tannyelvű görögkatolikus líceum is.

Közben pedig szaporodnak az újonnan, orosz és ukrán mintára emelt hagymakupolás ortodox templomok is, megbontva ezzel Kárpátalja történelmi egyházi építészetének hagyományát.

A gorbacsovi átmenet éveiben kezdtek kibontakozni a nemzeti mozgalmak is, így jött létre 1989. február 26-án Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMKSZ, amelynek célkitűzései között az itt élő magyarság politikai érdekvédelme is szerepelt, amit teljes mellszélességgel vállaltak. Ugyanebben az évben alakult meg az Ukrajnai Népi Mozgalom, a RUH is. 

Bár az 1990 tavaszán megtartott választásokon a szavazatok többségét a kommunisták szerezték meg, Nyugat-Ukrajnában és Kijevben a RUH részvételével létrehozott demokratikus blokk végzett az első helyen. Az erősen nacionalista irányvonalat követő RUH a későbbiekben elveszítette támogatottságát. 

Amikor már közeledett a rendszer teljes széthullása, a hatalom élvonalába tartozó keményvonalas kommunista elit egy része 1991 augusztusában puccsal akarta megdönteni Gorbacsov liberális rendszerét és megkísérelte visszaállítani a régi, diktatórikus rendet.

Ezzel párhuzamosan, három nappal a puccskísérlet után az Ukrán legfelsőbb Tanács a függetlenség mellett döntött, amit az év végén népszavazással meg is erősítettek.

Mint ismert, a moszkvai puccs megbukott a barikádokat emelő moszkvaiak ellenállásán és a Jelcinhez, az Oroszországi Föderáció elnökéhez hű vezetés eltökéltségén, a puccsistákat pedig letartóztatták. 1991 december 8-án a Szovjetunió három, szláv többségű tagköztársaságának – Oroszország, Ukrajna és Belorusszia – államfői a Breszt melletti Belavezsszkája Puscsában lévő kormányüdülőben tartott megbeszélésén megállapodtak abban, hogy „a Szovjetunió, mint nemzetközi jogi alany és geopolitikai realitás megszűnt létezni.” Helyét a Független Államok Közössége veszi át, amiben a Gorbacsov irányította központnak semmilyen szerep nem jut.

December 21-én a Szovjetunió 11 tagköztársaságának államfői – Grúzia és a balti államok kivételével – Alma-Atában aláírják a Független Államok Közösségének alapító dokumentumát, ezzel egyidejűleg a központi szovjet vezető szerveket megszüntetik. December 25-én Gorbacsov bejelenti lemondását az államelnöki posztról, ezzel a Szovjetunió megszűnt létezni.

Kulcsár Zoltán

Következő rész: Megint egy új államban

Megjegyzés: korábbi fejeztek a linkre kattintva olvashatók

  1. Boldog békeidők Ugocsa vármegyében
  2. A Nagy háborúban és az összeomlás után
  3. Kisebbségben a Csehszlovák Köztársaságban

4-5. Találkozás a lengyel-szovjet határon az éhínség elől menekülőkkel / Öt hónap a Podkárpátszka Rusz és Kárpátszka Ukrajna autonómiában

6-7. Egy komikus tragikus sorsa Egy nap a Kárpátszaja Ukrajna államban. Újra az anyaországban -sajnos csak nagyon rövid időre

8-9-10. Sötét napok jöttek, Egy hithű igaz kommunista, Gyere Laci fiam, mert megfagysz! 

11-12-13. Magyar sors Kárpatalján, A szovjet megszállás kezdete és a francia kém

  1. Élet a szovjet paradicsomban 15. Tanulmányaim és munkába állásom

16-17. Három év Szibéria közepén, Újra a civil életben

 

Kategóriák: Szervezetek

Megvalósul a Főváros legnagyobb, zöld-fejlesztési terve

2021, június 30 - 11:47

Új parkot kap a budapesti XIII. kerület. A jelenleg még meglehetősen elhanyagoltnak látszó, összesen 9300 négyzetméternyi terület hasznosításáról tavaly döntött az Önkormányzat, de előbb kikérték a környéken élők véleményét is. Az Árpád-híd közvetlen közelében várhatóan már ez év végére elkészül a sokféle igényt kielégíteni képes Vizafogó park.

Budapest XIII. kerületén belül több résznek is saját, önálló neve van. Az egyik ilyen, a Vizafogó. A név még azt a rég letűnt kort idézi, amikor erre a Duna felé zsombékos területre, idáig úszott fel a Fekete-tengertől az értékes hal, a viza. Ikrázás idején a halászok itt nagy számban foghatták. Az ikrája a híres kaviár. Ahogy a város nőtt, a vidék a XIX. század végére már jelentős ipari helyszínné változott, számos gyár, gőzmalom épült errefelé. A Duna tőlünk délre eső szakaszának szabályozása végül lehetetlenné tette, hogy a halak idáig felússzanak. de a hangulatos név napjainkig megmaradt, hivatalossá vált. A terület rendezésére még a Fővárosi Közmunkák Tanácsa dolgozta ki az első javaslatot 1938-ban, azóta lassan, fokozatosan lakottá vált. Itt nyílt meg a népszerű Dagály-fürdő 1948-ban, körülötte lakótelepek épültek.  Hogy az átgondolt tervezés után eljött a kivitelezés időszaka, azt mi sem jelzi jobban, minthogy, a leendő park helyén megtörtént az alapkő, az időkapszula ünnepélyes letétele. Először Baranyi Ferenc Kossuth– és József Attila-díjas költő mondta el saját versét, mely azért is különleges, mert szerzője már negyvenkét éve, pont ezen a környéken él. Hosszú sétákat tesz a Vizafogó-parton, számára ez szinte szabadtéri alkotóház. A verse harminc évvel ezelőtt született, akkor még kavicsbányák sorakoztak a parton, de úgy látja, hogy a Duna széle itt még ma is családias. Száz gyerek rohangál és a kutyák sem bántanak senkit, a gazdik őrködnek felettük. Máskor pedig a vízillatú csöndet csak a hajókürtök rekedt üzenete töri meg. A hallgatag pecás csapat türelme végtelen, béke van körülöttük.

Ennek a területnek a története 130 évre nyúlik vissza – emlékeztette az ünnepség résztvevőit dr. Tóth József, a kerület polgármestere. Kezdetben több sínpárral, vontatóvágányok húzódtak erre, saját pályaudvara volt. A jelentős fejlődés a II. Világháború után kezdődött, az Árpád-híd építésével. A hatvanas években a lakótelep építése jelentette a következő nagy lépcsőfokot, a hetvenes években pedig sorra szűntek meg errefelé a gyárak: a Parkettagyár, a Gyapjúmosó, a Magyar Acéláru Gyár, Bútorgyár, Csavargyár. A vágányok szerepüket vesztették, gőzmozdony-tárolónak használták, szinte egy vasúttörténeti parknak is megfelelt volna. Újabb nagy lendületet adott a fejlődésnek a Vizafogó-lakótelep második ütemének felépítése 1987-89 között.  Az egykori állomásépületet viszont megtartották, fel is újították, erre rövideden ismét sor kerül. A nagyjából kéthektáros területhez akkor jutott a Fővárosi, valamint a XIII. Kerületi Önkormányzat, amikor a gyárak alatti földterületet átvehették az államtól. Építési területként tartották akkor nyilván és valójában ettől kezdődően beszélhetünk a jövőjéről. A XIII. Kerületi Önkormányzat a hosszú távú fejlesztési terv és az „Angyalzöld” program alapján dönti el a fejlődési, fejlesztési lépéseket. Egy nagy elhatározással ezt az építési területet 2020-ban, átminősítettük zöld területté – emelte ki a polgármester. Szervesen illeszkedik a város szövetébe, elmondhatjuk, hogy a főváros legnagyobb zöld-fejlesztési terve valósul itt meg.

 Persze egy sereg feltételt kell majd figyelembe venni, a „Klímabarát település” rangjához illően a környezeti viszonyokat, a környezet-tudatosság elveit szem előtt kell tartani. Az integrált fejlesztés szempontjainak megfelelően a zöldfelület és az „okos eszközök” kihasználása, a lakosság kényelmének fokozása, mind szerepel a célok között. Fontos eleme lesz az ökopark, figyelembe véve a természet-közeliséget és a fenntarthatóságot. Központja a dísztó lesz, Múltidéző gyanánt a „vizafogóra” utalva kap majd helyet egy szobor. Várhatóan közel 10 ezer darab évelő növényt és 55 előnevelt, nagy lobkiterjedésű fát telepítenek, öntözésről, locsolásról több fúrt, talajvízkutas, automata esőérzékelős rendszer fog gondoskodni. Vízáteresztő burkolatokat alkalmaznak az esővíz hasznosítása érdekében, a világítást pedig alacsony energiafogyasztású LED-es világítással valósítják meg. A padokat UVS csatlakozással látják el.  Lesz egy épület is, szolgáltató jelleggel, a tóhoz kapcsolódóan. Könnyű, fából készült szerkezete illeszkedik a park jellegéhez és természetesen WC is lesz benne. A tervezés során vita volt róla, de sajnos a jelenlegi viszonyok azt indokolják, hogy a parkot – a rongálások megakadályozása érdekében – be kell keríteni. A beruházás 682 millió forintba kerül, a munkálatok napokon belül elkezdődnek és remélhetően ez év végéig be is fejeződnek. Tartani kívánjuk ezt annak ellenére, hogy a járványidőszakban meghozott központi rendelkezések a kerületi Önkormányzatnak 12 milliárd forintos veszteséget okoztak! A lakosság életminőségét előnyösen befolyásoló intézkedések mégis elsőbbséget élveznek, fejezte be tájékoztatást a polgármester, majd sor került az alapkő elhelyezésére.

Kategóriák: Szervezetek

Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének

2021, június 28 - 20:58

Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam!

Azért írok Önnek, mert megkaptam a levelét, melynek végén azt írta, hogy az én véleményem most is fontos az Ön számára, ezért azt kéri, hogy töltsem ki és küldjem vissza a mellékelt kérdőívet. Közlöm Önnel, hogy kérésének csak részben tudok eleget tenni. A kérdőívet nem töltöm ki, és nem küldöm vissza, viszont kérésének eleget téve, megosztom Önnel a véleményemet.

Azzal kezdeném, hogy Ön és társai velem nem egyeztettek arról, sem 2010-ben, sem soha máskor, hogy lenyúlják a magán-nyugdíjpénztárakban tartott megtakarításainkat. Hogy szétosztják a földeket, a trafikokat, a kaszinókat a csókosaiknak, bedöntik a forintot.

Nem volt szó arról, hogy a Nemzet Gázszerelője, aki elmondása szerint okosabb, mint Zuckerberg, Magyarország egyik leggazdagabb emberévé válik. Nem volt szó a Nemzet Vejének (Ön bizonyára tudja, hogy kire gondolok), példátlan mértékű vagyonosodásáról. Nem egyeztettünk soha a Magyar Tudományos Akadémia szétveréséről, a CEU elüldözéséről, a színházi világ átstrukturálásáról, sem pedig a legújabb agymenésről, a magyar popzene társadalmasításáról. (Utóbbi, ha volna szabad bátorkodnom, mit jelent?)

Ha valóban érdekli a véleményem, elmondom, azt is, hogy nem értek egyet azzal, hogy lebontották a jogállamot, megszállták ügyészséget, a bíróságot, az alkotmánybíróságot, és évi mintegy 100 milliárd forintért hazugsággyárrá alakították a közmédiát. Olcsó államot ígértek, ám ehelyett minden eddigi kormánynál többet költenek miniszterekre, államtitkárokra, helyettes államtitkárokra, miniszteri biztosokra, megbízottakra, kancellárokra.

Velünk, magyarokkal, senki sem állapodott meg arról, hogy pénzt vesznek el az oktatástól, az egészségügytől, a kultúrától. Hogy számolatlanul építik a stadionokat, milliárdokat tolnak a futballakadémiáknak nevezett pénznyeldékbe.

Nem állapodtunk meg arról, hogy szabadságharcot vívnak a nevünkben. Összevesznek mindenkivel, akivel eddig jóban voltunk, s helyettük régi-új barátokat keresnek a mesés keleten. Mintha nem volna e derék despoták nélkül is épp elég bajunk.

Nem állapodtunk meg abban sem, hogy egy múltba néző, árvalányhajas, koszlott, leharcolt országot hagynak a gyermekeinkre. Akik persze nem kérnek ebből, és ezért, aki csak tehette közülük, már a messzi távolból figyeli az Önök kormányzásnak csúfolt ámokfutását. Nem volt szó arról, hogy visszaviszik Magyarországot a középkorba, és egy bezárkózó, minden idegenben ellenséget látó, önmagától is undorodó országot építenek.

Mikor állapodtunk meg arról tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, hogy Önök átírják a múltat, és hogy Horthyból hőst, de legalábbis, az Ön szavaival, kiváló államférfit kreálnak?

Ki és mikor bízta meg Önöket azzal, hogy csókosaik betegre keressék magukat? Emlékszik még tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, hogy mit mondott 2010-ben, néhány héttel a választások előtt egy Abonyban tartott lakossági fórumon pártjuk akkori alelnöke, a ma már csak kerületi polgármester, Pokorni Zoltán? „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás.

Annak, aki először belenyúl a kasszába le lesz vágva a keze”. Hogy áll most ez a projekt, tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, tudna erről valamit mondani? Mutassák a kezeiket!
És most, bocs: mi lenne az a néhány kérdés, amelyekről konzultálni szeretne velem?

Kategóriák: Szervezetek

Regény, nehéz kérdésekkel

2021, június 24 - 20:42

 Aki szereti a történelmi eseményekhez köthető talányokat, kedvét leli majd ebben a könyvben. Aki nem – az is elgondolkodik rajta. Talán fel is tesz magának kérdéseket, miket korábban nem tett volna. Az elolvasása tehát nem lesz elvesztegetett idő. Az amerikai Pam Jenoff könyvét az idén jelentette meg az Agave Kiadó, „Elvesztek Párizsban” címmel. Olyan – valóban megtörtént – eseményekről van benne szó, melyekről még a téma iránt érdeklődő olvasó is csak keveset tud.

A szerelmi történeteket és sikeres történelmi regényeket író Pam Jenoff előbb történelem szakon végezte el az egyetemet, később jogi diplomát is szerzett. Kezdetben a hadsereg egyik titkárának volt különleges asszisztense, majd a külügyminisztérium tisztje volt Lengyelországban. Már gyerekkorától írónak készült, de iskolai és európai évei alatt – amikor saját bevallása szerint is rengeteg ideje lett volna az írásra – nem kezdett bele. Később azt nyilatkozta, hogy számára a fordulópont 2011. szeptember 11. volt – a terrortámadások New York és Washington ellen. Azon a napon rájöttem – mondta – hogy bár ügyvédnek lenni fontos és szép dolog, abban mégsem valósíthatom meg az álmomat. Egyik fontos írói eszköze a kutatás. Felhasználja a katonák és az otthoniak közötti levelezések anyagát, az emlékiratokat, az ábrázolt korszakról készült visszaemlékezéseket, térképeket is.  Ebben a munkájában is valódi eseményekből indul ki. Hogy mennyire, arra a véletlen kínál bizonyítékot. Már sokadik ismétlésben, de éppen napjainkban is fut egy sorozat a Viasat History TV csatornán: „A titkos háború” címmel. Témája a könyvvel azonos, a feldolgozás persze más. Nézzük a tényeket, melyek mindkét helyen szerepelnek! A II. Világháború során, kifejezette Churchill utasítására, létrejött Londonban egy szervezet, a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója. A feladata – ugyancsak Churchill szerint: „Borítsa lángba Európát”. Ma úgy mondanánk, hajtson végre terrorcselekményeket, robbantson, öljön, szerezzen információt! Ugyanebben az időben működött a hivatalos brit titkosszolgálat, az MI6, amelyik igyekezett a legteljesebb csendben beférkőzni az ellenség sorai közé. Nem kell katonai szakértőnek lenni, hogy lássuk, ez a két szervezet nem dolgozhatott egymással egyetértésben. A SOE akciói felpiszkálják a német elhárítást, míg az MI6 inkább kerülné a feltűnést. Nekik nem kell, hogy vadásszanak rájuk. A könyv szerzője nem, a film készítői viszont érzékeltetik, hogy ebből származhatott baj. A könyv, hűen írója korábbi munkáihoz, két szép, romantikus szálat is követ. Az egyiket a kerettörténetben a másikat a háborús események sodrába ágyazva. Ezekben a szereplők is mások. Az olvasó számára adott a lehetőség, hogy izguljon legalább az egyik beteljesüléséért. A feszültséget enyhíti, hogy olykor szinte útikönyvszerű, élvezetesen pontos leírásokat kapunk New York és Washington egyes részeiről, utcáiról, a történet fontos helyszínéről, a Grand Central Pályaudvarról, mintha egy arra járó turista szemével látnánk a várost. Ugyancsak pontosak azok a részletek, amik a SOE létrejöttéről és az abban működő F-részleg, a Franciaországban dolgozó diverzánsok női csoportjának vezetőjéről Vera Atkinsról szólnak. A könyvben persze neki is más a neve. Az ő feladata, hogy franciául tökéletesen beszélő nőket szervezzen be, irányítsa a kiképzésüket és annak végeztével dobja át őket francia területre. Miért nőket? A háborús Franciaországban a tetterős, akcióképes fiatal férfiak vagy katonák vagy hadifoglyok, nem sétálhatnak nappal, feltűnés nélkül az utcán, az utakon. Ezt csak nők tehetik – ilyen egyszerű!  A könyv róluk szól és bár a II. Világháború az emberiség történelmének talán legsokoldalúbban feldolgozott időszaka, számtalan részletéből egészen apró epizódokat is jól ismerünk, mégis van – amiket nem. A valódi Vera Atkinsról például szinte semmit sem tudunk. A téma kimeríthetetlennek látszik, nem meglepő tehát, hogy egy sereg kérdésre ez a könyv sem ad választ, olykor viszont ad olyat, amit talán jobban szerettünk volna nem megkapni. Hiszen miközben Churchill utasításának eleget téve igyekeztek lángba borítani Európát, a németek bosszúja következtében ebben a tűzben ártatlanok is elégtek. De a kérdések túl követelően nyomulnak előtérbe: ennyire jó volt a német elhárítás? Áruló volt az angolok között? Vagy az F-részlegben harcoló tucatnyi nő életét a D-napon támadók közül tízezrek életének megmentése oltárán, tudatosan feláldozták? Bármi is történt, arra a mentség és a magyarázat is ugyanaz az egy mondat: Háború volt! Pam Jenoff engedi, hogy mindezek a kérdések – és még több is – az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rá maga a válaszokat.

                        Pam Jenoff

                        ELVESZTEK PÁRIZSBAN

Agave Kiadó 2021

Gelbert Eco Print Kft. 2021

ISBN 978-963-41-9812-3

Kategóriák: Szervezetek

Összesen 751 gyerek maradványaira bukkantak egy kanadai bentlakásos iskola területén

2021, június 24 - 18:28

Névtelen sírokban eltemetett gyerekek földi maradványait találtak az egykori Marieval római katolikus indián bentlakásos iskola területén Saskatchewan tartományban. Néhány héttel ezelőtt óriási nemzeti sokk volt a 215 gyerek maradványainak felfedezése a kamloops-i római katolikus indián bentlakásos iskola korábbi földjein. Az újabb 751 gyerek maradványainak felfedezésével, 966-ra nőtt a névtelenül eltemetett őslakossági gyerekek száma Kanadában. A Marieval nevű iskola 1899 és 1997 között működött, Regina városától körülbelül 140 kilométerrel keletre. Az érintett Cowessess őslakossági nemzet vezetője — Cadmus Delorme — hangsúlyozta: ezek névtelen sírok, nem pedig tömegsír. Nem teljesen biztos, hogy csak gyerekek lettek-e oda temetve — a későbbiekben derül ki, hogy voltak-e felnőttek (például tanárok vagy egyéb iskolai dolgozók).

Kép: SOCIÉTÉ HISTORIQUE DE SAINT-BONIFACE

Az első években az iskola fenntartója a Notre Dame des Missions de Lyon nevű apácai kongregráció volt, később pedig a Szent Jácint-i Szent József nevű kongregáció. 1968-ban vette at a kanadai szövetségi kormány az iskola működését az egyháztól, 1987-től pedig maga az őslakossági nemzet adminisztrálta tíz évig. 1999-ben — két évvel annak bezárása után — az iskola főépületét lebontották. Egyedül a templom és plébániahivatal áll ma.

“A fájdalom valós, a fájdalom ott van, és a fájdalom nem múlt el. Miközben gyógyulunk, minden Cowessess-i polgárnak van egy családtagja abban a temetőben. A tudat, hogy vannak jelöletlen sírok, tovább növeli a fájdalmat”–mondta Delorme. A nemzet emlékművet állít a korábbi iskola területén és kijelöli a névtelenül eltemetett holtakat.

Hétfőn hajnalban két római katolikus templom Brit Columbia tartományban kigyulladt és a tűzben megsemmisült. Az egyik a Penticton település környékén lévő, 1911-ben épült Szent Szív templom, a másik pedig az 1910-es Szent Gergely templom. A kanadai királyi lovasrendőrség mindenképpen gyanúsnak tekinti a két tüzet, mondta a hatóságok szóvívője, Jason Bayda. A két megsemmisült templomot szolgáló pap — Obi Ibekwe — nem nyilatkozik, addig amíg le nem zárul a rendőrségi vizsgálat. A Szent Gergely templom az Osoyoos őslakossági nemzet területén állt, elsősorban a helyi őslakossági közösség híveit szolgálta. “Ezek a helyek olyan tagoknak nyújtottak szolgáltatást, akik vigaszt és vigasztalást kerestek az egyházban”–mondta a Penticton törzs nyilatkozatában, amelyben elítélték a cselekedetet.

Az elmúlt hetek felfedezései miatt, számos kanadai település törölte a július 1-ei kanadai nemzeti ünnepre tervezett eseményeket, azt ajánlva inkább a helyi lakosságnak, hogy a kolonializmus tragikus örökségén reflektáljanak idén Kanada születésnapján.

Kategóriák: Szervezetek

Este a fasisztáknál — Orbán megfutamodott a szivárvány elől

2021, június 24 - 16:10

Kihagyta a szerda esti müncheni, német-magyar labdarúgó mérkőzést Orbán Viktor. Mindez azért is meglepő, mert a futballt különösen kedvelő miniszterelnök a mainál jóval kisebb jelentőségű mérkőzéseken is tiszteletét szokta tenni, volt ahová honvédségi, máskor magángépen repült. A kérdéses időpontban azonban nem a magyar színekért szurkol, hanem sajtóhírek szerint Georgia Melonival, a magát posztfasisztaként defíniáló Olasz Testvériség párt vezetőjével vacsorázik Brüsszelben.

Nem lehet másra gondolni, minthogy Orbán megfutamodott a szivárvány elől. Az előzmények ismertek – legalábbis azok számára, akik nem a kormányhoz közeli, kizárólag Orbán kedvét kereső sajtóból tájékozódnak. A müncheni mérkőzésen a melegeket megbélyegző magyar pedofi-ltörvény elleni tiltakozásul szivárványszínekre akarták „fényesteni” a mérkőzésnek helyt adó Allianz Arénát, ám ehhez az UEFA nem járult hozzá. Abba viszont nincs beleszólása az Európai Labdarúgó Szövetségnek, hogy a müncheni városháza, valamint egy sor német nagyváros futballstadionja szivárványszínekben pompázzon, a müncheni mérkőzés nézőinek pedig szivárványos zászlókat osztogassanak a bejáratnál.

Orbán ezzel a sokszínű valósággal nem kíván szembesülni, mert ő már régóta csak általa kitalált ellenségekkel szokott harcolni. Pedig, fontos meccs a mai, a Blikk címlapján például egyenesen azzal eteti olvasóit, hogy most majd visszavághatunk az Aranycsapat 1954-es világbajnoki döntőn elszenvedett vereségéért. Amiről persze szó sincs, ez a mérkőzés „csak” a továbbjutás szempontjából fontos a számunkra, ám jelentőségét tekintve, távolról sem annyira lényeges, mint az évtizedekkel ezelőtti mérkőzés. Másfelől pedig, ne legyenek illúzióink: nincs sok esélyünk a szerda esti meccsen. Még egy esetleges, világraszóló győzelemként kommunikált döntetlen is a kiesést jelentené a magyar válogatott számára. Egyedül a győzelemnek volna sportértéke, arra pedig, még a legoptimistábbak szerint is kevés az esély.

Bár, tudjuk, a futballban minden megtörténhet, hiszen z 1954-es berni világbajnoki döntőt sem az esélyesebb magyar válogatott nyerte. Az viszont biztosra vehető, hogy Orbán mint mindig, most is nyerni fog: elkerüli a számára kellemetlen szivárványos zászlókat, hogy helyette egy szélsőséges párt vezetőjével beszélgethessen arról, hogyan képzelik el ők ketten Európa jövőjét.

Az Amnesty karikatúrája

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Választás

Már az első nap többen letöltötték és beadták az ellenzéki előválasztáshoz szükséges regisztrációhoz kitöltendő nyilatkozatokat.
2021.július 27.
Július 26-ától lehet hivatalosan bejelentkezni jelöltnek az ellenzéki előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik elnöke ezt már meg is tette – írja a politikus Facebook-oldalán.
2021.július 26.
A DK miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányt alakít, ha megnyeri az előválasztást.
2021.július 23.
Megküldjük az előválasztás forgatókönyvét és kérjük jelezzen vissza ha a forgatókönyv szerinti ajánló aláírásgyüjtésben segitségünkre tud lenni az alábbi e-mail (bp11@dkp.hu) szíveskedjen jelezni.
2021.július 14.
Mindenkit új feladatok elé állított a pandémia, és nem mindenki volt erre felkészülve – mondta az adatvédelmi problémákról Péterfalvi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta a véleményét a pedofilellenes törvényről, a civilszervezetek adományozásáról és arról is, miért nem vizsgálta még a hatóság az internetes sütiket.
2021.július 9.
Kovács Gergő szerint a jelenlegi színvonalat ők is tudnák hozni, ráadásul még viccesebbek is lennének.
2021.július 8.
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei levélben fordultak az Európai Unió tagállamainak vezetőihez, hogy Magyarország az EU tagja maradjon 2022 után is. Az üzenet:
2021.július 2.
Karácsony Gergely interjút adott a német Bildnek, és azt mondta, „Orbán Magyarországa Kína és Oroszország kapuja az EU-ba”
2021.június 30.
Nem kérnek a magyar adófizetőknek több százmilliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását is leállítják, tájékoztatták közös levélben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.
2021.június 23.