A napilapokról és a hírportálokról szóló vita lassan eléri a csúcspontját, rengetegen hozzászóltak, méghozzá többféle szemszögből. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy az Inform Média orgánumaival valami nem stimmel. Keserű tapasztalat vezetett rá a baj kulcsára.
Nemrégiben írnom kellett egy muszáj-cikket. Így neveztem el, mert kötelező iskolai feladatként kaptam, tanári értékelés és közzététel céljából. Nem titok, a tökéletesen informmentes Bulvárosról van szó, ahol a témák nagy része fájdalmas ordításra késztetné Czehelszki Leventét, Nagy Zsófi azonban elnézően mosolyogna, mert a BOON-nál töltött hónapok miatt neki már a zsigereiben van, hogy mi fán terem a látogatottság.
Témám a következő volt: „A szexi Jamie Dornan”. A jó ég sem sejtette, hogy kiről van szó, így hát öreg Google barátomat hívtam segítségül. Találtam egy-két filmet, amiben szerepelt, néhány alsógatyás képet a modellkorából, mégsem lettem sokkal okosabb. A silány termésből összedobtam egy áfával is csak ezerkarakternyi, sótlan és „SAV-talan” szöveget, mert ugye ez bőven elég ebben a műfajban. Ötöst kaptam rá, kattintottak is szépen.
Hiába, ha szégyellem. Égő, hogy ott díszeleg a teljes nevem, pedig utólag sem tudnék többet kihozni a dologból. A küldetést teljesítettem, informáltam a magyar netezőket a pasas létezéséről, mégis leszakad a pofám. Jellemző, hogy még a privát blogomra se tettem ki, ahol egyébként az összes agyszüleményemet tárolom. Véleményt és válaszokat várok tehát váltótársaimtól, a többi diáktól - bárkitől. Vajon megéri-e zsurnalisztának lenni a muszáj-cikkek fénykorában? Hol van az a pont, ahol nemet kell mondani egy témára? Mindent meg lehet írni igényesen? Vagy tényleg létezik, amit nem? Miért várnak el a szerkesztők ilyeneket az újságíróktól? Miért van tele a Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online kényszerből keletkezett irományokkal?
És akkor ott az érem másik oldala. A médiának tájékoztatnia kell. Ha a helyi sajtó nem számol be valami lokális történésről, tiszta blamázs. Bevallom, összezavarodtam és megijedtem, mert ha ezt a pályát választom, kínkeservesen világra tojt sorok ezreit kell majd produkálnom. Különben megteszi helyettem valaki más, ő markolja föl érte a pénzt. 2353
|