Váltótársaim az egyház és a vallás témakörében kalandoztak, és azt is leírták, amit én gondolok. Így hát földobok egy újsütetű kiveséznivalót, nevezetesen a „paraszt-e, aki nem olvas?”-kérdést.

Zöldi László arról írt Médiablogjában tegnapelőtt, hogy a fiatalok nem követik figyelemmel a sajtótermékeket (Újságok a sétatéren, Klubháló, november 15.). Sorai rímelnek Lator Hajnalka cikkére (Miért nem olvasnak napilapot a tizenévesek?, Klubháló, november 7.), egy apróság fölött azonban mindketten udvariasan elsiklottak. Az általuk említett orgánumok nagy része mintha csak a negyven fölöttieknek készülne.

Tudom, hogy mind a nyíregyházi Kelet-Magyarország, mind pedig a szegedi Délvilág összeállítása és forgalmazása több tucatnyi ember áldozatos munkáját követeli meg - csak hogy két, földrajzilag egymástól távol álló szerkesztőség példájával éljek Azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet olyan napilapot készíteni, mely minden igényt kielégít, mindenkinek szól, és minden benne van. Az újságírók mégis megkísérlik a lehetetlent, és a hatalmas hirdetési felületekkel harcolva megpróbálják minden jóval telezsúfolni a lapokat. Talán éppen ez a baj.

Például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyeduralkodó Kelet-Magyarországról sohasem éreztem, hogy nekem készült volna. Egy SZON-ról rövidített cikk itt, egy magányos képecske ott, egy nyugdíjas-találkozó a sarokban, és meg sem állok az utolsó oldalig, ahol végre magamévá tehetek egy hamisítatlan Garfield-poént. „Bizonyára bunkó vagyok” - gondoltam eddig, és még most sem aludt el bennem a gyanú lángja, amiért így érzek. Egy közelmúltbéli előadáson viszont kezembe nyomott a tanár egy Délvilágot, ami színes volt, informatív és tartalmas. Persze helyet kapott benne egy-két kifejezetten időseknek szóló téma is, de a szegedi újság terjedelme lehetővé tette, hogy könnyed, mégis közérdekű női rovat és tudomány-technika rész is szerepeljen a hasábokon.

„Á, csak az újdonság varázsa” - próbáltam bemesélni magamnak, ám utólag nyilvánvalóvá vált, hogy fölöslegesen. A szegedi papírhalmaz bizony sokkal jobb a „miénknél”, pedig nem is láttam benne képregényt.