Mostanában elég sokat foglalkozom napilapokkal. Az a feladatom, hogy diákokat tanítok be, miként lehet napilap-előfizetést értékesíteni. Eközben érdekes jelenségre lettem figyelmes.
Elsőként mindig azt kérem tőlük, hogy soroljanak fel legalább öt napilapot. No, már ez sem megy gördülékenyen. Ha azt kérem, hogy mondjanak regionális napilapokat, ott már a legtöbben elvéreznek. Mentőkérdésként ilyenkor jönnek az internetes hírportálok, hátha valamelyiket figyelemmel kísérik. Itt sem járok nagyobb sikerrel. Vajon mivel magyarázható, hogy a nyíregyházi tizenévesek tetemes százaléka nem ismeri a Kelet-Magyarország című Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapot, nem tudja, hogy különbözik egy országos lapoktól, például a Népszabadságtól?
Talán kevésbé zavarna a jelenség, ha csak a tizenhat éves diákok küszködnénk ilyesfajta nehézségekkel. De sajnos a velem egyidőseknek, tehát a huszonötösöknek is hasonló hiányosságaik vannak. A fejleményeket foghatnám arra, hogy megjelent az internet, és visszaszorította a nyomtatott sajtót. De sajnos ez a feltevésem nem helytálló, mert még névről is kevesen ismerik a hírportálokat. Zöldi László médianaplójában (SaNyi nem bácsi, mégis tanító, Klubháló november 5.) olvastam először a Sajtó és nyilvánosság című középiskolai programról. Alapvetően jó ötletnek tartom, hogy az új érettségi tantárgy keretében fejlesztik a diákok kifejezőkészségét. Jó, ha a tanuló már a gimnáziumban megismerheti az írás világát. Ha megtetszik neki, akkor nemcsak főiskolai szakként választja majd a kommunikációt.
Kicsit tartok attól, hogy mégis homok kerül majd a gépezetbe. Én még azt tanultam, hogy az írás az olvasással kezdődik. Sajnos több volt csoporttársammal is találkoztam, akik hasonló helyzetben voltak, mint most a diákjaim. Saját bevallásuk szerint a diplomájukban ugyan az újságíró szakirány virít, mégsem foglalkoznak azzal, hogy naponta akár csak egy hírt is elolvassanak. Lehet, hogy nem tisztelem a hagyományokat, de úgy érzem, hogy az, ami történik körülöttünk, legalább annyira fontos, mint egy logaritmusos egyenlet, vagy az, hogy Ady mit érzett a Lédával a bálban című vers írásakor.
De legalább annyira fontos lenne, hogy mondjuk heti egy alkalommal olyan aktualitások is szóba kerüljenek, amik befolyásolják a tizenévesek életét. Rászoktatni őket arra, hogy a világhálón ne csak a maileket és az iwiw-et fussák át, hanem a híreket is. Hasonlítsák össze a különféle véleményeket, és így alakítsák ki a világképüket. Akkor talán nem kérdezne olyasmit egy huszonéves lány, hogy ki most Magyarország miniszterelnöke.
