„Én bizony nem engedném szabadon az öreg és megtört Polanskit. Nem volt mindig öreg és megtört” - írta Képes Gabriella a Pályakezdők fórumán (Klubháló, 2009. október 3.) Nos, ha mindig nem is, de negyven éve már biztosan az, hiszen 1969-ben három zakkant hippi Charles Manson szektavezér utasítására tizenhat szúrással kivégezte a rendező várandós feleségét, Sharon Tate-et.

A gyermekbántalmazásra soha, semmilyen körülmények között nincs bocsánat, ebben egyetértek Gabriellával. Tagadhatatlan azonban, hogy ez az „aprócska” előzmény teljesen más megvilágításba helyezi az ügyet, mint ahogy az áldozat, Samantha Geimer részletes beszámolója és utólagos megbocsátása is. Persze, a pénznek bőven szerepe lehetett a dologban, ám nem szabad elfelejtenünk: a kislány a cselekmény idején tizenhárom éves volt, és saját bevallása szerint „szexuálisan fölvilágosult”. Bizony ma már mosolygunk ezen a kifejezésen, hiszen minden első elemista tudja, hogy a gyereket nem a gólya hozza, de a törvény szerint „erőszakos bűncselekmény” 1977-ben történt, amikor még valamennyire tabunak számított a testiség. A világ megváltozott, a jogszabályok viszont nem, így hát napjaink kiskamaszai kénytelenek idősebbnek hazudni magukat egy-egy légyott kedvéért.

Nyilván nem gondolom, hogy a harminckét évvel ezelőtti eset a kislány örömére szolgált volna, mint ahogy azt sem, hogy az akkor már középkorú Roman Polanski őszinte szerelem okán kívánta meg a tinit. Ám két dologban biztos vagyok. Az egyik, hogy az akkor már világhírű filmrendező aligha heverhette ki a családja elvesztése miatti sokkot - ha ki fogja egyáltalán heverni valaha. A másik, hogy Samanthának sem könnyű, hiszen mégiscsak át kellett élnie, amint nemi aktust létesít vele saját édesapjának egyik jó barátja.

A Polanski svájci elfogásával kapcsolatos híreket tehát képtelen vagyok egyszerű celebsztoriként olvasni. Mert nemcsak egy hírességről szólnak, aki hibázott, hanem két ember tragédiájáról is.