Váltótársaim a legutóbbi két napban azok gondjait taglalták, akiknek nem jutott kellemes lakás egy kellemes környezetben. Czehelszki Levente a tisztességtelen szomszédok ellen fakadt ki, Nagy Zsófi pedig olyan tájképet írt le, amelytől egy kicsit közelebb kerültem a vacsorámhoz, noha már két órája elfogyasztottam.

Nekem szerencsére csak a nagy ritkán feltörő csatornabűzzel gyűlik meg a bajom, de az annyira lájtos, hogy a forró nyári napokat követő éjjeleken inkább szívom be a hűvös-büdös levegőt, mint a semleges szagú, ám agynehezítő párát. Ez még ahhoz képest is semmiség, amit Nyíregyháza legújabb gazdagjainak kell elviselniük. A frissen felkapott, békebeli szovjet beütésű lakótelep mellett kialakult, kertvárosinak hitt rész tornyos palotácskái ugyanis minden évben süllyednek egy keveset. Olcsó volt a telek, de mocsaras a talaj. Az ott élők szerint még így is megérte, hiszen jutott pénz még egy kocsira is a vityilló mellé, meg ugye ahogy bővül a város, ők úgy kerülnek egyre beljebb. No és persze egyre mélyebbre.

A szomszédjait viszont senki sem válogathatja meg, hiába a kétbástyás váracska, fehér szobororoszlánocskával a kertecskében. Lehet, hogy a szemközt lakó BMW-je parkolás közben összebarmolja a közös pázsitot, ami majdnem akkora bosszúság, mint a Levente lakótelepi ismerőseinek életét megkeserítő „dologtalan cigánykompánia” ténykedése. A különbség mindössze annyi, hogy a pázsiton könnyedén revansot lehet venni, ha szép szóval megoldhatatlan a dolog, míg a lépcsőházban elég nehéz kirabolni a romapurgyékat, kivéve, ha éppen a saját holmiját akarja visszaszerezni az ember. Csak hát ugye azok a fránya következmények nem túl kecsegtetőek…

Most akkor hogy is van ez? Ők megtehetik büntetlenül, amit mások még büntetés ellenében se mernek, hiszen az erkölcsi normák megálljt parancsolnak? Nem, az „ők” megfogalmazáson nem a cigányokat értem, hanem minden olyan emberszabású élőlényt, aki megkeseríti a közelében lakók életét - bőrszíntől, vallástól és egyebektől függetlenül. A távfűtést pártoló házsártos vénasszonytól kezdve a részegen üvöltöző, feleségét naponta eltángáló pasason át a nyúl módra szaporodó, ám a gyerekeit nevelni nem képes „családig” mindenki ott van azon a bizonyos feketelistán. Megszabadulni talán csak úgy lehet tőlük, ha egy mutatósabb összeggel megpróbálja elérni az áldozat, hogy ne legyenek otthon, amikor a vevőjelölt szemrevételezi a lakást. A probléma csupán annyi, hogy az ilyen áldozatoknak többnyire még akkor sem futná új kéglire, ha valami balek megvenné a régit.