Azt kérdezi tőlem Nagy Zsófi, hogy „mit keres olyan sok kontár, okostojás, nagymellényű, de tehetségtelen ember vezető beosztásban, mennyei fizetéssel szinte minden szakmában”. Szerintem a vezető nem dolgozik, hanem dolgoztat. Nem vitás, persze, a dolgoztatás művészete is elsajátítható úgy, hogy ezt a beosztottak ne érzékeljék direkt módon.

Mert a jó vezetőnek tudnia kell, hogy Kiss Pista ebben tehetséges, Kovács Jolán meg abban, és úgy osztja ki a feladatokat, hogy minden munkaerő a legtesthezállóbbat kapja. Hiszen mindenkinek ez az érdeke.

Legalábbis kisgyermekként még így gondoltam. Nagy gyermekként azonban szembesülnöm kellett a multik sokkal árnyaltabb helyzetével. A dolgozók általában csak a középvezetővel érintkeznek naponta, aki bizony maga is mezei beosztott. Fizetését tekintve nyilván több annál, ám ne felejtsük el, hogy felsőbb utasításokat követ, tehát az egyéni mozgástere korlátozott. Szóval, ha a nagykutya a titkárnőjén keresztül megüzeni a szerencsétlen középvezetőnek, hogy hé te, rúgd már ki iksz ipszilont, mert nincs rá szüksége a cégnek, akkor a kisfőnöknek oda kell állnia a fölöslegessé vált munkatárs elé, és fölvázolni a szitut. De nem ám úgy, hogy „Jaj nagyon sajnálom Jolika, nem én tehetek róla, a főmufti találta ki, nekem magácska nagyon fog hiányozni…”, hanem tökösen, egyenesen, vezetőhöz méltó módon.

Mert a tekintély törékeny jószág, és a kisfőnöknek szüksége van rá, mert többen is pályáznak a székére. A ranglétra aljáról nem mindig látszanak a magasabb részek. Lentről úgy tűnhet, hogy középvezetőnek lenni maga a megtestesült mennyország. Hatalom, pénz, önálló döntések, kényelmesebb szék, jobb számítógép. És mindezért cserébe csupán némi intrikát kell elviselni, no meg egy kis beosztottak részéről táplált, irigységgel kevert utálatot, de ennyi még belefér. A baj csak az, hogy a jó főnöki vénájú középvezetőktől féltik a helyüket a nagykutyák. Jogosan. Így előbb-utóbb kirúgják őket, és másikat keresnek helyettük. Többnyire a naiv törtetők közül. Mert csak az törtet, aki naiv, aki azt hiszi, amit én hittem zsengébb koromban. Meg persze az is, akinek megvannak az adottságai ahhoz, hogy ideális vezető legyen. De az előbb mit is írtam az ilyenekről?

A tündérmesékben nem hiszek. Egy pályakezdő diplomásból még akkor sem lesz nagyfőnök, ha a tehetsége mindent elsöpör. Csak akkor van esélye a ranglétra legtetejére jutni, ha kapcsolati és anyagi tőkéje is jelentős. Adott a mesterhármas: tehetség, protekció, pénz. Ha egyet birtokolsz, talán nem halsz éhen. Ha kettőt, középvezető lehetsz. Ha pedig mindet, akkor hallgass, és várj, hogy eljöjjön a te időd.