Jenő ideges. Dühíti a főnöke, a munkatársai, az egyre csökkenő fizetése, meg a tény, hogy hiába drágul az élet, neki ugyanúgy el kell tartania a családját. Ráadásul még a széke is kényelmetlen. Úgy érzi, mindenképp meg kell mondania a magáét. Na, de kinek?

A főnöknek nem, mert seperc alatt jöhetne egy friss diplomás, látszólag vélemény nélküli, ambiciózus suhanc, kevesebb pénzért, több munkaórában. Az asszonynak sem, mert ugyan kinek hiányzik, hogy még otthon is feszült legyen a hangulat? A haverokra pedig már rég nem jutott idő a sok túlóra miatt. Jenő tehát pattanásig feszült idegekkel folytatja a melót. A kelleténél erősebben csapkodja a billentyűzetet, de ez nem tűnik föl senkinek, mivel a válság idején jó néhányan cselekednek hasonlóképpen. Hősünk próbál nyugalmat tettetni, de csak még jobban felbőszül. „Milyen szerencsétlen, elnyomott ember az, akinek még idegeskedni sincs joga?” - kérdezi magától, és olyan helyre vágyik, ahol végre önmaga lehet.

A válasz csupán karnyújtásnyira van tőle. „Hát persze, az internet” - csap a homlokára, és megnyitja a böngészőt. Fölkeres egy regionális hírportált, hogy összekösse a kellemeset a hasznossal, aztán uccu neki, kommentelni kezd. Egész nép- és foglalkozási csoportokat vesz célba durva megjegyzéseivel, hátha talál valakit, akivel álnév mögé bújva veszekedhet egy jót. Tudja, hogy hozzászólásait törölni fogják, de nem érdekli, majd anyázza a moderátort meg a szerkesztőt is, egészen a munkaidő végéig. Sőt, talán otthonról folytatja. Csak a pillanat számít, és az érzés, hogy végre megmondhatja a frankót. Még egy szerencsétlen nyugdíjas-találkozós cikk alatt is szidja a kormányt, az ellenzéket, a zsidókat, a cigányokat, s mindenkit, akit felelősnek tart saját elkeseredettségéért. Tizenöt-húsz perc múlva lenyugszik, aztán szebb jövőt kívánva elköszön, mert az a trendi. De biztos, hogy hamarosan visszanéz, mert még mindig reménykedik benne, hogy valaki beszól neki, és ő visszavághat. Vagyis nem ő, nem Jenő, hanem sexyman71, hiszen ez a netes beceneve.

Néhány háztömbbel arrébb valaki más szintén idegesen csapkodja a klaviatúrát. A szerkesztő, akinek az állása forog kockán az idióta fórumozók miatt. Nem tudja, mit tegyen. A legegyszerűbbnek a hozzászólási lehetőség megvonása látszik. Egyetlen kattintás, és lőttek a virtuális demokráciának. A baj csak az, hogy vele együtt az igazi is haldoklik.