Vizes VB - Általános tudnivalók, információk

A 17. FINA Úszó Világbajnokság központja a Duna Aréna, így a XIII. kerület kiemelt helyszíne a hatalmas rendezvénynek. A kerületi önkormányzat és társaságunk figyelemmel kíséri a világbajnokságot, miként tette ezt az elmúlt hónapokban is az előkészítés során, hogy a világméretű sportesemény résztvevői és a versenyek látogatói a lehető legjobban érezzék magukat, ugyanakkor a Duna Aréna környezetében élő kerületi lakosokat a lehető legkisebb mértékben terheljék a vizes VB járulékos kellemetlenségei. Cikkünkben a rendelkezésre álló közérdekű információkkal kapcsolatban tájékozódhatnak.

A rendezvény lebonyolításáért felelős Bp2017 Nkft. biztonsági megfontolások miatt a Népfürdő utcát a Dagály utcai csomópont után és a Vizafogó utcát a közforgalom elől lezárta. A Duna Aréna környezetében 450 fős VIP parkoló, 390 fős dolgozói és médiaparkolót üzemeltet. A versenyek nézői számára a Duna Plaza területén 700 darab díjmentesen használható parkolóhelyet biztosított (kizárólag a Duna Arénába szóló jeggyel vehető igénybe!), ahonnan tíz perces járatkövetéssel buszok szállítják az érkezőket az Arénához. Az ingyenes menetrendszerinti hajójárat végállomásainál további, díjmentesen igénybe vehető, összesen 500 férőhelyes P+R parkoló (MÜPA parkolóban 340 férőhely, Műegyetem rakpart parkolóban 160 férőhely) üzemelnek.

A Duna Aréna közvetlen környezetében élő lakosság lakókörnyezetének megközelítése és parkolási lehetőségeinek megtartása érdekében biztonsági zóna létesül (lásd csatolt fájl!) a versenyek idején (2017. július 14. és 2017. július 30. valamint 2017. augusztus 7. és 2017. augusztus 20. között) a Róbert Károly körút – Népfürdő utca – Vizafogó utca – Váci út által határolt területen.

Az alábbi csomópontokat útzárral védettek, itt járművek nem haladhatnak át:
• az Esztergomi út – Dunavirág utca kereszteződése, 
• a Turbina utca – Karikás Frigyes utca kereszteződése,
• és a Turbina utca eleje.

Ellenőrzési pontot alakítunk ki:
• a Váci út 132. szám melletti behajtónál,
• a Népfürdő utca – Róbert Károly körút találkozásánál, ahol csak „FINA behajtási engedély” matricával ellátott járművek hajthatnak be.

A Dagály utca Váci úti és Népfürdő utcai ellenőrző pontoknál a matricával ellátott járművek mellett a helyszínen indokolt behajtási kérelmet előadók vagy a biztonsági zóna területére jogos célforgalomként érkezők járműveit is beengedik. 

A Duna Aréna közvetlen környezetében élő lakosoknak javasoljuk, hogy a verseny időszakában a járműforgalom minimalizálása és a fennakadások elkerülése érdekében, a hozzájuk érkező látogatóknak ajánlják a tömegközlekedés igénybevételét, az előre tervezett, járművel érkező hosszabb idejű látogatók részére igényeljenek behajtási engedélyt.

Az érintett területen élő lakossági várakozási hozzájárulással rendelkező lakosok részére rendszámra szóló behajtási matricát a Zrt. már korábban postázta. A várakozási hozzájárulással nem rendelkezők FINA behajtási engedélyt igényelhetnek (az érintett területhez kötődő intézmények, gazdasági társaságok, ideiglenes lakcímmel rendelkezők, közterületen kívül garázzsal vagy bérelt parkolóhellyel rendelkezők).

Az erre szolgáló igénylőlapot a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatain (1134 Budapest, Váci út 9-15. Lehel Csarnok Galéria szint, illetve az 1131 Budapest, Béke utca 65.) lehet kitölteni és leadni. Az engedély kiadásához be kell mutatni az érvényes forgalmi engedélyt, valamint az igénylés jogcímét igazoló dokumentum másolatát vagy a lakcímet igazoló hatósági igazolványt. Az ügyintézés díjmentes. Meghatalmazott eljárása esetén a képviseleti jog igazolására csak teljes bizonyító erejű magánokirat elfogadására van jogszabályi lehetőség.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a FINA behajtási engedély a fizető közterületi parkolás szabályai alól nem mentesít!

Kérdésével forduljon bizalommal a matrica kiadásának lebonyolításában partner XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálataihoz (parkolas@kozszolgaltato.bp13.hu; +36-1/478-5050). 

Amennyiben a FINA2017 Vizes Világbajnoksággal kapcsolatban további információra lenne szüksége, észrevétele van, úgy kérjük, hogy a +36-1/90-70-500-as központi call center telefonszámon tegye meg. 

További információk

A XIII. Kerületi Önkormányzat döntése alapján a világbajnokság teljes ideje alatt bárki szabadon rácsatlakozhat a kerületi WIFI hálózatra és korlátozás és regisztráció nélkül használhatja azt. 

Frissült az Angyalföld app tartalma is: az okos telefonokra letölthető alkalmazás számos helyi információval és az önkormányzat friss híreivel járul hozzá a felhasználók gyors és hiteles tájékozódásához.

A XIII. Kerületi Önkormányzat fontosnak tartja, hogy az itt élők igényei a közrend, a köztisztaság és a közbiztonság fenntartásával kapcsolatban mind jobban érvényesüljenek a vizes világbajnokság idején. Ezért a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet ebben az időszakban angol és német nyelven kommunikáló diákmunkásokkal megerősített járőrszolgálattal támogatja a rendezők tevékenységét.

A polgármesteri hivatal az esemény környezetében több információs pontot üzemeltet majd, ahol a versenyekre érkező közönség az alkalomra készült angol, német és francia nyelvű kiadványhoz is juthat, tájékozódhat a kerület turisztikai nevezetességeiről. Az önkormányzat által foglalkoztatott középiskolás és főiskolás diákok ezeken az információs pontokon is segítik a kommunikációt.

Ugyanakkor a világbajnoksághoz kapcsolódó tájékoztatási, forgalomszervezési, köztisztasági és rendészeti feladatok megoldása teljes mértékben a rendezvény szervezőbizottságának kompetenciája. A BP2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nkft. június 29. és augusztus 22. között magyar és angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltet: az általános kérdések mellett fogadják az esetleges panaszbejelentéseket is. A forró drót a következő számon hívható: +36/1-90-70-500.

A vizes VB előkészületi periódusában az önkormányzat és a Zrt. tájékozódott a Duna Aréna környezetében élő kerületi lakosok igényeiről és jogos elvárásairól, amelyeket képviselt is a szervezőkkel folytatott többfordulós egyeztető tárgyalásokon. Ennek eredménye a rendezvény helyszínét övező, a területre irányuló gépjárműforgalom korlátozása, a behajtás szabályainak meghatározása, a zárt zóna határainak kijelölése, hogy az ott élők mozgása akadálytalan legyen.

Az önkormányzat az elmúlt hat évben mintegy 110 millió forintot fordított arra, hogy a kerület frekventált pontjain a lakossági kártyával rendelkező helyi lakosok ingyenes WIFI kapcsolatot létesíthessenek. Az önkormányzat döntése alapján a világbajnokság teljes ideje alatt bárki szabadon rácsatlakozhat a kerületi WIFI-hálózatra, s korlátozás és regisztráció nélkül használhatja azt.

A világbajnokságra készülve frissült az Angyalföld app tartalma: az okos telefonokra letölthető alkalmazás számos helyi információval és az önkormányzat friss híreivel járul hozzá a felhasználók gyors és hiteles tájékozódásához.
A XIII. kerület felkészülésének egyik legjelentősebb állomása az önkormányzat tervei alapján elkészült és átadott Dagály sétány megvalósítása volt.