Trump–Orbán-találkozót hozhat a NATO-csúcs

https://index.hu/kulfold/2018/07/11/nato_csucs_brusszel_trump/

trorban

 

Előnyt kovácsolhat a magyar kormány abból, hogy a kezdeti fenntartásai ellenére mégsem akadályozza meg Ukrajna részvételét a szerdán kezdődő, kétnapos NATO-csúcson. Az ukrán elnök Grúzia államfőjével együtt vesz részt csütörtökön a NATO állam- és kormányfői szintű megbeszélésének második részén. A NATO-csúcs meghatározó része azonban Trump és az európai tagok közötti vitáról fog szólni, ami komolyan kihathat az amerikai és az orosz elnök hétfői, finnországi találkozójára is.

Nem kizárt, hogy a NATO-csúcs idején Donald Trump és Orbán Viktor személyesen is beszél egymással, bár a külföldi források sejtetésein túl ezt hivatalosan egyik fél sem erősítette meg. Ha sikerülne beszélniük, akkor az igen intenzív időszakban történik: három-négy nappal azelőtt, hogy Orbán Viktor az oroszországi világbajnokság elődöntőjére megy, és talán a vasárnapi döntőn is ott lesz, amit minden bizonnyal, Putyin is megnéz, és ami után egy nappal az orosz elnök Helsinkiben Trumppal tárgyal. 

Cserébe a békülékeny hangért?

KAPCSOLÓDÓ

Mi lesz veled, kárpátaljai magyarság?

Mi lesz veled, kárpátaljai magyarság?

Új oktatási törvényt fogadtak el Ukrajnában, itthon pedig szinte mindenki az ottani magyarokért aggódik. Nem tudni, mennyire lesz rossz a szabályozás, de más problémákkal is meg kell küzdenie a kárpátaljai magyarságnak.

A magyar kormány tavaly óta az ukrán nyelvtörvény miatt folyamatosan tiltakozik, attól tartva, hogy az korlátozza a magyar nyelv használatát a kárpátaljai kisebbség oktatási intézményeiben. A tavaly nyári csörte után Budapest rendszeresen szót emelt Ukrajna kisebbségpolitikája ellen. Követelte a nyelvtörvény kifogásolt, 7-es cikkelyének eltörlését vagy jelentős módosítását, felvetve, hogy ennek híján a magyar kormány megvétózza Ukrajna euroatlanti integrációs közeledését.

Magyarország akadályozta meg azt is az utóbbi fél évben, hogy miniszteri szintű találkozókat tartsanak a NATO és Ukrajna között.

Eközben a Krím annexiója miatt indult, Oroszországgal szembeni nemzetközi szankciókat is rendszeresen kritizálta Budapest, azzal érvelve, hogy azok több kárt okoznak a magyar gazdaságnak, mint az orosznak. A Kijevet és a szankciókat ért kritikák egybeestek Moszkva érdekeivel is, bár ebből nem következik, hogy minden a Kreml forgatókönyve szerint zajlott volna, hiszen Magyarország sosem élt vétójogával a szankciók fenntartásáról szóló szavazásokkor.

A NATO–Ukrajna bizottság munkája azonban ősz óta áll, és Magyarország nem támogatta azt sem, hogy a NATO-csúcsra meghívják Ukrajnát. Előbbitől nem, de utóbbitól a magyar kormány elállt, miután május végén Szijjártó Péter találkozott az amerikai külügyminiszterrel. A Mike Pompeóval folytatott megbeszélés után a magyar külügyminiszter elmondta: „ Arra kérte amerikai partnerét, hogy az elkövetkező időben is támogassák a magyar–ukrán tárgyalásokat, és tegyék világossá Ukrajnának, hogy a kisebbségek ügye fontos kérdés, a nemzetközi jogszabályoknak ebben a tekintetben is mindenkinek meg kell felelni, függetlenül más geopolitikai kérdésektől.” Három héttel később Szijjártó már Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel tárgyalt, és a találkozó után az ukrán Jevropejszka Pravdának adott interjújában kijelentette: Magyarország nem emel vétót a NATO-csúcs Ukrajnának szóló meghívója ellen. 

Megengedőbb lett a magyar követelés megfogalmazása is, azt viszont erősebben tudja képviselni, miután a Velencei Bizottság állásfoglalása is ez: Szijjártó szerint már nincs szükség a 7-es cikkely eltörlésére vagy módosítására, elegendő, ha a törvény működése nem sérti a magyar kisebbség nyelvhasználati jogát, konzultálnak a magyar közösség képviselőivel, és ha a magániskolákat kiveszik az oktatást érintő nyelvtörvény hatálya alól. (Az más kérdés, hogy a magyar kormány épp annak a Velencei Bizottságnak a követendő állásfoglalását használja fel érvként, amelyről egyébként azt tartja, hogy csupán Soros György lobbitevékenységének eszköze.)

Mindez akár Szijjártó és Pompeo májusi megbeszélésének eredménye is lehet, de emellett jól jött ki a magyar kormány a konfliktusból azzal is, hogy a NATO főtitkára is kiállt a kisebbségek nyelvhasználati joga mellett, majd  az EU–Ukrajna-csúcson az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk és az ukrán elnök, Petro Porosenko nyilatkozatban szólt arról, hogy Ukrajna a nemzetközi szerződéseknek megfelelően tiszteletben tartja a kisebbségek nyelvét.

Ez az előfeltétele volt annak, hogy hétfőn elfogadják az EU–Ukrajna-csúcs közös nyilatkozatát. Tavaly például ez elmaradt, és nem a magyar kormány miatt: akkor Hollandia ellenezte, hogy abban bármiféle utalás legyen Ukrajna valamikori EU-tagságára. Most ilyen nem is került bele, van viszont olyan, ami fontosabb Kijevnek: 

A dokumentum egyértelműsítette az EU álláspontját az ukrán–orosz konfliktussal kapcsolatban, ugyanis kimondta: Oroszország agresszor, fegyveres erői pedig az Ukrajna elleni támadást még 2014 februárjában, azaz a Krím katonai megszállásával megindították – írta az MTI. (Igaz, Brüsszel eddig sem állított mást, Porosenkónak azonban fontos, hogy a jövő évi választások előtti utolsó EU–Ukrajna-csúcs ezt megerősítette.)

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Petro Porosenko ukrán elnök (j) találkozója az Európai Néppárt máltai kongresszusának keretében Vallettában 2017. március 30-án.Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Petro Porosenko ukrán elnök (j) találkozója az Európai Néppárt máltai kongresszusának keretében Vallettában 2017. március 30-án.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs / MTI

Kijev becsapva érzi magát

Az ukrán kormány abban bízott, hogy a NATO-csúcs előtt végleg sikerül lezárni a nyelvtörvényvitát a magyar féllel. A módosításokat a kormány jóváhagyta, a múlt héten az ukrán parlament elé vitték volna. Ez azonban nem történt meg, méghozzá egy Kijevnek váratlan levél miatt. Az ukrán sajtó szerint a magyar külügyminisztérium fordult a NATO főtitkárához azzal, hogy semmilyen, Ukrajnát érintő döntést nem fognak megszavazni a csúcstalálkozón. 

A levéllel és a lehetséges Orbán–Trump-megbeszéléssel kapcsolatban megkérdeztük a magyar külügyminisztériumot és a miniszterelnök sajtófőnökét, válaszukkal, ha kapunk, frissítjük a cikket.

Ukrajna nem kap meghívást

Az bizonyos, hogy a mostani csúcson Kijev nem reménykedhet abban, amire egyszer 2008-ban már nagyon várt. Akkor a bukaresti NATO-csúcson Grúziával együtt számított rá, hogy a NATO hivatalosan is tagjelöltté teszi őket. Ezt a státuszt végül csak Horvátország és Albánia kapta meg, akik egy évvel később be is léphettek a katonai szövetségbe. Azóta Ukrajnának és Grúziának is rendezhetetlennek tűnő területi konfliktusa van Oroszországgal, így esélyük a tagságra a nullára csökkent. (Igaz, az is kizárt, hogy Moszkva saját érdekszférájába vonhatná újra a két országot, így geopolitikailag a terjeszkedéssel – az oroszok által elismert Abházia és Dél-Oszétiával, az elcsatolt Krímmel és a függésben tartott Kelet-Ukrajnával – a Kreml talán többet veszített, mint nyert.)

Kijev nem mehet nagy reményekkel a NATO–Ukrajna-csúcsnak azért sem, mert az is biztos lett, hogy még a szorosabb együttműködést jelentő Enhanced Opportunity Programme résztvevői közé sem kerül be. (Ebben jelenleg Finnország, Svédország, mellett Jordánia, Ausztrália, és, ami külön fájhat Ukrajnának, Grúzia szerepel.)

Az már siker lenne – de ez azért elképzelhető –, ha akár konkrétumok nélkül, de az Ukrajnával való szorosabb együttműködés fontosságát mondaná ki a NATO. Az viszont kizárt, hogy szó essen bármiféle fegyver Ukrajnába szállításáról a NATO szintjén. Ennél fontosabb Kijevnek, hogy kétoldalú szerződések révén ezt az Egyesült Államoktól a decemberi ígéret után áprilisban részben már meg is kapta.

Trump azt akarja, amit nem szeretne

Ukrajna már csak azért sem számíthat konkrétabb ígéretekre a NATO-tól, mert a katonai szövetségnek először saját válságával kell megküzdenie, de minden jel arra mutat, hogy ez sem ezen a csúcson, sem a közeljövőben nem fog sikerülni, mivel a vita nem egy vállalásait nem teljesítő kisebb tag és a szövetség között, hanem lényegében az Egyesült Államok és az európai tagok között zajlik. Ráadásul a feszültség nemcsak a NATO-n belül áll fenn, hanem gazdasági téren az Egyesült Államok és az EU között is. (És nem könnyíti a helyzetet a NATO második legnagyobb hadseregét adó Törökország sem, amely Recep Tayyip Erdoğan elnökkel mind távolabb kerül az európai demokráciáktól.)

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (b) és Donald Trump amerikai elnök (j2) beszélget csoportképkészítés közben Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő előtt a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek egynapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2017. május 25-én.Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (b) és Donald Trump amerikai elnök (j2) beszélget csoportképkészítés közben Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő előtt a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek egynapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2017. május 25-én.

Fotó: Armando Babani / MTI / EPA

Trump régóta azzal vádolja az európai tagokat, hogy katonai ráfordításaik nem érik el gazdaságuk két százalékát. Ezt csak Lengyelország, Észtország, Görögország és Nagy-Britannia teljesíti, a többiek legfeljebb 2024-re vállalták ezt az arányt. A NATO-tagországok védelmi költségeinek 72 százaléka az Egyesült Államokra esik – igaz, ez azokat a térségeket is magába foglalja, amelyekben a katonai jelenlét amerikai, nem pedig szövetségi érdek.

KAPCSOLÓDÓ

Még a végén tökös lesz az EU

Még a végén tökös lesz az EU

Trumpnak is köszönhetően Brüsszel megtette az első lépéseket, hogy bekeményítsen katonailag. A brexit után pedig akár még tovább is léphet.

És miközben Trump szerint az európaiak potyautasokként élvezik az amerikai védelmi erő előnyeit, addig valójában az sem az Egyesült Államok érdeke, hogy az EU közös haderőt létrehozva önállóan is katonai tényezővé váljon. Ezért nem üdvözli a PESCO-t, amely tagállamok helyett az EU szintjén koordinálná a katonai kiadásokat, jobban felhasználva a védelmi képességeket. 

Putyin a stadionban hátradől

A védelemmel kapcsolatos kiadások arányai ráadásul attól függenek, mit számítunk bele: a német kancellár szerint félrevezető pusztán a fegyveres erőkre fordított kiadásokat figyelembe venni – ez Németország esetében 1,2 százalék a GDP-hez mérten –, hanem ide kell számítani a gazdasági fejlesztést elősegítő beruházásokat is a potenciálisan ingatag térségekben, mert a körülmények javítása értelemszerűen növeli a biztonsági helyzetet is. Márpedig ezek a ráfordítások Németország esetében elérik a GDP 0,7 százalékát, míg az Egyesült Államoknál ez csak 0,2 százalék – hívta fel a figyelmet a Bloomberg cikke.

Az EU-t rossznak, a NATO-t elavultnak nevező Trump nyilatkozatai különösen érzékenyen érintik a Baltikumot. A három országból álló, 1944 és 1990 között szovjet – az első világháború előtt pedig orosz – fennhatóság alatt állt terület függetlenségének garanciáját látja az EU-ban és a NATO-ban, a szó szoros értelmében. Észtország és Lettország épp most ünnepli önálló államiságának százéves évfordulóját – Litvánia önálló története jóval régebbi, ám több évszázados szünet után szintén 1918-ban nyerte el függetlenségét, ami a második világháborúig tartott, hogy aztán csak a Szovjetunió megszűnésekor folytatódjon.

A három ország aggodalmát előbb a 2008-as dél-oszétiai grúz–orosz fegyveres konfliktus erősítette, majd az ukrajnai hibrid háború, amelyben Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet és megerősítette Kelet-Ukrajna szakadárjait. Oroszország minden esetben az orosz állampolgárok vagy az orosz anyanyelvű lakosság védelmére hivatkozva lépett szomszédja területére. Márpedig Észtországban és Lettországban a lakosság 25-30 százaléka orosz anyanyelvű. (A Szovjetunió idején jobban lavírozó Litvánia elkerülte a betelepítést, ott az arány csak nyolc százalék. Tévedés lenne azt állítani, hogy az orosz ajkú lakosság Oroszországhoz lojális jelenlegi hazája ellenében – sokan közülük is visszautasítják, hogy Moszkva „ötödik hadoszlopként" tekint rájuk –, de látható, hogy a Kreml valós hivatkozási alapnak tekinti az posztszovjet térség orosz közösségeit, és igényei könnyen túlléphetnek a kisebbségek jogainak nemzetközi szerződésekkel biztosított védelmén.

A különbség Grúzia, Ukrajna és a balti államok között az, hogy utóbbiak a NATO tagjai, így az ötös cikkely biztosította kollektív védelem biztosítéka alatt állnak – már ameddig egyértelmű, hogy ezt a biztosítékot az alapvetően amerikai haderőre épülő NATO fenntartja.

HUSZ2338

Fotó: Huszti István / Index

A találkozó tétje azért is nagy, mert hétfőn Trump már az orosz elnökkel tárgyal Helsinkiben. A Krím annexiója miatti nemzetközi izolációtól megszabadulni igyekvő – és ebben a sikeresen lebonyolított futball világbajnokság után már egyébként is jól álló – Vlagyimir Putyin mozgásterét csak növelni fogja, ha az amerikai elnök egy olyan, konfliktusokkal teli találkozóról érkezik, amelyen a NATO nemhogy a posztszovjet térség Nyugat felé orientálódó tagjainak nem tud mit ígérni, de saját maga jövőjét sem látja tisztán.

 

cikkfeltöltő: 
GB