Tarlós: négy éven belül az összes fővárosi földutat leaszfaltozzák

http://budapest.hu/Lapok/2019/tarlos-negy-even-belul-az-osszes-fovarosi-foldutat-leaszfaltozzak.aspx

Tarlós István főpolgármester (k), Ughy Attila a XVIII. kerület polgármestere (j) és Lévai István Zoltán alpolgármester (b) a budapesti útépítési program keretében elkészült első XVIII. kerületi út átadásán 2019. július 8-án

Tarlós István főpolgármester (k), Ughy Attila a XVIII. kerület polgármestere (j) és Lévai István Zoltán alpolgármester (b) a budapesti útépítési program keretében elkészült első XVIII. kerületi út átadásán 2019. július 8-án

budapest.hu

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák - mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn a budapesti útépítési program keretében elkészült első XVIII. kerületi út átadásán. A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta - közölte Tarlós István, hozzátéve, a program a fideszes kerületi polgármesterek kezdeményezésére, az ő támogatásával, kormányzati finanszírozással indult el.

Elmondta, jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométernyi földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le. A támogatást elnyert 13 kerület közül négy ellenzéki vezetésű, vagyis majdnem minden ellenzéki kerület támogatást kapott - mutatott rá Tarlós István.Közölte, a XVIII. kerületben hat kilométernyi földút kap szilárd burkolatot. Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata sikeresen pályázott a kerületi földutak aszfaltozása érdekében. A Miniszterelnökség az év elején döntött arról, hogy a főváros XVIII. kerülete 1,1 milliárd forint támogatást kap a belterületi földutak burkolására.

https://youtu.be/KatJiYpOoFU

A forrás felhasználásával várhatóan lehetőség nyílik több mint húsz utcányi úttest átalakítására, és a munkaterv keretében a változó szélességű útszakaszok kialakítása mellett a közvilágítást is kiépítik - mondta el a főpolgármester, megjegyezve, hogy Budapesten a XVIII. kerület rendelkezik a harmadik leghosszabb burkolatlan útszakasszal. Beszélt arról is, hogy a program megvalósítása szoros összefüggésben van a fővárosi önkormányzat Budapest teljes körű csatornázását biztosító, előrehaladott fázisban levő projektjével.

A főváros a közelmúltban 16 kerületben 238 kilométer csatornát épített, és ebből mintegy 90 kilométerrel a XVIII. kerület részesült. A kerületben a csatornaépítési programban érintett 41 kilométer útszakasz teljes felújításon esett át a főváros és a kerület összefogásával. Továbbá teljes szélességében felújították az Alacskai utat is, és elkészült a Gilice téri, valamint a Margó-Baross körforgalom.Tarlós István közölte: a jövőbeni tervek között kiemelten szerepel az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának felújítása, már előkészítés alatt, illetve terveztetési folyamatban van a Nagykőrösi út pestszentimrei szakaszának teljes körű felújítása, továbbá a nyár folyamán a Pestszentimre városközpontjában található Nemes utca is megújul.

A főpolgármester beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Meghívottak!

Elindult egy új típusú Budapesti Útépítési Program.

Szilárd útburkolatot kapnak a budapesti földutak egy négyéves útépítési program keretében. Az első körben a sikeresen pályázó tizenhárom kerületet összesen 8,3 milliárd forintot fordíthat erre. A négyéves Budapesti Útépítési Program célja, hogy annak végére minden belterületi földút szilárd burkolatot kapjon a fővárosban.

Ez a program a főpolgármester intenzív támogatásával, fideszes kerületi polgármesterek kezdeményezésére, kormányzati finanszírozással indult. Első körben 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, mintegy 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást most a XVIII. és a XXI. kerület kapta.

Jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le. A támogatást elnyert 13 közül 4 ellenzéki kerület.

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi út felületére aszfalt burkolat kerül.

Hat kilométernyi földúton kap szilárd burkolatot a városrész.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata sikeresen pályázott a kerületi földutak aszfaltozása érdekében. A Miniszterelnökség év elején döntött, hogy a főváros XVIII. kerülete 1.1 milliárd forint értékű támogatást kap a belterületi földutak burkolására.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre vezetése régóta szeretné felszámolni a földutakat. A várhatóan több mint 1 milliárd forint felhasználásával lehetőség nyílik több mint húsz utcányi úttest átalakítására.

Budapesten a XVIII. kerület rendelkezik a harmadik leghosszabb burkolatlan útszakasszal, ezért jelentősége van, hogy június 6-án a nagyszabású program megvalósításának első üteme de facto kezdetét vette.

A XVIII. kerület Önkormányzata a kivitelezés gyorsítása érdekében a keret-közbeszerzési eljárást már korábban lefolytatta, ezért itt kezdődnek el leghamarabb a kivitelezési munkálatok egész Budapesten.

A kivitelezők pályáztatása után jelenleg 3 cég vesz részt a projekt véghezvitelében, így mind az elkészítés költségei, mind a végtermék minősége és a kivitelezők rendelkezésre állása szempontjából versenyhelyzet alakul ki.

A munkaterv keretében a változó szélességű útszakaszok kialakítása mellett kiépül a közvilágítás is.

Néhány felújítandó útszakasz esetében még folyamatban van a tulajdonjogok rendezése, mivel több helyen előfordul, hogy nem kerületi, vagy fővárosi hanem állami, vagy közműtársulási, esetleg a Pilisi Parkerdő tulajdonában állnak a szükséges többletterületek. Ezévben 22 utcában fejeződhetnek be a munkálatok.

A szilárdburkolat program megvalósítása szoros összefüggésben van a Fővárosi Önkormányzat Budapest teljes körű csatornázását biztosító, előrehaladott fázisban levő projektjével:

  • A főváros 16 kerületében 238 km csatornát építettünk a közelmúltban.
  • a 238 km-ből közel 90 km -rel a XVIII. kerület részesült.
  • a XVIII. kerületben 41 km útszakasz - amely a programban érintett volt és az út minősége indokolttá tette - teljes felújításon esett át a Főváros és a kerület Önkormányzata összefogásával
  • A Fővárosi Önkormányzat és Pestszentlőrinc - Pestszentimre együttműködésének köszönhetően - a csatornázást követően - teljes szélességben került felújításra az Alacskai út is.
  • Kiemelt közlekedési csomópontok újra gondolásáról sem feledkezhetünk meg. Ennek eredménye például a Gilice tér körforgalom és a Margó-Baross körforgalom kiképzése.

Ezek egyértelmű pozitív változásokat hoztak a kerület belső közlekedésében.

A jövőbeni tervek között kiemelten szerepel

  • Az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának felújítása
  • Előkészítés alatt, illetve terveztetési folyamatban van a Nagykőrösi út pestszentimrei szakaszának teljes körű felújítása.
  • Nyár folyamán a Pestszentimre városközpontjában található Nemes utca is megújul

Gratulálok, és köszönetet mondok Ughy Attila polgármester úrnak, valamint munkatársainak a kitartó figyelemért, és munkáért, amit a városrész jobbá tételének érdekében már sokadszor kifejtettek. Bizakodom benne, hogy újabb lépést sikerült tenni Pestszentlőrinc – Pestszentimre városrész egyre élhetőbbé alakításának útján.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Már az első nap többen letöltötték és beadták az ellenzéki előválasztáshoz szükséges regisztrációhoz kitöltendő nyilatkozatokat.
2021.július 27.
Július 26-ától lehet hivatalosan bejelentkezni jelöltnek az ellenzéki előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik elnöke ezt már meg is tette – írja a politikus Facebook-oldalán.
2021.július 26.
A DK miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányt alakít, ha megnyeri az előválasztást.
2021.július 23.
Megküldjük az előválasztás forgatókönyvét és kérjük jelezzen vissza ha a forgatókönyv szerinti ajánló aláírásgyüjtésben segitségünkre tud lenni az alábbi e-mail (bp11@dkp.hu) szíveskedjen jelezni.
2021.július 14.
Mindenkit új feladatok elé állított a pandémia, és nem mindenki volt erre felkészülve – mondta az adatvédelmi problémákról Péterfalvi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta a véleményét a pedofilellenes törvényről, a civilszervezetek adományozásáról és arról is, miért nem vizsgálta még a hatóság az internetes sütiket.
2021.július 9.
Kovács Gergő szerint a jelenlegi színvonalat ők is tudnák hozni, ráadásul még viccesebbek is lennének.
2021.július 8.
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei levélben fordultak az Európai Unió tagállamainak vezetőihez, hogy Magyarország az EU tagja maradjon 2022 után is. Az üzenet:
2021.július 2.
Karácsony Gergely interjút adott a német Bildnek, és azt mondta, „Orbán Magyarországa Kína és Oroszország kapuja az EU-ba”
2021.június 30.
Nem kérnek a magyar adófizetőknek több százmilliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását is leállítják, tájékoztatták közös levélben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.
2021.június 23.