Tábori kórházat állítottak fel a Szent László Kórház udvarán a honvédek

A létesítményt egy nap alatt építették fel.

https://magyarnarancs.hu/belpol/tabori-korhazat-allitottak-fel-budapesten-128097

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni.
A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

A cikk szerint Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából optimális helyre. A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

„A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből” – fogalmaztak a honvedelem.hu cikkében.

https://youtu.be/qP53wCE6Bik

MTI

cikkfeltöltő: 
GB