Szanyi Tibor: „a nőügyekkel való nem foglalkozás” ideje lejárt

Az Európai Parlament képviselői a tegnapi strasbourgi plenáris ülés során a nők és lányok ellen elkövetett erőszakkal szembeni küzdelemről és az Isztambuli Egyezmény uniós tagállamok általi megerősítéséről vitáztak.

 

Amikor a statisztikák azt mutatják, hogy minden ötödik nőt bántalmaz a férje, vagyis minden ötödik családban erőszakban nőnek fel a gyermekek, illetve amikor minden negyedik állapotos nő fizikai és szexuális bántalmazásnak van kitéve, a politikai tétlenség semmivel sem magyarázható” – jelentette ki Szanyi Tibor szocialista politikus.  

 

Az Isztambuli Egyezmény egy igen hatékony eszköz lehetne a tagállamok kezében a helyzet javítására, hiszen az egyezmény ratifikálása a nők elleni erőszak számos formájának kriminalizálását jelentené, kötelezné a nemzeti hatóságokat olyan jogszabályok meghozatalára, amelyek proaktívan járulnának hozzá az erőszak megelőzéséhez, illetve nagyobb védelmet biztosítana az áldozatok, túlélők számára” – emlékeztetett az EP-képviselő.

 

„Az EU számos tagállama felismerte ezt. Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány továbbra sem hajlandó az egyezmény ratifikálására. Ma Magyarországon rendszerszerű a családon belüli bántalmazás és szexuális bűncselekmény áldozatainak megalázása, hiszen az Orbán-kormányban a legkisebb politikai akarat sincs arra, hogy változtasson az áldozathibáztatás jogtalan és embertelen, de bevett szokásán. A ’nőügyekkel való nem foglalkozás’ itt emberi tragédiák tömegét eredményezi napi szinten. Kormányváltás esetén Magyarország ezen a területen is gyökeres változásra számíthat, amelyet az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával fogunk kezdeni” – tette hozzá Szanyi Tibor.

 

cikkfeltöltő: 
GB