Sugárzás szerint rangsorolták a mobilokat

Habár egy friss tanulmány szerint a mobiltelefonok rendszeres használta nem okoz rákot, ez nem gátolja meg a Német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatalt (Bundesamt für Strahlenschutz), hogy számon tartsa, a különböző készülékek milyen mértékű sugárzást bocsátanak ki.

A hivatal adatai alapján a legmagasabb értéket a kínai OnePlus 5T érte el, rögtön a nyomában a szintén kínai Huawei Mate 9-cel. Utóbbi gyártó termékei közül további öt készülék került be a legsugárzóbb készülékek tizenötös listájára, a harmadik helyen pedig a Nokia Lumia 630 áll. A listán a tizedik helyen találjuk az első Apple készüléket, az iPhone 7-et, és külön érdekesség, hogy az első tizenöt helyen egyetlen Samsung okostelefont sem találunk.

 The Phones Emitting the Most Radiation | Statista

Arról ugyan még egyáltalán nem alakult ki konszenzus, hogy a telefonok milyen hatással vannak az emberi szervezetre, de az tény, hogy minden mobiltelefon rádióhullámot bocsát ki. Ezek erősebbek, mint egy FM rádió „sugárzása”, de még mindig csak egymilliárd része a röntgensugárnak, vagy a nukleáris sugárzásnak, amely valóban módosítja a DNS-t és ezáltal rákot okoz.

A világon több helyen szabályozzák, mekkora sugárzást bocsáthatnak ki a mobilok: az Egyesült Államokban ez a szám 1,6 watt/kg (SAR-érték, ekkora rádiófrekvenciás energiát nyel el mobilozás közben a szervezet), míg Európában magasabb, 2 watt/kg. Utóbbi értéknek a fenti lista szereplői megfelelnek, viszont a OnePlus 5T és a Huawei Mate 9 az USA-ban engedélyezett értéket már meghaladják.

cikkfeltöltő: 
GB