Strandnyitás: befogadóképességük 50 százalékáig mehetnek be a vendégek a strandokra

(fotó: ittlakunk.hu)

Az újranyitó fővárosi strandokra a helyszínen is lehet belépőket váltani az online értékesítés mellett - írja a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. 

A korábbi, május 21-én tartott sajtótájékoztatón azt jelentették be, hogy a korlátozott befogadóképesség és az érintésmentes bejutás érdekében a strandbelépőket kizárólag online lehet megvásárolni. Az utóbbi napokban azonban a társaság felülbírálta a korábbi döntését.

Ehhez hozzájárult, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a strandfürdők egyidejű befogadóképességéről, és bár a strandok továbbra is korlátozott kapacitás mellett üzemelhetnek, az új irányelv megengedőbb, az egységek befogadóképességének 50 százalékáig bemehetnek a fürdővendégek - írják a közleményben. Továbbra is biztosítani kell a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet.

A BGYH Zrt. a látogatóknak továbbra is az online jegyvásárlást ajánlja, mivel ezzel garantált a fürdőbe való bejutás. Amennyiben a strand eléri maximális befogadóképességét, utána több vendéget már nem engednek be, de az online vásárolt jeggyel érkezők részére fenntartják a helyeket.

Az online jegyeket reggel 8 óráig lehet megvásárolni az adott napra. A pénztáraknál történő jegyvásárlás esetén is a bankkártyával történő fizetést szorgalmazzák, a fürdő területén pedig az elmúlt években már megszokott módon, továbbra is kizárólag készpénzmentes fizetés lehetséges.

PalatinusPaskál, Pesterzsébeti, Csillaghegyi és a Római strandok 2020. május 30-án, a Pünkösdfürdői strand pedig legkésőbb 2020. június 15-én nyitja meg kapuit.