Reagálás Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely vádaskodására

http://budapest.hu/Lapok/2019/reagalas-kunhalmi-agnes-es-karacsony-gergely-vadaskodasara.aspx

mmár másodszor lő bakot az ellenzék pár napon belül.

Először Karácsony úr reklamált „végre” budapesti klímastratégiát, nem törődve azzal, hogy ilyen nem csak készült, de a Fővárosi Közgyűlés már 2018 áprilisában határozatban el is fogadta.

Ma Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely poénkodott – már nem először – a jelenlegi ellenzék által 2010-ben romos állapotban itt hagyott, és a mostani kurzusban felújított M3-as metró klímaberendezésének hiányán. Mondva, hogy a „marháknál is kevesebbre becsüli a városvezetés az embereket”.

A poén egyéb gyengeségein kívül szeretnénk felhívni a politikus asszony és úr figyelmét, hogy az elvbarátaik által itt felejtett Alstom szerződéssel összefüggő perekben alig egy hete újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a városnak a jelenlegi vezetés. Ennek alapján a BKV már felvette a kapcsolatot speciális klímagyártó céggel, az M3-as szerelvények klimatizálása érdekében. A főpolgármester már jóval korábban is utalt erre a lehetőségre, ami most meg is valósítható.

 

Szűcs Somlyó Mária

kommunikációs igazgató

cikkfeltöltő: 
GB