Pecha Kucha Night Budapest vol. 54.

A 7. alkalommal megrendezésre kerülő Budapest100 idei helyszíne és témája a Rakpart. A világörökségi terület Budapest szerves része, turisták és helyi lakosok tízezreit vonzza minden évben. Reprezentatív, mégis mindennapi – városi életünk szerves része. Mit tudhatunk meg róla, amit eddig még nem? Mi történt vele eddig és mi lehet a jövője? Ezekre a kérdésekre keressük a választ építész, urbanista, történész és civil előadók segítségével. Gyere, gondolkodj velünk!

A Pecha Kucha olyan előadóest, amelyen fiatal tervezők, alkotók, művészek találkozhatnak, mutatkozhatnak be egymásnak és az érdeklődőknek. Az ötlet Tokióból indult világhódító útjára és ma már több mint kilencszáz városban tartanak locsi-fecsi esteket a finn Rovaniemitől egészen az amerikai Kansas City-ig. Az este folyamán többek között terítékre kerülnek majd építészeti, urbanisztikai projektek, technikai innovációk és kreatív ötletek, amelyek kicsivel jobbá, élhetőbbé és nem utolsó sorban érdekesebbé teszik környezetünket.

A szabály a szokásos: minden előadó 20 képet vetíthet egyenként 20 másodpercig. A pörgés és a remek hangulat garantált!

Az eseményen köszöntőt mond: Budapest Főváros Önkormányzata
Az eseményt megnyitja Kádár Bálint a Kortárs Építészeti Központ elnöke

PROGRAM
18:30 Kapunyitás
19:00 Köszöntők
19.20. I rész
szünet
20.20 II. rész

Érkezz időben, hogy legyen helyed!
A belépés ingyenes.

A Pecha Kucha estek magyarországi megvalósítója és a Budapest100 projektgazdája a KÉK- Contemporary Architecture Centre.

Időpont: 2017. április 19.

Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem C épület XI. előadóterem