A pávatánc nem nemzeti érdek

Ma még sokan emlékeznek a hidegháború évtizedeire, amikor a Szovjetunió kényszerű szövetségeseként ábrándoztunk arról, hogy egyszer majd hazánkban is a nyugat-európaihoz hasonló szabadság, demokrácia és jogállam lesz, hogy életszínvonalunk az ottanihoz fog közelíteni. A rendszerváltozásnak köszönhetjük, hogy megnyílt számunkra az Európai Unióba vezető út. A csatlakozást megelőző népszavazáson kapott 82 százalékos támogatás azt jelezte, hogy hazánk lakóinak döntő többsége egyetértett e szándékkal. Megértették, hogy egy tízmilliós ország számára létfontosságú egy több mint ötszáz milliós közösséghez tartozni.

2010 tavaszától az Orbán-kormány kétharmados parlamenti többsége nem csupán a hazai viszonyokban hozott a nagy többség számára kedvezőtlen változásokat, de a külpolitikában is. Orbán hivatalba lépése óta a Nyugat hanyatlásáról és a Keleti Nyitás állítólagos előnyeiről beszél. Megnyilatkozásaiban az illiberális államok - Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán és Kazahsztán - méltatása került előtérbe. Indokolatlanul szorossá váltak a magyar-orosz kapcsolatok, Putyin lett a leggyakoribb külföldi vendég hazánkban. Ugyanakkor a magyar kormányfő és miniszterei folyamatosan bírálják és hamis vádakkal illetik az Európai Uniót, ő maga pár éve egyenesen „szabadságharcot” hirdetett a szerinte Magyarországot gyarmatosítani akaró uniós intézményekkel szemben.

Orbán Viktor 2015-től a menekültváltságot is az Európai Unió ellen vívott harc terepévé tette. A helyi háborúk, a terrorizmus, a kegyetlen diktatúrák elől menekülőket azonosította a csupán jobb életfeltételeket kereső bevándorlókkal, sőt még a terroristákkal is. Uralmának, személyes hatalmának megszilárdítása és tartósítása érdekében hazug kommunikációval, óriásplakát és médiakampánnyal keltett félelmet és gyűlöletet az egységesen „migránsnak” nevezett, hazánkba belépni akarókkal szemben. Egyúttal a kerítés felépítésével Magyarország, sőt a keresztény Európa védelmezőjének tüntette fel magát. Ráadásul az Európai Unió késedelmes és bizonytalan reagálásait kihasználva, a közös fellépést elvetve, sőt akadályozva, a „nemzeti”, azaz országonkénti lépéseket szorgalmazó megoldások mellett érvelve a válság súlyosbodását idézte elő.

Az Európai Unió egyik alapelve a tagállamok közötti szolidaritás. Ez vezérelte az Európai Bizottságot is, amikor a tengerparti határuk miatt a legnagyobb nyomásnak kitett Görögország és Olaszország terheinek csökkentése érdekében javaslatot tett a menekültek egy részének áttelepítésére. A terhek méltányos elosztását Orbán megtévesztően „kényszerbetelepítésnek” minősítette és ennek veszélyeit messze eltúlozta. Elutasította a kvótarendszerben Magyarországra kirótt 1294, nemzetközi védelemre valóban jogosult menekült belépését. Ugyanakkor kormánya ösztönözte több mint húszezer - többségükben szintén muzulmán - „letelepedési kötvényt” vásárló személy lényegében alapos nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül történő belépését.

A kötelező kvótákat néhány más uniós tagállam is kifogásolta, de egyikük sem próbálta azt a magyar és a szlovák kormányhoz hasonlóan jogi eszközökkel megakadályozni. Az Európai Bírósághoz benyújtott magyar-szlovák kereset részben téves, részben hamis érvekkel a kvótákról szóló tanácsi döntés elutasítását kérte. A bíróság azonban a magyar-szlovák keresetet utasította el.

(...)

A teljes cikk itt olvasható: http://nepszava.hu/cikk/1140168-a-pavatanc-nem-nemzeti-erdek?fb_action_i...

cikkfeltöltő: 
GB