Megújul az 500 forintos bankjegy is: jövőre fizethetünk majd vele

 Bruzák Noémi – MTI)

Az új ötszázas (fotó: Bruzák Noémi – MTI)

Az 500 forintos megújításával hamarosan lezárul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben megkezdett bankjegycsere programja.

Az új bankjegyek kibocsátása ezúttal is két lépcsőben történik meg, először a kibocsátási rendelet kihirdetésével 2018. július 4-től törvényes fizetőeszközzé válik a megújított 500 forintos bankjegy, majd ezt követően kezdődik meg a készpénzforgalom szereplőinek felkészítése az új 500 forintosok forgalomba kerülésére. A felkészülési időszak lezárását követően, 2019. február 1-jétől lehet fizetni majd az új 500 forintos címlettel.

A most használatos 500 forintos bankjegyekkel 2019. október 31-ig lehet majd fizetni, ezt követően az MNB bevonja. A régi 500-as bankjegyet a bankok és a posta a bevonástól még 3, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli újra.

Az MNB jelezte: a forgalomban lévő bankjegyek 83 százalékát már lecserélték. A fennmaradó részt a még forgalomban lévő 10 ezer forintosok, a szintén már lecserélt, de még forgalomban lévő 1000 forintosok és a most cserére szánt 500 forintosok teszik ki. A március óta forgalomba került ezer forintosok 68 százalékát már lecserélték, idén novembertől a régi ezresekkel a kereskedelmi forgalomban már nem lehet fizetni. A régi 10 ezer forintosok bevonását 2019. második negyedévében hajtják végre.