Még biztos nem indul újra Bige gyára

https://nepszava.hu/3042705_meg-biztos-nem-indul-ujra-bige-gyara

Akár hónapokat is igénybe vehet, amíg megszületik Bige László szolnoki kénsavgyárának hatósági bezáratása ügyében az első, köztes, az újraindulás feltételéül támasztott, jogerős döntés.

A korábbi értesülésekkel szemben mégsem várható, hogy a héten újraindul Bige László nagyvállalkozó hatósági vizsgálatok kereszttüzébe került szolnoki kénsavgyára – tudta meg lapunk. A Bige Holdingnál ugyanis egyelőre azt várják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (JNSZ MKI) fellebbez-e a Debreceni Törvényszék múlt heti, köztes döntése ellen. Ebben a közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes kérésére hatálytalanította a katasztrófavédők múlt hónap végi, a veszélyes üzemnek minősülő tevékenységet megtiltó határozatának azonnali végrehajtását. Ugyanakkor a katasztrófavédelem most ez ellen is fellebbezhet, mégpedig a Fővárosi Törvényszéken. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál mindenesetre megkeresésünkre nem árulták el, élnek-e a lehetőséggel. Szakértők szerint ezt körülbelül e hét végéig kezdeményezhetik. Tegnap estig ugyanakkor nem érkezett az ügyben fellebbezés - tudtuk meg a Debreceni Törvényszék szóvivőjétől, Dobó Dénestől. Amíg viszont ez nem dől el, ismereteink szerint a gyárban várnak az újraindulással.  A hét elején az újraindításról elterjedt hírek okoztak is némi zavart üzletfeleik körében, hisz vevőik várják az árukat. A késztermékek kiszállítását ugyanakkor a katasztrófavédők külön engedélyezték. Az is kérdés, hogy ha a JNSZ MKI az utolsó pillanatban mégis a fellebbezés mellett dönt, mikor hozhat erről döntést a Fővárosi Törvényszék, különös tekintettel a most kezdődő nyári szünetre. A Debreceni Törvényszéken mindenesetre csak ennek elbírálása után folytatódhatna az eredeti eljárás. Ebben azt vizsgálnák, hogy a katasztrófavédők jogszerűen tiltották-e be a gyártást.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a JNSZ MKI egy másik akta keretében rendelkezett a kénsavgyár felfüggesztéséről is. A Bige Holding ezt is megtámadta. A szóvivő várakozásai szerint a debreceni bíróság köztes végzésként először itt is az azonnali végrehajtás tárgyában dönthet, ami ellen szintén fellebbezhetne az alperesként megtámadott hatóság. Szakértők szerint igen fura helyzetet teremtene, ha a tanács az előző eljárással szemben ezt a katasztrófavédelmi iratot éppenséggel azonnal végrehajthatónak ítélné. Annál is inkább, mert a két eljárást idővel bizonyára összevonják. Dobó Dénes szerint a két ügyben náluk legkorábban szeptemberben születhet ítélet. Ezek ellen ugyanakkor szintén benyújtható fellebbezés.

Bige László

Bige László

Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

Ismereteink szerint a gyárban is úgy tarthatják: az újraindítással meg kellene várni a végzés jogerőre emelkedését. Ezt erősíti a JNSZ MKI lapunknak írt válasza is, miszerint „a termelés újrakezdésére a bírósági döntés jogerőre emelkedését követően van lehetőség”. Amúgy még vizsgálják a végzését. Ebből a szempontból tiszta állapot tehát - már ha a szándékaikat egyelőre titkoló katasztrófavédők nem épp az utolsó napra időzítik a fellebbezést - legkorábban a jövő hét elején állhat elő. Mindazonáltal a bírósági szünet miatt az sem kizárt, hogy eme köztes döntésről is csak szeptemberben születik jogerős ítélet. Faramuci helyzetet teremt az is, hogy miközben a gyár már kijavította a hatóság által kifogásolt hibákat, ezt csak működés, vagyis veszélyes üzem közben tudná bemutatni.

Kérdés, ebben a helyzetben mit lép Bige László, aki első mérgében lapunknak egy hónapja még azt nyilatkozta, a hatósági kellemetlenkedéseket látva azonnal bezárja a gyárat. Később viszont a közigazgatási per néhány napos lezárultában bízva az eljárás végéig türelmet hirdetett. A nagyvállalkozó akkor lapunknak úgy vélte: egyesek hatósági segédlettel, ingyen kívánják vagyonát megszerezni, amit igyekszik megakadályozni. (Az ország topvállalkozói között számon tartott Bige László legnagyobb vagyoneleme a pétfürdői, műtrágyát előállító Nitrogénművek.) A hatósági akciók mögött sokan régi üzleti ellenlábasát, a kurzusközeli Csányi Sándort vélik felfedezni. Kétségtelen: a katasztrófavédelem és a - Bige László kapcsán szintén eljárásokat folytató – rendőrség felett belügyminiszterként az OTP-vezér egykori üzleti partnere, Pintér Sándor áll. A Bige Holdingnál friss értesüléseinket nem kívánták kommentálni. Utaltak korábbi közleményükre, miszerint a jövőben is teljes mértékben a törvények, illetve a hatósági és bírósági döntések szerint járnak el.

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Már az első nap többen letöltötték és beadták az ellenzéki előválasztáshoz szükséges regisztrációhoz kitöltendő nyilatkozatokat.
2021.július 27.
Július 26-ától lehet hivatalosan bejelentkezni jelöltnek az ellenzéki előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik elnöke ezt már meg is tette – írja a politikus Facebook-oldalán.
2021.július 26.
A DK miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányt alakít, ha megnyeri az előválasztást.
2021.július 23.
Megküldjük az előválasztás forgatókönyvét és kérjük jelezzen vissza ha a forgatókönyv szerinti ajánló aláírásgyüjtésben segitségünkre tud lenni az alábbi e-mail (bp11@dkp.hu) szíveskedjen jelezni.
2021.július 14.
Mindenkit új feladatok elé állított a pandémia, és nem mindenki volt erre felkészülve – mondta az adatvédelmi problémákról Péterfalvi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta a véleményét a pedofilellenes törvényről, a civilszervezetek adományozásáról és arról is, miért nem vizsgálta még a hatóság az internetes sütiket.
2021.július 9.
Kovács Gergő szerint a jelenlegi színvonalat ők is tudnák hozni, ráadásul még viccesebbek is lennének.
2021.július 8.
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei levélben fordultak az Európai Unió tagállamainak vezetőihez, hogy Magyarország az EU tagja maradjon 2022 után is. Az üzenet:
2021.július 2.
Karácsony Gergely interjút adott a német Bildnek, és azt mondta, „Orbán Magyarországa Kína és Oroszország kapuja az EU-ba”
2021.június 30.
Nem kérnek a magyar adófizetőknek több százmilliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását is leállítják, tájékoztatták közös levélben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.
2021.június 23.