Márki-Zay Péter: a kormányzat az életünkkel játszik

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.

https://nepszava.hu/3140469_marki-zay-peter-a-kormanyzat-az-eletunkkel-j...

Ha Cser-Palkovics András hajlandó nyílt vitát folytatni, én eljövök beszélgetni - jelentette ki Márki-Zay Péter egy székesfehérvári utcafórumon, ahol az ellenzéki előválasztás Fejér megyei nyertesei is jelen voltak. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben, ugyanakkor minden becsületes, bátor fideszesnek jár a taps. Ezzel Székesfehérvár polgármesterére utalt, akiről – mint mondta – elismeri, hogy nem a saját meggazdagodásáért dolgozik. Szóvá tette ugyanakkor, hogy a fideszben nem ez a jellemző. Márki-Zay Péter az eseményen Orbán Viktornak is üzent, amikor felidézte: globális szinten a magyar kormányfő utolsó helyen végzett a járványkezelésben, hiszen lakosságarányosan hazánkban haltak meg a legtöbben Covid-ban. Kijelentette,

gyakorlatilag az életünket is kockára teszi a kormányzat.

Hozzátette, nem csak az egészségügyet, de az oktatást tekintve is rosszul állunk: gyakorlatilag nincs már, aki tanítson. (Arról, hogy vannak iskolák, ahol karácsony után már tanító nélkül maradnak a gyerekek, itt írtunk.) Márki-Zay Péter előtt felszólaltak Fejér megye ellenzéki jelöltjei is. Márton Roland, az MSZP székesfehérvári elnöke elmondta, a helyi közéletben meglátszik, hogy Márki-Zay egy hónapon belül már másodjára látogatott a városba, ugyanis soha nem látott gyűlöletcunami indult ellenük. Leszögezte ugyanakkor, hogy továbbra is elkötelezettek a közszolgáltatások fejlesztése és az önkormányzati diagnosztikai központ megvalósítása mellett. Fazakas Attila, Fejér megye 2. számú választókerületének jobbikos győztese járható, közlekedhető Székesfehérvárt, valamint büszke, szabad és igazságos Magyarországot szeretne. Kitért arra is, hogy bár megérti Márki-Zay tiszteletét Cser-Palkovics iránt, de sokminden olyan dolog történik helyben, amiről ő nem tud.

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.