A Kúria igazat adott Polt Péternek, nem kellett volna a pesti bíróknak a saját függetlenségükre rákérdezniük

Információink szerint a Kúria kedden úgy döntött, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) helytelenül járt el, amikor az EU bíróságától megkérdezték, hogy a magyar igazságszolgáltatás független-e. Egy svéd állampolgár elleni perrel kezdődött

https://444.hu/2019/09/10/a-kuria-igazat-adott-polt-peternek-nem-kellett-volna-a-pesti-biroknak-a-sajat-fuggetlensegukre-rakerdezniuk

A történet egy önmagán mostanra jóval túlmutató üggyel kezdődött. Egy svéd (tehát EU-s állampolgár) ellen lőszerrel való visszaélés vádjával indult eljárás, és az illető ügyét a PKKB tárgyalta. 

A svéd vádlott védője jelezte, hogy szerinte meg kellene kérdezni az EU bíróságát, hogy a magyar bíróság egyáltalán alkalmas-e, hogy ítéletet hozzon egy svéd felett. Elvben az EU-n belül ez teljesen természetes volna, csakhogy a magyar bíróság függetlensége meglehetősen vitatott, és emiatt előfordulhatna, hogy az ítélet után a svéd vádlott valamilyen nemzetközi fórumon kérjen jogorvoslatot. 

Lengyelország esetében például EU-s eljárások folynak az ottani bíróságok politikai befolyásolása miatt, és ezért előfordult már, hogy egy ír bíróság például nem adott ki egy gyanúsítottat Lengyelországnak, mondván ott nincs biztosítva a tisztességes eljárás lehetősége.

Általában a magyar igazságszolgáltatás függetlensége lett a kérdés 

A svéd védő kérésének eleget tett Vasvári Csaba bíró, felfüggesztette a büntetőügyet, és megkérdezte az EU luxemburgi bíróságát, hogy szerintük a magyar igazságszolgáltatás függetlensége megfelel-e az EU-s normáknak. 

Olyanokat kérdezett, mint például rendben van-e, hogy Handó Tünde pályázat nélkül nevez ki bírákat, vagy hogy a bírók javadalmazási rendszerében a jutalmak növekvő szerepe csorbíthatja-e a függetlenségüket. 

A PKKB segítségkérése az EU-tól az egyik csatája annak a hosszú idő tartó háborúnak, amit a bírák függetlenséget követelő része vív az Országos Bírói Hivatal elnökével, Handó Tündével. Erről a konfliktusról Erdélyi Péter számos cikkben számolt be az utóbbi időben. 

Polt Péter beavatkozott, és a Kúria neki adott igazat

Az ügyészség azonban közbelépett, azon az alapon, hogy a svéd vádlott elleni perben a vád képviselőjeként maguk is érintett voltak. 

Polt Péter legfőbb ügyész a Kúriánál támadta meg a svéd vádlott ügyének felfüggesztését, mert álláspontja szerint ebben az esetben a PKKB-nek nem lett volna joga a luxemburgi testülethez fordulni, mert csak az EU-s jog értelmezésében, vagy a magyar és az EU-s jog közti feszültség esetén tehették volna meg ezt.

Kedden a Kúria igazat adott Polték álláspontjának.

    cikkfeltöltő: 
    GB