Képzőművész könyvkiadó – Sok portré Kocsis András Sándortól és egy róla

http://www.konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/folyoirat/kepzomuve...

 

 

Három szobra áll köztéren: a Fővárosi Nagycirkuszban Rodolfóé, a történész, kritikus, publicista Fejtő Ferencé a Szent-István parkban, a műfordító-szerkesztő Ördögh Szilveszteré ugyancsak a XIII. kerületben, a Népfürdő utca 15. számú lakóház szomszédságában, egy szép parkban. Most van öntődében a negyedik, egy kétszeres életnagyságú portré Omár Khajjám perzsa tudós költőről, a Rubáiját szerzőjéről. Mindnek Kocsis András Sándor az alkotója, de azt, hogy művész, nem engedi kiírni a neve mellé.
„Tudom, hogy hol van a helyem” – mondja szerényen többször is a beszélgetés során, holott annál nagyobb elismerés nem kell képzőművészeti alkotónak, mint hogy Varga Imre szobrászművész hajlandó volt modellt ülni neki, valamint biztatta: „Ne hallgass senkire, ne hagyd, hogy eltérítsenek, menj tovább a magad útján.”
Az a dolog különlegessége, hogy Kocsis András Sándor a Kossuth Könyvkiadó igazgatója, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Ez utóbbi minőségében nemrégiben Kínában járt, az ottani könyvkiállításon képviselte az országot, és több szerződés mellett – a vendéglátók vevők voltak például a Corvinákat bemutató kötetre – egy okostollal tért haza, amely a nyelvoktatásban remekül használható, tanít, helyes kiejtésre szoktat, feladatot ad, kikérdez és vizsgáztat is.
A Színek és formák című kiállítást, amely szeptember 7-én az Örkény István Könyvesboltban nyílt meg és október 14-éig látogatható, nem könyvszakmai hírnevének köszönheti. Az általa készített festményekből, szobrokból, kisplasztikákból a bolt galériáján kialakított irodalmi arcképcsarnok XX-XXI. századi költőket és írókat tömörít egy társaságba, olyanokat, akik a valóságban talán nem is találkoztak. Többeké között ott van Esterházy Péter, Heller Ágnes, József Attila, Juhász Ferenc, Kós Károly, Kertész Imre, Márai Sándor arcmása festményen vagy bronzban, valamint Ungvári Tamásé, aki személyesen nyitotta meg a kiállítást.
Autodidaktaként érte el Kocsis András Sándor, amit a hivatásos művészek is ritkán: egyként dolgozik olajjal és agyaggal, hogy ez utóbbiból a legtöbb esetben bronzszobor készülhessen.
„Hivatalosan egy percet sem tanultam se rajzolni, se festeni, se plasztikát készíteni – vezeti be a visszaemlékezést. – Úgy tizenegy éves koromban kezdődött ez a szenvedély, és első menetben tizennyolc-tizenkilenc éves koromig tartott. Gyúrtam az agyagot, próbáltam a márványt ütögetni vésővel, rajzolni és festegetni. A Stromfeld Aurél Általános Iskola 7. c osztályos diákjaként egy hamis mozaikkal, Vincent van Gogh Tanguy apójának egy változatával díjat is nyertem. Fakeretben gipszes homokot öntöttem ki, azt kivéstem, mintha mozaik lenne, majd kifestettem. Később elkészítettem édesapám portréját. Kicsit suta, szinte nincs nyaka, de alapjában a mai napig vállalható. Azóta kiöntettem bronzból. Szinte hétre pontosan tudom, hogy mikor dolgoztam rajta. Ugyanis spórolni akartam az agyaggal, ezért újságpapírgombócokra dolgoztam rá a formát. Évtizedek múltán a nyakrésznél megbontottam, és csipesszel kiszedegettem a papírt. Az egyik Esti Hírlap-fecnin ott állt a dátum: 1971. Tizenhét éves voltam.”
A Képzőművészeti Főiskolán szeretett volna továbbtanulni, de mivel a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban végzett, ahol teljesen eltért a tanmenet az átlag középiskoláétól, semmi esélye nem volt rá, hogy fölvegyék. „Ahhoz, hogy így bekerüljek, leonardói képességek kellette volna – jegyzi meg ironikusan. – Eltemettem magamban ezt a vágyat, és csak évtizedekkel később támadt fel újra. Schéner Mihály ébresztette fel bennem, akivel közel laktunk egymáshoz, és jóban voltunk. 2002-ben készítettem el a portréját.”
Az azóta eltelt tizenöt évben számos szeretett és tisztelt barátját ajándékozta meg kerek születésnapjukon egy-egy ábrázolásukkal. Ilyenkor fotó alapján dolgozik, hogy maradéktalan legyen a meglepetés. Más alkotásai, mint például a köztériek, felkérésre készültek, csakúgy, mint az irodalmi díjként szolgáló kisplasztikák. Készített ilyent a Költők Világkongresszusára, de a Babits Mihály, Fejtő Ferenc és Ördögh Szilveszter nevét viselő elismerést kiérdemlők is az ő munkáját birtokolhatják tárgyi jutalom gyanánt.
Arra a legbüszkébb, hogy amikor hét éve merészen azzal kereste fel Varga Imrét, hogy megmintázná az alakját, a Kossuth-díjas szobrász barátságuk ellenére először elkomorult, majd referenciamunkát kért tőle, de ezeket meglátva így szólt: „Egyeztessünk időpontot.” Az pedig már különleges bónusz, hogy a szobrász unokája azt hitte a kész portréról, hogy azt maga Varga Imre készítette.
„Miközben mintáztam őt, természetesen beszélgettünk, például arról is kérdeztem, hogy a német és a francia mellett miért tanult meg angolul is. Erre megfordította a széket, lovagló ülésbe helyezkedett, és félórán át Shakespeare-szonetteket szavalt angolul – szolgál adalékkal Varga Imre személyiségrajzához. – Elmondta, hogy tizennyolc évesen elhatározta, saját kedvtelésére lefordít száz Shakespeare-szonettet. Emiatt tanult meg angolul.”
„Intenzív életet élek, de nem szeretem a homloktörölgető menedzsereket, akik azt hiszik, rajtuk kívül csak a világ teremtője dolgozott többet – válaszolja a kérdésre, hogy két komoly könyvszakmai vezetői posztja mellett mikor jut ideje képzőművészeti ténykedésre. – Egyértelműen kedvtelésből alkotok, ez az örömöm. Gyönyörűséges relaxációs időszak. Amikor szobrot csinálok vagy festek, elvonulok a garázsként már régóta nem funkcionáló házrészbe. Pipázgatva, egy pohár Merlot mellett dolgozom, közben szól a zene, és elveszik az idő. Sokszor észre sem veszem, hogy már éjfél van. Valamilyen belső tűz ég ilyenkor bennem. Ha bekattan egy ötlet, addig nem hagy nyugton, amíg meg nem valósítom.”

Mátraházi Zsuzsa
Műtárgy fotó: Gergely Bea

 

AZ OLVASÁS ÉJSZAKÁJA, 2017. SZEPTEMBER 16.
A KOSSUTH KIADÓ PROGRAMJA
Örkény Könyvesbolt, Cultiris Galéria
(Budapest XIII., Szent István krt. 26.)
Színek és formák – Irodalmi arcképcsarnok 
Kocsis András Sándor kiállítása az emeleten, a Cultiris Galériában

 

Három szobra áll köztéren: a Fővárosi Nagycirkuszban Rodolfóé, a történész, kritikus, publicista Fejtő Ferencé a Szent-István parkban, a műfordító-szerkesztő Ördögh Szilveszteré ugyancsak a XIII. kerületben, a Népfürdő utca 15. számú lakóház szomszédságában, egy szép parkban. Most van öntődében a negyedik, egy kétszeres életnagyságú portré Omár Khajjám perzsa tudós költőről, aRubáiját szerzőjéről. Mindnek Kocsis András Sándor az alkotója, de azt, hogy művész, nem engedi kiírni a neve mellé.

„Tudom, hogy hol van a helyem” – mondja szerényen többször is a beszélgetés során, holott annál nagyobb elismerés nem kell képzőművészeti alkotónak, mint hogy Varga Imre szobrászművész hajlandó volt modellt ülni neki, valamint biztatta: „Ne hallgass senkire, ne hagyd, hogy eltérítsenek, menj tovább a magad útján.”

Az a dolog különlegessége, hogy Kocsis András Sándor a Kossuth Könyvkiadó igazgatója, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Ez utóbbi minőségében nemrégiben Kínában járt, az ottani könyvkiállításon képviselte az országot, és több szerződés mellett – a vendéglátók vevők voltak például a Corvinákat bemutató kötetre – egy okostollal tért haza, amely a nyelvoktatásban remekül használható, tanít, helyes kiejtésre szoktat, feladatot ad, kikérdez és vizsgáztat is.

A Színek és formák című kiállítást, amely szeptember 7-én az Örkény István Könyvesboltban nyílt meg és október 14-éig látogatható, nem könyvszakmai hírnevének köszönheti. Az általa készített festményekből, szobrokból, kisplasztikákból a bolt galériáján kialakított irodalmi arcképcsarnok XX-XXI. századi költőket és írókat tömörít egy társaságba, olyanokat, akik a valóságban talán nem is találkoztak. Többeké között ott van Esterházy Péter, Heller Ágnes, József Attila, Juhász Ferenc, Kós Károly, Kertész Imre, Márai Sándor arcmása festményen vagy bronzban, valamint Ungvári Tamásé, aki személyesen nyitotta meg a kiállítást.

Autodidaktaként érte el Kocsis András Sándor, amit a hivatásos művészek is ritkán: egyként dolgozik olajjal és agyaggal, hogy ez utóbbiból a legtöbb esetben bronzszobor készülhessen.

„Hivatalosan egy percet sem tanultam se rajzolni, se festeni, se plasztikát készíteni – vezeti be a visszaemlékezést. – Úgy tizenegy éves koromban kezdődött ez a szenvedély, és első menetben tizennyolc-tizenkilenc éves koromig tartott. Gyúrtam az agyagot, próbáltam a márványt ütögetni vésővel, rajzolni és festegetni. A Stromfeld Aurél Általános Iskola 7. c osztályos diákjaként egy hamis mozaikkal, Vincent van Gogh Tanguy apójának egy változatával díjat is nyertem. Fakeretben gipszes homokot öntöttem ki, azt kivéstem, mintha mozaik lenne, majd kifestettem. Később elkészítettem édesapám portréját. Kicsit suta, szinte nincs nyaka, de alapjában a mai napig vállalható. Azóta kiöntettem bronzból. Szinte hétre pontosan tudom, hogy mikor dolgoztam rajta. Ugyanis spórolni akartam az agyaggal, ezért újságpapírgombócokra dolgoztam rá a formát. Évtizedek múltán a nyakrésznél megbontottam, és csipesszel kiszedegettem a papírt. Az egyik Esti Hírlap-fecnin ott állt a dátum: 1971. Tizenhét éves voltam.”

A Képzőművészeti Főiskolán szeretett volna továbbtanulni, de mivel a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban végzett, ahol teljesen eltért a tanmenet az átlag középiskoláétól, semmi esélye nem volt rá, hogy fölvegyék. „Ahhoz, hogy így bekerüljek, leonardói képességek kellette volna – jegyzi meg ironikusan. – Eltemettem magamban ezt a vágyat, és csak évtizedekkel később támadt fel újra. Schéner Mihály ébresztette fel bennem, akivel közel laktunk egymáshoz, és jóban voltunk. 2002-ben készítettem el a portréját.”

Az azóta eltelt tizenöt évben számos szeretett és tisztelt barátját ajándékozta meg kerek születésnapjukon egy-egy ábrázolásukkal. Ilyenkor fotó alapján dolgozik, hogy maradéktalan legyen a meglepetés. Más alkotásai, mint például a köztériek, felkérésre készültek, csakúgy, mint az irodalmi díjként szolgáló kisplasztikák. Készített ilyent a Költők Világkongresszusára, de a Babits Mihály, Fejtő Ferenc és Ördögh Szilveszter nevét viselő elismerést kiérdemlők is az ő munkáját birtokolhatják tárgyi jutalom gyanánt.

Arra a legbüszkébb, hogy amikor hét éve merészen azzal kereste fel Varga Imrét, hogy megmintázná az alakját, a Kossuth-díjas szobrász barátságuk ellenére először elkomorult, majd referenciamunkát kért tőle, de ezeket meglátva így szólt: „Egyeztessünk időpontot.” Az pedig már különleges bónusz, hogy a szobrász unokája azt hitte a kész portréról, hogy azt maga Varga Imre készítette.

„Miközben mintáztam őt, természetesen beszélgettünk, például arról is kérdeztem, hogy a német és a francia mellett miért tanult meg angolul is. Erre megfordította a széket, lovagló ülésbe helyezkedett, és félórán át Shakespeare-szonetteket szavalt angolul – szolgál adalékkal Varga Imre személyiségrajzához. – Elmondta, hogy tizennyolc évesen elhatározta, saját kedvtelésére lefordít száz Shakespeare-szonettet. Emiatt tanult meg angolul.”

„Intenzív életet élek, de nem szeretem a homloktörölgető menedzsereket, akik azt hiszik, rajtuk kívül csak a világ teremtője dolgozott többet – válaszolja a kérdésre, hogy két komoly könyvszakmai vezetői posztja mellett mikor jut ideje képzőművészeti ténykedésre. – Egyértelműen kedvtelésből alkotok, ez az örömöm. Gyönyörűséges relaxációs időszak. Amikor szobrot csinálok vagy festek, elvonulok a garázsként már régóta nem funkcionáló házrészbe. Pipázgatva, egy pohár Merlot mellett dolgozom, közben szól a zene, és elveszik az idő. Sokszor észre sem veszem, hogy már éjfél van. Valamilyen belső tűz ég ilyenkor bennem. Ha bekattan egy ötlet, addig nem hagy nyugton, amíg meg nem valósítom.”

Mátraházi Zsuzsa

AZ OLVASÁS ÉJSZAKÁJA, 2017. SZEPTEMBER 16.
A KOSSUTH KIADÓ PROGRAMJA
Örkény Könyvesbolt, Cultiris Galéria
(Budapest XIII., Szent István krt. 26.)

Színek és formák – Irodalmi arcképcsarnok
Kocsis András Sándor kiállítása az emeleten, a Cultiris Galériában

 

Forrás: Könyvhét online

cikkfeltöltő: 
GB