Jön az olvasás éjszakája, újlipótvárosi programokkal

Szeptember 28-án rendezik meg az olvasás éjszakáját budapesti és vidéki könyvesboltokban, melynek célja az olvasás népszerűsítése, valamint az, hogy a könyves kultúrát és az olvasást valódi örömforrásként mutassa be.

A 13. kerületi - újlipótvárosi - Örkény István Könyvesbolt (Szent István körút 26.) is részese a különleges éjszakának.

A tartalom a hirdetés után folytatódik

Az alábbi programokkal várnak:

  • 16 óra

Kicsi Mimi iskolás lesz
Az Olvasás éjszakája alkalmából a kisebbek egy mesét hallgathatnak meg a szerző, Tamás Zsuzsa előadásában a Kicsi Mimi-sorozat legújabb részéből, a Kicsi Mimi iskolás lesz című kötetből.
 

  • 17 óra

Utak az erdőben – a hajléktalanság arcai
Kovács Vera szociálpolitikus, az Utcáról Lakásba! Egyesület elnökségi és alapítótagja Utak az erdőben című könyve 22 hajléktalan emberrel készült interjú alapján írt szociográfia. A kötetben olyan életutak, elbeszélések olvashatók, amelyek megmutatják, hogy kik a hajléktalanság veszélyeztetettjei, milyen sorsok vezethetnek el a fővárost környező erdőkbe, ahol a leghidegebb téli éjszakákon is több ezren alszanak. A könyv másik célja, hogy a "hajléktalan" szó legyen az, ami: jelző, nem pedig főnév. Mert a hajléktalan emberek is emberek. A rendkívül aktuális témáról Kassai Zsigmond, a kötet szerkesztője beszélget a szerzővel és meghívott vendégeivel, Bende Annával az Utcáról Lakásba! Egyesület elnökségi és alapítótagjával és Molnár Péternével, a könyv egyik interjúalanyával.
 

  • 18 óra

Könyvpremier
Odze György A bejrúti rejtély, 1975 – Igaz történet alapján című új könyvét Somogyi-Tóth Gábor, a Légiközekedés Kulturális Központ ügyvezető igazgatója mutatja be a szerző közreműködésével.

1975. szeptember 31-án hajnalban Bejrút közelében szerencsétlenség érte a HA-LCI jelzésű magyar polgári utasszállító repülőgépet.  Ötven utas és tízfőnyi személyzet veszítette életét. Az okok a mai napig kiderítetlenek és feltáratlanok, ezeket sem szakmai, sem politikai intézmények nem végezték el. Számos elmélet és legenda látott született, akadtak, akik állították, hogy sokat tudnak, voltak, akik azt mondták, mindent tudnak, de nem mondják el. Nagyot változott a világ, a balesetek vizsgálatában nagyobb a tapasztalat, fejlődött a felismerési és azonosítási technika is. Úgy gondoltam, most jött el az idő, hogy összefoglaljam mindazt, amit megtudtam. Igyekeztem sokoldalúan feltárni a történéseket. Ez a könyv az én változatom a rejtély tisztázására. (A szerző)
 

  • 19 óra

Müller Péter: A Nő. Naptárkönyv 2020

Titkot mondok: azt, hogy mi történik veled, jó esetben csak tíz év múlva érted meg. Addig csak napról-napra vándorolsz, nem tudod, hogy miért. És tíz év múlva, vagy életed végén, esetleg már a felnőtt gyermekeid kezében ragyogni kezd még egy olyan mondat is, hogy „Cukrot, lisztet venni!”Nincsenek elhanyagolható mozzanatok. Írjunk hát, együtt. Ez olyan, mint a tánc. Én vezetlek. Egyedülálló műfajú kötet. Határidőnapló a 2020-as évre, melyet hónapról hónapra és hétről hétre Müller Péter bölcs, felemelő, olykor megrendítő gondolatai, tanácsai kísérnek. Müller Péter közreműködésével mutatjuk be a különleges lézertechnikával és exkluzív borítóval készült kötetet, amelyet a szerző dedikál is.
 

  • 20 óra

Zenés könyvbemutató. 

Vattacukorízű Hollywood helyett keserédes vadkelet. Amott a hősök kutyákkal szaladnak önfeledten az óceánparton, Barlog Károly E/ című új novelláskötetében a beteljesületlen vágy húzza-cibálja őket a Vajdaság–Budapest–Balaton bűvös deltájában. Soundtrack-próza, mondja a könyv alcíme, és az ilyen szövegekhez bizony zene is dukál: ugyanolyan karcos, akár a szövegek. Nem véletlen tehát, hogy a budapesti Belső Parancs és a Külső Kényszerek zenekar – amelynek Barlog Károly maga is tagja – zenéje fűszerezi meg ezt a könyvbemutatót.
A beszélgetést moderálja: Kassai Zsigmond, a Noran Libro Kiadó szerkesztője
Zenél a Belső Parancs és a Külső Kényszerek, amelynek tagjai: Toroczkay András (ének, gitár), Toroczkay Balázs (gitár), Vadász László (basszusgitár), Barlog Károly (billentyű, vokál), Kovács Ildikó (dob).
 

  • 21 óra

A magyarock
Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János A magyarock története1 60–70-es évek kötete átdolgozott, bővített kiadásának zenés bemutatója Jávorszky Béla Szilárd vezetésével és meghívott vendégek közreműködésével.
 
Bowie és barátai
Császár Dorka festőművész kiállítása az emeleten, a Cultiris Galériában
Szenvedélyesen szeretem a fát, a természetes anyagokat, az építészetet, belsőépítészetet, művészettörténetet és természetesen a festészetet. Festéssel csak 2009-ben kezdtem el foglalkozni. Addig lekötött a mérnöki tevékenység, a diploma, majd a karrier. Most ez kapcsol ki a munka mellett, ebben tudok igazán kiteljesedni.Gyere és tekintsd meg miket alkotok! Császár Dorka

A programokról részletesen olvashattok a rendezvény oldalán.