József Attila Művészeti Napok

Április 11-én, kedden 10.00 órakor, A magyar költészet napján, a költő szobrának megkoszorúzásával a róla elnevezett XIII. kerületi téren, kezdetét veszi a 2017. évi József Attila Művészeti Napok.

Április 11-én, kedden 14.00 órától "Minden rendű emberi dolgokhoz" című zenés, képes versszínházi előadás, a Költészet Napja tiszteletére, József Attila születésnapján, és verseivel, a Holdvilág Kamaraszínház előadásában.
Kevés olyan költőnk van, mint ő. Vad és szertelen, olykor szemérmetlen, mégis legbelül egy szemérmes, szeretetre éhes kisgyerek. Akinek versei utat mutatnak a mai kor emberének is, s olyan magas hőfokon égnek, mint ahogy ő élte lelki viharoktól sem mentes, fájdalmasan rövid életét. Rendező: Koltai Judit
A belépés díjtalan! 
Regisztráció szükséges a doryeva@kult13.hu e-mailcímen.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Április 12-én, szerdán 17.00-18.30 óra között „A csillagok köztünk élnek” programsorozat keretében kötetlen, szórakoztató beszélgetés a Vígszínház nagyjairól, most Tolnay Kláriról, Balla Ferenccel.
Amikor húsz esztendősen 1934-ben föltűnt a máig nézhető Meseautóban, senki sem jósolhatta volna meg, hogy majd hatvan év múltán is az egyik legvonzóbb színésznő lesz. Nem lehetett volna gondok megtörte munkásasszony, amiként nagyhatalmú királynő sem. Légies volt és könnyed, nyafka és titokzatos. Olyan, hogy siheder és aggastyán egyaránt belé szeretett.
A részvétel díjtalan!
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Április 21-én, pénteken 18.00 órától Irodalmi szalon. Megzenésített versek - Galkó Balázs és Gerendás Péter közös produkciója
József Attila életművét bemutató est a két neves művész előadásában. Galkó Balázs József Attila életművéből válogat, míg Gerendás Péter a költő megzenésített verseit adja elő.
A részvétel díjtalan!
Helyszín: Újlipótvárosi Klub-Galéria

Április 23-án, vasárnap 14.00 órától Helytörténeti séta - Itt írók éltek címmel. A séta során az érdeklődők kivételesen olyan helyszínekre is bejuthatnak, melyek a látogatók számára más alkalmakkor nem közelíthetők meg, közben izgalmas történeteket hallhatnak József Attiláról és más íróinkról, melyek ezekhez a helyszínekhez kapcsolódnak. A szervezők arra csábítják az olvasókat, sétáljanak velük azokon az utcákon, nézzék meg velük azokat a házakat, hallgassák meg, hogyan éltek itt íróink.
A részvétel díjtalan!
Helyszín: Budapest XIII., Katona József és Visegrádi Utca sarka

Április 28-án, pénteken 18.00 órától a Péntek13 programsorozat keretében a Kaláka Együttes koncertje kedvenc József Attila verseinkből. József Attila költészete, versei éneklése végigkísérte az együttes életét. Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs osztják meg velünk legszemélyesebb élményeiket, a Kaláka Együttes muzsikájának és József Attila költészetének negyvennyolc éves közös történetét.
A részvétel díjtalan!
A programra előzetes regisztráció szükséges a petolilla@kult13.hu e-mailcímen.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ 

Május 5-én, pénteken 10.00 órától Rendhagyó irodalomóra a Radnóti Miklós Nap keretében. A programon a részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött a petolilla@kult13.hu e-mailcímen.
Helyszín: RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központ

Május 5-én, pénteken 15.00 órától Helytörténeti séta – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni nyomában. Érdekes anekdotákkal fűszerezett séta résztvevői megtekinthetik Radnóti Miklós szülőházát és azt a házat ahol feleségével, Gyarmati Fannival élt. A sétán Radnóti Miklós mellett nagy szerepet kap Kassák Lajos és más pályatárs élete is és egyéb érdekes, szecessziós hatású épület.
A programon a részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött, a petolilla@kult13.hu e-mailcímen.
Találkozási hely: Visegrádi és Kádár utca sarka