Hangulatjelentés a brit választásokról

 

gr2Ha egy szóval kellene jellemeznünk a broxtowe-i Mill Hill negyedet, azt mondanánk: csinos. Tűlevelű élősövény, őspázsit, bazsarózsák és tulipánok, és frissen mosott, fényes autók a parkolókban. A Munkáspárt képviselőjelöltje, Greg Marshall három héttel a választások előtt kampányol a békés kisvárosban és tudja, hogy pártja jövője ilyen helyeken dől el. Ugyanis a brit munkásosztály mostanában ilyen helyeken él. A kerület régebbi részén élnek az egykori bányászok, a bányamérnökök és a szakképzett munkások. Az újabb negyedet pedig általában köztisztviselők lakják, egyetemi oktatók, tanítók, óvónők. A hely minden tekintetben szokványos. De a Greg Marshall előtt álló választás nem az.

Amikor Theresa May miniszterelnök június 8-ára sebtében választást hirdetett meg, a Daily Mail adta meg az elkövetkező kampány alaphangját: "Csapjunk le a szabotőrökre". A Munkáspártot – és vele együtt a Liberális Demokratákat, valamint Skócia és Wales haladó nacionalista pártjait – megbélyegzik, hiszen a rendre, a biztonságra és főleg a többség akaratára veszélyesnek lettek kiáltva. A miniszterelnök asszonynak, nem csupán egyszerű többségre, de földcsuszamlásszerű győzelemre van szüksége ahhoz, hogy kemény Brexit politikáját keresztülvihesse. Hogy ezt elérjék, a Konzervatívok mániákus, lázas és tébolyult támadási állást foglaltak el. Ha csupán a jobboldali bulvársajtót olvassuk, azt hihetnénk, hogy Nagy-Britannia léte került válságba, hogy a nemzetbiztonság került veszélybe, hogy a katasztrófa már a sarkon les rá.

Mill Hillben azonban az emberek a kátyúk miatt bosszankodnak. A Jeremy Corbynt, a Munkáspárt vezetőjét támogató helyi képviselő, Greg Marshall, házról házra jár és érvel a Munkáspárt radikális adó- és költségvetési javaslatai, és a magas jövedelmek progresszív megadóztatása mellett illetve próbálja megvédeni Jeremy Corbyn a nemzetvédelemmel és a migrációval kapcsolatos nem könnyen befogadható álláspontját. De az első három ember, aki ajtót nyit, Marshall válla fölött az országútra mutat, és a kátyúkat panaszolja. A végén azért elégedett lehet, hiszen legalább senki sem nevezte „szabotőrnek”.

 

"Adjátok nekem a szavazataitokat"

Egyszerre geopolitikai és gazdasági okok szorították rá Theresa May-t az általános választás sebtiben kiírására. Az Egyesült Királyság gazdasága ugyanis fuldoklik, mivel a 2016. júniusban megszavazott „Brexit” referendumot követően a font összeomlott miközben az infláció meghaladja a béremelkedéseket. Az a társadalom, amely évtizedes bérstagnációt szenvedett el, most megtapasztalja a bérek csökkenését. Ezzel párhuzamosan és ellentétben az egy évvel ezelőtti, az Európai Unióból való kilépés mellett kampányolók optimista előrejelzéseivel, a brüsszeli Bizottság ugyanazokkal a fegyverekkel akarja megszégyeníteni Theresa May kormányát, amelyek már sikeresen beváltak Görögországgal szemben is: határidőt szab, és kész megállapodást terjeszt elő. A hírek szerint ki akarja kényszeríteni a teljes elszakadást az egységes piactól és aztán egy hároméves türelmi időt ajánl fel, egy új kereskedelmi egyezmény kialakítására.

Theresa May tárgyalási pozíciói pedig elenyésztek miután 25 konzervatív képviselő ellen eljárás indult a 2015-ös választási szabályok megsértése miatt. Ezért határozott lépésre kényszerült: azt mondta a brit választóknak, hogy a választás egy dologról szól csak, jelesül nem a Brexit megállapodás tartalmáról, hanem arról, miszerint felhatalmazzák a kormányt, a kilépés legjobb feltételeinek letárgyalására. Ezért a választási kampányában alig hivatkozik a pártjára, más pártok támogatóit pedig arra hívja fel, hogy "adjátok nekem a szavazataitokat". Nemzeti egység Brüsszellel szemben.

Válaszul az Európai Bizottság keményített tárgyalási pozícióján és megszellőztette a Downing Street-i miniszterelnöki rezidenciára összekapkodott előkészítő tárgyalási vacsora részleteit. Május 3-án a brit miniszterelnök verbális háborút hirdetett Brüsszel ellen. "Az európai politikusok fenyegetéseket fogalmaztak meg Nagy-Britannia ellen – jelentette ki. Szándékosan úgy időzítettek, hogy befolyásolják az általános választások eredményét."

A helyzet dramatizálása sikeres húzásnak bizonyult, mint azt a helyi választások mutatják: a UKIP (Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) szavazótábora összeomlott. Theresa May-nek sikerült két hét alatt összezúznia az idegengyűlölő, szélsőjobboldali pártot és szavazóinak felét visszaterelnie a toryk, a hagyományos konzervatív párt kebelére. A Munkáspárt számára pedig most már nem a győzelem a fő kérdés, hanem maga a túlélés.

 

Megosztott választókerület

A Nottingham nyugati szélén fekvő Broxtowe választókerületben két külön társadalmi világ él. Az északi részen korábbi bányászfalvak vannak, délen pedig jómódú egyetemi külváros, amely büszke vegyes etnikai összetételére. A választókerület északi és déli részét egyedül egy autópálya köti össze, egyetlen kijárattal. Más szóval: a kerület mikrovilágában benne van egész Anglia.

A kerület északi részén a bányászat megszűnése után előretört a fasizmus. A Greg Marshall mellett kampányoló néhány idősebb munkáspárti aktivista még jól emlékszik azokra az időkre, amikor a fasiszta BNP, a Brit Nacionalista Párt kopasz fejű híveivel szálltak szembe. A UKIP megerősödése viszont a munkásosztály olyan szélsőjobboldali populizmusát testesíti meg, amit már nem voltak képesek feltartóztatni. 2010-ben a BNP még legyőzte a UKIP-ot, de Broxtowe-ban a két pártra együttesen is csak 2 600-an szavaztak az 52 000 választóból. 2015-ben viszont már több mint 5 000 szavazattal lett a UKIP harmadik. A Liberális Demokraták összeomlottak – szavazóik a konzervatívokat erősítették, miközben a UKIP a Munkáspárt rovására[i] növekedett. Mindezekben is látszik, hogy Broxtowe olyan mikrokozmosz, mint Anglia sok más kis és közepes városa. A 2016. júniusi Brexit népszavazáskor a broxtowe-iak 80 %-os részvételi arány mellett 55/45 arányban az EU-ból való kilépésre szavaztak.

 

"Nyugodjatok bele, Corbyn nem fog győzni"

A broxtowe-i cserkészek helységében, Greg Marshall mintegy 100 munkáspárti aktivistát készít fel a tömeges korteskedésre. Csinos kis sor képződött a háromszegletű szendvicsek és a teáskanna előtt. Az aktivisták között ott vannak az ötvenes éveikben járó, „Forradalmat azonnal!” feliratú trikókban sürgölődő férfiak, a kórházi nővérek, hivatalnokok, teherautó sofőrök és – meglepő módon – néhány kelet-európai gyári munkás. Az általános választásokon ők nem szavazhatnak, de készek, hogy házról házra járjanak a Munkáspárt színeiben. "A Dél városi elitjének fognak bennünket nevezni" – tréfál Greg Marshall Broxtowe déli részére utalva. Pedig a teremben összegyűltek többsége bizakodó, látva az ellenfél, a Toryk kínos helyzetét. Broxtowe leköszönő képviselője, Anna Sourby szívós darab, elkötelezett híve az Európai Uniónak és így nincs Theresa May-re hangolva, akit új centrista párt alakítására szólított fel.[ii]

A Munkáspárt elfogadja a Brexitet, de keményen harcol azért, hogy az ország továbbra is bejusson az európai közös piacra, így álláspontja – még az euroszkeptikusok körében is – könnyebben védhető, mint a konzervatív Anna Sourby-é. Ráadásul Greg Marshall helyi lakos, miközben ellenfele, Anna Sourby úgy döntött, hogy a régión kívül lakik.

De amikor a Munkáspárti aktivisták kemény magjával összegyűlünk, a párt legnagyobb gondja nyilvánvalóvá válik: nem annyira az ellenfél, mint saját pártjuk vezetői okoznak nekik gondot. Azok, akik a Greg Marshallhoz hasonló baloldali jelöltekért és Jeremy Corbyn radikális adó- és költségvetési intézkedései mellett állnak ki, úgy vélik, küzdelmeiket a centrista munkáspárti képviselők és a pártbürokrácia semlegesíti. "Ide nézzen" – nyújtja oda nekem egy nő a mobilját az asztal túloldaláról. Az egyik szomszédos választókerület kampány-koordinátorának facebook bejegyzését mutatja, ahol a jelölt Jeremy Corbyn-ellenes. "Jó tanács az aktivistáknak, akik az ajtókon kopogtatnak – szól a bejegyzés. Nyugodjatok bele, Jeremy Corbyn nem fog győzni! A szavazóitoknak pedig mondjátok meg, hogy az országnak jó, függetlenül gondolkodó munkáspárti képviselőkre van szüksége."

 

Jeremy Corbyn aduásza

Corbyn nehéz helyzetben kell megvívja a választási csatát. A Munkáspárt szavazói az egész országban megosztottak, Skócia, a hagyományos fellegvár is elveszhet a nacionalisták javára. A párton belüli törésvonalak egyre mélyebbek – ráadásul a konzervatívoknak háromszor annyi pénz áll a rendelkezésükre, mint a Munkáspártnak. Corbyn nem irányítja sem a pártirodákat, sem pártja központját, a munkáspárti parlamenti képviselők kétharmada pedig nem őt támogatta vezetővé megválasztásakor.

Jeremy Corbynnak és közvetlen kollégájának, John McDonnellnek, az árnyékkormány pénzügyminiszterének csak egy aduásza van: a megszorítás-elleni politika, amit vezetése első hónapjaitól hirdetnek. A valójában alternatív pártközpontból – a Temzére néző, a parlamenti épülethez kapcsolódó épület iroda-labirintusából – John McDonnell csapata azt a feladatot kapta, hogy dolgozzanak ki egy erősen ösztönző és újraelosztási gazdaságpolitikát, amely képes beindítani a növekedést és újból a középpontba helyezné a társadalmi igazságosság elvárását.

John McDonnell a terv felét 2016 szeptemberében hozta nyilvánosságra. A Munkáspárt a helyi befektetési bankoktól öt év alatt 250 milliárd fontot (közel 90*1012 vagyis 90 ezer milliárd Ft) kölcsönözne, hogy ebből helyrehozza az infrastruktúrát (szociális lakások, iskolák, közlekedés), miközben a minimál órabért a jelenlegi 7,20 fontról 10 fontra (2 600-ról 3 600 Ft) emelné. Az egészségügyre, az iskolákra, a csecsemőgondozásra és az egyetemi tandíjakra McDonnell és csapata „mert nagyot álmodni” és "tízesekben gondolkodott". Öt év alatt 37 milliárdot (13 ezer milliárd Ft) szánnának a közegészségügyre (azaz a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatra), közel ugyanennyit az iskolai költségvetés eddigi lefaragásainak visszapótlására és a felnőtt-oktatás ingyenessé tételére, további évi 11 milliárd fontot az egyetemi tandíjak eltörlésére, és jelentős összeget a skandináv típusú gyermekgondozási rendszer bevezetésére. Ami az adóemelést illeti, a terv szintén igen igényes: az évi 80 000 font (28 millió Ft) fölötti jövedelmeket erősen megadóztatnák, a külföldi ingatlan-spekulációkra egészségügyi adót vetnének ki, lecsapnának az adóelkerülőkre, megszüntetnék a vállalatok jelenlegi 20 milliárdos adókedvezményeit illetve Robin Hood adót vezetnek be a részvényműveletekre[iii].

A Munkáspárt régi liberális vezetői természetesen nem vették komolyan a John McDonnell elképzeléseket, de magukhoz akarták édesgetni a párt balszárnyát. Az volt a tervük, hogy először úgy csinálnak, mintha elfogadnák, majd lépésről lépésre lefaragták volna, egészen addig, amíg a jól-nem-bevált középutas javaslatok kerültek volna a nyilvánosság elé. Azonban egy, a párt jobbján álló tekintélyes személyiség annyira megrémült, amikor a tervezetet kézhez kapta, hogy az egészet kiszivárogtatta a jobboldali sajtónak.

Így amikor az aktivisták kirajzanak a csöndes broxtowe-i utcákra, a ragyogó vasárnapi napsütésben, nem nagy reményeket táplálnak a választási esélyeikről.

 

Csak a kátyúkra gondolunk?

Annál is inkább, és ez talán a legérdekesebb jelensége a választásoknak, a Broxtowe-i házak lakói közül sokan felejtkeznek meg arról, mi is a választás tétje. Miközben udvariasan kerülgetjük a virágágyásokat és a bokrokat rá kell ébrednünk, hogy ez a leglehetetlenebb helyzet. Az ideológiai és kulturális háborúként vívott országos választás egyáltalán nem tud szenvedélyeket ébreszteni – legalábbis ebben a választókerületben nem.

Az aktivisták szemében, a Munkáspárt már eléggé megerősödött és sokszínűvé vált ahhoz, hogy újra érdemes legyen komoly vitákba bocsátkozni és ne csak úgy vitázzanak a múltról, hogy "igen-nem-talán". Így Marshall és kollégái minden ajtónál elegendő időre – olykor kifejezetten hosszasan – elidőznek. Legalább annyi ideig kell hallgatniuk az embereket, amennyi ideig beszélnek. Greg Marshall mintegy 50 háztartást látogatott végig aznap. Azok, akik a Munkáspárt hagyományos szavazói, erősen vitáznak, és az országos sajtó által rájuk ragasztott stigmák teljes tudatában, büszkén vállalják politikai hovatartozásukat. Kijönnek a kertből vagy a szerszámos fészerből és öntudatosan mondják: igen, "egész életemben" vagy "mindig is" a Munkáspártra szavaztam.

A konzervatív, tory szavazók általában udvariasak – gyakran már idősebb emberek, akik készek elbeszélgetni Greg Marshall-lal a helyi problémákról. Ha a Munkáspárt az ilyen helyeket elveszíti, akkor annak nem annyira a jobbratolódás, hanem inkább az apátia és a zavarodottság az oka. Amikor azt a kérdést hallják, hogy "mit is javítson meg itt a Munkáspárt?", sok el nem kötelezett szavazó az utakat vagy az önkormányzati szolgáltatásokat említi, de mások vállrándítással adják tudtul, hogy nem tudnak mit mondani.

Dawn Elliot, a Munkáspárt helyi képviselője és a választási kampányok jól bevált szervezője számára ez az a mód, ahogyan a neoliberális politika és a politikai érdektelenség egymást erősíti. "Úgy 2010 óta szavazóink elkoptak. Nem csak azért, mert a munkásosztály kiábrándult a Munkáspártból, hanem mert általában is kiábrándultak a politikából" – teszi hozzá Dawn Eliott. "Hét év megszorítás nagyon sokakat kiszorított a rendszerből, akik úgy érzik, semmit sem kapnak és már semmit nem is várnak a rendszertől. Politikailag közömbösekké váltak. Minél tovább maradnak hatalmon a Toryk, hirdetve, hogy "mindenki saját magáért felelős", annál kevésbé törődnek az emberek a közszolgáltatások színvonalával, annál inkább elveszítik még a közérdek fogalmát is".

 

 

A szerző, Paul Mason újságíró, a PostCapitalism: A Guide to Our Future [Posztkapitalimus: útikönyv a jövőnkhöz], című könyv (Penguin Books, London, 2016.) szerzője.

 

Fordította: Kleinheincz Ferenc

 

[i] Will Dahlgreen: The two tribes of UKIP [A UKIP két törzse], YouGov.co.uk, 2015. március 25.

[ii] Thomas Colson: Tory MP Anna Soubry : It’s time to “get on with” creating a new party to fight against a “Hard Brexit” [Tory képviselő, Anna Soubry szerint, itt az ideje, hogy "lépjünk fel" azzal, hogy új pártot hozzunk létre a "Hard Brexit" elleni küzdelemhez], Business Insider, 2017. március 31. http://uk.businessinsider.com/anna-soubry-new-centre-party-brexit-2017-3

[iii] Jim Pickard : Labour spells out tax rises to fund spending surge in final manifesto [Végső Kiáltványában, a Munkáspárt adóemeléseket irányoz elő a legsürgetőbb szükségletek finanszírozására], Financial Times, London, 2017. május 16.

  •  
cikkfeltöltő: 
GB