Fontos újításra készül a BKK
https://www.digitalhungary.hu/e-volution/Fontos-ujitasra-keszul-a-BKK/13...
A BKK közleményéből derült ki, hogy a vállalat újszerű megállótáblákat tesztel a főváros több pontján – írta meg a hvg.hu.
Az újítás lényege, hogy a megállók tábláin elhelyezett QR-kódokat beolvasva, egyből a BKK Futárra ugrik telefonunk, ahol megnézhetjük az adott megállóból induló járatokat. Az újítás egyelőre még tesztelési fázisban van. Első körben tíz budapesti megállóban próbálhatjuk ki a QR-kódos megoldást: a Károly körúton, a Deák Ferenc tér három megállójában, a Március 15. tér két megállójában, a Dayka Gábor utca megállónál, A Móricz Zsigmond körtér metróállomásnál, illetve a Dráva utca két megállójában.
A BKK közleményében az is szerepelt, hogy az újítás célja, az utazástervezés megkönnyítése az utazóközönség számára. Emellett egyéb fejlesztésekre is számíthatunk a BKK Futár appban. Az alkalmazásban ezentúl megjelennek majd például a BKK INFO aktuális hírei, lesz valós idejű újratervezés, sőt a megosztás alapú közlekedési eszközök - mint a Bubi - gyűjtőpontjait is láthatják a felhasználók.