A filmeké lesz a főszerep a József Attila Színház jövő évadában

(forrás: Illyés Tibor - MTI)

A filmé lesz a főszerep a József Attila Színház új évadában: több nagysikerű film színpadi változatát, köztük a Macskafogót, A király beszédét és az Eldorádót tűzi műsorra a színház.

A tavalyi évhez hasonlóan Szente Vajk a 2019/20-as szezonban is zenés darabot állít a színpadra. Rendezésében szeptember 28-án mutatják be a Macskafogót, amely Ternovszky Béla és Nepp József azonos című animációs filmje alapján készült. A színpadi előadásban is elhangzanak majd a mű emblematikus mondatai, azonban a történetet ki kellett bővíteni, új dalokat is írtak a produkcióhoz, amelyben többek között Puskás Peti, Feke Pál, Szerednyey Béla, Makranczi Zalán, Fila Balázs és Quintus Konrád játszik.

A David Seidler forgatókönyvéből készült A király beszéde című darabot október 5-én mutatják be Fila Balázs és Mucsi Zoltán főszereplésével. A darabot Hargitai Iván rendezte. A film nagy része négy fal között játszódik, sok a páros jelenet és kifejezetten színházszerű, ezért számos színház műsorra tűzi.

Harmadik nagyszínpadi premierként A magas szőke + két szőke című film színpadi változatát Magas szőke/ barna férfi felemás. címmel mutatják be Simon Kornél rendezésében. A Gérard Lauzier színdarabjából készült művet Nemlaha György fordításában, Bercsényi Péterrel a főszerepben láthatja a közönség december 7-től.

A Bereményi Géza művéből készült Eldorádót 2020. február 8-án tűzik műsorra Funtek Frigyes rendezésében, a piacozó Monori szerepében Csankó Zoltánnal.

Az évad utolsó premierjét március 21-én tartják: szintén Szente Vajk rendezésében látható Patricia Resnick és Dolly Parton 9-től 5-ig című musicalje. Az 1980-ban készült filmből 2008-ban született musical, amelynek alapját Dolly Parton dalai adják. Az amerikai művész életművéből készült darabot Magyarországon most először mutatják be Polyák Lilla, Szinetár Dóra, Korponay Zsófi és Zöld Csaba főszereplésével. A produkció koreográfusa Túri Lajos.

A Gaál Erzsébet Stúdiószínpadon november 22-én mutatják be A nagy négyes című darabot Csiszár Imre rendezésében. A darab főszereplője négy öregedő operaénekes, akik egy szeretetotthonban a múltat, a volt sikereket idézik fel, és egy gálaestre készülnek.

A színház beavató színházi programjának következő premierje a Ballada - Menü. Az általános- és középiskolás diákok számára a színészek nyolc balladával készülnek, amelyek közül mindig a közönség választhatja ki az aznapi előadásban feldolgozott három művet.

A kisiskolásoknak újra színpadra állítják a Csizmás Kandúr és Babszem Jankó című meséket, az idei vendégjáték pedig a Győri Vaskakas Bábszínház produkciója, az Óz lesz. A tervek szerint a jövő évadban is minden hónapban vendégül látnak egy határon túli- és egy vidéki színházat. 

Május 25-én utcabállal várja a közönséget a József Attila Színház.