Egyedül hagyták Orbánt az egyházak az őcsényi véleményével

Megkerestük a nagyobb magyar egyházakat, hogy állásfoglalást kérjünk tőlük az Őcsényben történtekkel kapcsolatban. A reformátusok, az evangélikusok és a zsidók is elítélték az őcsényi erőszakot, és aggodalmukat fejezték ki a társadalmat veszélyeztető gyűlölet miatt. Erdő Péter továbbra sem nyilvánul meg a kérdésben, míg a Nyíregyházi Katolikus Egyházmegye inkább nem kívánt állást foglalni.

Szeptember végén a Tolna megyei Őcsény lakói kiszúrták a kocsigumijait annak a panziósnak és a gyerekének, aki a hivatalosan a magyar állam oltalma alatt álló menekült gyerekeket akart volna nyaraltatni. A panzióst meg is fenyegették, a polgármester pedig a botrány miatt lemondott. Orbán Viktor a hírre reagálva azt mondta, hogy egyetért a menekültek ellen tiltakozó helyiekkel. 

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket

– jelentette ki a kormányfő. 

Amikor Erdő Pétert kérdezték az őcsényi eseményekről, ellépett a kamera elől, és azt mondta, nem tudja. Nem foglalt állást, ami azért is érdekes, mert Erdő Pétert 2013-ban még arra is esélyesnek tartották, hogy pápa legyen. Erdő Péter után két katolikus püspök, Beer Miklós és Székely János is közölte, hogy szívesen vendégül látná azokat a menekült gyerekeket, akik a helyiek tiltakozása miatt nem mehettek Őcsénybe.

Kíváncsiak voltunk a többi magyarországi nagy egyház álláspontjára is a témában. Azt kérdeztük tőlük, hogy 

  • befogadnának-e néhány napra az állam oltalma alatt álló menekülteket;
  • és általában mi az álláspontjuk az Őcsényben történtekkel kapcsolatban. (...)

 

A teljes cikk itt olvasható: http://index.hu/belfold/2017/10/10/ocseny_es_az_egyhazak/

cikkfeltöltő: 
GB