Civil Európa Hírlevél, 2018. november 08. - 17. évfolyam 21. szám

A. NAGY KÉRDŐÍV KITÖLTŐ NAP
Milyen sokszor örülünk annak, ha kutatók pontos adatokkal tudnak szolgálni, ha le tudják írni, hogy milyen folyamatok zajlanak a civil szektorban akár itthon, akár nemzetközi összehasonlításban. Ez azonban nem megy a mi, civil szervezetek aktív közreműködése nélkül.

A bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem az Erste Alapítvány támogatásával most megismétli azt a kutatását, amit 2016-ban egyszer már elvégzett közép-kelet-európai civil szervezetek helyzetének összehasonlítására. Fontosnak tartjuk, hogy minél több magyarországi civil szervezet töltse ki a kérdőívet és mondja el véleményét.

A kérdőív ugyan angol nyelvű, de hogy ez ne legyen akadály senki számára, az Európa Ház „Nagy Kérdőív Kitöltő Napot” rendez november 15-én 11.00-15.00 óra között a XIII. kerületi Civil Házban (1132 Budapest, Váci út 50.). Várunk minden civil szervezeti képviselőt, kicsit, nagyot, budapestit, vidékit, ugorjon be, hogy együtt töltsük ki a kérdőíveket. A résztvevőket kávéval és pogácsával várjuk. A helyszínen ott lesz Dr. Sebestény István is, aki a kutatás magyar részéért felelős.

A kérdőív kitöltése nagyjából 10 percet vesz igénybe, előzetes bejelentkezés nem szükséges. Kérjük segítse a kutatókat!

Ha nem tud eljönni, de szeretné kitölteni a kérdőívet:
https://surveys.wu.ac.at/csm/index.php/687349?lang=en

 

B. KREATÍVAN EURÓPÁBAN
2018. december 11-ig nyújthatnak be szervezetek még pályázatokat az EU Kreatív Európa programja keretében európai együttműködési projektek támogatására. A lényeg, hogy a fő pályázónak minimum két másik partnere kell hogy legyen a programban résztvevő országokból és valamilyen európai kulturális együttműködési projekt végrehajtását kell vállalniuk. A mostani kiírásban prioritást élveznek azok a projektek, melyek (a) művészek és kulturális szakemberek országhatárokon átívelő mobilitását segítik elő, hogy nemzetközi kapcsolatokat építhessenek, (b) elősegítik, hátrányos csoportok hozzáférését az európai kulturális örökséghez, (c) valamilyen új, innovatív modellt mutatnak be a kulturális szektor digitális átállására, (d) elősegítik a kultúrák közötti párbeszédet, a kultúrák közötti tiszteletet, illetve (e) tudatosítják a közös európai történelem és értékek meglétét. A pályázatot benyújtó szervezetnek a benyújtás időpontjában legalább 2 éve jogi személyiséggel kell rendelkeznie. A pályázatban vállalt programoknak 2019. szeptember 1. és december 15. között el kell kezdődniük és maximum 48 hónapig tarthatnak. Ha az ún. kisebb léptékű együttműködési projekt kategóriában pályázunk, akkor az elnyerhető maximális összeg 200.000 euró lehet, viszont ez csak az összes költség 60%-át fedezheti. A maradék 40%-ot a pályázóknak kell valahogy biztosítaniuk. Ha nagyban gondolkozunk és az un. nagyobb szabású együttműködési projektet szeretnénk megvalósítani, akkor akár 2.000.000 eurót is megpályázhatunk, viszont ez már csak az összköltségvetés 50%-a lehet.

További információ és pályázati kiírás: 
https://eacea.ec.europa.eu/creative-europe/funding/support-european-cooperation-projects-2019_en

C. A VÍZ NAPJA PEST MEGYÉBEN
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarájával közösen 2018. november 20-án „Víz Napja” konferenciát rendez, melynek célja, hogy a Pest megyei vállalkozások számára szakmai program keretében bemutassák a hazai vizekben rejlő gazdasági lehetőségeket. A konferencián szó lesz a mezőgazdaságban használt öntözésfejlesztésekről, a szennyvízkezelésről, de a gyógyvizekről és gyógyturizmusról is. A konferencia állófogadással zárul, ahol lehetőség lesz az előadókkal kötetlenül is beszélgetni. A konferencia helyszíne a Pest Megyei Önkormányzat Díszterme (Budapest V., Városház u. 7.). A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

További információ és program:
http://www.pmkik.hu/viz-napja-konferencia

Regisztráció:
http://w3.pmkik.hu/urlapok/2018/11/20/Viznapja

D. INVITATION
to the „What future for Europe?” debate (Vienna, 20 November 2018)

What future for Europe? What will Europe look like in 5 or 10 years? How can I have a say and influence the European-level decision-making? Does democracy matter in Europe? What are my rights?

These are some of the questions we will focus on during our debate with the participation of citizens from 10 European countries (Austria, the Czech Republic, France, Germany, Hungary, Italy, Romania, Serbia and Slovakia). The event is part of the ongoing Europe-wide process to debate the future of Europe. It has a special relevance during the Austrian Presidency of the European Council in 2018. Come and join us if the future of Europe matters to you!

Initial plenary presentations will be made by:
Prof. Pál TAMÁS, Hungarian Academy of Sciences
Ms Simona PRONCKUTÉ, activist, How to collect 1 million signatures project

The plenary is followed by group discussions.

When? 15.00-17.00 hours on Tuesday, 20 November 2018

Where?  Wirtschaftsuniversität Wien (Welthandelsplatz 1, 1020 Wien) Building AD, Entrance C

Drinks and sandwiches will be offered.

Participation is free. Please help us by registering until 19 November 2018:
https://goo.gl/forms/FsssAmW6Gglhn6hf2

Registered participants will receive a complimentary ticket to the Monet exhibition at Albertina at the end of the programme.

The event is co-organised by the Institut für Soziologie of WU and the European House Budapest within the framework of the EU co-financed Practice Solidarity and Shape Europe project.

E. ÁLLÁSOK KÜLFÖLDÖN
Executive Director - CEE Bankwatch Network
https://bankwatch.org/about#vacancies

Project Financial Officer – PROSAFE
http://www.prosafe.org/images/Documents/vacancy/2018%20Project%20Financial%20Officer.pdf

Scientific Programme Director – ILSI
http://ilsi.eu/scientific-programme-director/

Administrator – European University Institute
https://www.eui.eu/Documents/ServicesAdmin/PersonnelService/Administrative-Positions/2018/IUE.11.2018.pdf

F. A HÍRLEVÉLRŐL
A Civil Európa az Európa Ház elektronikus hírlevele civilekről és az Európai Unióról.
Szerkesztőség: Civil Európa Hírlevél/Európa Ház
P: 1389 Budapest 62., Pf. 113.
T: (1) 356-8440, E: info@europeanhouse.hu, I:www.europeanhouse.hu

 

cikkfeltöltő: 
GB