Bűncselekmény okozhatta a fiatal orosz zongoraművész halálát Újlipótvárosban

Elina Valijeva (forrás: Index)

Korábbi cikkek a témában:

Nemzetközi díjnyertes zongoraművész holttestét találták meg egy fővárosi hostelben

December 22-én holtan találtak egy újlipótvárosi hostelben egy baskírföldi zongoraművészt, írtuk meg korábban.

A 27 éves Elina Valijeva számos nemzetközi díj nyertese volt, és az Orosz Konföderáció területén található Baskír Köztársaság fővárosából, Ufából származott. A BRFK első tájékoztatása szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a halálesetet az elsődleges adatok szerint egy fürdőszobában elhelyezett gázkészülék hibás működése okozta.

Most azonban megváltozott a helyzet: a rendőrség azt közölte az Indexszel, hogy foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak nyomozást. A rendőrség a gázkészülékeket lezáratta és a rendszerről leköttette. Még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként,  szakértőt viszont már kirendeltek. 

Az Index úgy értesült, hogy Valijeva és kísérője Airbnb-n keresztül bérelte ki a budapesti lakást. Társát mérgezéses tünetekkel a Péterfy Kórházban ápolták, állapota súlyos volt, de nem életveszélyes.