Az ellenzéki pártok válsága az egyetlen megoldás

Ebben a helyzetben az MSZP-nek szabad csak elindulnia, a kisebb ellenzéki pártok megőrizhetik magukat a jövőnek. Vélemény.

Természetesen: az egész magyarországi politika válságban van, nemcsak az ellenzék. Ezt Orbán Viktor radikális jobboldali csoportja is sejti, ezért a harsogó uszító kampányok, az erőszakoskodás és az, amit csak „vagyonátmentés”-nek lehet nevezni (egész vállalatbirodalmak, hatalmas földbirtokok és eurómilliárdok elhelyezése megbízható jobboldali kezekben: ez lenne majd a garanciája a visszatérésnek, ha netán mégis elveszítené a Fidesz–KDNP a választásokat).

Az ellenzék (ezen a rövidség kedvéért a Jobbik nélküli, a Jobbiktól balra álló ellenzéket értem az alábbi, roppantul egyszerű fejtegetésekben) szétment.

Teljesen világos, hogy számos – most még kisebb, de esetleg később esélyes – ellenzéki csoport, ha meg akarja őrizni a politikai identitását és a jövőjét, nem állhat a Magyar Szocialista Párt mellé: némelyikük éppen azért alakult, hogy másfajta ellenzéket hozzon létre, más eszmékkel, más stílusban, más politikai kultúrával, más emberekkel.

Ellenzéki egység nem lehetséges, tehát nem is lesz.

Amennyiben viszont erre a lehetetlen problémára – a lakosság többsége nem támogatja a Fidesz–KDNP-t, de nem áll módjában kormányváltást kieszközölni – nincs megoldás, akkor demokraták számára elfogadhatatlan, teljesen erkölcstelen helyzet jöhet létre: Orbán Viktor csoportja fényes győzelmet arat, pedig a népnek rossz véleménye van a kormányzásáról (ha akad is persze, amit helyesel benne), és szeretne valami mást. Ám ez a más nem áll a rendelkezésére.

De nem igaz, hogy nincs megoldás.

Van.

Nem kell hozzá más, csak nagylelkűség, önzetlenség és hazafiasság (hozzáteszem: a klasszikus republikanizmus értelmében vett hazafiasság, nem etnikai előítélet vagy ilyesmi). Igen: áldozatot kell hozni a haza oltárán.

Ezt a pillanatnyilag kisebb ellenzéki pártok könnyen megtehetik. Nyilván nem akarják azt a látszatot kelteni, mint a múltkor (2014-ben), hogy néhány képviselői helyért szögre akasztják az elveiket, és ezért csatlakoznak valami összegányolt „összefogáshoz”. Ez nem lehetséges és – lássuk be – nem is kívánatos.

Viszont senki nem akadályozza meg a kisebb ellenzéki pártokat abban, hogy elveik, identitásuk és szervezeti különállásuk fönntartásával kijelentsék: ebben a mély válságban (amelynek része az igazságtalan, méltánytalan választási rendszer, a kormányzó jobboldal törvénytelenül megszerzett „médiafölénye”, az adófizetők pénzének fölhasználása a kormánypropagandára, és így tovább) LEMONDANAK RÓLA, HOGY 2018-BAN ELINDULJANAK A VÁLASZTÁSOKON, továbbá fölszólítják híveiket, hogy szavazzanak a Magyar Szocialista Pártra, bár sok mindent helytelenítenek az MSZP programjában és politizálásában. (E sorok írója se osztja a magyar szocialisták szemléletét: évtizedek óta messze balra áll tőle.)

Senki nem mondhatja, hogy itt mandátumvadászat folynék, vagy tisztességtelen alku jönne létre. Válság van. Rendkívüli helyzet, amely rendkívüli módszereket, szokatlan rendszabályokat, váratlan gesztusokat tesz szükségessé. Ebben a helyzetben a legnagyobb (többé-kevésbé demokratikus) ellenzéki pártnak, vagyis az MSZP-nek szabad csak elindulnia – és a kisebb ellenzéki pártok megőrizhetik magukat a jövőnek, később pedig fontos pozíciókat szerezhetnek a helyhatósági testületekben.

Számos ellenzékinek vannak kifogásai az MSZP-vel és vezetőivel szemben, nekem is. Ez most mellékes.

Ebben a kivételes (és túlzás nélkül mondható: szörnyű) helyzetben, amelybe Orbán Viktor és köre – nem az egész jobboldal, és még csak nem is az egész Fidesz–KDNP – juttatta az országot, mindent el kell követni azért, hogy a jelenleg kormányzó érdekkör távozzék a hatalomból, vagy legalább döntő mértékben meggyöngüljön.

Ezért minden ellenzékinek – minden egyebet félretéve, ha tetszik: az orrát befogva – a Magyar Szocialista Pártra kell szavaznia, különösen, ha látja, hogy Botka László ígéretével összhangban a pártot megtisztítják a Fidesz-kollaboráció híveitől és gyakorlatától.

Amennyiben önzésből vagy rövidlátásból a kisebb ellenzéki pártok nem hozzák meg ezt a haza üdvével összehasonlítva igazán csekély áldozatot, és nem mondanak le az indulásról 2018-ban, akkor szavazóiknak kell cselekedniük: őszinte sajnálattal ugyan, de evvel az egyetlen alkalommal nem a hozzájuk legközelebbi pártra kell szavazniuk, hanem a Magyar Szocialista Pártra. (Magától értetődik, hogy van olyan ellenzéki párt is – a baloldali Párbeszéd például ilyen – , amelyről sokan mondják, hogy tehetséges fiatal politikusainak lenne helyük az MSZP képviselőjelöltjei között; ha ezt a felek óhajtják.)

Meglehetősen közömbös ebben a vészhelyzetben, hogy én vagy mások mit gondolunk az MSZP minőségéről, gondolatairól, személyzetéről, szövetségeseiről és erkölcseiről. Mivel se a bukásra ítélt „összefogásnak”, se más ellenzéki pártnak nincs az MSZP-éével összemérhető esélye, ez az egyetlen lehetőség.

Mindent meg kell tennünk azért, hogy Orbán Viktor ne legyen többé miniszterelnök.

Mert ennek már fele se tréfa.

Orbán Viktor ellenzékbe – vagy az üzleti életbe – vonulása nemzeti érdek, a magyarországi (és a Duna-medencei magyar) politikai közösség túlélésének, biztonságos jövőjének nélkülözhetetlen záloga. (De még hatalmának meggyöngülése az Országgyűlésben – erős, befolyásos demokratikus ellenzékkel – és alárendeltjei, a tévesen „polgármester”-nek nevezett helyi basák elkergetése a helyhatóságok éléről is tetemesen javítaná a magyarországi életminőséget.)

Nyilvánvalóan kialakulhat olyan „fölállás”, amelyben egyedül se az MSZP, se a Fidesz–KDNP, se a Jobbik nem lesz abban a helyzetben (még így se), hogy egyedül kormányt alakítson. Semmilyen koalíciós kombináció nem lehetséges (a Fidesz–KDNP – lám, lám, miken töri a fejét – máris kijelentette, hogy egyik ellenzéki párttal se hajlandó együtt kormányozni 2018 tavasza után!), az MSZP nem szövetkezhet se Orbán Viktor érdekcsoportjával, se a Jobbikkal, és ezt a másik két tömörülés se teheti meg. Akkor se, ha az a sejtelmünk, hogy vannak olyan befolyásos tényezők az országban, akik azt valószínűsítik, hogy a Fidesz–KDNP végez majd az első helyen (a mandátumok felénél kissé kevesebbel), de nem lesz többsége, ezért szerintük majd a demokratikus balközépnek szövetkeznie kell a Jobbikkal. Ez azonban lehetetlen és megengedhetetlen.

Nagy áldozatot kell hoznunk – de nem ekkorát. (Világos, hogy az MSZP-nek és külső támogatóinak nemcsak a Fidesz–KDNP-t kell legyőzniük, hanem a Jobbikot is.)

Hogy egyértelmű kormánytöbbség nélkül mi lesz (minden fogadkozás ellenére a kényszerűség akár Fidesz–Jobbik-koalíciót is teremthet, bár ezt ma senki se akarja, és ami borzalmas volna), azt nem tudjuk.

Akkor, gondolom, új választásokat kell kiírni és valahogyan majd legyőzni Orbán Viktort és félelmetesen erős, gazdag apparátusát.

Igen, kockázatvállalásra és önföláldozásra és bátorságra és hűségre és állhatatosságra lesz szükség.

A választók – érthetően – nem kedvelik az átmeneti állapotokat és a bizonytalanságot, ámde a demokratikus kibontakozásnak is van ára. Minden változás kockázatos. De a változáshoz az kell, hogy valami megváltozzék – mondta a történelem egyik legnagyobb gondolkodója.

Ehhöz a változáshoz nem kell mindenkinek szociáldemokratává válnia – hiszen Botka László szegedi polgármester, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szociáldemokrata programot indítványoz progresszív adózással és egyenlősítő újraelosztással –, aki ezúttal a szocialistákra szavaz, és demokratikusabb körülmények között (a választási rendszer reformjára és ellenőrizhető, ám határozott korrupcióellenes jogi és intézményi reformra a szocialista pártnak nyilvános, ünnepélyes, számonkérhető ígéretet kell tennie, továbbá: a munkajog demokratikus átalakítására, a remélhetőleg bővülő, erősödő szakszervezeti mozgalom cselekvő támogatására, a lakásnyomor megoldására, a pazarlás megállítására, a népjóléti rendszerek és az oktatás helyreállítására, a pusztuló magyar falu megsegítésére) újrakezdheti az ily módon megakasztott politikai vitát és küzdelmet, akár a szocialisták ellen. Majd.

Elismerem, hogy ez a megoldási javaslat is kockázatos: kevesen értik az MSZP belső viszonyait (én nem tartozom e kevesek közé), és többen kételkednek benne, hogy a szocialista párt kitart-e Botka személye és irányvonala – a „harmadik úttal” (Blair/Schröder/Gyurcsány), azaz a neoliberalizmussal való nyílt szakítás – mellett. Nekem is voltak és vannak kételyeim. (Bár korábban megvédtem Botka Lászlót a szerintem igazságtalan liberális és konzervatív bírálatoktól.)

De ezekre a szerintem jogos tamáskodásokra már nincs idő. Tavaly ősszel még lehetett értelme új formulák keresésének. Most már sajnos késő.

Tisztelt választók – radikális baloldaliak, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok, demokratikus konzervatívok –, ha a jelenlegi mostoha körülmények között is szeretnék elmozdítani Orbán Viktort meg Orbán Viktor érdekcsoportját, gazdasági „háttérhatalmát” és apparátusát (beleértve az ideológiai, a propaganda- és a médiaapparátust is), akkor önöknek a pártok helyett is cselekedniük kell, ha a többi ellenzéki párt nem elég önzetlen hozzá, hogy pár évre kimaradjon a parlamentből. Igen, mindannyiunknak az MSZP-re kell adnunk a szavazatunkat, ha nem is tesz bennünket boldoggá.

Elég sanyarú javaslat ez, nem is jókedvemben teszem – jókedvre (közügyekben) nincs oka Magyarország egyetlen honpolgárának se –, de ez az egyetlen megoldás.

Tamás Gáspár Miklós