Az Élet Menete Budapesten!

Bálint Ház fényképe.

Az idei Az Élet Menete Budapesten 2018. május 13-án az Erzsébet híd pesti hídfőjétól indul és a Friedrich Bornról, a zsidómentő svájci diplomatáról elnevezett rakpartig tart majd. A menet végére a szervezők izgalmas programot ígérnek.

Az Élet Menete Alapítvány éves eseménye 2018-ban is izgalmas programmal érkezik, folytatva hagyományát a békés megemlékezéssel – olvasható a Facebook-eseményben A szervezők a menetelés mellett különleges fellépőkkel, közreműködőkkel, videóüzenetekkel készülnek.

A tervek szerint fellép majd: Malek Andrea és Jáger Bandi, a Sabbatshong együttes, Székhelyi József, Jávori Ferenc Fegya, Müller Péter Sziámi, Kardos Dániel, Pajor Tamás, Oláh Gergő, valamint egy több mint 50 főből álló gyerekkórus.

Az idei évben szerepet szánnak a programban a II. világháború befejezésének, valamint a szervezők a több ezer résztvevővel együtt szeretnének köszönteni a budapesti Élet Menete színpadán egy megmentett személyt és családját , illetve a Világ Igaza díjjal elismert megmentőjét.

A megemlékezés díszvendége Majgull Axelsson svéd írónő lesz. A műsorvezető, házigazda szerepére pedig Veiszer Alindát kérték fel.

Részletek: https://youtu.be/PeJIWacHwOU

cikkfeltöltő: 
GB