21 ezer ember bérét emelhetik októbertől

http://index.hu/gazdasag/2017/08/07/21_ezer_ember_beret_emelhetik_oktobe...

Október elsejétől megtörténhet az önkormányzati köztisztviselők bérének emelése, „ha nem, az is egy üzenet az önkormányzati szektor felé” – mondta a Magyar Hírlapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

BFALU20150509016

Fotó: Faluldi Imre

Biztatónak nevezte a Belügyminisztériummal a fizetésemelésről folytatott egyeztetéseket, a tárca „befogadta a javaslatát”, amely szerint októbertől 20 százalékkal, januártól nyolc, majd 2019. januártól ismét nyolc százalékkal emelnék meg az ágazatban dolgozó köztisztviselők bérét.

Nagyjából 21 ezer köztisztviselő és közalkalmazott várja a béremelést, a javaslat évi kevesebb mint 25 milliárd forinttal növeli meg az államháztartás költségeit. Schmidt Jenő elmondta, hogy augusztus 20. után folytatják a tárgyalásokat, utána a javaslat a kormányülés elé kerülhet.

cikkfeltöltő: 
GB